Emlékeztetőül:

Katie egy furcsa témadás során Euróbából hirtelen egy Nyárligetnek nevezett helyre csöppen, melyet számára is ismeretlen okból szinte azonnal az otthonának érez. Miközben Wiliammel, a Nap birodalmának egy lakójával a tájat fedezi fel, a Fekete tó túloldalán a Hold birodalménak uralkodója Dorvald, a halálát akarja.

Katie elfogása Dorvald fiára, Dévaldra hárul, aki apja és a természet gyermeke, Reia akarata között örlődik. Míg egyikük a lány halálát akarja, másikuk ragaszkodik annak életéhez, Dévald pedig igyekszik mindkettejüknek megfelelni. Csak közben azt felejti el, hogy ő maga mit akar...

Egy más világ 4. fejezet - Szövevényes háló

Déváld megtallálta a tökéletes alkalmat Katie elrablásához. A Napföldi mulatság előestéjén maga derítette fel a terepet a faluban.

¯  Katie  ¯

Az ablakpárkányra támaszkodva passogattam a sötét erdő felé. A fejemben apró pókocskák szőtték gondolataim hálóját, de szerencsétlenek valahol, valamit mindig elrontottak. Kezdtem teljesen elveszni a szövevényes szálak rengetegében.

Mélyet sóhajtottam, s inkább próbáltam kiüríteni az elmémet.

A Hold fényesen ragyogott az égen, otthon még sohasem láttam ennyire gyönyörűnek. Az égitestet bámulva könnyedén meg tudtam feledkezni az agyamat ostromló gondolatokról.

Már éppen eldöntöttem, hogy lefekszem aludni, mikor egy sötét árnyat láttam az erdő széle felé haladni. A gyomrom görcsbe rándult, teljesen ledermedtem. Csak bámultam az idegent, aki hirtelen megfordult, s egy pillanatig farkasszemet nézett velem.

Messze állt, nem láttam tisztán az arcán. Azt hittem, hogy mindennek vége. Szinte már kezdett peregni előttem életem filmje, amikor az idegen elmosolyodott. Halovány, mégis barátságos mosoly volt, amely biztosított afelől, hogy nincsenek gonosz szándékai.

A csuklyás idegen biccentett, majd bevetette magát az erdő sűrűjébe.

Mélyeket lélegeztem, hogy megnyugtassam magam. A szívem még mindig őrültek módjára kalimpált, a térdeim remegtek.

Lassan az ágy felé vettem az irányt, s elmerültem a puha paplanok rengetegében.

A hűvös szövetek kitisztították az elmémet, s ahogy kezdtek lassan melegedni, úgy kezdtem lassan megnyugodni. Nyárligeten minden olyan természetesen hatott, annak ellenére, hogy szöges ellentétben állt azzal, amiben addig éltem.

Ott feküdtem abban az idegen – megjegyzem kényelemes – ágyban, egy idegen házban, egy idegen világban, s már egy cseppet sem féltem. Akkor éppen. Ugyanis az ellentétes érzelmek, mint félelem és bátorság, jó és rosszkedv, idegenkedés és az otthon érzete úgy villództak bennem, mint egy kiégni készülő villanykörte.

Sokkal könnyebb lett volna, ha sziklaszilárdan rettegek a helytől, vagy épp soha nem múló érdeklődéssel vágok bele a nagy kalandba. De nem. Én a furcsa, kedélyingadozásos lány voltam, aki otthon érzi magát egy megmagyarázhatatlan világban.

Már magának a tudatnak, hogy behunytam a szemem Európában, majd kinyitottam Nyárligeten – ami jelenleg behatárolhatatlan helyen terült el -, ki kellett volna készítenie. Bizony. De ez sem történt meg. Olyan volt, mintha lényem egy része tudott volna ennek a csodás világnak a létezéséről. És akár tudhatott is. Hisz apa mondta mindig, hogy ha nagy a baj, képzeljem magam egy más világba. És lám! Nem ott voltam? Dehogyis nem!

Akkor viszont apa is tudhatott róla, sőt talán anya is. Abban az esetben pedig…

Nem tudtam elképzelni, ahogy a szüleim lehunyják a szemüket, majd megjelennek itt, így arra sem találhattam magamban választ, hogy mi lehet abban a bizonyos esetben.

Ahogy anya bájos arca megjelent a gondolataim örvényében, jóleső melegség árasztotta el a szívem, és nyugodt, békés álmot hozott nekem.