Fekszem… A nyári hőség sivatagként perzseli arcom. Kiszáradt a szám, poros szél csípi a bőröm. Bágyadtan kémlelek magam körül, s ahogy a távolba nézek, nem tudom eldönteni vajon csak az elmém játszik velem, vagy valóban Ő áll ott. Érzem, ahogy szervezetemben visszatarthatatlanul felszökik az adrenalin… Hirtelen felülök, s ordítani akarok neki, de nem tudok. Szaladnék felé, de lábam földbegyökerezett. Sosem voltam némább... Hangszálaim s végtagjaim megadón tiltakoznak…

Rájövök, hogy csak képzeletem gúnyolódik velem.

Miután meghaltál - Összeomlás

Sosem írhattam. Pedig már kétévesen is tudtam. Azt hajtogatták, hogy bizonyítéknak számítana. Na, de ki ellen? Teleírtam volna a lapokat azokkal az emberekkel, akiket anyám és a nevelőapám a szemem láttára ölt meg. Férfiak, nők, fiatalok, idősek. Velem egyidős gyerekek is voltak. Öltönyösek, szakadtak, mindenfélék. A ruhájukról írtam volna. A színűkről, és arról, hogy a kiloccsant agyvelő miképpen színezte át a szövetet.

                                        Két koporsó 35.

           Emerenciának nem voltak beilleszkedési gondjai , különösen nem ha  férfiakról volt szó. Már pedig kicsinyke irodája -- ahonnan az írószereket, noteszeket , és füzeteket osztotta szét az adminisztrativ dolgozók között--éppen a párttitkár irodája mellett volt található, a másik oldalt viszont a technológusi iroda helyezkedett el.

                 Nekem ilyen természetü dolgoktól nem kellett tartanom, mert én  a tengerpartot  mindig előnybe  részesitettem a várossal a faluval , a bállal szemben. Ez viszont  majdnem olyan veszélyes volt  mint az előbbi, ha megfogták az embert. Igy a tengerparti kirándulásaimat , az éjszakai órákra korlátoztam, ami nagyon szép, romantikus volt ,bár a tenger vize lényegesen hüvösebb volt mint az esti órákban. Statisztikát  ugyan nem vezettem, de azt észre kellett vennem , hogy a járőrség a nagy fogásokat   a szárazon  követi el és nem a vizen Ennek ellenére úgy éreztem , hogy melegedik a talaj a talpam alatt, és jó lenne  elhagyni  ezt a gyönyörű tengerpartot, ahol a tenger felől a szabadság szele fúj, ám a  szárazfőld felől a bezártság, a rabság fenyeget.Egyszerüen eluralkodott rajtam a félelem, ha arra gondoltam, hogy én is bekerülhetek a rácsos ablaku "legényegyletbe", és ehetem a korpaciberét, napjában többször is.

Nincsenek szavak… csak csend. Nem tudom, ki vagyok, nem tudom merre tartok, csak azt tudom, hogy keresek valamit. Keresek valamit, amit elvesztettem… S bár elvesztettem, mégis olyan, mintha egy láthatatlan cérnán hozzám lenne kötve. Velem együtt mozdul, nehéz vele minden rezdülés. Hiányzik a szabadság, a szárnyalás, de a cérna béklyóként köti kezeimet képzeletem legsötétebb szobáinak láncaihoz. Rab vagyok. Önmagam rabja. A képzelet és a vágy rabja…

Hiába tekerem a cérnát… egyre csak húzom, ráncigálom vissza, de sosem érek a végére.

Éjszakai ügyelet II.

A tél szinte egyik percről a másikra érkezett. Az alkony még őszvörös volt, az éj már hódarával köszöntött be. Én Chopen-t hallgattam a sebészet erkélyén, vagyis azt gondoltam, hogy Chopen, amire a főnök kicserélte rockzenét. Azt hiszem, fogalma sem volt arról, hogy az életmentés végtelen, virrasztó éjeit nem lehet túlélni rock nélkül.

Éjfél körül volt. Az apró, kezdetben szemetelő hóporhanyót egyre nagyobb pelyhek váltották fel.

               Néha kimenőt kaptunk , máskor nem, de mi ettől függetlenül egyre gyakrabban jártunk ki a városba.Tulajdon képpen nem a ki --és bemenetellel volt a probléma, hisz azzal a kutya sem törődött, mert katonák, civilek  egyaránt lakták a tábort. A gond ott kezdődött, ha avárosban talákoztak velünk  a megengedettől eltérő útvonalon, netalán kocsmában, és urambocsá'  , részegen, akkor a legszigorubb büntetésben részesültünk. Első alkalommal tiz nap a helyőrségen, második alkalommal  hat hónap a büntetőszázadnál.

                                        Két koporsó 1.

          Most valami olyasmiről próbálok meg írni , amit nem szeretek,amit utálok, és sohasem értettem hozzá, viszont életem , életünk része volt , nem is rövid ideig. Azt előre bocsájtom, hogy egyáltalán nem a magas politikáról lesz szó, csak arról a részéről , amit a saját bőrömön, éreztem , és hiába vakartam meg, nem múlt el.Még abban sem vagyok biztos , hogy honnan kezdjem -- azért irtam oda a hatvanas éveket a cimkézésben ,hogy mindig előttem legyen, és ne tudjak túlságosan messzesiklani eredeti elképzelésemtől, ami sajnos lehet , hogy eredeti de az biztos , hogy egyáltalán nem végleges.

Radiátor javítás +18

József óvatosan lépett be a nappalijukba, miután kitapogatta a kilincset. Nyöszörgő-ziháló hangok ütötték meg a fülét. Ledobta a táskáját, mely zengve és porozva huppant a padlószőnyegre.

 A nappali közepén József felesége, Klaudia épp József egyik legjobb barátját, Viktort lovagolta önfeledten. Annyira szenvedélyesen belefeledkeztek az együttlétbe, hogy csak a táska puffanására figyeltek fel. Klaudia lepattant Viktorról, majd mindketten feltápászkodtak, és dermedten figyelték Józsefet.

Éjszakai ügyelet I.

Dönteni. Sosem tudtam dönteni. Még ha az élet keresztútjain isten választáshoz is terelt, rendszerint arra mentem, amerre a szél fújt. Én inkább csak úgy belekeveredtem a dolgokba. Aztán onnan valahogy kisodortak a hullámok. Gondolom. Az élet csak úgy megtörtént. 

Nem mondtam igent, de nemet sem. Azt sem igazán értettem, hogy bizonyos dolgoktól miért ódzkodtam ösztönszerűen. 

A halálélmény talán annyit változtatott mindezen, hogy amíg eddig távolodni, most közeledni szerettem volna.