A mi utcánk 1.

          Ahhoz , hogy az  ember történeteket meséljen magának --először is -- el kell kezdenie. Ez  bizony nem könnyű dolog, mert nagyon oda kell figyeljen , mert  az is elő fordulhat , hogy esetleg rajta kivűl más is elolvassa. Ha az ember, nagy családból származik, és azok mind tudnak olvasni , akkor már eleve érdemes vele foglalkozni, mert valaki csak veszi a fáradtságot , meg a szeművegét, és drága idejét nem sajnálva,  olvasni kezdi az irományt.

                                           Pletykávézó 3.

Pontos:  És milyen összetételü  volt a zenekar.

Vica:       Volt a dobos , de azt már emlitettem , aztán volt két pengetős, azok

               amikor  húrok közzé csaptak   a fémpénzek a  zsebembe  berezonál-

               tak, és rakétasebességel löttek ki a zsebemből, de úgy hogy maguk-

               kal sodorták a papir pénzeket is.

                                         Pletykávézó 2.

Gyalog:  Még nem fejezte be a koncertről szóló beszámolóját--úgy általában

              milyen volt?

Vica:      Igazán nagyon szórakoztató, szerelmetes, sőt szerelemre serkentő.

             Meg egy kicsit hangos.

Pontos: Milyen kicsit?

Vica:      Kicsit nagyon.

Pontos:  Milyen nagyon?

Vica:     Nagyon, nagyon!

                                   Pletykávézó!

                 Beszélgető partnerek: Vica, idősödő hölgy.

                                                   Gyalog, idősődő úr.

                                                   Pontos, a kettő kortársa.

 Vica:         Uraim , ha ma egy kicsit gyüröttnek látnak , kérem ne vegyék észre!

A nő letette a könyvet, amelyet éppen olvasott, s álmosan nyújtózkodott egyet.

- Fáradt vagyok, mindjárt elalszom, - fordult a férfihoz, aki a Tv-t nézte – Te csak maradj, amíg kedved van.

- Menjél csak, én is megyek mindjárt, csak végignézem ezt a filmet. – Felelte a férfi.

A nő felment a hálószobába. A férfi az órájára nézett, sietve a számítógéphez ment és belépett a szexpartner kereső oldalra. Már napok óta levelezett egy nővel, s most gyorsan rákeresett.

Az eső megállíthatatlanul verte a mögöttem lévő üvegablakot. A lassú, halk kopogások elöbb elhaltak ,majd újult erővel vágtak neki a következő hullámnak, hangos dörömböléssé fokozva a monoton háttérzajt.

Az időjárás nagy átlagban ellentétes a hangulatommal, de ma tökéletesen lefestette azt. Az egy dolog ,amire képes voltam ,hogy katatón állapotban feküdjek a máskor kényelmes ágyamon és hagyjam ,hogy az elmúlt napok történései ,mint egy régi vetítőből kilőtt fénysugár, átfussanak az agyamon.

Hogyan csináljuk jó selbiet?
Első és legfontosabb pont:  Legyen olyan tested mint Kovács Csabának
Második, szintén fontos lépés: Ne csak a tested, sármban is legyél legalább olyan jó, mint Kovács Csaba
Harmadik elhanyagolhatatlan lépés: Igazából legyél Kovács Csaba, ha jó selbiet akarsz lőni. Azoknak akik esetleg mégsem tudnak Kovács Csabák lenni, néhány jó tanács, a kép készítéséhez :hasat be, mellett ki, a kart oldalt a testhez szorítjuk és feszítünk.

Alattad Bölcsészbál.

Búbodon száz fru-fru szál –

Ujj közé csavart, bogas, révítő szőkeség –

Korban, s ajakinkban tán távol állunk még,

S tartatlan csókban reumád lenne martalék –

Én okoztam, hisz lábad lábammal csiszolhat össze.

Látod-e, kistotált kacsint feléd a kinematográf,

Mozis örökséget hagy izgága szemed, s kicsi szád.

Glamúr tettedről szólsz közvetett népeknek,

Fiaskó flörtöt váltasz ki. „Mekk-mekk-mekk.”

Így szólna. Mégis megáll a torkomba’.

Fáj

De ki tudja

Miért kellene 

Nem figyelnek

Nem hallják a sikolyaimat

Miknek vérfagyasztó hangja a dobhártyámat hasogatja

Fáj

De senkise tudja

Miért kellene

Nem kell nekik

Nem érdekes

Miért figyeljenek másra, ha magukra is figyelhetnek

Fáj

De nincs már mit tudni

Miért kellene

Nem számít már

Nem érzem már

A félelem megint bennem ragadt ,mert nincs senki aki elűzhetné

Már nem fáj

Miért kellene

Nem létezik

Nem és nem

Már elzárva várja a következő alkalmat a kitörésre 

Mert ölni akar

Nem embert

Nem álatot

Lelket

Olyat, amely minden percben megszakad terhe alatt

Olyat,  amilyen az enyém... 

Tisztítótűz

Gyönyörű volt az ősz. A nap bronz színnel süllyedt a lankák közé. Lépteink lehullt, papírsárga juharfa-termésleplet hasítottak, a napnyugta fénye karamellként ömlött a távol lágy buckáin.

- Ez, Jay – szóltam Jani felé -, itt én semmi halálosan veszélyeset nem látok.

Nem válaszolt. Ránéztem, épp akkor nyelt egy nagyot, majd aggódva nézett a szemembe.

- Nem? Te hogy látod? - faggattam.

Kellemes langyossággal font körbe minket a nap.