Harmadik rész

Friss aromájú szellő fújdogált a Sevilla környéki ligetben és Valentino élvezettel szívta be az illatos levegőt. A narancsillat hozzátartozott kora gyermekkora nyaraihoz, végigkísérte dél-itáliai utazását… és narancsillatú volt az éjjel is, amikor félszegen bár, de annál nagyobb vággyal először csókolt nőt.

Merengéséből tompa puffanás riasztotta fel, és meglepetten vette észre a térde s a nyereg közt megrekedt érett gyümölcsöt.

           A tábortüznek nem szabad  kialudnia!

           István története: Angyalka.

           Hogy mikor szakadt el a film azt nem tudom , nem emlékszem rá , csak arra emlékszem , hogy fehérruhás angyalkák röpködtek körülöttem. Volt köztük mosolygós  szép szőke ,  komoly tekintetű barna , sőt mogorva szemű fekete is. Nem tudtam mihez kezdjek velük , megszólalni sem tudtam, csak néztem és csodáltam őket , és nem tudtam elképzelni , hogyan kerültem közéjük.

Mi szükség van a negyedórás szünetre?
Csak legitimálják a tanárok ezzel az iskolában történő leckeírást! Ott van Földesi Katalin, a jó tanuló. Ő mindig megírja rendesen a leckéjét, készül az órákra, így neki fogalma sincs, mivel töltse ki a szünetet. Se ebédelni, se olvasni, se beszélgetni nem lehet rendesen ebben a nyúlfarknyi kis időben, viszont több időt töltünk az iskolában. Katának már megfordult a fejében, mint az iskola diákbizottságának elnöke, kérvényezze a szünetek eltörlését, de ez felérne egy keresztre feszítéssel, de legalábbis ingyen vállalnák, hogy megkövezik.

Végre megérkeznek a fiúk, azonnal neki is állnak a helyszín lezárásának. Minden kis centit lefotóznak, megjelölnek, majd leporoznak. Ez végre egy olyan eset, ahol aztán bővelkedünk nyomokban, elég csak a vér mennyiségét figyelembe venni, de az továbbra is kérdéses, hogy Redcliff nevéhez tudjuk-e kötni a gyilkosságot végre. Mindenesetre az biztos, hogy ezt nem lehetett Junior, hiszen a fiú már egy ideje a fogdában pihenget. 

- Rengeteg vért vesztett – szólal meg a doki.

Csaknem másfél órája száguldott a víz alatti vonat, közben Adelaide szívverése lassan felvette a normális ütemet. A maihoz hasonló izgalmakhoz egyáltalán nem volt hozzászokva. Annak örült, hogy sikerült Richardot megszöktetni, de amikor erre gondolt, rögtön eszébe jutott a menekülés és a lövöldözés is. Újra és újra átélte az egészet. Azt azért elismerte, hogy a stresszen kívül voltak jó pillanatok is. 

A beszélgetésük a faházban úgy ért véget, hogy Lizzy nem akarta elhinni, amit Basil állított a Járőrről.

Ötven perc

Az időmúlás relatív. Néha siettetnénk, máskor pedig örökre bennragadnánk egy-egy pillanatban. Néha úgy tűnik, megáll, máskor súlyosan kínoznak bennünket a lassan vánszorgó pillanatok.

Láttam, ahogy a monitoron egymást követően változnak a számok. Az EKG görbém egyre szabálytalanabbul cikázott tova és tova. Nem lehetett megállítani. Pici javulások után egyre mélyebb gödrök jelentkeztek. Zuhantam. Sebesen szívott magába az elmúlás, ahogy egyre esett vérnyomásom, szívfrekvenciám, oxigén-szaturációm. 

Pám-pám-pám...

Már nyolc óra múlt,

És idősebb lettem.

Már nyolc óra múlt,

De nem én tettem.

Már nyolc óra múlt,

Nem én voltam.

Már nyolc óra múlt,

Én már itt találtam...

Aznap két lélek született le a Földre, egy pici és szegény országba a Zordia Egyesült Uradalomba, mely a világ északi részén feküdt, és egyetlen szomszédja a Szövetséges Birodalom, a déli határnál húzódott. Területének többi részét óceán vette körül. Az ország szegénységéről leginkább földrajzi elhelyezkedése tehetett. Területén több nagy kiterjedésű, sűrű, szinte áthatolhatatlan erdő terült el, mely tökéletes búvóhelyet biztosított a bestiáknak.

Mint valami emberi méhkaptár, úgy zsongott az FBI egyik zsúfolt előadóterme az emberzsivajtól. Susan Collins ügynök érdeklődést színlelve hallgatta kollégája prosztó sztorizgatását a hétvégi családi grillpartiról.

– … aztán Lionel bácsikám atom részegen beleesett a medencébe. Ott kapálózott, hogy segítsünk már neki, mert nem tud úszni. – heherészett a kopaszodó, negyvenes éveiben járó férfi.

– Remélem, megfulladt. – gondolta magában cinikusan Susan.

A karosszékben, keresztbe tett lábakkal, ölében egy nyitott könyvvel ül. Kattint, világosság, szív, tüdőz, kifúj. Füst gomolyog körülötte, és ő csak ül és néz. Néz előre, a nagy semmibe, mintha megannyi világ tárná ki kapuját. Néz, mintha ezernyi színben pompázna a rég nem látott tóparti ház, mely lepkeszárnyon emelkedik fel, fel egészen a piros ég felé. Néz, mintha csak a ház egyetlen bedeszkázott ablakán keresztül látná a rózsákat, ahogy töviseik hívják édes szerelemre.