Prológus

A Bakony fölött szürke, nehéz felhők gyülekeztek, mint egy hatalmas, mozdulatlan tenger hullámai.
A hegyek között morajlott a mennydörgés, de nem a természet zenéje volt az egyetlen, ami felverte a völgy csendjét.

A föld remegett a lánctalpak súlya alatt. Négy Leopárd 2A7+ harckocsi mozgott a sárgásbarna földúton, porfelhőt kavarva, mintha valami ősi erő térne vissza a hegyek közé. A páncéltestek tompán csillogtak az esőfényben, rajtuk a magyar zászló foltja — kicsi, de makacs jelkép egy nagyobb szövetség árnyékában.

III. Fejezet – A Vér Városa
Kelydor városát füst és sikoly borította. A koronázás óta eltelt három nap alatt a
birodalom szíve pokollá változott.
A nap nem sütött, csak vörös fény derengett a ködben, mintha a napkorong is
szégyellte volna, mit lát.
A palotát őrség vette körül, Arven hű katonái — az egykori Vasherceg harcosai, akik
most vak királyuk nevében tomboltak. Ők voltak a Fekete Pajzs Testvérei, a háborúban
edződött, kegyetlen emberek, akiknek a lojalitás az utolsó fegyverük maradt.

II. Fejezet – A Menekülő Herceg(visszaemlékezés)
A palota lángolt.
A királyi csarnokból, ahol az imént még eskü hangzott el az istenek nevében, most vér
és füst tört elő. Az oltár szétrepedt, a koronát valaki eltaposta a menekülés közben.
Sikolyok, acélcsattogás, gyertyalángok tánca a vértócsák fölött – így kezdődött Kelydor
új korszaka.
Lorian futott. A tudós herceg, aki békéről, törvényről és tudásról álmodott, most sárral
borított lépcsőkön rohant lefelé, a palota hátsó folyosóin át.

A koronázás napján Kelydor egét ólomszürke köd borította. A harangok tompán szóltak, mintha nem ünnepelnének, hanem siratnának. A palota csarnokában füst és félelem kavargott: a papok olajjal kenték az oltárt, a nemesek aranyba burkolt aggodalommal figyelték a trón elé térdelő férfit.

Arven, a Vasherceg, most királlyá lett. A főpap felemelte a kehelyt, és az ősi eskü elhangzott, ahogy ezer éve mindig.
— Esküszöl-e, hogy Kelydor fényét őrzöd, míg véred el nem apad?

Prológus

A hajnal még nem érte el a Kelydor Királyság tornyait, amikor a harangok megszólaltak. Mélyen, hosszan, mintha maga az ég gyászolt volna. A hang átsiklott a ködön, végig a folyók mentén, a dombok fölött, s minden házban, ahol meghallották, a nép letérdelt, mert tudták: a király halott.

III. Aldemar, a Béketeremtő, immár porrá lett – s vele együtt a béke is. Trónja üresen áll három fia elött.

Arven, az elsőszülött, a Vasherceg, karddal és tűzzel építette hatalmát.

Folytatsd a történetet a kommentmezőben. Három szabály van, ha játszanál: Olvasd az összes részt, és maradj konzekvens az előzőekhez. Kétszer nem írhatsz egymás után. Szigorúan 15 mondatban írj, se többen, se kevesebben

Ha nem csal az időérzékem, akkor harmadik napja vagyok bezárva ebbe a sötét helységbe. Orrfacsaró a bűz és ez a kurva bilincs is vágja a csuklómat. Azon az egy parányi ablakon - vagy inkább lyukon - néha beszűrődik némi napfény. Olyankor picit megvilágítja börtönömet, és ki tudom venni, hogy a bűz valószínűleg a döglött patkányokból ered.

AHOL CSOBOG A PATAK

Piti besurranó tolvajból rövid időn belül a betörők királyává nőtte ki magát Blacky Fox. Senki sem tudta, hogyan csinálja, de számtalan ügye a megoldatlan esetek aktáit bővítette. Ügyességével, ravaszságával nem kis fejtörést okozott Joseph Barter felügyelőnek, aki bizonyítékok híján soha nem tudta őt rács mögé juttatni.

Sokan beszéltek róla legendaként, mások szerint csak szerencséje volt. Barter viszont tudta: Blacky nemcsak jókor volt jó helyen, hanem mesterien tudta, manipulálni az embereket.

Jonathan Pierre

JOHN MONDAY

HÉTFŐ

Hosszú nap lesz, hétfő, megint hétfő. Negyedszer a héten, harmincadszor a hónapban. Hétköznap évek óta hétfő van. Persze Johnnak hétvégén is hétfő volt, immár kilenc éve. Valószínűleg negyven éve is, de a felismerés - legalábbis ezzel kapcsolatban - még új volt neki. Kék öltönyében hátradőlve a székében újra a képernyőre nézett, majd az asztalára. Asztalára.. Nem is az övé. Nincs asztala, csak egy sarok, egy más által épp nem használt koszos lyuk, ahol meghúzhatta magát.

Sziasztok!

Ezt az írást eredetileg egy „Álljon meg egy novellára” jellegű pályázatra szántam, de végül nem került beküldésre vagy értékelésre.

Azóta viszont azon gondolkodom, vajon mit gondolna róla az, aki egy plakáton látja meg az utcán, megáll, elolvassa... Mi jutna eszébe? Felismerne benne valamit a saját életéből? Elgondolkodtatná?

Kíváncsi vagyok a véleményetekre, akár az érzelmekről, amiket kivált, akár arról, hogy szerintetek működhetne-e „utcai novella”-ként vagy köztéri gondolatindítóként.

Az asszony nem sokkal később,
hogy ezt megérezte nem sokkal
később megnézte a kis Norbika
homlokát is, majd a következőt
állapította meg. - Kis madárkám,
úgy érzem, hogy nagyon félsz
valamitől, elárulod nekem, hogy
mi az? Kérdezte a tanítónő
kedvesen mosolygós arccal,
mire a kisfiú a következő
választ adta, ami így hangzik.
- A műtéttől félek tanító néni.
- Jaj, Istenem, drága kis madárkám,
nem kell félned, hisz a doktor
bácsiék vigyázni fognak rád a
műtőben. Mondta a tanítónő,
ami után elkezdte énekelni a
következő dalt, ami így hangzik.