Amatőr Írók Klubja

Az elátkozott királyság

2 hete | Andor Krisztián | 0 hozzászólás

Prológus

A hajnal még nem érte el a Kelydor Királyság tornyait, amikor a harangok megszólaltak. Mélyen, hosszan, mintha maga az ég gyászolt volna. A hang átsiklott a ködön, végig a folyók mentén, a dombok fölött, s minden házban, ahol meghallották, a nép letérdelt, mert tudták: a király halott.

III. Aldemar, a Béketeremtő, immár porrá lett – s vele együtt a béke is. Trónja üresen áll három fia elött.

Arven, az elsőszülött, a Vasherceg, karddal és tűzzel építette hatalmát. A hadurak, akik győzelmeiből éltek, most őt emelték pajzsra, mert benne látták a rend keménykezű folytatását.

Lorian, a második, a Tudás Hercege, az írott szóban hitt, nem a pengében. Az ő hívei a papok, a tudósok és a nép egyszerű fiai voltak, akik igazságot reméltek, nem bosszút.

Cael, a legifjabb, az Árnyak Gyermeke, messze a határvidéken túl száműzetésben él . Anyját boszorkánynak bélyegezték, őt magát félvérként suttogták. Most mégis távoli messzeségben hadsereg élén áll – nem kelydoriak, hanem idegenek, kik a határvidék homokjából keltek, és vérre esküdtek.

A trón, amely apjuk után üresen állt, most három árnyékot vetett a trónterem kövére. A koronát senki sem emelte fel, de mindhármójukra a korona árnyéka vetül.

És mikor a nap első fénye végigcsúszott a márványpadlón, az udvar vérrel ázott. A harangok zúgása lassan elhalt, s a hollók felemelkedtek a városfalról.

Így kezdődött a Testvérháború, mely évek múltán már nem csak a trónért, hanem Kelydor lelkéért folyt.

Címkék: prológus (hercegi viszály)