Máté

 

Végre, úton hazafelé! Biztosan vár a barátnőm. Azok után, hogy a születésnapomon este hétig kellett túlóráznom, el kell viselnem azt is, hogy a nyikorogva haladó, síneken fel-le ugráló villamoson egy részeges fickó traktál a problémáival. Borgőzös lehelletét beszippantva facsarodik az orrom. Őt nem érdekli, hogy nem figyelek rá minden pillanatban. Tolja az arcomba, hogy hogyan érez, amióta  egy este rajtakapta feleségét entyem-pentyem közben a második emeleten lakó villanyszerelővel.

Kézfejemen kellemes melegséget érzek, majd amikor megmozdítom ujjaimat, a meleg tenyér szorosan körbe fog. Furcsa érzésem támad, valahogy olyan szörnyen nehéznek érzem a fejem, még ahhoz sincs erőm, hogy a szemeimet kinyissam. 

 

- Elisa? – hangzik el nevem. 

 

Végre sikerül pislognom párat, majd óvatosan körbe is nézek. Fogalmam sincs, hol lehetek vagy hogyan kerülhettem ide, de az biztos, hogy nem egy luxushotel falai vesznek körbe. Minden idegesítően fehér körülöttem, kivéve persze a penészfoltokat a sarkokban.

                                                Kijátszva

                                                     -2-

A Şahin család háza csordulásig telt emberekkel. Voltak az ünnepségen régen látott barátok, rokonok, de akik a legnagyobb felfordulást kelltették, az nem más, mint a Yildirim család. Mustafa bácsi, a neje Efsane és a lányuk Leila, aki Neslihan szemében már nem csak az a kislány volt, aki négy éve.

                                                  Kijátszva                                          

                                                        -1-

Isztanbulról mindenkinek a napsütés, a káprázatos dzsámik, az iszonytató forgalom és a szabadság érzése juthat eszébe. A finomabbnál finomabb ételek illata, a szabad zenészek az utcákon és a királykék tenger morajlása a partokon.

Éjjel kettő óta felette virrasztunk. Arra ébredtünk, hogy borzasztó hangon zihál. Felhívtuk a klinikát is, de azt mondták, hogy már nem élné túl az utazást. Akármennyire is megszakad a szívünk, tehetetlenek vagyunk. Órák kérdése, és eltávozik az örök vadászmezőkre, közölték.

 

Már hajnalodik. Simogatjuk, de most farkával nem dobol a padlón. Már ahhoz is túl gyenge. Mikor az orra elé teszem kezem, nagyot szippant. Be akarja szívni még egyszer, ki tudja, lehet, hogy utoljára, legkisebb gazdája szagát.

Vámpír sztorik 3. rész

Élet a panzióban

A 302-es lakás valóban nem volt egy luxus lakosztály, de még mindig jobb volt, mint egy utcai pad, vagy a híd alatt lévő hideg beton, ahol a madárszart is kerülgetni kellett. A vízről nem is beszélve. Egyetlen ablaka volt a szobának, mely az ajtóval szemközti falon helyezkedett el, elég nagy volt, a rajta keresztül beszűrődő fény, jól elnyomta a folyosón uralkodó sötétséget. Bezártam a lakás ajtaját, elfordítottam a zárban a kulcsot, majd leültem a fal mellett lévő puha ágyra.

Maszatka. Visszaemlékezett, hogy így hívta az édesanyja kislány korában. A becenév teljesen jogos volt, hiszen állandóan csatakosan, koszosan ért haza az ő kis magánvilágából. Ahogy a nap kibukkant a látóhatár mögül, ő már fenn volt, gyorsan felvette a kikészített ruháit, felkapta a félmalomkőnyi zsíroskenyeret, és huppsz, már ott sem volt. Egytrappban tette meg az utat a színek csodálatos otthonába, a virágos rétre. Kifulladva lehuppant a színkavalkád közepén, és bemajszolta a reggeli maradékát.

Ülök a vonaton. Akármibe belekezdek, nem tudok rá koncentrálni. Minden második másodpercben fel-fel pillantok a velem szemben ülő lányra. Aranybarna hajzuhataga csillog a napfényben. Figyelem. Hol a hercegnőien finom arcvonásain, hol pedig a harisnyás combjain legeltetem szemem. Nem lennék őszinte, ha nem vallanám be, testileg vonzódom hozzá. Tekintetünk összetalálkozik néha, de nem válik eggyé. Azt is megérzi, hogy a combját vizslatom, ezért hirtelen, szorosan összezárja lábait.

 

A tejföl feltörekvő alkat...
Nem olyan, aki ül és hallgat.
Hiába mondták: "Meg leszel edve! "
Tovább tanulni támadt kedve.
Sok tájékoztató címkét túrt át,
És meglelte a joghurt kultúrát,
Mellé felvette a görög nyelvet,
Hiszen az elitbe az is kellhet...
Mikor végzett, jó szó reá sok hullt.
Így lett végül tanult görög joghurt.

 

 

 

                                      Közös udvar.

 

 

          Van nekem egy nyugdijaskorú újságiró ismerősöm. Olyan ötven évet dolgozott a bukaresti központi magyar lapnál, amelyik éppen az idén fejezte be nyomtatott pályáját, és ezzel kivonult a kézzelfogható , zizegő mivoltából. Ez az újságiró, a mai napig vadonatúj történeteket halászik elő emlékeiből, és ad közre , sajnos , most már csak a helyi lapokban.