Ilyenek vagyunk

Ő csak ült kint a padon.

Ki gondolta volna, hogy ilyen nagy baja is származhat belőle, hiszen ez csak egy védekezési mechanizmus volt. Teljesen természetes. Bárkivel megesik az ilyesmi.

De akkor miért? Csak ez az egy kérdése volt. Miért?

Szegény srác nem is értette a helyzetet. Már vagy 20 perce ült itt. A zsebkendőre sem volt már szüksége.

A pad, amin ült, pont az igazgatóival szemben volt. Az aktuális igazgató nevét már kívűlről tudta. A "Miért?" mellett olyan gondolatai voltak, hogy vajon a szülei mennyire szerethették az iskolai ranglétrán legfelül elhelyezkedő személyt.

Bugyi Balázs.

Lehet hogy a rémálmai mostantól nem arról fognak szólni, hogy egy hatalmas, 50-60 emelet magas háztömbből valaki kilöki és a halála előtti utolsó pillanatban felébred, hanem arról, hogy egy valami ismeretlen szörny üldözi bugyiban...

Ekkor kinyílt az ajtó és kilépett rajta Bugyi Balázs titkárnője, Boxos Marcsi.

Marcsi a neve ellenére szép, fiatal, húszas éveiben járó nő volt. Általában figyelt arra, hogy a ruha jól álljon rajta, de most a combközépig érő szoknyából kibuggyant a szép, bizonyára új, fehér ingje, és mintha a smink is el lett volna kenődve az egyébként hibától teljesen mentes arcán. A haját rendszerint kiengedve hordta, ezzel szőke fürtjei alá rejtve aprócska fülét, most viszont csattal össze volt fogva, melyet az irodából kilépve próbált sietősen eltávolítani.

-Szia.-kezét a torkához kapva köszörülte azt.-Te mire vársz itt?

-Nekem azt mondták, hogy üljek le ide és majd szólítanak.

-Ki mondta?-kérdezte a szemüvegét feltolva aprócska orrán.

-Kleisenberg tanár úr.

-Mit csináltál, hogy ide küldtek Balázs úrhoz?-Balázs úr ezek szerint megtiltotta a kolegáinak, hogy a vezetéknevén szólítsák.

Az ajtó, melyet ebben a percben vágott be maga mögött egy régimódi fából készült volt, szemmagasságban egy üveglappal, melyen pacák voltak, amik meggátolták az átlátást rajta , csak színes foltok szűrődtek át. Az üveg felett volg két tábla, az egyik az igazgató neve, a másikon pedig az intézmény beli rangja szerepelt.

Marcsi most észlelte csak, hogy az ingje nem áll megfelelően, ezért a probléma orvosolása céljából megigazította azt. Ezt természetesen minél csábosabban próbálta csinálni, azért, hogy elvonja a figyelmét az emberünknek a számára már nyílvánvaló eseményekre, amik ezt a beszélgetést előzték meg.

-Tesi óra volt. A labdák. Oh. Azok a labdák... Csak úgy záporoztak felém. Ez csak egy természetes ösztön volt... Nem gondolkodtam, csak megtörtént, de nem gondoltam, hogy ez lesz belőle, hogy...

-Miért?-nagyra nyitotta a hatalmas kék szemeit és úgy nézett rá a szemübege alól.-Mit csináltál?-ekkor a mellette lévő falnak nekidőlt, mit sem törődve azzal, hogy az befoghatja, akkor még makulátlan ingjét.

-Semmit. Én semmit. A szervezetem volt.-lesütött szemmel mondta ezeket a szavakat, mert nem mert ilyen szemekbe belenézni, félt, hogy soha nem menekül belőlük.

-Jaj ne!?

-Igen, tudom, hogy nem túl férfias...

- Te bepisiltél?-ezt úgy kérdezte, hogy az aprócska kezét, a már előzőekben megigazított ingjéhez érintette, és a nyakát előretolta. Így egész vicces látvány volt, pont mint egy zsiráf, ami egy alacsonyra nőtt fáról szeretne enni és ehhez le kell hajolnia.

-Nem. Dehogy is. Elkezdett vérezni az orrom.-az arcán a döbbentséget lehetett látni.

-Jaj bocsánat, ha esetleg megsértettelek. Nem ez volt a célom. Ha megengeded, jóvátenném ezt a mondatomat, megpróbálhatlak kiengesztelni Palika?-ekkor végigsimította az ujjai hegyével a testét a vállától egészen a combjáig.-Ha érted mire gondolok.-és itt rámosolygott Palikára.

-Szerintem értem mire gondol...

-Rendben.-a jobb kezét az ingjének felső gombjához kapta, majd lassal a bal is odakerült és a legfelső gomb már nem volt többé használatban.-És, miért vársz itt az igazgató úrra?

-Azért, mert azt mondta valaki, hogy majd valahonnan szólítani fog valaki valahova valamikor.-már a következő gomb sem volt a helyén.

Palika nyelt egyet, majd szóra nyitotta a száját, de hang nem jött ki rajta. Elállt a szava.

-Ahaaa. És? Megérdeklődjem az úrnál a teendőket? Vagy szülségességét érzed egy elsősegély nyújtásnak?-a következő gomb is kipattant a helyéről és a fehér melltartója került előtérbe.

-Köszönöm, de már nem szükséges.-a hangja reszketős és nyekergős volt, olyan mintha a sötét éjszakában kinyílna egy régóta nem olajozott ajtó és beszűrődne ahogy a szél játszik az öreg bükkfa elhalt levelein.

-Akkor jó.-csalódottságot lehetett leolvasni Marcsi arcáról.-Akkor megkérdezem. Jó?-ezt már unottan mondta, mintha eddig semmi nem is történt volna.

-Köszönöm.

Benyitott az irodába, majd azza a lendülettel csapta be maga mögött az ajtót. Egy ideig csevegtek valamiről, amiből csak pár hangosabb szó szűrődött ki, olyanok, mint "Szívem..." vagy "Ne ilyen hangosan!". Kacaráztak, semmivel sem törődve, de végül valószínű, hogy témát váltottak, mert már nem bályos csevelynek tűnt, hanem komoly beosztott-főnök beszélgetésnek. Azért most is belefért egy hosszabb nevetés.

Ekkor nyílt az ajtó és kilépett rajta Miss Szöszi, és az előzőekben megkezdett heves nevezését próbálta elfolytani, hogy ne sértse meg Palikát mégjobban. A próbálkozás sikertelen volt, mert csupán egy idiótán hangzó hüppögés lett belőle. Ezt valószínűleg Palika látványa váltotta ki belőle, akiről teljesen megfeledkezett.

-Az úr nem érti, hogy miért kellene bemenned hozzá, ezért nem is hívat.- Ekkor bezárta az ajtót, melyet az előbb még a huzat vágott be.

-Oké, de akkor hova...

Ekkor lépett ki az orvosi rendelő ajtaján Dr. Hulungvainé Kőrösi Ilona, az iskolaorvos.

-Palika, hát mi lelt téged megint?  Csak nem az orrod megint?! Azok a fránya labdák.-a fejét rázva mondta ezt.- Nem baj, gyere csak be lelkem.

-Köszönöm.

Ekkor látta Marcsit utoljára.

Aznap. Vélhetően bement a saját kis irodájába, ami megérthető okokból közvetlenül az igazgatói mellett volt, és sűrgős teendőivel foglalatoskodott.

-Na de tényleg, mi lett veled Palika?

Palika átlagos gyerek volt. Annyira átlagos volt, hogy a családján kívül csak nagyon kevesen tudtak a létezéséről.

Az egyik volt a kevésből Kőrösi doktornő, akinél Palika visszatérő vendégnek számított. Olyannyira, hogy mondhatni bérelt helye volt a rendelőben.

-Nem tudom Ica néni. Pont olyan volt, mint máskor.- a rendelő egy kis lyuk volt az igazgatói irodához képest. Egy asztal és két szék sem fért el kényelmesen benne, hát még mikor ketten még be is mentek a befele nyíló ajtón.- Leülök.

-Persze, ülj csak le. Teát kérsz?

-Igen.

-Úgy ahogy a múltkor?

-Igen, köszönöm.

A hely szűkössége ellenére beleerőltettek egy csapot. Ica néni onnan engedett forró vizet és öntötte a poharakba. A filter és a cukor már előtte belekerült, valószínűleg rögtön azután, hogy beléptek a helységbe.

-Annyi volt, hogy jött az a sok labda és én elfordultam előlük. Néhány fejbe talált, és utánna kezdett vérezni az orrom.

-Ez teljesen normális.- Ica néni a teát Palika elé tolta, amit ő egy fejbillentéssel köszönt meg.- Az orrod érzékenyebb az átlagnál. Ne írjak felmentést? Teljeskörűt. Asztmára meg gerinc problémára hivatkozva.

-Nem is tudom.

-Gondold meg. Most, év elején meg lehet az ilyet játszani, és senki sem kérdez rá.

-Akkor, ha nem fárasztom le, lehetne róla szó.

-Rendben. Egész éves jó lesz? Ezt jövőre felül kell majd vizsgálnom, de nem lesz probléma.

Ica néni a teáját félbehagyva kezdett neki a felmentés írásának, szinte parancsszóra.

Palika nem értette, hogy miért csinálja ezt Ica néni. Más gyerekeknek még egyszeri felmentést sem akar írni, nem hogy éveset.

Pár percel később Ica néni az orra alá tolta a felmentést, és a kezébe adta a pecsétet.

-Pecsételd le te.

-Köszönöm.

Mosolyogva nyomta rá a pecsétet a saját felmentésére. Szépen megköszönte, majd már pont fogta a kilincset, mikor Ica néniben felszínre törtek a nyugdíjas ösztönök.

-Láttad, hogy állt Marcsin az ingje? Borzasztó mik vannak. Olyan hangosak voltak, hogy ezen a kőfalon is áthallottam a nyivákolását. Fizetésemelés mi? Pff.

Pletykált. Mint egy jó öregasszony. És csak mondta, mondta. Meg sem állt levegőt venni, Pali már azon gondolkodott, hogy honnan van ennyi levegője? Hogy nem tapad össze a szája a szárazságtól? Lehet a férje tudós volt és azon dolgozott, hogy ilyen emberi dolgok, mint nyelés vagy levegővétel nélkül lehessen létezni.

És sikerrel járt.

-...a Bazsi is miket mondott. Hallottad?

-Nem, de mostmár tényleg mennem kell, becsöngettek.

Azzal a lendülettel vágta be az ajtót magamögött, amivel kinyitotta azt. Közben még valami csókolom félét is makogott, de ő sem értette tisztán mit mond.