Amatőr írók klubja: Don Fernando futára/5.

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 321 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7295 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 321 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7295 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 321 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7295 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 321 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7295 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Ötödik rész

 

- Nem tehetem.

A levél tompán puffant az asztalon, vörös pecsétviasszal szórva be a kétoldalt gondosan elrendezett pergamenkupacokat.

- Sajnálom, de a város egész esztendőben erre a nagy vásárra várt. Nyilván nem kell magyaráznom, hogy milyen fontosak nekünk a vámok is; a város számít rájuk – dőlt hátra a carmonai elöljáró a karszékében, és jólesőt kortyolt az előtte álló, ígéretesen harmatcseppes falú boroskupából. A hűvös máz alatt azonban majd’ szétvetette az indulat.

„Persze, a vámok is… Nekem meg a két sevillai kalmár által a saját kezembe fizetendő kenőpénz is, a vám elengedése fejében. Amit sose fogok megkapni, ha nem lesz vásár! Bár az áruik egy részét lefoglaltathatom… akár… de ha, mondjuk, be sem jönnek a városba, mert megneszelik a támadás hírét? Elrejtőznek az erdőben vagy akárhol, míg elvonul a vihar? És ha csak légből kapott a hír? Minden ugorjak rögvest… lehet, hogy rosszul értesült a drága senor. De azért az a beígért segítség, az jól jönne, ha mégis igaza van… Milyen furcsa ez is, azt írja, hogy ne nézzek lobogót meg címeres tunikát, csakis a saját személyének higgyek, vagy legalábbis a családi címeres gyűrűjének, amelyből már csak egy van a világon. Mindegy, nem az én dolgom ezen gondolkodni. De mi legyen a várossal? Kivárok, az lesz a legjobb. Elvégre is bármikor bezárathatom a városkaput, de addig is hadd jöjjenek a kereskedők. Leginkább a két sevillai. Igen, mihelyst ők falon bévül lesznek, rögvest bezáratom a kaput.”

Az asztal túloldalán ülő Florian lassan, de biztosan forrongó haraggal nézte a látszólag békésen iddogáló elöljárót. Alkonyba hajlott a délután, és a szűk ablakokon át még nappal sem sok fény szökött be a terembe. Az elöljáró pedig kiváló érzékkel választotta meg ülőhelyét – a sűrűsödő árnyak jótékony homályba burkolták az arcát. A vándorköltőt irgalmatlanul bosszantotta, hogy semmiféle érzelmet nem tud leolvasni a másik vonásairól – és nemkülönben az a tény is, hogy őt eszébe sem jutott megkínálni a malváziából.

„Kész csuda, hogy legalább leülni engedett”, gondolta, s igyekezett feltűnésmentesen fészkelődni. Hiába, sebének sajgása sehogy sem enyhült. Pedig a szekéren heverve, az ideúton alig fájt, csak épp a városkapuban elkövette azt az ostoba hibát, hogy merő hiúságból nem fogadta el a kocsis segítő kezét, és – legalábbis tervei szerint – elegánsan a földre ugrott.

„Az ugrásból esés lett, az eleganciáról inkább ne is beszéljünk, ráadásul újfent csak magamat okolhatom” – sajnálta magát némán a fiatalember – „És mindennek a tetejébe még ez is itt okvetetlenkedik velem!”

- Mit nem ért azon a levélen? – fortyant fel, sutba vágva udvariassága maradékát is - Felperzselhetik a városát és nem lenne nehéz megakadályoznia, de még csak meg sem próbál tenni ellene? Ennyire nem számít Carmona?

- Dehogynem számít! – állt fel az elöljáró lendületesen, s a nagyobb nyomaték kedvéért még az asztalra is rávágott – Éppen ezért nem vagyok hajlandó felforgatni a megszokott rendjét holmi légből kapott hírek miatt!

Erre már Florian is legszívesebben felugrott volna, de még időben ráébredt, hogy erre képtelen lenne. Így csupán a szék karfáját szorította olyan indulattal, hogy belefehéredtek az ujjai.

- Hogy’ képzeli, hogy szándékosan süket és vak marad? Mire vár, a bibliai kézre, meg a mene, tekel, fáresz igékre a falon? Mégis hogy’ kíván elszámolni a másvilágon azzal a vérfürdővel, ami itt lesz, ha nem hajlandó tenni semmit,

Heves tirádájába hirtelen egy másik, hasonlóképpen epés hang vegyült.

- Márpedig engem nem fogsz megállítani! – csattant fel a nagyon is ismerős bariton az ajtó előtt – Hogy micsoda? Don Diego futára van benn? Most aztán végképp bemegyek, ugyanis az én vagyok!

Azzal a kétszárnyú ajtó egyik fele kitárult és a döbbenettől ledermedt ajtónálló mellett bevonult a terembe Don Fernando. Sápadtan és némileg beesett arccal, a mérgezés utóhatásaként, de azért meglehetősen energikusan.

- Üdvözletem – biccentett kurtán az elöljáró felé – Ó, Florian, buenos dias! – üdvözölte könnyedén egykori útitársát – Nem gondoltam volna, hogy te vagy az. Hogy ízlik a futármesterség?

- Bár soha a közelébe sem mentem volna ennek a keserű pohárnak! Soha nem hittem volna, hogy akkora vétkeim lennének, amelyekért így kell vezekelnem – lamentált a fiatalember – Belátom, nem vagyok elég tekintélyes nagyúri futárnak, nyilván azért veszik még kevesebbe a szavam, mintha vásári komédiát néznének. Azt viszont már sehogy sem értem, hogy Don Diego írott parancsára miképp hányhat így fittyet?

- Ez a város csak Felipe királyunknak tartozik engedelmességgel! – húzta ki magát az elöljáró, készségesen kapva Florian meggondolatlan megjegyzésén – És nem vagyok hajlandó készségesen ugrani semmiféle don parancsára!

- Nem hajlandó – ismételte Fernando vontatottan. Halkan ugyan, azonban lassanként olyan fenyegető él kúszott a hangjába, amilyet a fiatalember még nem hallott tőle – Nem kellene olyan sokat tennie, de még ezt a keveset sem akarja. És arra gondolt vajon, hogy ha betörnek ide a haramiák, akkor feltehetően nemcsak a vásáros népet fosztják ki, hanem az ígéretesebb házakat is? Ez például felettébb annak tűnik. Gondolom, a saját otthona nemkülönben.

- Nem tehetem – kezdett feszengeni az elöljáró – Egész évben erre várt az egész város.

- Nem hajlandó – ismételte Don Fernando, mintha meg sem hallotta volna – Annak ellenére nem hajlandó, hogy a levélből világosan kiderül, mekkora veszély fenyeget. Nem… nemcsak fenyeget, hanem bizonyosan be is fog következni. De nem tesz semmit, csak azért, mert a figyelmeztetés történetesen egy dontól érkezett. Érdekelne, mit szól majd a királyi felség, ha emiatt felperzselik szeretett városát. Csak azért, mert a város elöljárója… nem hajlandó semmit sem tenni. Merő büszkeségből. Megfelelően ügyes kezekben ebből könnyen lehet akár… felségárulás is.

Az elöljáró még mindig az asztalra támaszkodott, de már messze nem a nyomaték kedvéért; falfehér arcából ítélve a cédrusbútor közreműködése nélkül menten összecsuklott volna.

- Ez bizonyosan… csak félreértés, senores – hebegte.

„Nocsak” – méregette Florian különösebb szánalom nélkül – „Egyszerre már engem is megtettél senornak?”

- Senores, természetesen, megteszek mindent, amit kell és köszönöm a levelet. Hiszen így mindjárt más, ha csak… barátságos figyelmeztetés… hiszen nem is parancsról van szó. Megteszem én, megteszem – remegő kézzel firkantott pár sort egy pergamenre és bekiáltotta hivatali szolgáját.

- Nem lesz vásár – közölte kényszeredetten a meghökkent fiúval – A kereskedőknek üzenem, hogy gyűljenek ide, ebbe a házba minden cókmókjukkal együtt. A polgárok pedig zárkózzanak be otthonaikba addig, amíg elvonul a veszedelem. És holnap… bezárjuk a városkapukat is. Ha bárkinek kétségei lennének, itt az írott parancsom – nyomta a szolga kezébe a frissen lepecsételt iratot – Eredj gyorsan!

Elégedettek, senores? – fordult vendégeihez.

- Természetesen – hajtott fejet udvari eleganciával Fernando – Hálásak vagyunk a készségességéért.

- Van hol megszállniuk? – érdeklődött olyan képpel, mintha saját szavai fojtogatnák – Mert ha nincs, én szívesen látom Don Diego futárait.

- Hálás köszönetem, de amint látja, sebesült vagyok; nem tesz jót nekem az itt uralkodó hűvösség – előzte meg a fiatalember a válasszal egykori útitársát – Már a magam részéről.

- Beszélhetsz nyugodtan az én nevemben is – csatlakozott hozzá Fernando és hideg, de kifogástalanul udvarias búcsúzással távozott; szorosan a nyomában Floriannal.

- Tudok is egy remek fogadót – mesélte, míg kiléptek az alkonyi szellőtől feléledő utcára – Tisztes, csendes hely, a fogadós nem is számít fel túl sokat, és a valenciai angolnájuk olyan ízletes, hogy az még a te kényes tetszésedet is bizton elnyeri. Most meg mi baj? – sandított Florianra, akin nem lehetett nem észrevenni a sértődöttséget – Miért vágsz olyan képet, mint akit záptojással kínáltak meg?

- Egyszerűen csak meglep, hogy itt találkozunk.

A nemesúr arcán zavart kifejezés suhant át, de azonmód le is rázta magáról.

- Gyorsabban felépültem, mint ahogyan a felcser gondolta, s nem volt maradásom a faluban. Azonban hagytam üzenetet számodra az ottani fogadósnál: megírtam, hol keress, ha akarsz. Tudtam, hogy itt, Carmonában elébb-utóbb úgyis találkozom Don Diegóval vagy legalábbis valamelyik emberével. Végül igazam lett – vigyorodott el –, bár rád számítottam a legkevésbé. De azért jó látni téged.

- Hasonlóképpen – viszonozta Florian a mosolyt. Igazán nem volt szívélyes hangulatban, de egykori útitársa felépülésének őszintén örült. Ahogyan a viszontlátásnak is, még ha nem is egészen így képzelte el eredetileg a helyzetet – Azonban Don Diego nem lesz túl boldog tőle, hogy a senor itt van. Azt hiszem, aggódik.

- Az felettébb újkeletű tevékenység lenne a részéről. Egyébként ő jellemzően utólag szokta értékelni a döntéseimet, ez így igaz. Éppen ezért egyre kevesebbszer értesítem előre – vont vállat, míg megvette egy hazafelé cihelődő kofaasszonytól az utolsó két hagymás lepényét – Mellesleg mi volt a véleménye arról, hogy téged tettelek meg futárnak? – kínálta meg az egyikkel a fiatalembert.

- Mielőtt vagy miután megismerkedett lenyűgöző egyéniségemmel?

- Örülök, hogy egyetértett a választásommal – veregette vállon elégedett mosollyal Floriant – És most elmesélnéd végre, mibe keveredtél, amit egy ekkora vágással jutalmaztak? – intett a viseltes kötés felé.

- Rossz társaságba – harapott nagyot a lepényből; legalább addig sem kellett bővebben kifejtenie.

- Persze, tudom; attól fogva, hogy csatlakoztál hozzám – kedélyeskedett a nemesúr, de azonmód el is komolyodott – Ugye, nem találtam el? Nem a levél miatt bántottak, igaz?

„Voltaképpen megtisztelő, hogy már másodjára nézik ki belőlem a hősies ellenállást” - merengett el a fiatalember, de azért nemet intett.

- Erről egyedül az én meggondolatlanságom tehet.

- Azt hittem, az a féléjszakás kuporgás a sziklaperemen a semmiség felett kigyógyított belőle.

- Sajnos nem változom egykönnyen.

Gunyoros feleletet várt, Don Fernando azonban elkomolyodva nézett rá.

- És én sem. Amióta tudom, hogy a kard melyik végét kell megfogni és melyikkel szúrni, azóta szolgáltam Don Diego apját, majd őt magát. És bár a fiatal senorral megvoltak a magunk személyes harcai, sőt voltaképpen megvannak a mai napig; én hűséges vagyok hozzá. Bár ki tudja… talán éppen azért. Értsd meg, fiú, nem húzhattam meg magam a békés kis vackomon, ha egyszer az uramnak szüksége van rám.

A fiatalember elszoruló szívvel hallgatta. „Tudom én, hogy csak egy csavargó költő vagyok, nem hadvezér, nem nemesúr… de azért… lesz valaha valaki, aki így fog ragaszkodni hozzám, mint Don Fernando az urához? Vagy aki úgy szeret majd engem is, mint ahogy bizonyára Magdalena szereti őt?”

- Ha már a hűségről beszélünk… van valaki, aki híven vár a senorra.

Fernando megdermedt a mozdulat közepén, pár pillanatig úgy maradt a messziségbe révedve, keze a köpenye csatján, amelyet épp készült meglazítani.

- Ne most – erőltette ki nagy sokára magából a szavakat – Hamarosan csatlakoznom kell Don Diego katonáihoz. Lehetőleg még odakinn, a városon kívül. És utána túl is kell élnem az elkövetkezőket; ami nehezen fog menni, ha felidézed az… emlékeket.

- Márpedig végig fog hallgatni! – csattant fel Florian, váratlanul olyan indulattal, amely őt magát is meglepte – Mert szó szerint alig állok a lábamon a fájdalomtól, a támadástól való félelembe majd’ beleőrülök, és csakis azért vagyok itt mindennek ellenére, hogy átadjak egy üzenetet! Eszemben sincs kivárni az öldöklés végét, elmondom, amit kell, azután itt sem vagyok! És talán – tette hozzá csendesebben –, miután meghallgat, eggyel több oka lesz a senornak túlélnie az elkövetkezőket.

Fernando egyesével átkozta el rideg búcsúlevelének minden egyes szavát. „De mit várhattam volna? Nem rémiszthettem meg az inkvizíció fenyegetésével. És nem írhattam, hogy szeretem… épp akkor, amikor elhagyom? Képtelen voltam felkeresni… a szemébe nézni. Ismét veszélybe keveredtem, nagyobba, mint a szokásos harcok; mi lesz, ha ismét el kell hagynom?”

- Hogy van? – kérdezte olyan halkan, hogy a fiatalember alig értette. Pedig elhalkult körülöttük a várost betöltő zsivaj; már rég’ nem a főteret övező utcákon jártak. Nem tudta, mikor keveredtek bele a városszéli sikátorok szövevényébe, de erősen gyanította, hogy ha kérdené, Fernando maga sem volna képes számot adni róla. Furcsamód épp ettől a pillanatnyi gyengeségtől enyhült meg egykori útitársa irányában.

- Azt mondják, Dona Magdalena nem volt boldog, amióta a senor elment.

A köpeny tompa reccsenéssel hasadt ketté a nemesúr ujjai közt.

- És ő maga? Rólam mondott valamit?

- Kérdezett leginkább – ismerte be Florian röpke tétovázás után – De egyvalamit bizton állíthatok: éppúgy nézett rám a válaszokra várva, mint ahogy most a senor.

Don Fernando erre elfordult, s látszólag elmélyülten kezdte kémlelni a lassanként levendulaszínre festődő felhőket, de Florian akármibe lefogadta volna, hogy mit sem lát belőlük. Ahogy abban sem volt biztos, hogy az ő szavait hallja, de azért csendesen folytatta.

- Dona Magdalena vezeti tovább az ispotályt és tanulmányozza a könyvtárát. Vigaszt keres a hitében… és talán az emlékeiben is. Azonban fájdalmasan magányos. Mintha… folyton ködbe burkoltan járna. És az üdvösségemet tenném rá, hogy – bármi is történt két éve – még mindig visszavárja a senort.

Minthogy ezek után sem érkezett válasz, némileg megütközve meredt a nemesúrra.

- Mi az, hát minderre nincs felelete?

Mindeddig hitte, hogy csak a váratlanul rázúduló emlékektől dermedt le Fernando, de most már kezdett kételkedni benne, hogy a senor valóban annyira szereti Dona Magdalenát, mint az asszony őt. Legalább még egy kérdést, legalább egy mosolyt, egy könnyet, egy reményt, bármit, amit…

- Tedd el ezt – morogta oda neki váratlanul a nemesúr, s köpenye rejtekében odacsúsztatott neki egy pisztolyt –, de csak akkor használd, ha szólok. És ne kérdezz. Most az egyszer.

Annyira meglepődött, hogy valóban csendben maradt.

Alighogy megragadta a fegyvert, hirtelen megnyúltak az egyik kapualjban sűrűsödő árnyak… és egy köpenybe-álarcba burkolt alak vetette magát Don Fernandóra. A nemesúrnak csupán annyi ideje volt, hogy hátrébb taszítsa a fiatalembert, máris záporoztak rá ellenfele csapásai. Nem érte egészen készületlenül a támadás; amióta elhagyták az elöljáró házát, sejtette, hogy követik; és átkozta magát, amiért nem hallgatott ösztönére és letért a sűrűn járt utcákról.

„Floriant nem akartam belekeverni” – futott át a fején – „Épp elég bajba sodortam így is.”

Katonaösztönével ugyan kivédte a szúrásokat s vágásokat, azonban egyre erősebben érezte, hogy fárad. „Talán igaza volt a felcsernek, nem lett volna szabad útra kelnem ilyen korán…” Ellenfelén nyoma sem látszott a kimerültségnek, s csak remélhette, hogy az övé legalábbis nem túl feltűnő.

„Nem akarok meghalni, Uram” – mart belé a félelem, hosszú hónapok óta először – „Egyszer úgyis ez lesz a sorsom, tudom jól: kard által, ki kardot fog, erre esküdtem fel, szép és jó halál ez egy magamfajtának… de ne most, amikor annyi hiábavaló remény után végre lehetne talán…”

Vad indulattal vágott az álarcos felé, de elvétette; az orvtámadó nyaka sértetlen maradt. A maszk zsinórját azonban eltalálta…

És Fernando döbbent kiáltással ismerte fel a fedetlenül maradt arcot.

 

 

Címkék: don fernando futára

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

pásztor pálma üzente 1 éve

Erre majd igyekszem jobban figyelni, Norbert, az új részek-váltások kapcsán már más is felfedezte ezt a problémát, köszi, hogy jelezted! Meg persze köszönöm az elismerő szavakat is ;)

Válasz

Ócsai Norbert üzente 1 éve

Az eleje hirtelen egy kicsit zavaros volt az új jelenet miatt ~ új helyszín, új karakter, új idő; de aztán Fernando érkezésére már minden kitisztult :)
Talán jobban fel kéne vezetni az új részeket ha egy ilyen nagy ugrás érkezik, mielőtt még belelépünk a velejébe. Talán azzal kezdeni, hogy Florian már megtette az utat, ott van az irodában, vagy egyéb, s nem csak utólag a további bekezdések során.


De ettől eltekintve továbbra is lenyűgöző a fogalmazás és a történetvezetés :) Sárkánnyal értek egyet; nehéz nem úgy olvasni, a történeteidet, hogy ne csodáljam minden egyes mondatod! :D

Válasz

Örökkévaló Sárkány üzente 1 éve

"A levél tompán puffant az asztalon, vörös pecsétviasszal szórva be a kétoldalt gondosan elrendezett pergamenkupacokat.
- Sajnálom, de a város egész esztendőben erre a nagy vásárra várt. Nyilván nem kell magyaráznom, hogy milyen fontosak nekünk a vámok is; a város számít rájuk – dőlt hátra a carmonai elöljáró a karszékében, és jólesőt kortyolt az előtte álló, ígéretesen harmatcseppes falú boroskupából. A hűvös máz alatt azonban majd’ szétvetette az indulat."

Váo! :D Ez a leírás nagyon tetszett. Bocsi de amúgy még nem vettem még fel történeted fonalát. De majd megpróbálom.

Válasz

Ez történt a közösségben:

Noar Julia 2 hete új blogbejegyzést írt: Az Ezrák háza

Onodi Alexandra írta 2 hete a(z) Angyal-harcosok- A szerelmes démon 2. rész. +18 blogbejegyzéshez:

Üdv esetleg valakinek még van az első és további részei ...

mihály horváth írta 1 hónapja a(z) Japánban blogbejegyzéshez:

Tetszik a robot,, folytasd,,

mihály horváth írta 1 hónapja a(z) Bozsik Barbara: A lány, aki beleszeretett a kentaurba blogbejegyzéshez:

Érdekes és elgondolkodttató ,,

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu