Vámpír sztorik 4. rész

 

A szörnyeteg

 

A lépések hangja a 307-es szobába vezetett. Az érzékeim szerint senki sem tartózkodhatott odabent. Szorosan körbefontam ujjaimmal a záró gombot. Egy apró csukló mozdulat, kattanás, az ajtó kinyílt. A szoba jóval nagyobb volt, mint az én helyem, még egy saját konyhája is volt rögtön az előszoba folytatásában. A lakás üres az ablakok tárva nyitva álltak, szabadon járhatott az éjszakai levegő, egy helyen be is tört az ablaküveg és a szilánkjai apró darabokban hevertek a padlón, meg-meg csillant rajtuk az éjszaka ezüstös fénye.

Az elme egy csodálatos adomány, melynek segítségével megannyi dolgot vihetünk végbe. 
Ennek épségére kell a legjobban vigyázni, hisz ha ez egyszer megbomlik, onnantól nincs menekvés, sem visszaút. Gyógyszeres kezelésekkel és szánakozó pillantások hadával kell együttélned.
Rosszabb esetben a társadalomtól való teljes elszigeteltségben kell tengetned napjaidat.

Gondolataiddal, személyiségeddel teremted meg magad köré a saját környezeted. 
De mi történik, ha valami megtörik benned?

                                      Ki az idegen?

 

 

           Legjobb tudásom szerint ezen a vidéken  a történelmi egyházak dominálnak, de észrekellett vennem , hogy megjelentek Jehova tanui is , akiknek szép kis imaházuk diszelgett egy mellékutcában. Ezenkivül egyetlen egy román apácát láttam, aki rótta a park utjait , és néha bepróbálkozott egy-egy magányosan ülő személynél. Ortodox kőtemplomot nem láttam-- valószinű nincs is --viszont fenn  egy dombon egy olyan félhektárnyi területen egy kápolnaszerű fatemplom áll már , ami ezelőtt tiz évvel még nem állt ott--feleségem szerint!

Az első egyedül itt töltött éjszakám borzalmasan telik. Hiába éltem itt évekig, mégis mindentől olyan idegen érzésem támad. Akárhova nyúlok vagy fordulok, sehol nem találom a helyem. Mama hálójának még csak a közelébe se tudok menni, hiszen már az ajtó előtt megérzem régi parfümének illatát. Mikor végre kényelmesen elvackolom magam a kanapémon, kavargó gondolatok kezdenek kínozni. Vajon miért ölték meg mamámat is? Miért nem érték be velem, hiszem velem gyűlt csak meg a bajuk.

Gyászbeszéd

 

Pótolhatatlan emberek. Számomra, a hiányuk által keletkezett űrt senki sem tudja betölteni. Talán azért nem, mert mindig azt éreztem, közöttük csillagként tündöklök. Abban az univerzumban, mely,  akárhányszor játszottak, körüllengte őket. Bárhová mentem, követtek. Úgy keringtek körülöttem, mint ahogy csillagok körül a bolygók. Mindketten szerettek, és erre, csak most jöttem rá.

Ez, még az elvesztésüknél is jobban fáj.

 

Pierre és Paul.

Egyre több panasz érkezett Bagoly dr. levelesládájába, az erdőben eluralkodó állapotokról. Az öreg bölcselő, ezért a következő hétvégére összehívatta az erdőlakókat, hogy orvosolják a problémákat. Fortyogó hangzavar fogadta a nagytiszteletű professzort, aki még kissé kótyagos volt az előző nap elfogyasztott, lejárt szavatosságú gilisztakonzervtől. Felkászálódott az igazságtevő farönkjére és kalapácsával akkorát csapott rá, amekkorát csak bírt.

 

Nyárhó

 

Még Június és Augusztus sem tudta a pontos okot, amiért Július évről évre egyre vigasztalhatatlanabb. Június rendszerint már puha álomra mosolyogta magát, a félálom andalító meséjébe lépve, amikor meghallotta húga felzokogó ébredését. Egy hónappal később Augusztus, nővére halk sírására ébredt, és első feladatát atyja mindig úgy határozta, hogy nyugtassa a lányt az álmok mezejére.

Az okot egyikük sem tudta.

 

Egy ideig még bőszen vitatkoztak a testvérek azon, hogy Március mennyi ideje van már tőlük távol.

A város még

Állattalan, csicseretlen ezer fasereg.

Lunáris pilácsra vetett tekintetek,

Mégis kisír belülről a bú.

 

Ez időleges világon surran

Kis fátyolként

Színbe illő glamúrkombinéd.

A vállöved a függelék.

 

Apró cirmos tekintet Óperenciásan

Csillantatja a láthatárokon,

A pírsugár dombornyomatokon

A csillagvándort -

Lebiciklizik igyekezve,

Ki ne altassa égi alakzatod.

 

A hídkorlát

Félszeg, csonka kacsaláb.

Deríti ezt a bigott,

Groteszkbe göngyölt éjszakát,

Síkjába bújnak az autólámpák.

Álommázas hölgy

szívembe vígan gyötör,

s lám félresöpör.

 

Ezt a haikut azután költöttem, hogy csalódtam benned. Emberileg.

 

Az egyik író-olvasó találkozón barátkoztunk össze. A mai napig felvillannak azok a képkockák, amikor hosszú várakozás után sorra kerültem a dedikálópultnál. Csilingelő hangon, udvariasan üdvözöltél, miközben felemelted a fejed és rám néztél mosolyogva. Megkérdezted, kinek írhatod alá és, amikor közöltem, hogy hívnak, megjegyezted, milyen szép nevem van.

4. Vénusz- Vágy

 

Ami eddig történt…

Miután a Földön kitörő háború elpusztította otthonunkat, én és pár kollégám arra kényszerültünk, hogy elinduljunk az ismeretlenbe az Enigma nevű űrhajónkkal. Az út közel sem volt akadálymentes, ráadásul, mikor elértük az Androméda egyik bolygólyát, az ott lakó kéktestű lények fogságba ejtettek minket. 

Mivel, jobb dolgom nem akadt a magányos cellámba, a Skylar készülékemen elkezdtem egy amolyan naplót rögzíteni mindarról, ami ide vezetett engem és bajtársaimat.