Az első egyedül itt töltött éjszakám borzalmasan telik. Hiába éltem itt évekig, mégis mindentől olyan idegen érzésem támad. Akárhova nyúlok vagy fordulok, sehol nem találom a helyem. Mama hálójának még csak a közelébe se tudok menni, hiszen már az ajtó előtt megérzem régi parfümének illatát. Mikor végre kényelmesen elvackolom magam a kanapémon, kavargó gondolatok kezdenek kínozni. Vajon miért ölték meg mamámat is? Miért nem érték be velem, hiszem velem gyűlt csak meg a bajuk.

Gyászbeszéd

 

Pótolhatatlan emberek. Számomra, a hiányuk által keletkezett űrt senki sem tudja betölteni. Talán azért nem, mert mindig azt éreztem, közöttük csillagként tündöklök. Abban az univerzumban, mely,  akárhányszor játszottak, körüllengte őket. Bárhová mentem, követtek. Úgy keringtek körülöttem, mint ahogy csillagok körül a bolygók. Mindketten szerettek, és erre, csak most jöttem rá.

Ez, még az elvesztésüknél is jobban fáj.

 

Pierre és Paul.

Egyre több panasz érkezett Bagoly dr. levelesládájába, az erdőben eluralkodó állapotokról. Az öreg bölcselő, ezért a következő hétvégére összehívatta az erdőlakókat, hogy orvosolják a problémákat. Fortyogó hangzavar fogadta a nagytiszteletű professzort, aki még kissé kótyagos volt az előző nap elfogyasztott, lejárt szavatosságú gilisztakonzervtől. Felkászálódott az igazságtevő farönkjére és kalapácsával akkorát csapott rá, amekkorát csak bírt.

 

Nyárhó

 

Még Június és Augusztus sem tudta a pontos okot, amiért Július évről évre egyre vigasztalhatatlanabb. Június rendszerint már puha álomra mosolyogta magát, a félálom andalító meséjébe lépve, amikor meghallotta húga felzokogó ébredését. Egy hónappal később Augusztus, nővére halk sírására ébredt, és első feladatát atyja mindig úgy határozta, hogy nyugtassa a lányt az álmok mezejére.

Az okot egyikük sem tudta.

 

Egy ideig még bőszen vitatkoztak a testvérek azon, hogy Március mennyi ideje van már tőlük távol.

A város még

Állattalan, csicseretlen ezer fasereg.

Lunáris pilácsra vetett tekintetek,

Mégis kisír belülről a bú.

 

Ez időleges világon surran

Kis fátyolként

Színbe illő glamúrkombinéd.

A vállöved a függelék.

 

Apró cirmos tekintet Óperenciásan

Csillantatja a láthatárokon,

A pírsugár dombornyomatokon

A csillagvándort -

Lebiciklizik igyekezve,

Ki ne altassa égi alakzatod.

 

A hídkorlát

Félszeg, csonka kacsaláb.

Deríti ezt a bigott,

Groteszkbe göngyölt éjszakát,

Síkjába bújnak az autólámpák.

Álommázas hölgy

szívembe vígan gyötör,

s lám félresöpör.

 

Ezt a haikut azután költöttem, hogy csalódtam benned. Emberileg.

 

Az egyik író-olvasó találkozón barátkoztunk össze. A mai napig felvillannak azok a képkockák, amikor hosszú várakozás után sorra kerültem a dedikálópultnál. Csilingelő hangon, udvariasan üdvözöltél, miközben felemelted a fejed és rám néztél mosolyogva. Megkérdezted, kinek írhatod alá és, amikor közöltem, hogy hívnak, megjegyezted, milyen szép nevem van.

4. Vénusz- Vágy

 

Ami eddig történt…

Miután a Földön kitörő háború elpusztította otthonunkat, én és pár kollégám arra kényszerültünk, hogy elinduljunk az ismeretlenbe az Enigma nevű űrhajónkkal. Az út közel sem volt akadálymentes, ráadásul, mikor elértük az Androméda egyik bolygólyát, az ott lakó kéktestű lények fogságba ejtettek minket. 

Mivel, jobb dolgom nem akadt a magányos cellámba, a Skylar készülékemen elkezdtem egy amolyan naplót rögzíteni mindarról, ami ide vezetett engem és bajtársaimat.

 

 

 

                                 Városnézés.

 

 

          Idegen  helyen , nagyon kevés információval , vagy tudatlanul nehezen boldogul az ember. Itt viszont könnyű helyzetben vagyok mert ismerős az izes beszéd. Mert a helybéliek magyarul beszélnek nagyobbrészt, és aki nem az viszont, éppen olyan vendég mint én , csak más vidékről, ahol nem magyarul beszélnek.

         Eljött a vasárnap, amikor nincs gyógykezelés , és szinte az egész napot szabadfoglalkozással tölthetnénk , ha lemondanánk a pontos időben felszolgált reggeliről, ebédről.

Egy nyári nap ismertem meg. Valahogy késztetést éreztem, hogy lemenjek a strandra. Akkor még nem gondoltam, hogy ő lesz a feleségem.

 

Csak úgy terveztem, hogy úszom egy kicsit a folyóban és utána benyomok egy lángost a fűben heverészve, na meg bámulom a bikinis csajokat. Gondoltam, kiszemelek egy dögös, bögyös szőkét, ehelyett rajta akadt meg a szemem. Nem számoltam vele. Amikor kiszúrtam őt, lángossal a hasamon sütkéreztem. Ott állt a fagyis kocsi mögött, épp szabad volt.

Tudtam, hogy ismerlek, mielőtt megismertelek.

De nem gondoltam, hogy egy nap majd máshogy nevezlek.

Ott álltunk ketten, a hideg levegőben,

S leszólítottál, hisz nagyon dideregtem.

Én pontosan emlékszem arra a téli napra,

Mikor az életemet teljesen felforgattad.

Onnantól én mindenhol csak téged látlak,

Mindenhol keresve, mégis félve várlak.

Elraboltad szívemet, s elvetted az eszemet.

De mégis mit tehetek, ha csakis én érzem ezt?

Vidáman pillantottam rád a folyosón,

De te helyettem másik lány kezét fogod.