Egy legenda,a smaragd királyságból.

1.Fejezet

Részlet

A néma,sötét, szürkületben,a kastély lőréses ablakaira,vadul, záporoztak az esőcseppek. Ez a domb tetőre épített,bevehetetlennek vélt, erőd,biztosított,oly gyakran, védelmet,az alatta fekvő falvak lakói számárá.

Egészen távolról, városokon kívül,erdőkön és mezőkön túl,ki körvonalozódik a fellegvár formája. Méltóságteljesen emelkedve a táj fölé,félelemmel vegyes, áhítattal töltve el,az arra járók szívét.

Most mégis, a szellő,játszi könnyedséggel hatolt át,az ódon kőbástyán,mint,ha csak gúnyolódni akarna,eme több évszázados, büszke várral.

Süvöltve tört át a szél a falon,hideg nyugtalanságot hozva,a teremben suttogó, alakok számára.

Szomorú nyikorgással tárult ki, a vaskos fa ajtó,mögüle egy gondterhelt, szakállas, férfi lépett elő,remegő kézzel a jegyzetei közé temetve arcát.

-Milyen súlyos az állapota?-szegezte,hozzá a kérdést,egy határozott hang a tömegből.

A kérdező Lorenzo bíboros volt.Egy hat láb magas,erős felépítésű,negyvenes évei végén járó férfi. Erejének,rangjának és a királyságban betöltött bizalmi pozíciójának hála,nagy tiszteletnek örvendett az udvarban.

-Most már, nem tehetek érte semmit,a király meg fog halni. A kór,mely családját is sújtotta,bármi legyen az,végül ő magát is elérte.

-Mennyi ideje van még hátra?-kérdezte a bíboros,miközben szórakozottan babrált,a nyakán lógó kereszttel.

-Egy vagy két nap,csak az Úr a megmondhatója,az ő kezében van. Ha gondolja eminenciás uram feladhatja neki az utolsó kenetet.

A hallottak, nehéz súlyként telepedett a csarnokban lévőkre.A szobán nyomasztó csend lett úrrá,melyet csak a kandallóban lévő parázs sziszegése, és az esőcseppek kérlelhetetlen kopogása tört meg.

-Egy éven belül elment a királyné,a trónörökös és most ő is. Üvöltötte,Havasföld hercege, a jelenlévőknek.

-A nemesek kik az uralkodó ellen voltak,ki fogják használni az alkalmat. Fel kell készülnünk,minden eshetőségre.

-Gondoskodnunk kell az utódlásról, értesítenünk kell a korona herceget,mihamarabb,a kialakult helyzetről.

-A király fivére,kíséretével együtt,úton van,napokkal ezelőtt levélben értesítettem,bátyja romló állapotáról. Igazából bármikor megérkezhet.-szólt higgadtan Lorenzo az egybegyűlteknek.

Pislákoló fáklyák fénye,félhomályba burkolta a jelenlévőket,arcukon helyeslő bólintás futott végig,a bíboros szavaira.

-Ezek aljas gyilkosságok, merénylet a korona ellen, nem maradhatnak megtorlatlanul.- a társaság egy fiatal tagjának, ingerült bekiabálásai, törték meg a szoba csendjét.

-Mondja,tisztelt Grófom, mégis kin szeretne bosszút állni, a sorson?-a már lenyugodott, IV.Clémenttől Havasföld hercegétől jött a kérdés, a zömök alacsony, donga lábú férfitól.

Ékes felszólalásait, mindig nagy érdeklődés övezte, alacsony, beteges termete ellenére.

-A legnagyobb, bűn, melyet egy nemes elkövethet, hogy fellázad a törvényes hűbérura ellen. Drága királyunk, az Úr bocsásson meg neki, megszegte az ősi törvényt. Praedestinare „örök elkárhozás” a jussa. Átkot hozott, saját és családja fejére.

Clément szavai után, vad morajlás futott végig az embereken.Veszekedés, kiabálás, egymás túlharsogása, lett úrrá a csoporton. Havasföld hercege, karjának, egy erőteljes, határozott rántása után, érezte, hogy a terem egy kevésbé megvilágított sarka felé vonszolják.

Lorenzo bíboros, távol a kíváncsi fülektől, lendületesen, teste minden erejével, a hideg kőfalhoz, taszította a megszeppent Clémenttet.

-Nagy uram, ön valóban, úgy gondolja, hogy ezek, a rejtélyes halálestek a véletlen művei?

Az erőteljes szorításban, kényelmetlenül fészkelődő Clément zavarodottan nézett a bíborosra.

-Véletlenek?-,de hát eminenciás uram, önnek kéne a legjobban tudni, amik történnek, nem holmi véletlenek, vagy futó balszerencse okai, büntetések, melyet Isten szabott ki, Antonius Selvora, a királyunkra.

A bíboros ingerülten engedte el füle mellett a megjegyzést.

-Az Isten szerelmére, beszéljen már Clément, maga ott volt, a király pohárnokaként szolgált, azon a napon. Mikor lett rosszul pontosan az uralkodó?-faggatta, ingerülten a vörös ruhás pap, Havasföld hercegét

Miután a herceg, lopva körülnézve, megbizonyosodott arról, hogy más nem hallgatja ki a beszélgetésüket, halkabbra fogta hangja erejét.A még mindig, meghökkent Clément folytatta.

-Miután elfogyasztotta a vacsoráját, a nagyteremben, ahol minden nap tölti az est ebédjét. Nem sokkal azután, hogy bort töltöttem a kelyhébe, szörnyű görcsök törtek rá.

-Bort töltött neki? Honnan származott az a palack?

-A flaska, Marcus Selvo neve napi ajándéka volt a bátyja számára. Tudom mire gondol eminenciás uram, nézett a herceg az elfehéredett bíborosra.

-Többen is ittak a flaskából, nézzen jól meg, én magam is, két pohárral benyakaltam, abból a borból.

-Ön is Bíboros uram, mint mindenki más, hallotta a szóbeszédet. Két évvel ezelőtt, az akkor még csak, Antonius Selvo hercegként ismert ifjú, hadsereget állított fel, zsoldosokat bérelt, és vezette saját hűbérura, a királya ellen, hogy megszerezze az áhított trónt.A harcmezőn, serege élén, hősies, küzdése ellenére, patthelyzet, alakult ki, mely mindkét fél megsínylett. Látván a kegyetlen mészárlást, hogy megelőzze a további vérontást Selvo herceg kihívta párbajra az akkori uralkodót.A balga király pedig bele ment.-jegyezte meg Clément, majd szomorúan csóvalta meg a fejét.

-Hősiesen viselkedett a harcmezőn,bátor volt, hogy párbajra hívta a királyát, de az árulásán, ez mit sem változtat. Ezért Bünteti az Úr Anronius Selvot.A sors el vette tőle a feleségét, a gyermekét, és, most, az ő életét követeli, ez a büntetése.

-Most pedig, ha megtenné eminenciás uram, nézett le Havasföld hercege karjára, melyet a bíboros még mindig görcsösen szorongatott.

-Ohh, bo-bocsánat.-Lorenzo az egyház hercege, könnyed mozdulattal, engedett a szorításból, mire Clément, megkönnyebbülésében, hálásan felsóhajtott.

Lorenzo egy ideig,még fürkészte beszélgető partnere tekintetét,majd egy egy biccentésével jelezte,hogy lezártnak tekinti a beszélgetésüket.

IV.Clémet hálásan, oldalgott odébb, és veszett bele az egymással veszekedő nemesek tömegébe.

Lorenzo egy ideig figyelte a távozó, Clément csoszogó, sziluettjét.

Lehetséges lenne, hogy Havasföld hercegének, a lába mellett, még máshol is küzdenie kell a visszamaradottsággal? Vagy az ostobaság álarca mögé rejti el titkait?

Távolról, élesen felharsanó, kürtszó, zökkentette ki a bíborost a gondolatmenetéből.

-A koronaherceg megérkezett, Marcus Selvo a kapu alatt. A terem egyik lőréses ablakánál, egy ifjú nemes, örömittasan  kiabált a szobában megjelentek számára.