Gébriel

 Előszó

Üdvözlöm a regény olvasóját. Történetünk  a kétezres  évek elején játszódik,melyet egy ifjú szemszögéből élhetünk át,érzelmekkel,vágyakkal teli kalandokban lehetünk lelki társai.Az ifjú ,mely egy elég szétzilált gyermekkor után úgy dönt hogy otthonát hátrahagyva elindul a nagy világba,hogy rengeteg élménnyel és tapasztalattal térjen végül vissza. Ha városok,községek utcáin sétálunk,és kisebb tömegbe érünk,jól figyeljünk,jól hallgatózzunk,mert lehet hogy ott megy mellettünk egy ifjú GÉBRIEL.

                                                       1.FEJEZET

                                                       TEMETÉS

Októberi hűvös ősz. Egy fiatal fiú áll a temető  kapujánál. Talpig feketében,kezében koszorú. Környékén az öreg fák hullajtják leveleiket,mintha csak a könnyük hullana. Valami megváltozott ,eljött az amit az ifjú mindig oly rettegve várt,az anyja örök nyugalomba helyezése. Időnként  a fák leveléhez hasonlóan,a fiú szeméből  ,egy-egy könnycsepp is a földre hull. Idegesen fel alá járkálva,cigarettára gyújt. Várja   hogy végre túllegyen ezen a nehéz szertartáson. Érkeznek is szépen sorban a rokonok,ismerősök,barátok.A  fiú idegessége alább hagy mikor tekintete egy ismerős tekintettel összeakad. A testvére,a rég nem látott testvére. Két éve már hogy elment ciprusra béke fenntartó katonának. Hiába lány létére mindig ő hordta a gatyát helyette is .De mit számit hisz itt van,sietett is nyomban a köszöntésére. Egy nem éppen testvéries elhidegült beszélgetés kezdődött:

- Szia Suzan.-üdvözölte a fiú.

- hello mi újság veled?Eléggé megviseltnek látszol.

- Hát akkor jól látszik,tudod  anyu halála meg ez a sok stressz,alvatlanság meg minden. Örülök hogy látlak,az elmúlt két hétben ez az egy kellemes dolog ami történik velem. Mikor jössz már haza?mikor telik le?

- Még öt hónap. -Mondta,és az ifjú most nézett először komolyabban Suzan szemébe,de nem azt látta mint régen,egy üveges,semmit mondó tekintet nézett vissza rá.

- Mi történt anyuval?- Kérdezte suzan.

- Tudod hogy ivott. A végén már nagyon keményen. Rá ment összes belső szerve,mája,veséje,mindene.

Hirtelen felkondultak a harangok jelezvén a szertartás kezdetét. Suzan és az ifjú is besétáltak a ravatalozóba. Ők és a közeli hozzátartozók a koporsó két hosszú oldalához álltak egy-egy sorban. Megkezdődött a Szertartás. Az ifjú úgy hitte hogy majd nagyon meg viseli ez a pillanat,és majd zokogni fog ,kiborul idegileg. Ehhez  képest nem érzett se örömöt,se bánatot. Érzéketlenné vált a külvilággal szemben. Azt sem hallotta hogy a pap mit szónokol,pedig alig egy méterre állt tőle. Lélekben máshol járt,a régi gyermekkori szép emlékei között. Amikor még együtt volt család. Bár nem volt sok ilyen emléke, de megnyugtatta ha rájuk gondolt. Ezek az emlékek alkották az ő lelki menedékét. Egyszer csak csend lett,a papis elhallgatott. Két jól öltözött férfi jött be egy kis oldal ajtón át,és elkezdték kihordani a koporsó elől a virágokat és a koszorúkat. majd mikor végeztek még ketten jelentek meg és négyen kivitték a koporsót odakint egy erre a célra kialakított díszes fekete autóra helyezték,majd szépen köré helyezték a virágok és koszorúk sokasságát. A kocsi mögött össze állt a gyász menet,és szépen lassan neki vágtak az utolsó útnak. Az ifjú és suzan nagyapja és nagyanyja sírjához tartott a menet. Bár anyjuk gyors hirtelenséggel hunyt el,és végrendeletet nem hagyott,úgy gondolták ő is úgy szerette volna ha oda helyezik végső nyugalomba. Csendben szótlanul haladt a menet csak elől hallatszott egy kis harang folyamatos kongása. Elég hosszú út után,mert a sírhely a temető egyik legtávolabbi sarkában volt,megérkezett a menet. Ott már előre kiásott sír várta négy jól öltözött munkás társaságában. Még egy pár mondat,még egy pár szent beszéd,és a négy munkás az autóról  a kiásott sírba ,kötelek segítségével leengedte a koporsót. Suzan és az ifjú dobták rá az első marék földet, majd voltak akik a példájukat követték. Majd a munkások betemették,egy kis dombot húzva rá,és a dombra szépen elhelyezték a virágok és koszorúk sokasságát,és egy névvel és  évszámokkal ellátott fakeresztet szúrtak a dombocska elejébe. Véget ért a szertartás,Suzan és az ifjú lassan sétáltak vissza a temetőben elkezdték megbeszélni a teendőket:

-A pénz része hogyan lesz tovább? -Kérdezte suzan

- Te is tudod hogy mennyit lehet  itt keresni  két kezi munkásként. Nekem nincs megtakarított pénzem,ahogy megbeszéltük telefonon,eladunk mindent és abból kifizetem neked a rám eső részt.

- Rendben van. És amúgy mik a terveid? -kérdezte

- Hát az a helyzet hogy úgy néz ki hogy lesz munka helyem egy francia szállodában- Hazudta az ifjú,mert ő már elhatározta hogy meg próbálja a francia idegen légiót,hisz eszes,egészséges,fiatal,és nem utolsó sorban nem érzett már semmi olyat ami itt tarthatná.

- De azt azért meg várod hogy a papírok rendeződjenek ugye?

-Természetesen- Válaszolta az ifjú. Belül fájt neki hogy hazudott a terveiről ,de semmi képp nem akart aggódást okozni senkinek,főleg nem suzannak.

Beszélgetésüket egy kávézóban folytatták. Hosszasan kibeszélték a Magyarország helyzetét,és persze szó esett a ciprusi problémákról , a családi dolgokról egyaránt. Egészen oldott kellemes  társalgás alakult ki kettőjük között. Észre sem vették hogy a nap már lemenőben volt ,kezdett sötétedni. Hosszú idő után úgy búcsúztak el egymástól mint testvérek. Megbeszélték hogy amíg itthon vannak,mert Suzan  csak kéthét el távot kapott, keresni fogják egymást ahogy idejük engedi,majd elindultak haza,hiszen Suzannak már saját lakása volt,míg az ifjú az örökölt házban lakott amíg nem találnak rá vevőt. Út közben az ifjú át gondolta hogyan is telt a napja, a nap amely örökre belevéste magát az emlékezetébe.