Őszhó

 

Az égig érő ablak előtt támaszkodott, egy kis időre muszáj volt kijönnie ide kiszellőztetnie a fejét. A felhőket nézte, de akárhogy koncentrált, mindenütt, minden habban csak szörnyű erőszakot vélt meglátni. Nagyot sóhajtva felegyenesedett, és megfordult. Tekintete a falon függő rézkvarcokra tévedt, melyek a hónaptestvéreket ábrázolták. Elmerengve figyelte a tizenkét testvérről készített fekete-fehér rajzot.

 

- Eszti hol lehetsz?

Amikor kinyitotta a szemét, és körülnézett, végtelen békesség szállta meg. Soha nem látott világ vette körül, de áradt belőle valami megmagyarázhatatlan, megnyugtató érzés. Egyedül volt, mégsem érzett magányt, mintha minden, régi ismerőse lenne, részei, amelyek most eggyé váltak. A távolban felfedezett egy dombocskát, rajta hatalmas, terebélyes fával. Lábai ösztönösen ide vitték. Leült a fa tövébe. Valami bódító illat vette körül, amelytől nem tudta nyitva tartani a szemeit.

Egy helyről, mely fontos a füredieknek. Minden, csak nézőpont kérdése.

 

Helyi szemmel

 

A Holt-Tisza. Ott töltöttük gyermekkorunk fülledt, nyári délutánjait. Akkor még jó volt. Nem hevert annyi szemét és kutyaszar a fűben, mint most. Ma már, főszezonban olyan sok a turista, hogy a hely elveszítette hangulatát. Nem tudunk kettesben maradni a természettel, mert akárhová lépünk, emberbe botlunk.

 

Saját szemmel

 

A morotva, már gyermekként sem vonzott úgy, mint másokat.

Előzmények

 

Az egész közönséget megrendítette, amikor fél évvel ezelőtt, az Operaház Csajkovszkij: A hattyúk tava című egyik balettelőadása közben egy félresikerült szökkenés következtében hordággyal kellett levinni a színpadról, korunk legfiatalabb, legragyogóbb csillagát, a 24 éves ballett-táncost, Havasi Gyopárt.

Még aznap este közöltük a szörnyű híreket, miszerint a művésznő, a gerincét ért ütés eredményeként törzstől lefelé lebénult, fejsérülése miatt pedig, emlékezetkiesést szenvedett.

 

Első ajtó

… egy nap, a végítélet tornácán;
az idő régi mutatói és az összes csillag
ha majd együtt áll
a kulcs őrzője porolva tükröt, képet
kaleidoszkópjában rémet, álmot lát:
a Nihil szent arcát…

*

Tavasszal
harangvirág hangra
prizma fénnyel
hab-felleg
felett
szememre
szemét
nyitja
a Menny.

Szende
szirup-szín
aura
szíve
belém szakad.

… ’hogy szalad
fúl bele
szivárvány háta
angyaltavam
rőt
örvényébe.

Rácsok. Hideg. Sötétség. Mozdulatlanság. Hangok. Gyógyszerek. Bezártság.

Ez jellemzi a napjaim. Karjaim szorosan a testem köré rögzítve, bár a nap nagy részében szabadon lehetnek. De a hangok ilyenkor sem kímélnek. Emlékeztetnek, beszélnek, suttognak, ordítanak, könyörögnek. Egymással harcolnak a túlélésért, a felszínre kerülésért. A hatalom átvételéért. Magányomból az ajtó nyikorgása ránt csak ki, megérkezett a reggeli pirulahalom. Azt hiszik, ezekkel elnyomják a tudatom, de ez egyre kevésbé sikerül.

 

7.

 

Aztán Petinek lett igaza, valóban ő mentett meg a hidegvérű gyilkos karmai közül. Elkapta a grabancát, rántott rajta néhányat, hogy a férfi a porba hulljon.

- Takarodj, te tetves állat, már hívom is a zsarukat – ordította neki, miközben felszedett a földről.

A férfi elnémulva nézett engem, ami a mentőst még jobban kihozta a sodrából. Elengedett, a férfihez lódult, és kis híján hasba rúgta, de az eliszkolt.

Peti mellém guggolt.

- Megerőszakolt? Megütött?

 

4.

 

Peti haza akart kísérni, de én mindenképp össze akartam kukázni a többi kutyámat. Berakott a mentőbe, és szirénázva száguldottunk el a szomszédos településen lévő kutyamenhelyig; de nem voltak ott a dögök…

- Zsibbadsz? - kérdezte, miközben kiszálltunk az ügyeletnél.

- Ja, a szemem. Az agyamba szúrtad, vagy mi?! - mérgelődtem, ám akkor kutyacsaholás távoli zajára figyeltünk fel.

Összenéztünk, és futni kezdtünk a sebészeti tömb háta mögé, ahol a két épület összeért és a szomszédos telekig kerítés alkotott kvázi egy kennelt.

 

1.

 

A regionális rendelőintézet utcájában laktam, a szomszédos idős házaspártól eltekintve – tőlük azért szükséges „eltekinteni”, mert már hosszú évek óta egyikük sem volt fennjáró – teljesen egyedül. A zsákutcához természetesen más házak és telkek is tartoztak, de már idejét sem tudom, milyen régóta üresedtek ki. Mindenki külföldre költözött…

A rendelőintézetben belgyógyászat, sebészet, ügyelet, labor, fizikoterápia és fogászat üzemelt – két részre osztva az épületet.

- Mit keresünk itt?  - tettem egyik lábam a másik elé egy meredek tetőn

- Mindig ide jövök, mikor magányra vágyom. Gondoltam a mai nap után, te is szeretnél távol maradni az emberektől. – nézett rám aggódóan.

- Hideg van.

- Igen.

Ennyi hangzott el a mai nap eseményeiről.  Az az egy mondat, pedig lett volna mit beszélni róla. Megoldás kellene, de csak elmenekülök minden elől, a szüleim elől, a város elől. A családom ma elküldött otthonról, azzal a mondattal, ha ilyen tökéletlen vagyok, akkor azt ne itt tegyem.