A szürkületben, csípős, hideg eső fújt Marcus Selvo arcába, mintha minden egyes csepp, ezernyi tű szúrásként mélyedt volna a bőrébe. Ázott lova nyergében, türelmetlenül, öklébe szorította, kancája gyeplőjét.

A masszív kőfallal, körül ölelt, rácsos várkapu, érkezésére csikorogva, lomhán indult felfelé, utat nyitva a belső udvarra. Patkó, dobogása visszhangzott, a herceg,büszke léptei nyomán, ahogy lovával ügetve bújt át, a várkapu alatt.

-Nagy nap ez a mai gondolta a herceg. Megszületett az első fiam. Egy igazi életerős kis gazfickó.-mosolyodott el magában Marcus Selvo. Ugyan, csak egy molnár a leányától, de a lényegen ez min sem változtat. A feleségem is várandós a közös gyermekünkkel, ez egy jel, még pedig azt jelenti, hogy az uralkodásom napja ezen a napon fog kezdődni.

Elmélkedéséből a tiszteletére siető őrök, zökkentették ki. A három fegyveres sebtében meghajolt Selvo herceg előtt. Az őrök közül a legidősebb, egy 60 év körüli, szikár termetű, őszes alak, társaihoz fordulva, fékezhetetlenül szórta parancsait.

-A herceg kíséretének tagjait, küldjétek a fogadó csarnokba, kapjanak ott meleg ételt, és száraz ruhákat, a lovakat lássátok el, és vezessétek az istállóba, de mind ha ha élnétek, lusta disznók.-harsogta a korosodó katona embereinek. A két őr lélekszakadva útnak indult, hogy teljesítse elöljárója utasításait.

-Szomorúan látom, hogy várnagy uram modora, mit sem változott az elmúlt esztendők alatt.

-Szomorúan látom, hogy felséges nagyuram, a mai napig ferdén üli meg a hátasát.-válaszolta fejcsóválva az idősödő várnagy Marcus Selvónak.

Őszinte mosoly futott végig a herceg arcán, miközben szállt le lova nyergéből. Miután talajt fogott a lába, barátsággal ölelte át rég látott ismerősét a korona herceg, a várnagy hálásan fogadta ura üdvözlését.

-Esküvel fogadtam, hogy soha nem térek ide vissza, és most mégis itt vagyok. -fordult szomorú őszinteséggel, a várnagyhoz a herceg.

-Felséged még mindig gyűlöli ezt a helyet?

-Ha tehetném, leromboltatnám és a romjait sóval hinteném be, ennek az elátkozott helynek.

- Szóval Phillippe, lovász mesterből, ennek a romhalmaz erődnek a várnagyává váltál, a fivérem egyetlen észszerű döntése, mellyel egyet tudok érteni az elmúlt két évből.

-És, ha már fivéremnél tartunk, hol rendezkedtek be a számára?

Az idős Phillipe, pillanatnyi tétovázás után, fájdalmas sóhaj kíséretével bökte ki.

-A királyt a fekete torony, legfelső emeleti szobájában szállásolták el.

A két férfi hangtalanul meredt egymásra, a beálló csendet csak Selvo herceg lovának prüszkölése és a köveket zörgető esőcseppek zöreje törte meg.

Marcus Selvón jeges rémület lett urrá, gyengeség futott végig rajta, érezte ahogy szíve vad kalapálásba kezd, mintha ki akarna szakadni a testből, melyet eddig éltetett.

-Miért?...miért hozták őt ide?….és főleg miért abba a nyomorult toronyba Phillippe?