Most, a fellegekben vagy, vagy az egekbe, vagy nem tudom hol.Mondom, most, mert azt hiszed, hogy ez a perc, ez az óra ,maga az örökkévalóság, a fékevesztett boldogság, ölelkezés a muzsával, a költészettel.Azt hiszed , hogy a gyönyör forrása kiapadhatatlan , végtelen.Most fenn érzed magad , valószinütlenül lebegsz , az álom és a valóság határán , sőt meg vagy győződve , hogy ez az álom maga a valóság. Lehet , hogy azt sem tudod , hogy itt vagyok melletted, szerelmes szavakat sugok a füledbe, szép szemeket vetek rád.

5. A beköltözés

*

Dee

- Dee! Ébredj! - John hangja.

Tél volt és csend és hó. Fekete faágak csontvázujjai lila hófelhőket karcoltak. Néma szirénák piros-kék fényei rózsaszínben szikráztak felém az ágak vastag, fehér kabátjairól.

Valami felgyulladt: a hó torkából pokol-fekete vérgejzír tört fölém – vibráló naranccsá olvadt aztán. Valaki meghalt – üvöltött egy farkas. A testek lelkeket, a lelkek testeket kerestek.

- Dee, ébredj!

2. Nap-kitörés

Amint elég erőt gyűjtöttem, rögtön kirohantam a munkahelyem épületéből és a szerkesztőség felé vettem az irányt. Fogalmam nincs róla, hogy voltam képes vezetni, a gondolataim és egész testem egy dologra koncentrált, hogy megtaláljam Sylviet.

Amint az utcát megközelítettem, csalódottan vettem tudomásul, hogy az le van zárva. Kiszálltam az autóból és gyalog folytattam utamat. Eszeveszetten rohantam, levegő után kapkodva. Az utcára kivonult embereket, mint a bójákat úgy kerülgettem. 

Már láttam az épületet, a hatósági járműveket, a sok mentőautót.

A fizika

A nyitó gondolatom a fizikáról szól. A fizika átjár, megjár, kijár, beléd megy, átjön, megjön, meghasznál, kihasznál, feljön, lejön, átjár, kijár, de jár! Ez a fizika.

Éppen unottan kapcsolgattam a tévét, miközben kényelmesen belesüppedtem vöröses, harántcsíkolt, szocreál hangulatú fotelomba. Felkeltem, a fotel rugói fájdalmasan nyikorogtak. Belém nyilallt a kétség, ami ilyenkor folyamatosan mardosott belülről. De mintha egy kemény anyagot morzsolna, formálna.

1. Androméda – csillagok közé emelve

       Helló, a nevem Jayson Herbert. Vicces ez az egész, mivel most egy kis készülékhez beszélek. Tulajdonképpen ez ara szolgál, hogy a jelentéseinket rögzítsük rajta, de természetesen sok mást is tud ez a kütyü. Nos, Skylar szerint, mert így nevezzük ezt a szerkezetet, már egy hete vagyok, pontosabban vagyunk itt.

Hogy hol? Azt pontosan én sem tudom, egy bolygón, amit kéktestű, magas és vékony lények népesítenek be.

Utólag is boldog nőnapot női olvasóimnak!

FFT főhadiszállás; Joycetown, TN; USA, 2017.

Jegyzőköny a rendkívüli ülésről.

Résztvevők:

Larry Smith - elnök

Barry Lockwood - alelnök, az ülés levezénylője

Jerry Winchester - kincstárnok és jegyző (jómagam)

William McCayne - polgármester

James Martin - rendőr

Rick Hainswood - orvos

Carl Lukeman - építkezési vállalkozó

John Coleman - humorista

Léo Beauvue - meleg férfi

Jorge Vilas - megtért, latin szerető

Brett Wilson - új tag

18:00 - L.

Sóhajtva nyitok be az öltözőbe. A fogason lógó ruhák közt kezdek matatni, majd végre kezem közé kerül az almazöld szerkó, gyorsan magamra cibálom. Hirtelen olyan éhség kerít hatalmába, hogy megszédülök, sőt pár pillanatra még az egyensúlyomat is elveszítem. Ritkán, de azért elő szokott fordulni ilyesmi, amikor már nagyon kivagyok. Bekapok egy szőlőcukrot, csak hogy adjak egy pofont a vércukorszintemnek, majd kontyba formázom hajkoronámat. Felragasztom az ezüstösen csillogó műszempilláimat, majd kikenem számat a piros rúzzsal.

           A délutáni őszi napsugár--úgy elmenőben-- még végigsimogatta  a park nyugati oldalának padsorát. Egy padon ültem és gondolataim elkalandoztak valahova a messzeségbe , magam sem tudom hova, valami láthatatlan megfoghatatlan világba, aminek se vége se hossza nem volt. Ahogy igy elmerengtem , észre sem vettem ,hogy elöttem áll egy cigányasszony , akit számtalan gyereke kisért , és akinek csak a szoknyájának a száma volt több mint a gyerekeinek a mennyisége.

Hat órája keresek a bányában egyetlen kövületet, de semmi eredmény. Fél méterenként mintát veszek az alsó, vastag homokkő rétegből és a középső mészkőpados részből is, de nem kacsint rám a szerencse. Pedig a feltárás, teljes hosszában kutakodom. 100 méteres hosszúságban! Több órányi fosszíliavadászatot követően hitem kezd elhagyni. Nyugtalanságomban egy hirtelen mozdulattal az ujjamra csapok. Üvöltve átkozom el a kőfejtőt. 

Hangom visszhangzik a magas, meredek falon, azonban az ekhót vészjósló események követik.

Kópia

Szálloda

Izabella elképzelni sem tudta, hogy hol van, mibe keveredett és hogyan fog belőle kimászni. Nyolc éves kora óta mikor az apja öngyilkos lett a börtönben, azóta várta a „tragédiát” az életében. Bár nem tudta mi is lesz pontosan, csak biztosnak érezte, hogy egy nap meteorként fog csapódni élete tengerébe. A vörös hajú fiatalnő, mindig vágyott a még nagyobb káoszra, várta mikor fognak a hullámok még jobban összecsapni. Székhez volt kötözve, ruhátlan testén átszaladt a hűvösség villámja.