…volt egyszer egy királyság, valahol a világ leghátsóbb sufnijában. Itt élt, hatalmas kastélyában az öreg király, három gyönyörűséges leányával. Sajnos a feleségét a harmadik lánya születésekor elvesztette, soha nem vágyott új asszonyra. Bár mindene megvolt, mégis naphosszat szomorkodott. A lányok nagyon sajnálták az apjukat, ezért összedugták a fejüket, mivel lephetnék meg őt a közelgő születésnapja alkalmából. Mivel ismerték a dalszöveget, amely szerint: „szeretet nélkül minden ház üres”, elhatározták hát, hogy ez lesz a meglepetés.

4. Örökkön örökké

*

John

Rám dől az egész – bámulom egy ideig a beszakadó tetőt. Anyagtalan, de ólom súlyú. Egyre több, egyre nagyobb része sebez meg. Fáj – döbbenek meg.

A sarokba húzódok, és összekuporodok – ez csak egy álom, ez csak egy álom, nem halhatok meg.

Ugye? - mormogok a hangos robajú tető felé.

- John? Jó ég, odabent vagy? - sikít valahonnan a távolból Ava hangja.

Ez nem lehet igaz – állok fel heves szívdobogással.

Mindig bizonytalan érzés kilépni a hiperűrből. Az utazás során a hajón szinte semmit sem lehet csinálni. A fizika ilyenkor utál. Minden időtlen és olyan… Nehéz megfogalmazni. Érzetre sosem tart sokáig, pedig fényévekkel kerülünk távolabb, bele az ismeretlenbe. Mindjárt vége. A leálló hajtómű jellegzetes hangja zene füleimnek.

Most azonban hatalmasat ránt rajtunk a hajó, és borzalmas recsegések közepette megszólalnak a vészjelzések. Még beszíjazva is fáj. Nyöszörögve térünk magunkhoz a megrázkódtatás után.

2. A beavatás

Egy sötét furgonba szállunk be az éj leple alatt. Elől kettő, hátul három ügynök és Én. Velem szemben ül a legidősebbnek tűnő fazon. Érzem magamon a tekintetüket. Meglep, hogy még a fiatalabbak is engem bámulnak, de mindenképp jóleső érzés. Vagy csupán oly régóta vannak távol párjaiktól, hogy ki vannak éhezve? Lehet. Viszont, ha egy ujjal is hozzám érnek a golyóik fogják bánni. Én még fiatal koromban sem adtam oda magam akárkinek. 

- Mondják uraim, nem gúvad ki a szemük?

Február 14., szombat. A Nap fényes orcája lassan feltűnik a hegycsúcsok mögül teljesen. A sípályák szomszédságában egy kétszintes nyaraló magasodik. A kisváros, Cortina d'Ampezzo még csak halvány fényben úszik. A nyugati sziklacsúcsok hósapkáiról úgy verődik vissza a fény hajnalban, mintha világítótornyok sorakoznának egymás mellett. Az ablakon bámulok kifelé, már vagy 10 perce. Zaklatott éjszakán vagyok túl. Nem aludtam sokat.

Késő este érkeztünk meg Franciska apjának egyik terepjárójával. Az egész utat végigvezettem, ráadásul szűk, kanyargós szerpentinek sorát vettük be, erre Franciska kitalálta, hogy menjünk el a városba bulizni, mert van egy ismerőse Paolo, akivel régen találkozott. Nagyon féltékeny lettem hirtelen, ami kedvesemet nem zavarta, inkább tovább cukkolt vele.

                                            Tragikomédia

             Nem szivesen beszél az ember ilyesmiről, mert elég szégyen , hogy annyi év után pont egy ilyen dolog miatt szakadt meg minden kapcsolatunk. Hát soha nem gondoltam volna , hogy a feleségem ekkora feneket kerit annak a dolognak hogy új lakáshoz jutottunk. Egy szobával több, igaz egy gyerekkel is mert hát időközben megszületett Jánoska, de minden valószínűség szerint vele együtt megszületett a feleségem hisztériája is.

3. Mindenki itt van

*

Nate

Talán egy óra is eltelik a pince vak sötétségében, amikor újra belekortyolok a vizeletízű teába – bár az illata valóban kellemes: levendula. Egy órán belül hatvanhatszor kérdeztem Anne-t, hogy fenn van-e még. Az utolsóra azt hiszem, hogy álmában válaszolt – vagyis nem ő, hanem Dee szusszant egyet: „békén hagynál, alszom”.

Erre John, aki néma csöndben ülte végig – vagy feküdte, mit tudom én, hiszen sötét van –, akiről azt hittem, hogy a tizenhatodik kérdés után kómába esett a betegségétől, nagyot moccant, és kétségbeesetten keltegetni kezdte, ám ismét csak egy félálomban elmormolt kérdést hallottunk tőle: „a rémálmokból mindig felébredünk?”

Na, azóta várom én is John-tól a választ.

                                    A vasderes.

          Nagyon sokat gondolkodtam azon a dolgon , hogy honnan indul ki agyunk melyik féltekéről , vagy melyik bugyrából az gondolat ,hogy valami olyat cselekedjünk , vagy ne cselekedjünk, amivel , kitolunk kollegánkkal , kellemetlen helyzetbe hozzuk barátunkat, ismerősünket , vagy akár egy teljesen ismeretlen valakit , aminek a végén  egy jót nevethetünk . Végleges eredményre nem jutottam , mert hát olyan okos nem vagyok , de azt valahogy eltudom képzelni , hogy ez a dolog valahogy úgy müködik mint a lopás --alkalom szüli a tolvajt, de a tolvaj keresi az alkalmat.

                                       " Marad még asztalán"...

           Petöfi verse jutott eszembe, amikor képviselőink státusáról fizetéséről, nyugdijáról való törvénytervezetről értesűütem. Elvagyok regadtatva tőle. Micsoda előrelátás, gondoskodás , micsoda gyorsaság, és egyhangú szavazás.

           Igenám , de ez az egyetértés  azért jöhetett létre, mert félre tették   az ország  a nép (az istenadta nép) minden baját , gondját , hogy most kizárólag a saját dolgaikkal , zsebükkel  foglalkozhassanak.

1. Váratlan megbízatás

- Hé! Hol vagyok? Mit akarnak tőlem? Kik maguk? - üvöltök egy székhez kötözve, miután kinyitottam szememet. 

Semmi válasz nem érkezik. Szétnézek a pislákoló fénynél, mely a kis zugot megvilágítja. Ablaknélküli, dohos szagú szobába vagyok bezárva. Végigtapogatom testemet. Vágás vagy szúrás nyomai után kutatok. Szerencsére hiába, sértetlen vagyok. Akkor meg miért vagyok megkötözve? Valaki foglyul ejtett? Igen. Azt viszont nem tudták rólam, hogy valaha én voltam a legjobb ügynöknő a KGB-nél, Jekatyerina Petrovna Szemjonova.