Manhattan 2421

1.rész / 1.fejezet

Lara Mattix

Roppant sötét város látképe terült Lara szeme elé, ahogy kinézett Bronxi lakásának emeleti ablakából. Az épületek fényei ezernyi színes gombostű fejként meredtek az ég felé. Egy-egy személygépjármű suhant el a város fölött. A füst és tűz robbanásszerűen tört fel a nehézipari kerület hosszú és keskeny kéményeiből. Az égen az űr sötétje, a Manhattan állomás most nagyon messze volt a naptól és Bronx nehéz levegője nem segített sokat a fényviszonyokon.

A nevem Paolo, és kilenc éves vagyok. Az Adriai-tenger partján élek édesanyámmal, jelenleg egy Adria nevű emeletes házban. Viccesnek találtam, amikor egy hónappal korábban anya elmesélte, hova fogunk költözni, ugyanis a házat ugyanúgy hívják, mint őt: Adria. 
Azt is elmondta az új lakhelyünkről, hogy majd itt megtaláljuk azt a szabadságot, amit egész életünkben kerestünk. Bár nem értettem, ő milyen szabadságot keres, hiszen a nap nagy részében mindig távol volt az otthonunktól – akárhol is tartózkodtunk épp. 
A hét minden napján különböző színű ruhát vett fel.

A VÉGTELEN NŐI SZÉPSÉG I.RÉSZ. 1. fejezet. Útravaló. – Talán nem is olyan szörnyű meghalni pedig az élet mámorítóan nagydolog! Igen, jelentem a halálos ágyról, létezik olyan, hogy elég! Minden szépségével és keserűségével együtt. Örültem, hogy itt lehettem! Örültem a lehetőségnek, hogy kutathattam a szépet és várhattam az öröm ritka pillanatára, hogy megmutathassa az élet az erejét ebben a lázálomban, ebben a lebegésben. Meg lehet ám tapasztalni ezt az önkéntelenséget, ha úgy belülről figyelünk, csak a jóra az összetartóra, a szépre, ami nélkül csak öldökölnénk, legfőképpen talán önmagunkat.

Negyedik rész

Megcseréltem keresztbe tett lábamat a szúette karszékben. Aznap este már sokadjára, és lemondóan állapítottam meg, hogy a nyomorúságos gyújtósnakvaló sehogy se kényelmesebb. Élénken szidtam a fogadót, amely a nyomába sem érhetett Gaspardénak. Az alsó szintet félig az ivóterem foglalta el, félig pedig egy nagy, közös hálóterem; alig egy fokkal kevésbé zsúfolt, mint a sevillai börtön.

Ami a két ház leggyakoribb lakóit illeti, valószínűleg még annyi különbség sem volt.

Nyúlanyó idegesen járkált az aprónép között. Most is türelmes volt a kicsikkel, szívesen játszott velük, de a gondolatai máshol jártak. Nyúlpapa, aki ismerte párja minden rezdülését, észrevette a jelet, és egy alkalmas pillanatban megkérdezte a nejét:

- Drágám, mi a baj?

- Csak annyi, hogy mindjárt itt a karácsony és nem tudom, hogy mit kapnak a porontyok ajándékba. – jött a válasz.

- Egyet se félj, majd én intézem, már kitaláltam valamit.

Azzal Nyúlpapa szedelőzködni kezdett, felvette hátizsákját és nekiindult.

Mrs. Vivien Winter maga sem értette, hogyan került oda. 

Csak állt a torony tetején, fenn, a magasban.

Sűrű hálót szőtt köré az éj sötétje. A szél belekapott hosszú hajába. Mrs. Vivien Winter harmincas asszony volt, az a fajta nő, akinek akkor is zajlott az élete, ha épp nem volt jelen; folyton beszéltek róla. Csodálatos, boldog és felemelő volt minden pillanat, ami megélt. 

Azután történt valami megmagyarázhatatlan és felfoghatatlan. Felébredt egy szombat reggelen, majd a fürdőszobába ment.

Harmadik rész

- Ejha! – füttyentett Cristóbal, megpillantva a sevillai elöljáró otthonát – Igazán fontos ember lehet a barátja, nagybátyám.

- Francisco Fernando nem a barátom. Ezzel a címmel jelenleg… már jó ideje, hogy senkit nem kívánok megtisztelni – méregettem gyanakodva az impozáns homlokzatot. Bár fontos tisztsége volt, ennyire azért mégsem. És főleg nem járt ennyi pénzzel. Ha hozzászámolom (legalábbis tisztes kereteken belül) a kenőpénzeket, akkor sem – Még szerencse, hogy nem sokan tolonganak e kiváló poszt betöltéséért!

Ötödik fejezet

-Na jó gyere!-intek Izabella felé.-Megnézzük mit rejt az ajándékod!

Felsurranunk a szobámba, Izabella meglepetésével együtt.

-Ez tényleg nagyon titkos!-becsukja az ajtót.

-De mi az?-kérdezem kiváncsiskodva.

Nagy levegőt vesz.

-De kérlek ne nevess ki!

-Oké,oké!Mond már !

-Ez egy regény-napló amit én irtam...

-Mi az a regény -napló?

-Hát az olyasmi mint pl Diary of a wimpky kid.Szóval,hogy naplóként irom le de nagyjából képezek egy történetet is.

Második fejezet

Az ajtó előtt állok.Annyira szédülök,hogy nem tudom megfogni a kilincset.Gyenge vagyok mint egy őszi falevél.A világ homályossá vállik körülöttem,minden elmosódik...

Felébredek.Egy ágy durva madracát érzem magam alatt..Fertőtlenítő és szesz szag vesz körül.A korházban vagyok.

Anyum ott ül melettem,sápadtan és kétségbeesett arccal.Apum a korteremben járkál fel -alá.Nagyot nyelek és megszólalok.

-Hello!

Anyum rám néz majd átölel.Apum csak csóválja a fejét.

MANSFELD

– Meglátogatta?

A hóhér bólintott.

– Jól megnézte? Nem szeretném, ha elcseszné.

– Erős nyaka van, de nem lesz gond.

– Az jó. Ez a szarjankó… – és itt hirtelen megakadt, mert rájött, hogy ez a név a nagyfőnök mozgalmi gúnyneve, amióta likvidálta a pártot –, azaz… akarom mondani szarházi, két elvtársunknak kiverte a fogát és nekik elvárásaik vannak.

– Megnyugtathatja őket. Egyébként nagyon kölyök kinézetű. Remélem nem fiatalkorú, mert olyat nem vállalok.