Amatőr írók klubja: A végtelen női szépség.

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 326 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7299 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 326 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7299 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 326 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7299 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 326 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7299 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

A VÉGTELEN NŐI SZÉPSÉG I.RÉSZ. 1. fejezet. Útravaló. – Talán nem is olyan szörnyű meghalni pedig az élet mámorítóan nagydolog! Igen, jelentem a halálos ágyról, létezik olyan, hogy elég! Minden szépségével és keserűségével együtt. Örültem, hogy itt lehettem! Örültem a lehetőségnek, hogy kutathattam a szépet és várhattam az öröm ritka pillanatára, hogy megmutathassa az élet az erejét ebben a lázálomban, ebben a lebegésben. Meg lehet ám tapasztalni ezt az önkéntelenséget, ha úgy belülről figyelünk, csak a jóra az összetartóra, a szépre, ami nélkül csak öldökölnénk, legfőképpen talán önmagunkat. Mert ölni nem nagydolog, de élni, hagyni annál inkább! Hajszálvékony gondolat választ el minket attól, hogy bezáruljunk az élet és a szépség előtt. Hogy csak másokkal foglalkozunk, hogy irigyek legyünk és egy csomó energiát elpazaroljunk, amit magunkra fordíthatnánk. Arra, hogy lássunk, és ne vakuljunk teljesen meg és tenni tudjunk a boldogságunkért, az életünkért. Örs nagyapja már nem volt teljesen magánál a halálos ágyán mikor ezeket mondta szinte önkívületben, miközben szorította kedves unokája kezét. Egy kissé követhetetlen zagyvaságként hatottak Őrsire ezek a szavak, de mindenképpen érezte, súlyos mondatok hangoztak el, amelyek furcsa módon bevésődtek valahová a tízéves kisfiú legbenső világába! Őrsi, mint minden nyáron most is a nagyszüleinél töltött két hónapot. Nem ő volt az egyetlen unokája, de ő állt a legközelebb nagyapjához. Ez után az Őrsinek szánt rövid monológ után a nagyapa két napra rá meghalt. Őrsi (mert így hívta a nagyapja és a nagyapja nyomán mindenki, akit csak ismert) nem sokat értett még meg a nagyapja szenvedéseiből. Túl fiatal volt, de ennek ellenére érezte, a halálon túl történik itt valami más is az ő lelkébe. Valami visszafordíthatatlan. A nagyapja pontosan tudta, a gyermekkor az élet magja, a tengely, amihez viszonyulunk egész életünkben. Ha még oly nagyon is kilengünk néha, ha van az a viszonyítási pont, az a tengely, amit megkaptunk szüleinktől, nagyszüleinktől, rokonainktól, akárkitől, akkor a szívünk mindig ott marad bármilyen messze is sodor minket az élet aztán. Ha mégis nyomtalanul kitörlődik a gyermekkor, akkor bizony nem volt ott senki, aki ezt a kötődést jelenthette volna. Őrsinek volt ott valaki, a nagyapja, akitől valami ilyen megfoghatatlan lelke mélyén izzó érzelmet kapott útravalóul. 2. fejezet. A folyó, és az inda. A nagyapja sokat vitte őt horgászni a közeli folyóhoz. Ilyenkor korán keltek, mert el kellett érniük a legkorábbi buszt. Őrsi unokatestvére is jött velük, a két évvel idősebb Dani és, az egy évvel idősebb Anna is, aki- a szomszédba nyaralt pár hétig a nagynénjénél. Dani Őrsi édesapjának a nővérének a fia volt. De ott volt még Őrsi öt évvel idősebb nővére is Niki, aki egy kicsit külön állt hármójuktól. Őrsi Annát szerette a legjobban, és ha tehette, akkor mindig vele a-lógott-. Dani sokszor heccelte őket, főleg mikor menyasszony – vőlegényeset és a klasszikus papás – mamásat játszottak. Mindig megpróbálta lopva kifigyelni őket, hogy aztán a leleplezés pillanatában jót mulasson Őrsi zavarán, aki végül is azért állta a sarat, sőt még néha Danival együtt ő is nevetett saját magát. De az öregre mindhárman hallgattak, és mindannyiuknak nagy élmény volt együtt zötykölődni a távolsági buszon, ami elvitte őket a nagyjából 10km-re lévő folyóhoz. Hajnalban, ahogy félálomban elindultak még fáztak egy kicsit, de mire a folyóhoz értek már meg sem érezték a hideget. Leszálltak a buszról, és a folyó parton vagy tíz percet sétáltak, mire megtalálták az öreg kedvenc helyét. Felé sétálva magukba szippantották a folyó illatát, amit nagyon imádtak. Még felnőttként is sokszor érezték ezt az illatot az orrukba, ami a gyermekkorukat jutatta eszükbe. Az öreg kedvenc helye mögött Őrsi és Anna egy kidőlt fára leülve csendesen játszottak, hogy az öreget meg Danit ne zavarják. Ugyanis Dani nagyon felnőttes tudott lenni bizonyos helyzetekben, és szerette is fölvenni a “jól értesült pozíciót”. Ezt az öreg mindig tapintatosan megmosolyogta, de nem akarta Danit megzavarni ebben a játékban. Az igazság az, Dani remek kis rossz-csont volt, aki, még ha sokszor bosszúságot is okozott a felnőtteknek, azért magával ragadta őket. Ha ő a porondon volt nem lehetett nem rá figyelni. A nagymamájuk, Emma mama még az öreg halála után is szinte napi szinten emlegette a beszólásait, és felidézte Dani gyermekkori csínyjeit. Hullámos barna haja volt, enyhén szeplős arca. Nyurga, jó vágású fiú volt, de semmiképpen sem szép arcú. Mikor már minden a helyén volt, az öreg rágyújtott egy pipára, és Danival együtt figyelte a damilokat. Ekkor Őrsi és Anna mindig elkéredzkedtek egy sétára. Az öreg a legnagyobb nyugalommal engedte el őket, tudta, bízhat bennük, és visszajönnek időben. Anna szép volt. Gyönyörű zöld szemmel és szőke, vállig érő hajjal. Őrsinek mindig földbegyökerezett a lába, ha meglátta, de Anna közvetlensége gyorsan feledtette a zavarát. Végig sétáltak a folyóparton és az országút mellett, ahol a part melletti fák sorának vége szakadt, a buszmegállónál volt egy nagyobb tér tele farönk asztalokkal és padokkal, valamint két bódé is állt ott, amik nem voltak hétköznap nyitva. Ilyenkor szinte csak ők voltak a környéken és rengeteget játszottak itt. Néha átmentek az országút túloldalára is, ahol a dombon hétvégi házak álltak. Itt az út egy kicsit kacskaringós volt fölfelé. A legutolsó ház előtt volt egy nagy láda, aminek a tetejére fölmászva látták az öreget meg Danit a folyóparton lent horgászni. Sohasem árulták el, hogy itt lapulnak, élvezték az öreg bizalmát, és igazán csak itt voltak ketten. A környéken ilyenkor senki nem járt, néha Anna félt is egy kicsit, jól lehet a környék barátságos, hangulatos volt. Ilyenkor Őrsi mindig megnyugtatta, ugyanakkor ő nem is igazán értette Anna miért fél, hisz ő teljesen boldog volt, és nem érdekelte semmi, csak, hogy a lánnyal lehet. Egy alkalommal mikor a folyóparton kavicsokat gyűjtöttek Anna komolyabb beszélgetésbe bonyolódott Őrsivel. – Ha nagy leszek, akkor gazdag úri hölgy leszek és a gyerekeimet sohasem fogom elhagyni! – Úri hölgy! De miért? – Azért, hogy a házunkat kifizethessem! Őrsi meglepetten egy kis szünet után így szólt: – Miért kéne kifizetni? Hát nem a tiétek? – Anya elhagyott minket, és meghallottam, hogy apának azért nincs sok pénze, mert anyának kell fizetni egy csomót a ház miatt. – Hát ezt igazán sajnálom! De szoktál anyukáddal találkozni? – Nagyon ritkán és egyre kevesebbszer, de az a szerencsém, hogy apának én vagyok a mindene. – Kissé nedves szemekkel mosolyra erőltette a kicsi száját Anna. – Hát már értem, miért mondtad azt, hogy nem hagyod majd el a gyerekeidet! Anna elsírta magát és Őrsi a vállát kínálta menedékül. Miközben ölelve szorították egymást Anna így szólt. – Őrsi ezt még senkinek sem mondtam el, ez titok tudod? – Nem mondom én sem el senkinek! Ennek a fájdalomnak a kibeszélésével kezdődött meg kettejük szövetsége. Anna nagyon ügyes volt különböző játékok kitalálásában. A buszmegálló melletti téren, a világ legegyszerűbb dolgait játszották. Hol boltos nénit, hol nagy utazót, hol labirintusosat, a lehullott levelek földre fektetésével, és mindeközben mérhetetlenül belefeledkezetten boldogok voltak. Ha egyáltalán létezik két tökéletesen egymáshoz illő ember, akkor ők azok voltak. Mikor a nagyapjuk látta őket együtt és alkalma volt hosszasan figyelni őket, így tűnődött magában. - Hej… Hatalmas tehetség az, ha az ember tud dolgoknak örülni. Mily szép is a gyermekkor. Mikor megtanulhatjuk ezt a képességet egy életre! - Tudta, talán Őrsiből is lehet olyan felnőtt, majd aki képes lehet a gyermekkor nagy titkát megőrizni. Nevezetesen, örülni egyszerű dolgoknak. Ez a lehetőség megnyugtatta őt és arra gondolt, hogy ha ez így lesz, akkor szeretett unokája megmenekül és a szerencsések közé fog tartozni. Rengeteget barangoltak a közeli erdőben, ami háromháznyira volt tőlük. A szakadék szélén találtak egy olyan fát, amiről lógott az inda. Dani megfogta az inda végét, és mivel az erdő nem sík, hanem emelkedős területen feküdt, fölment a lehető legmagasabb pontra, ahová még elért az inda, és az indába kapaszkodva ‘lezúgott’ a szakadék fölött. Ezt Őrsi soha nem merte megcsinálni, Anna is csak ámult Dani bátorságán. Egyszer még Niki is eljött velük, először megtiltotta Daninak, hogy indázzon, de mivel megérezte azt az ellentmondást nem tűrő magabiztosságot, ami ebből a gyerekből áradt, tovább nem ellenezte. Még ő is belengett egyszer, de csak nagyon kis lendülettel. Az erdőben barangolva rátaláltak egyszer egy elhagyatott, rozsdásodásnak indult buszra. Ez már a házuktól igen messze volt, közel egy másik településhez. Rejtélyes volt, hogy ez a busz hogyan került arra a helyre, de azt gondolták, arról a másik településről hozhatták oda valamikor, és hagyták magára. Sokszor egész napokat töltöttek el itt, és rengeteget játszottak turistásat. Legtöbbször Őrsi volt a busz sofőr, aki gyermekként a buszok szerelmese volt. Arról álmodott, hogy ő majd sofőr lesz és képzeletben rengetegszer kibuszozott a folyópartra az utasokkal, és persze Annával meg Danival. 3. fejezet. A tudás erdejében. Egy szép nyári vasárnap reggel Őrsi, Annával és az öreggel kiegészülve, kivételesen hármasban indultak el az erdőbe barangolni. Út közben elhatározták, elmennek a buszhoz, és képzeletben elutaznak hármasban jó messzire, még Balatonnál is távolabb, talán le a tengerhez. A Balatonnál már volt mind a két gyerek, de a tengernél még sohasem. Az a gondolat, hogy eljuthatnak az ismeretlen messzeségben lévő nagy tengerhez, teljesen felvillanyozta őket. Őrsi erejét megsokszorozta az a tudat, hogy ilyen messzire vezetheti el a buszt, és ezzel a reménnyel a lelkében szaporázta a lépteit. Sokszor Anna az öreg nyakába volt kénytelen zötykölődni a rohanó Őrsi után! A busznál aztán, a fáradhatatlan utazást megszakítva, az öreg tüzet rakott szalonnasütéshez, és a gyerekek segédkeztek benne. – Nagyapa, az igaz, hogy az állatok félnek a tűztől? – kérdezte Őrsi. – Igaz bizony. Ezt te honnan tudod? – Maugli is így tartotta távol sír kánt, a tigrist. – Való igaz! Képzeld el, hogy mikor az ősember rájött arra, hogy a legveszedelmesebb vadállat is fél a tűztől, onnantól tudott uralkodni rajtuk. Ekkor Anna is közel jött, és ámulva figyelte ezt a mindent tudó kedves öreg bácsit, aki egy kicsit bemutatja nekik, milyen is a nagyvilág. – Miért előtte a vadállatok uralkodtak az embereken? – Jobban rettegtünk tőlük, mint a tűz előtt! Tudod, mi is négy lábon jártunk, mint a majmok, de mikor magas volt a fű, bizony ágaskodnunk kellett, hogy jobban lássuk. Jött ezután a rettegett vadállat, és szép fokozatosan már két lábon maradtunk, és úgy menekültünk előlük! Már égett a tűz, és mindenki kezében ott volt a kenyér, amire az öreg csöpögtette a szalonnazsírt, és Őrsi ismét közbe szólt. – De nagyapa! Hogy lehettünk mi négy lábon valaha is? Hát a jóisten nem így teremtett bennünket? – Látod drága kis unokám, ez jó kérdés, és annak ellenére, hogy én már sokat megéltem, nem is tudnék neked erre pontosan válaszolni. De te majd talán segíthetsz nekem! Te hogy gondolod ezt? – Hát, amikor egy párszor voltam templomba, János bácsi a pap bácsi akkor mindig azt mondta, hogy Ádám és Éva voltak az első emberek, és az isten fia Jézus lejött egyszer a földre, és sokat segített az embereken. Nem tudom, de nem hiszem, hogy mi voltunk négy lábon valaha is, és, hogy a majmoktól származunk! – Hát szíved joga, talán neked van igazad! – De mégis nagyapa te mit gondolsz, akkor miért mondják azt sokan, hogy a majomtól származunk? – Tudod, a régész bácsik, akik a föld mélyén kutatják az emberiség múltját, találtak olyan csontvázakat, amik azt igazolták, hogy az ember egyszer négy lábon járt, és találtak régi szerszámokat, meg barlangokat is, amikben az ősember lakott! – De hát akkor, hogy van az, hogy a pap bácsi ezt nem mondta el? Direkt válasz helyett egy hosszabb gondolat kifejtésébe kezdett az öreg. – Tudod, régen az ősember úgy élt, hogy bogyókat gyűjtögetett az erdőben. Egy kicsivel később már vadászott és halászott is, amikor ezekhez képes volt fegyvereket készíteni. Ekkor az emberek hordákban éltek, ami néhány tucat főt jelentett. Egy tucat az tizenkét ember, ezt tudod ugye? – Igen ezt tudom. - válaszolt feszült figyelemmel Őrsi, de Anna is csupa fül volt, miközben már elkezdtek szép lassan falatozni. – Aztán az emberek, ahogyan már egy kicsit beszélni is tudtak egymással, és a tüzet is jól ismerték, és szerszámokat is képesek voltak készíteni, akkor észrevették a sok fű közül a gabonának a magvait. Majd azt is, ha azokat elrágják, és fölőrlődnek a szájukban, így pedig igen ízletesek és laktatóak. Ebből szép lassan készítettek kenyeret a tűz segítségével. Sok idő múlva fokozatosan rájöttek, hogy ennek a gabona fűnek a magvai, ha szétszóródnak, akkor egy év után ott újra megteremnek. De csak ott teremnek jól, ahol lazább a föld és éri őket víz, vagy esik az eső, vagy kiönt egy folyó. Majd valamilyen kezdetleges szerszámmal feltörtek egy darab földet és oda elvetették ennek a gabona fűnek a magvait, majd a folyóról hordtak vizet vödörben, és így jobb, valamint biztosabb lett a termés! Ahol ezt a sok vesződséget, kemény munkát felvállalta az ember, onnan nem akart továbbmenni, és szép lassan már nem gyűjtögetett, hanem megtermelte az élelmét és ezt hívjuk mezőgazdaságnak. Ez volt a mezőgazdasági forradalom. Tudtátok, hogy mi az a mezőgazdaság? – Nem. De most már tudjuk. – válaszolta a két tudásszomjjal rendelkező kisgyermek, akiknek e csillapíthatatlan éhségét az öreg most ezzel a nagy ívű elbeszéléssel kezdte egy kissé kielégíteni. – A termőföld mellé már ház is kellett, mert nem vándorolt többé az ember annyit, és ezt az értéket meg is kellett védeni. Aztán a furfangosabb ember megszerezte a földet, és a kevésbé furfangos, egyszerű embert elkezdte dolgoztatni rajta az élelemért és a lakhatásért cserébe. Így nem kóborolt ez a szegény ember sem, hanem rengeteget dolgozott, és bizony sokszor fellázadt sanyarú sorsa miatt a furfangos földesúr ellen. A földesúrnak kellett valaki, aki megnyugtatja, és újból munkára bírja az egyszerű kevésbé furfangos embert és ez volt a pap. Aki elhitette a nyomorgó és szenvedő, a földeken rengeteget dolgozó emberrel, hogy minél többet dolgozik és szenved itt a földön, annál jobb lesz neki halála után ott fönn a jóistennel a meny országban. – De hát ez az igazság! Vagy hazudtak a szegény embernek? – töprengett hangosan Őrsi. – Ezért kezdtek az emberek mindent megtenni annak érdekében, hogy ezt kiderítsék. Próbáltak válaszokat találni olyan kérdésekre, amelyekre a pap nem tudott megválaszolni, vagy nem hihetően válaszolt! Tudni akartak és nem hinni! Nem értették, hogy nekik miért kell ennyit szenvedni, míg a földesúrnak és a papnak nem. Akkor hát ők, mármint a pap és a földesúr, nem is akarnak a mennyországba jutni? Ekkor Őrsi közbekérdezett. – Az nem a pap tudása, hogy van mennyország? – Az nem, mert az hit! Ahhoz kell a hit, amit nem látunk. Mert ha látod, akkor azt már nem kell elhinni. Azt már tudod, hiszen te magad láttad! Értitek? – nézett a gyerekekre az öreg. – Akkor a tudós bácsiknak nem is muszáj hinnünk? – kérdezte Anna. – Nagyon jó kérdés, Annácska. A tudós bácsik vannak a pap bácsikkal szemben. A tudós bácsik képviselik a tudományt, a pap bácsik pedig a hitet, az egyházat. És bizony igaz, azon múlik sok minden, hogy kiknek hisz az ember! A tudós bácsiknak nem muszáj hinnünk, mert ők kiszámolnak mindent és megmutatják neked. Ha megérted, akkor az már a te tudásod is, és már nem feltétlenül van szükséged többé a tudós bácsira. De sajnos a tudomány is néha olyan bonyolult, hogy az egyszerű embertől már újból hitre van szükség a tudomány elfogadására, mert képtelen megérteni egy bizonyos szinten túl. Így újból két hit áll egymással szembe, és ez okoz sok kalamajkát az emberek fejében! – De akkor tud valamit a pap bácsi, amit a tudós bácsi nem? – így Anna. Ezen egy picit itt az öreg gondolkodóba esett, majd így folytatta: – Igen gyerekek, a tudós bácsi nem tudja, hogy mi van akkor, ha meghalunk. Őrsi már ütötte is le a magas labdát! – A pap bácsi tudja? És pontosan tudja, mi történik akkor, ha meghalunk? – Drága kis unokám, innen már nem tudom tovább fűzni a gondolatmenetemet, mert ezen én is sokat gondolkoztam és gondolkozom mostanában is. Ez egy nagy dilemma, ezért van olyan sok vita és veszekedés az emberek között. De te mit gondolsz? Vagy te Annácska? Talán ti tudtok nekem segíteni? Itt egy kis csodálkozással fűszerezett csönd következett. Már az étel elfogyott és össze is pakoltak, mire erre a pontra értek, készen álltak a hazasétálásra. Ekkor Anna így szólt. – Én azt hiszem, a pap bácsinak van igaza. De majd még én is sokat fogok gondolkozni és szólok Tóni bácsinak, ha rájövök valamire! Az öreg barátságosan kacagott egyet és kedélyes hangon így szólt: – Szeretettel várom bármiféle mondandódat, és a tiédet is, kis unokám! – biztatta a gyerekeket, és örült, hogy ezt így megbeszélték, és nem erősködött semmiben, meghagyta a végső következtetés lehetőségét a gyerekeknek, akik így még nagyobb kíváncsisággal vágtak bele az életbe! Kézen fogva sétáltak a gyerekek haza, az erdőn keresztül. Ez volt az első alkalom, hogy az összetartozásukat kézen fogással is kifejezték volna. Ugyan Őrsi még a beszélgetés hatása alatt volt, de érezte, történt itt valami különleges, ami ha lehet, még közelebb sodorja őt Annához. Az öreg olyat tett itt meg, és ezt követően még többször is ezen beszélgetésnek a hatására, amit elmulasztott időben megtenni a saját gyerekeivel. Mikor a gyerekei ilyen kicsik és kíváncsiak voltak, a létbizonytalanságtól és az állandó feszültségtől nem volt képes átgondolni, mire is lenne szükségük. Ideje sem volt a gyerekekkel igazán törődni. Ez a lehetőség pedig elmúlt, és bizony mikor az öreg erre ráeszmélt, már elkésett, nagy keserűségére. De próbálta ezt a mulasztást pótolni az unokáknál, és főleg Őrsinél, aki a leginkább fogékonynak bizonyult a világ dolgainak megértésére. Ide kívánkozik még egy mozzanat, amely említést érdemel. Őrsi nagyapja egy alapvetően fontos dolgot elkövetett az unokákkal, de főleg Őrsivel. Jó néhány nyáron keresztül, minden napos olvasás mellett, egy jó néhány nagyregényen átutaztatta a gyerekeket! Itt az öreg hangos olvasása nyomán kerültek igazán közel történetekhez, és ami még fontosabb, bele cselekményekbe! Őrsi megértette egy életre, nincs egyedül! Mert az emberi nagy sorsot átérezte, és tudatosult benne, hogy ez a sors közös, mintanyiunk sorsa! Már nem utálta alapból az embereket, és készen állt az együttműködésre velük! Ez furcsa nyugalommal töltötte őt el, és kevésbé volt nyugtalan, mint annak előtte. Mindemellett az öreg azért mindennap olvastatta őket, de valahogy főleg Őrsit, mert Őrsinek nem esett nehezére a rajongott nagyapjával lenni! Ha csak egy rövid fél oldalt egy nap, akkor annyit, de miután megbizonyosodott róla, hogy az olvasás már megy folyékonyan, és hangsúlyosan, már kérte unokáját, minden alkalommal, mesélje el mire emlékszik az olvasott szövegből! Ez olyan automatizmusokhoz jutatta Őrsit hozzá az olvasással és a szövegértéssel kapcsolatban, hogy bizton tudott támaszkodni e készségeire a későbbiekben! 4. fejezet. Dani csínyjei. Sokszor alakult úgy az élet a nagyszülői ház körül, hogy sem a kis Anna sem pedig Niki nem volt ott, ekkor Őrsi Danival volt mindig és Dani belerángatta őt mindenféle csínyekbe. A helyi kocsma előtt, ami mögött a focipálya volt, pénztárcáztak. Eme ‘rosszcsont’ játékot valószínűleg sokan ismerik a ‘régebbi’ idők gyermekei közül. Ez úgy nézett ki, hogy Dani furfangos módon beszerzett egy pénztárcát, cérnát meg némi aprót. Valószínűleg Emma mamát kellett ehhez levennie a lábáról. Elbújtak egy bokor mögé és a cérnát beszórták kőporral, hogy a kavicsos úton tökéletesen sikerülhessen a megtévesztés. A kocsmából kijövőknél mindig nagyon jól működött a dolog. A mámoros bódulattól vezérelve nem nagyon hittek a szemüknek, és a szerencséjüknek, hogy ők találtak egy kis bukszát. Dani gondosan a pénztárca mellé szórta azt a néhány aprópénzt csalinak. Lehajoltak a zsákmányért, de a pénztárca megmozdult, és a kocsmából kijövők túlnyomó többsége ilyenkor mindig továbbment, hátha el sikerül kapniuk a csábító zsákmányt. Föl sem merült bennük, hogy itt valami lehetetlen dolog történik velük. Hogyan fordulhat az elő, miszerint egy pénztárca menekül előlük? Bizony, ezt a nem túl bonyolult kérdést nem sikerült föltenniük, csak mentek tovább, és persze sohasem érték el a vágyuk tárgyát. Ha véletlenül sikerült is, akkor szó szerint megkapták a ‘nesze semmi fogd meg jólt’. Sokszor menekülőre kellett fogniuk, mert egy két ‘alkesz’ nem tudta ezt az igazságtalanságot elviselni. Abban az alkohol ittas állapotban, azt hitték, majd ők gyorsabbak lesznek két kisgyerektől, és egy - no, megáé tee - fölkiáltással utánuk iramodtak az első indulatuktól vezérelve a ‘nagy küldetésre’. Az egyik ‘alkesz’, mikor nem sikerült neki elkapnia a fiúkat, nem törődött bele, és megkereste a nagyapjukat, hogy bepanaszolja a fiúkat. a fiúknak sikerült az ablakon át kihalhatni a beszélgetésüket, és eszméletlenül jól szórakoztak az egészen. Ez sok minden más mellett egy életre szóló élménnyé szilárdult a lelkükben. Az öreg persze töltött még egy pálinkát az áldozatnak, amit azzal a vendégszerető gondos igyekezettel tett meg, amellyel az emberek szoktak serénykedni, ha pálinkát adnak a vendégnek. Eljártak még sokat biciklizni is a faluban és a környékén, amit persze Dani irányított. Mármint a mindenkori túra útvonalát. Egyszer például egy nagyon meredek lejtőhöz értek, aminek az alján éppen csak ellehetett rántani a kormányt egy fal elől, különben az ember belerohan a falba. Dani lezúzott a lejtőn, és mágikus ügyességgel az alján elrántotta a kormányt, és a falat súrolva ért le. Őrsi, nem mert elindulni. Dani bátorította őt folyamatosan, miközben még vagy kétszer feljött, és lezúzott a meredek lejtőről mintegy demonstrálandó, ez nem is olyan nagydolog. Őrsi minden lelkierejét összeszedve elindult a meredek lejtőn lefelé, és az utolsó pillanatban egy pánikroham következménye keppen makacsul nyíl egyenesen tartva a kormányt nagy ordítás közepette a falba csapódott. Dani első reakciója egy hatalmas nagy röhögés volt Őrsi bénázásán, de utána megvigasztalta őt, és segített neki hazavinni az összetört biciklit. Őrsi tele volt horzsolásokkal. Emma mama az összest lekezelte és beragasztotta. Amikor egy pár nap múlva hétvégén a szülők megjöttek pestről megnézni miként nyaralnak a gyerekek, addigra Őrsi elfelejtette, hogy nyakig be van kötözgetve. Rohant a szülei felé az édesanyja majdnem dobott egy ‘hátast’ úgy meglepődött. A végén Őrsi nyugtatta az édesanyját mondván, nincs semmi baj, nem is fáj egyáltalán. Emma mama mesélte, hogy egyszer mikor még lány volt, és hasogatta a fát a fészerben, az édesanyja a tornácon volt éppen, mikor Emma mama rácsapott a baltával az ujjára. Mutatta a forradást, ami majdnem körbeért a nagyujján. Azt mondta, majdnem levágta és érezte azt a tompa fájdalmat, felszisszent és odakapott, gyorsan az édesanyjának háttal egy keze közé akadó kendővel visszaszorította az ujját a kezére és nézett a naplementéségre. Ekkor az édesanyja megkérdezte, mi az lányom, mi a baj? Emma mama azt felelte, semmi édesanyám, de addig faggatta a lányát még az odament hozzá, és meglátta a véres kezét, mire majdnem elájult. Emma mamának kellett betámogatnia az édesanyját, nem volt neki elég a maga baja. Hát Őrsi is így volt ezzel, ő nyugtatgatta az anyját, még ha neki el is múlt a fájdalom már addigra. Persze jártak focizni is a kocsma mögötti focipályára sokat,,! Késő nyárestig ott rúgták a bőrt a falubeli srácokkal. Aztán délelőttről volt nekik egy fontos feladatuk, az öreg adott nekik csúzlit és mivel a ház mögött is emelkedős volt a telek, fölküldte őket a gyümölcsfákhoz azzal a megbízatással, hogy lőjék a madarakat a gyümölcsfákról. Azt mondta nekik - legalább két óra hosszat kell dolgoznotok, hogy megkapjátok a fizetséget. - Az öreg fontosnak tartotta, ne csak játék legyen és csavargás, hanem egy pici felelőség is. - Hogyan várhatnánk el tőlük, ha felnőnek a felelős viselkedést, ha nincs megbízatás az életükben gyerekként? - Vallotta. Aztán ennek vagy volt haszna vagy nem a későbbiekre nézve, a fiúk fontosnak érezték eme kötelességüket teljesíteni. A következő mélyen bevésődött emlék a gyermekkorból egy kalandos játék volt. Nem messze a nagyszülői háztól létezett egy patak és Emma mamától szerzett öblítős és habfürdős flakonokat versenyeztettek az áriránnyal lefelé. Nagy móka volt ez is, még ha a végén mindig csurom vizesek is lettek. Egyet nem szerettek. Az ebéd után a nagyszülei mindig lefeküdtek csöndes pihenőre és rájuk parancsoltak, hogy aludjanak ők is. Nem sikerült, és többnyire egy kínszenvedés volt kivárni, hogy leteljen az az egy, másfél óra szieszta. Ekkor Őrsi megfogadta magában egy életre, ő bizony majd a gyerekeit nem fogja délutáni sziesztára kényszeríteni, ha nem lesz hozzá kedvük! Néha eljártak a falun, és a sine ken túl egy sóderbányához is. Itt hatalmas kavics kupacok voltak és rengeteget rohangáltak le a tetejéről. Ide Niki is, és ha Anna volt, akkor ő is elkísérte őket. Niki nélkül nem mehettek a síneken túl. Rengeteg vonat járt erre, és a kőhalmok tetejéről hosszú órákon át csak bámulták a vonat forgalmat. 5. fejezet A menedékház. Egy alkalommal, pont, amikor a hegek gyógyultak Őrsi testén, Niki elment Danival uszodába a közeli városkába, és ekkor Őrsi egyedül maradhatott Annával. Nehéz szavakba önteni, hogy menyire változott meg a levegő Őrsi körül, ha Anna is ott volt, pláne, ha csak kettesben lehettek. Szinte minden mozdulatára figyelt, hogy ne csináljon kalamajkát, mert képtelen volt tisztességesen koncentrálni! De ez az állapot itt még inkább egy mámoros feldobódottság volt, mintsem mindent elsöprő szerelem. Egy édes ragaszkodás inkább, mint egy lelkileg érettebb szenvedély. De ez nagyon éltette őt, és megértette ezt a különös doppingszert, amiről nagyon sok férfitársával együtt nem tudott ő sem lemondani soha. Szóval áthívta őt Anna, és a nénikéje háza mögötti nyári konyhába mentek be. Ez a két helyiségből álló házacska, a ház mögötti dombocskán volt megépítve, lombos fák árnyékában! Ribizli, málna, és virágbokrok mögött rejtőzködött, és mikor Őrsi megpillantotta, azonnal érezte, ez egy csodás menedékház a számukra. A bejárati ajtót nyitva hagyták, és az ablakkal szembeni heverőre telepedtek le. Az ablakból mindent lehetett látni, ami a nagy ház körül, és az utcán történt, sőt szinte a fél völgyet és a szemben lévő domboldalt, a házakkal együtt is. Az ablak alatt, és mellett volt a mosogató, valamint a tűzhely. A heverő mellett pedig egy kis szekrénysor, amin egy rádió, valamint egy régi bakelit lemezjátszó kapott helyet. A kisebb helyiség a konyhán túl volt, és spájzként szolgált. Miután megérkeztek, Őrsi még föl sem ocsúdott az elragadtatásából, már Anna sárgabarack, és eperlekvárral tért vissza. Találtak kiflit is, és a heverőn ülve, egy hokedliről kanalazták a finomságot. Anna a spájzból hozott még friss forrásvizet is, amelyet a nénikéje korán reggel hozott az erdőből. Miután jóllaktak, és Annácska szép rendben elpakolt, jó néhány percig ültek még csendben egymás mellett a heverőn. Őrsi ekkor érzett először életében, oly édes kellemes könnyű ürességet, ami talán az öröm legmagasabb fokára hasonlított. Eztán úgy tűnt neki, hogy mindig emlékezni akart erre az örömére. A néhány perces kellemes csendet megtörvén Anna mutogatott Őrsinek régi zeneszámokat, amiket le tudott játszani a bakelit lemezjátszón. Mikor a kedvenceit megtalálta, táncolni hívta Őrsit. A fiú némiképp meglepte saját magát, hiszen nem ellenkezett, sőt a lehető legnagyobb természetességgel vetette bele magát a táncba. Nagy öröm volt ez, olyan hallgatólagos, kibeszéletlen ajándék. Amikor kellőképpen elfáradtak akkor Őrsi teljes meglepetésére Anna azt kérdezte tőle – Ugye mi örökre szeretni fogjuk egymást? Azért volt furcsa ez a kérdés, mert Őrsi azt hitte, csak ő gondol Annára folyton, és szinte biztos volt abban, hogy ami köztük van az inkább egy egyirányú vonzalom. Ez a gyermeki egyszerű hit, és természetes bizalom egymásban nyilvánvaló nagy érték volt számukra. Ez volt az a szituáció, amikor kívülállóként még irigykedve is tekintünk az ilyen érzelmekre, miszerint milyen különleges dolgot birtokolnak ők! A zene elhalkult, és Őrsi még mindig nem válaszolt semmit erre a kérdésre. Kissé lihegtek a csendben, ahogyan Anna várta a választ, de csak néztek egymás szemeibe. A lány megértette, itt valami olyasmi zajlik a fiú lelkében, ami meghaladja őt. Anna látta, Őrsi szeme megtelt a szépségével, majd miután megkérte, csukja be a szemét, egy szelíd édes csókot lehelt az ajkára. Őrsi valóban lebegett kissé, és már Anna édes kuncogására nyitotta csak föl szemeit. 6. fejezet. A szülők. Ilyen volt Őrsi gyermekkorának hangulata. A gyermekkor biztonságérzete, hogy mások cipelik a lét terheit helyettünk. Játék közben érezte, mint minden más gyermek, aki játszhat, hogy van, aki elintézi helyettünk, hogy meleg vízbe fürödjünk este, még ha esetleg sok esetben utólag rá is jövünk, hogy mi húzódott bármilyen okból kifolyólag is, e mögött a biztonságérzet mögött. Milyen konfliktusok, és a körülöttünk lévő felnőttek nehézségeik, még a biztonságban lévő gyermek (ha biztonságba van) számára ezek érzékelhetetlen problémák. Valami ilyesmi tapadt meg a lelkében a kisgyermekkorról, hiszen 10 éves korig általában erről van szó. Évközben nagyjából egysíkú hétköznapi hangulatú városi családi életet éltek. Az apja nehezen kiismerhető villanyszerelő volt. A villamosmérnöki szintig nem sikerült eljutnia, mert ugyan még felnőttként estin is próbálta befejezni a megkezdett iskolát, de ő azok közé tartozott, akiknek ez nem sikerülhetett sehogyan sem. Őrsi apját vagy beskatulyázták, vagy magas volt neki ez a léc. Ugyanis ő mindent megpróbált, még munka mellett, már családos emberként is, ami becsületére legyen mondva. Ez egy keserű pirula volt, egy szégyenfolt, és az alapjába véve önző természetű ember, ezt már igazán sohasem tudta feldolgozni. Közben jött a két gyerek és a zugivás. Egyetlen egy szerelme volt, majdhogynem kendőzetlenül Niki, mint első gyerek és nő. Szerette a nőket, még ha sokszor gyámoltalan volt is. Igazi sumák ‘lepattanó vadász’ volt. Nikit sem úgy szerette, hogy nevelte, foglalkozott, vagy időt töltött volna vele. Nem, csak úgy ész nélkül elkényeztette, így mindent szabad volt neki megtennie. Tehát majomszeretet, ezt kapta Niki az apjától. Az anyjuktól gondoskodást kaptak, de többnyire közönyt. Meglehetősen magányos munkahelye volt, egy unalmas embernek volt a titkárnője. Beszélgetett a gyermekeivel, de többnyire mindig közömbös dolgokról. Kicsit olyan volt ez a házasság a két szülő között, mintha túl korai lett volna, vagy elhamarkodott. Otthon nem volt idillikus a hangulat, többnyire azt várta Őrs, hogy valahogy lejusson a nagyszüleihez, az édesapja szüleihez és a nagyapával sakkozzon vagy horgásszon vagy, hogy Annával vagy Danival legyen. De főleg Anna tudott neki nagyon hiányozni. Érdekes, itt még Niki sem volt olyan közömbösen sivár, mint otthon az év többi részében. Mikor a szülei összeházasodtak, akkor az első lendületből megszületett Niki. Az apja am úgyis csak lányt akart, tehát ez rendben volt. Nikinek örült, a házasságnak nem, az csak szükséges előzménye volt a gyerekvállalásnak. Négy évre rá az apja megpróbált kilépni a házasságból, egy másik nővel is volt viszonya, de az anyja, mint megannyi nő hasonló helyzetben elkezdett eszméletlenül ragaszkodni, nem veszíthetett! Ezekből a ragaszkodásokból aztán egy ismételt terhesség kerekedett ki és Őrsi. Az anyjának egyetlen célja volt ezzel a gyerekkel, megmenteni a házasságot! Az apja behúzta a kéziféket, mert el tudott volna képzelni még egy lányt. Szerette volna, ha mindig nők veszik körül, így ennek az önkéntelen érzésnek még ilyen formán sem tudott ellenállni. Úgy képzelte, hogy majd a nők mindig körbeugrálják és kiszolgálják, ő meg csak föl rakja a lábát jó magasra. Aztán fiú lett, de valahogy az anyja manipulációi nyomán mégis bent maradt ebbe a házasságba. Ez a házasság nem szólt másról, minthogy ki nyeri meg a játszmákat, és a legnagyobbat, aminek az volt a célja, hogy az anyja megtartsa az apját. A gyökere az egésznek az volt, hogy az anyjának nem sikerült megtartani a nagy szerelmét, aki mégis egy másik lányt választott, így megpróbálta minden eszközzel azt az embert megtartani, akit be tudott hálózni. Tudta, nem lesz boldog a férje vele, de mint egy sebzett vad az volt a célja, hogy soha senkivel ne lehessen boldog. Ez a keserűség mardossa szét a férjét, és ő addig tudott, nem boldog, csak elégedett lenni, amíg ezt a helyzetet egyben tudta tartani. Ez maradt az egyetlen küldetése kínja, gyönyöre az életben, mintha a szíve helyén egy hullát hordozna. Az apja túl gyenge volt, hogy fellépjen ez ellen a lelki terror ellen. Tudta is, az anyja erősebb, mint ő, de próbálta elhessegetni ezt a gondolatot magától, míg végül ez után az ügy után tudatosult benne, ő itt nem győzhet. Maradt a zugivás, mint ezt már korábban említettem és a ritka kalandok, amik az idő múlásával megszűntek. Őrsinek úgy tetszett, a szüleinek csak az számított, hogy igazuk legyen mindenben vele szemben! Szinte minden adandó alkalommal tort próbáltak ülni a saját igazuk fölött, mint valami önigazolásért ordító kétségbeesés. Szinte mindig megtörten elfogadta igazukat, és érezte, nincs is reménye harmonikus együttélésre szüleivel, mert mindig “igazságbajnokságot” rendeztek vele szemben, így szeretet és harmónia helyett, igazuk volt! Az apja mindig is féltékenyen tekintett Őrsire, bármit, amit elért a későbbi életében szinte rossz néven vette a sorstól. Nem igazán mutatott neki utat, mint az apáknak ez zsigerből a kötelességük lenne, és az anyja nem táplálta a szeretetet, mint az anyáknak ez zsigerből kötelességük lenne. Nem volt lehetőségük rá, hogy megtegyék azt a gesztust, hogy elengedjék a gyereküket, ugyanis nem rakták tele a puttonyát elegendő életrevalóval. Így nem tudott egészségesen működni a kapcsolatuk. Az apja mindig mindenről lebeszélte és nem támogatta érzelmileg, valamint csak bántotta Őrsit. Legfőképpen a hibákat keresve az életébe, ami mindnyájunk életébe megvan, és azokat fölnagyítva. 7. fejezet. Búcsú a kisgyermekkortól. Az öreg néha eljött Őrsiért a fővárosba, és kivitte őt focimécsre. Többnyire Újpest meccsre, ugyanis az öreg nyugalmazott rendőrtiszt volt. Itt szerette meg Őrsi a focit, amit később megbánt, mert ő még a régi patrióta módon szerette. Az öregen keresztül, a meccsre járáson át megértette, ez többnyire inkább a valahová tartozásról szólt, ami minden ember számára egy alapvető igény, és emberi szükséglet. Később e közösséghez tartozás nyomán megértette, valami ilyesmiről szól a szülőföld szeretete és a nemzethez, anyanyelvhez, kúltúlránkhoz való ragaszkodás és nem arról, hogy a másiktól kivallóbbnak szeretnénk érezni magunkat! Látta a helyi srácokat a kerületből az első csapatba. A nagyapja sokat beszélt neki erről a közösségbe való tartozásról, hogy erre a közösséghez való tartozási vágyra lehetett aztán ráhúzni a futballfilozófiát, ami a régi magyar focit olyan sikeressé tette, hiszen a helyi sajátnevelésű srácok így tudtak még inkább azonosulni a patriotizmusukkal. Viszont Őrsi, ahogyan nőtt, és a nyolcvanas évek második felétől szomorúan tapasztalta, hogy már szegény magyar futballszurkolónak az jutott, hogy mindig romokba heverve üljön még percekig a meccs után a tv előtt a fotelba, és arra gondoljon, milyen jó is annak, aki nem szereti a focit. Ekkor mindig arra gondolt, hogy - lehet “dög” focit nézni a tv-ben összevásárolt legjobbakból már szinte nem evilági színvonalon, ez szájtátós cirkuszi akrobata élmény egy kívülálló számára, de azért tiszta szívből önkívületben csak egy magyar gól után pattan föl az ember a fotelból. A nagyapja tanította meg neki, hogy, idézem: - a világgal csak az tud összhangban élni, aki meleg harmóniában van a hazájával! - Ezt Őrsi, mint a legtöbb fiúgyermek a labdarúgáson keresztül értette meg. Tehát az öreg halála nagy törés volt Őrsi életében és ügye látszólag családban élt, este az anyja kiáltott, hogy - Őrsi vacsora -, aminek a hiányát azok tudják igazán átérezni, akiknek nincs szerencséjük családban fölnőni. Ennek ellenére teljesen egyedül volt kénytelen feldolgozni élete első traumáját! Még egy fél mondat erejéig sem tudott senkire támaszkodni. Bizony Őrsi a nagyapja miatt volt szerencsés. Meg tudta tapasztalni a gyászt az utolsó cseppig át tudta érezni a súlyát. Nemcsak nagyapját gyászolta, jó lehet ez még akkor nem tudatosodott benne, hanem a kisgyerekkorát is. Ettől a pillanattól már semmi nem volt ugyanaz, mint eddig. Az első alkalommal, amikor ellátogatott a nagyapja halála után a nagyszülői házba és az üresen kongó szomorú hétvége után hazafelé tartott szüleivel, még visszanézett a domb tetején álló házra és jól látta azt az erkélyt ahonnan oly cinkosan hallgatták, kihalhatták nagyapjával amint a szemben lévő cigányok veszekednek egymással. És mosollyal az arcán emlékezett vissza, amikor a szemben élő cigány család feje egyszer a nagyapjával is vitába keveredett, majd a cigányember a vita végét egy nagy legyintéssel zárta és azt mondta, - na, jól van, én magával nem vitatkozok tovább, nem vagyok én magához méltó. - Aztán, mint aki jól megmondta a magáét, dölyfösen távozott. Aztán ahogyan lejjebb értek már a főúthoz, még egyszer visszanézett és rádöbbent, hogy milyen kicsi is innen lentről a ház. Eddig ilyen távolról nem is látta, csak mohón igyekezett felé a biztonságot adó édes életbe! Hirtelen mielőtt elfordultak volna és eltűnt volna a ház a szemük elől, könny belábadt szemmel így szólt magában Őrsi. - Isten veled nagyapa, isten veled gyermekkor és játékok kora!

Címkék: 1. rész.

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Lilla Bernádi üzente 9 hónapja

Gyönyörű alkotás,csak csodálni tudom.

Válasz

pásztor pálma üzente 9 hónapja

Magával ragad, bevonzza az olvasót, legalábbis engem sikerült.

Válasz

Szentmiklósy László üzente 9 hónapja

Nagyon olvasmányos történet. A gyermekkor felhőtlen emlékeitől kiindulva az élet, halál, hit és tudomány örök ellentéteit is boncolgatva, a mesélő kisfiúnak egy idealizált szereplőhöz, a nagyapjához és annak elvesztéséhez való viszonyán, és egy gyermekszerelem megható ábrázolásán át jutunk el a jelenkori család élet válságainak szomorúan hiteles lélektani megelevenítéséig. Mindezt állandó apró történeteken, epizódokon keresztül, rendkívül szórakoztató stílusban. Élvezetes, egy szuszra olvasandó, letehetetlen olvasmány. Gratulálok, nagyon várom a folytatást.

Válasz

Ez történt a közösségben:

Zoltan Korpas írta 6 napja a(z) Minden jó, ha a vége rossz - Aki korán kel… bosszúsan ébred - 1. fejezet - (+18) blogbejegyzéshez:

Sziasztok! Nagyon örülnék bármilyen építő jellegű ...

Zoltan Korpas írta 1 hete a(z) Kereszteződések blogbejegyzéshez:

Szia, Ügyes és izgalmas. Folytasd az írást mindenképp! ...

juhasz aron írta 1 hete a(z) Vic's 1 (Prológus) blogbejegyzéshez:

huh, szerintem iszonyú jó képek vannak benne, atmoszféra ...

juhasz aron írta 1 hete a(z) Bozsik Barbara: A lány, aki beleszeretett a kentaurba blogbejegyzéshez:

látok egy-két érdekes lóugrást történetben, de az is lehet,...

juhasz aron írta 1 hete a(z) Az Ezrák háza blogbejegyzéshez:

egy helyesírás-ellenőrzés illetve tördelés ráférne

Szepes Zoltán 2 hete új blogbejegyzést írt: Kereszteződések

Szepes Zoltán írta 2 hete a(z) Kereszteződések blogbejegyzéshez:

A formázás kimaradt...ezért minden olvasótól elnézést...

Örökkévaló Sárkány 1 hónapja új blogbejegyzést írt: Olaf a bolond király

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu