Quod

I.

Limes

Első fejezet

Kinyitom a szemem.A fehér plafont bámulom,mint minden egyes reggel,az utóbbi időben.Semmire sincs  kedvem.Felülök az ágyamban és vetek egy pillantást az ablak felé.Azonnal megállapítom,hogy zuhog az eső,és hiába pirkad már,a nap sugarai belevesznek az ég fehér ködébe.Az idő tehát nagyon szomorúnak igérkezik,és az én hangulatom sem  különb.A beborult ég tökéletesen tükrözi a lelkiállapotom.

Tekintetem az egyik falra kandikál ahol a  Laylaval készített közös képpek díszelegnek.Boldogságot sugároznak .Megtöltik ,a fehér falat színekkel.A nevető arcokat látva újra görcsbe rándul a gyomrom.Felpattanok és a képpekhez rohanok.Megragadom a legszélsőt és teljes erőmből a földhöz vágom.A képet védő üvegbúra darabokra törik.A többi hét fotón is elvégzem ugyanezt a műveletet,egy kivételével.Végigsimítom az ujjaimat az üvegfelületen.Egy percre visszavágyom,oda,arra a sziklára.A halvány ,reggeli fényben tisztán kivehető ,a fotó minden egyes részlete.Laylaval egy szikla peremén ülünk lelógatva  lábainkat a végtelen mélységbe.A háttérben ,két fenyőfát leszámítva a táj laposnak és sivárnak tűnik.Ha egy kivülálló személy,aki nem járt azon a helyen,ránézne erre a fényképpre,két vigyorgó arcot leszámítva,nem látna mást csak egy kihalt pusztaságot.De én,aki odafentről szemléltem a dolgokat,teljesen mást látok.Újra érzem,a friss szellőt ami a hajamat cibálja,látom a minuszkurális házakat,hallom a madarak csiripelését.Emlékszem,hogy a nap szikrázóan süttött aznap,bársonyos fénybe vonva a tájat .Olyan volt minden ,akár egy elvont földrészen,távol mindentől és mindenkitől...minden egyes bajtól,és problámától.Aznap igazán szabad voltam.Layla és én ellógtunk a matek óráról ,csak azért mert untuk.Felmásztunk egy kisebb hegycsúcsra,elbújdostunk és rengeteget röhögtünk.Mi voltunk a legbolondabb,legviccesebb és leglazább lányok az egész földön.Az a kép az egyetlen jól sikerült szelfim,és az utolsó is...

Második rész

Hűvös szél fütyült az ágak között az erdőben, ahol kénytelen voltam éjszakázni. Még az álmot is messze fújta a szememről; hiába csavartam szorosabbra magam körül a köpenyemet, nem hozott enyhülést. Az sem segített, hogy mindegyre bajba jutott jótevőm sorsa járt a fejemben… meg Cristóbálé. Fattyúkánt jött a világra, apja valami világcsavargó hajós volt, legalábbis a család ennyit tudott kiszedni szerencsétlen, bűnbe esett anyjából.

Alina az erdő boszorkánya

Yaan kockázatos útra készült. Tapasztalt vadász volt, a faluban is sokat mondogatta, hogy az ész a legfélelmetesebb fegyver az erdőben nem a lándzsa vagy az íj, hisz az állatok annak híján vannak. Sok követője akadt eme bölcs embernek, az ő vezetése alatt a vadászatokról mindig nagy zsákmánnyal tértek haza, a falu sohasem éhezett. Most Yaan nem a szokásos csapatával indult, ugyanis mind oda vesztek. Alina az erdő boszorkánya bájaival és csodálatos énekével elcsábította őket és többé nem tértek vissza.

Teljes homályba burkolózva

Vár, haját lassan elhullatta.

Szemei idegesen járnak,

Minden zajra könnyben áznak.

Ám a neszt csak a fejében hallja már,

Rég csendes odakint a látóhatár.

Sötét emlékek törnek elő

Akár egy zabolázatlan erő,

Nyomja el a sötét túlerő;

Ide kevés már a vonzerő.

Ám a lélek is egyszer feltelik,

S mire ezt felfedik,

Darabkái már messze járnak,

És a lánynak,

Mint a szárnyaszegett madárnak

Kell átadnia magát a magánynak.

Az alma és a körte nagyon jó barátok voltak. Egy nap azonban örök haragot hirdetve, összevesztek. Az ok, pedig az volt, hogy nem tudták eldönteni, melyikük a szebb. Az alma a gyönyörű pirospozsgásságát, a körte csodálatos alakját emelte ki.

Egy jó ideig nem szóltak egymáshoz, kerülték egymás társaságát. Végül a naspolya kitalálta, hogy állítsanak fel egy független bizottságot, ennek a kardinális kérdésnek az eldöntésére. A felek beleegyeztek, így hát összeült a bölcsek tanácsa.

Első rész

A tengerészek elnyújtott kiáltásától megriasztott sirályok felrebbentek, és gyors csapásokkal szárnyaltak a kékellő magasba. Hosszan követtem röptüket, míg már nem tudhattam: az égen csapongó fehér foltok közül melyik a madár és melyik csupán szélkergette felhő.

Gyermekkorom óta szerettem ott üldögélni a kőkorláton és nézni a mindenféle égtáj felől érkezett embereket, hallgatni a pergő nyelvű árusokat, ahogy portékájukat magasztalják, s jókorákat lélegezni a sós párák és az étel- s italmérések felől szállongó fűszeres-zsíros aromák elegyéből.

TÉNYLEG?

Hideg novemberi késő délután volt, csak a legelszántabbak mennek ilyenkor nyitott uszodába.

A sprintelő hatalmas karcsapásokkal szelte a vizet, és araszos hullámokat vetve közeledett a Széchenyi Fürdő hideg nagymedencéjében az ívelt lépcső felé. Ez volt az utolsó mára tervezett hossz, és amikor lába földet ért, felegyenesedett, kiemelkedett a habokból és kifújta az orrából a vizet.  Szálas fiatalember volt, kigyúrt, széles vállú, szőrös és borostás.

Madárcsipogásra ébredt. Hosszan nyújtózott, az addig lanyhadt izmai macskamód nyúltak meg. Mikor megérezte arcán a Nap simogató melegét, lassan kinyitotta szemeit. A gyönyörű csillag fehérarany fénye szinte megvakította, de ő ezt nem bánta. Ám ekkor hirtelen sötétszárnyú madárraj fogta körbe, és éles hanggal rivalltak rá. "Kelj fel!"

- Kelj, kelj, kelni kell! - énekelte boldogan válaszképp, miközben nyurga lábaival végleg lerúgta magáról az álom súlyos, meleg köpenyét.

Furcsák vagytok ti emberek!

Beszélni veletek néha nem lehet

Elviszi az elmét az a bizonyos zavar

És mintsem nyugtod lelnéd…

Makacs vagy felkapod a vizet hamar

Hiába működik a kémia

Elkülditek a másikat a távolba

Tiéd lehetne az túl egyszerű

Egy próbát sem ér…

Inkább mész tovább te együgyű

Érzéseiteket zárjátok a lélekben

Beszélni róla bizton esztelen

De elvárod hogy a másik értse

Ez bizony nem természetes…

Ha mégse lenne látnok haragudtok érte

Elkövetitek a hibát mely lenne tanító

És még is bele ragadtok mint iszapba a ló

Dagonyáztok benne nyakig rendesen

Az helyet hogy tennétek…

Miközben könnyek gyűlnek a szemekben

Szemeitekben egy szebb világ csak álom

Lépni érte nem megy nektek sajnálom

Minden marad “Soha” országban

Pedig szebb világ kulcsa a kézbe…

Felemésztődtök és eltűnik lényetek a bánatban

Elfeleditek az összetartás erejét

Rázza a magány csontok velejét

És mint harc tér felett a halál

Mégis ott a társ a barát…

Bizony mondom áldozat mind ki bele sétál

Az ONlány.com csak egyike azoknak az erotikus tartalmú weboldalaknak, ahol fiatal, felnőtt lányok, nők dolgoznak. Munkájuk, hogy online módon szórakoztatják az arra "tévedő" férfiakat. Noha az arra tévedés erős kifejezés. Minden klikknek oka és nyoma van, utóbbit gyakran elfelejtik. 

Az elmúlt hónapban felbukkant egy megszállott gyilkos. Tíz lányt már kivégzett élő adásban. Félő, hogy az ONlány.com üdvöskéje a következő áldozat.

                                     ***

- Mindjárt kezdődik!