Ilyenek vagyunk

Ő csak ült kint a padon.

Ki gondolta volna, hogy ilyen nagy baja is származhat belőle, hiszen ez csak egy védekezési mechanizmus volt. Teljesen természetes. Bárkivel megesik az ilyesmi.

De akkor miért? Csak ez az egy kérdése volt. Miért?

Szegény srác nem is értette a helyzetet. Már vagy 20 perce ült itt. A zsebkendőre sem volt már szüksége.

A pad, amin ült, pont az igazgatóival szemben volt. Az aktuális igazgató nevét már kívűlről tudta. A "Miért?" mellett olyan gondolatai voltak, hogy vajon a szülei mennyire szerethették az iskolai ranglétrán legfelül elhelyezkedő személyt.

Negyedik rész

 

- A senor épp vadászni indul – makacsolta meg magát a Don Diego villája előtt strázsáló libériás katona – Nem ér rá a magadfajta ágrólszakadt kérelmezőkkel törődni.

Floriannak hirtelen elege lett. Egyhuzamban lovagolt végig három óra hosszát, a sebe kegyetlenül lüktetett, és erősen gyanította, hogy át is vérezhetett rajta a kötés. Úgy vélte, egyetlen meggondolatlanságért – vagyis azért, hogy ittas fővel majdnem nyakát szegte, Don Fernando pedig megmentette – már így is bőven megfizetett. És Don Magdalenának és egykori szerelmesének ugyan örömmel segít, de a levél körüli bonyodalmakat kezdte felettébb sokallni.

Harmadik rész

 

A vacsorához megrakott tűz már régen leégett, a pernyét s a füst emlékét azonban még mindig kesernyésen sodorta a szél a tisztás felett. Sorozatos és görcsös köhögésre késztetve Álvarezt, aki a haramiavezér előtt állt s épp az ura által tervezett rajtaütés tervét ecsetelte neki.

- Nocsak, a carmonai vásár. Tehát határozott végre a gazdád? Már kezdtem arra gondolni, hogy meggondolta magát – mosolyodott el csúfondárosan Haramia Pedro – Legközelebb nem nézem el, hogy így megvárasson.

 

 

Kitöltöttem, aláírtam.

A fickó elégedetten veszi el tőlem a papírókat, száját széles mosolyra húzza. Az esőcseppek halk, monoton placcsanása, amint az ablakhoz ér, megnyugtat, kevésbé érzem tőle idegennek magam itt. Hogyan juthattam idáig?

 – Egy mezőt üresen hagyott – Flegmán dobja elém a papírokat. Szőke haj, kék szem, ambíciózus tekintet. Mintha csak a fiatalkorú magamat látnám, csak arrogánsabb voltam.
Meg inkább a bulikat kerestem, mint a munkát, de ilyen az ember húsz évesen.

Tetőtől talpig aranyban pompázva ülök Rick kocsijában. Bekanyarodunk egy kihalt utcába, én persze egyből arra gondolok, hogy eltévedtünk, ám kedves barátom magabiztosan parkol a járda mellé. Szőrös kis táskámból előkotrom piros rúzsom, gyorsan beszínezem vele ajkaimat. Az apró tükörben kontyba fogott hajamra is veszek egy pillantást, egy apró mozdulattal fülem mögé tűröm az egyik szökött hajtincsem. 

 

- Régen néztem ki ilyen jól – állapítom meg. 

- Szerintem eddig is szép voltál. 

- Na jó, én ugyan nem vitatkozom ezzel… - vonom meg vállam.

Második rész

 

A szél vihart ígért; összekuszálva az asszony ezüstös csíkokkal erezett, de még mindig dús, sötétbarna haját. Magdalena mélyet lélegzett hűvös, esőáztatta levegőből, s kitárt karral hagyta, hogy átjárja a ruháját.

- Meddig még, Felipe? – súgta a falakon átsüvítő szélnek – Oly régóta várok már, mikor viszel végre magaddal? Megpróbáltam, látnod kellett Odafentről… megpróbáltam egyedül és pokoljárás volt. Bármit is pletykáltak, én abból a botrányos évből semmit sem élveztem.

„A tiszta szerelemnek a lelkiismeret legtökéletesebb csendjére van szüksége.”

(George Sand)

 

 

 

 

 

 

Első fejezet

 

 

 

 

 

 

 

 

    -A gyermek pompázatos!

-Ám apjára alig hasonlít. -válaszom a bókra, mely azt erősítette meg bennem, hogy jól döntöttem.

A családi idillt az anya hiánya töri meg, ám mégsem bánom a fájó éveket, mert ő velem van.

  Olvasd hát, eme gyalázatos történetet! Égjen szeretet mellkasodban és lelkedben dolgozzon tisztítótűz!

"Kétségbeesésünk, mikor elvesztünk egy szeretett lényt, gyakran titkolt önszeretetünkből fakad, meg gyávaságból, hogy most oly feladatokkal kell szembe néznünk, melyet az ő távozása okozott."

                                                                                                                                         George Sand

 

 

 

 

Ajánlom, vak szerelmednek szédítő Farkasom -

és neked Fiú, mert igazad volt abban, amit a fajtádról tanítottál.

Vámpír sztorik 6. rész

 

A nyomozás

 

Alíz talpig feketébe öltözött. Lehelet vékony anyag feszült csontos testéhez, sötét fűrészes szélű levelek, virágok és tekergőző indák fedték el vakítóan fehér bőrét, mely halványan világított a mintázat mögött. Nyakához lágy csipkékben simult az anyag, csuklóján pedig harangvirág módjára omlott szét. Mellei felett és karjain egy vékony átlátszó sávban, hiányzott a minta, ahol feltörhetett kréta fehér bőre.

A Főhősnő lélekszakadva rohan az erdőben. Combközépig sem érő feszes miniszoknyája is lebeg az erőkifejtéstől. Arcába hullnak csatakos szőke tincsei. Néha hátra les, majd rohan tovább. Makulátlan lábain sárfoltok, szétázott blúzán mindössze egy gomb tarja magát, de egyelőre csak a melltartó villan. A háttérben valami hangok. Több irányból. A Főhősnő egy pillanata megáll egy ősöreg, vészt jóslóan korhadt fatönk mögött, és körbekémlel. Ismét felcsendül az elefánt tülkölésre, medveüvöltésre és kék bálna dürrögésre egyformán hajazó, mellkas-szaggató hang.