Éppen a reggeli kávé és fánk perceket tartjuk Daniellel, mikor megcsörren a férfi mobilja. Kérdőn pillantok rá, majd sejtelmesen közli, hogy a csinos kis teniszedző lány csörgeti. 

- Itt Daniel Clint! – veszi fel. Gyorsan a hátsó ülésre dobja a fánkot, mintha nem is ő ette volna a cukormázas mérget. – Mi a gond? Mikor? Azonnal ott vagyunk! 

A hirtelen sebességváltozás miatt a műanyagpoharas kávém is a fánk mellé huppan hátul. Sebaj, ennek az üléshuzatnak már nem árt semmi. 

- Ott van a kukkoló a pályánál!

Dávid

A hetekig tartó iszonyú kín a következő reggelen már csak szörnyű rémálomnak tűnt. Másodszorra ébredtem azon a hajnalon – most fájdalom nélkül. Minden idegsejtemmel a hasamra koncentráltam várva, mikor hasít belém a szokásos halálos érzés. Nem mertem mozdulni. Testem minden porcikája lesben állt, mikor feszít meg újra. De a fájdalom egyszer csak elszállt. Tompa lüktetést sem hagyott maga után, mintha soha nem is létezett volna.
Talán egy óráig is feküdtem, mozdulatlanul, várva a testemet szétszaggató vihart, de végül a csendet nem a fájdalom, hanem egy hang törte meg.

           Újra élesztettük a már majdnem kialvó tábortüzet.

           Sári története: Ági lumbágója.

           Ágival meghitt baráti kapcsolatba vagyunk már nagyon régen. Ezt a kapcsolatot  megtartottuk , sőt továbbfejlesztettük házaságaink után is,olyan értelemben , hogy a velünk történt kisebb vagy nagyobb eseményeket mindig megtárgyaltuk kielemeztük, a későbbiekben férjeinkkel együtt is. Számos bulin , összejövetelen vettünk részt, közösen és külön-külön is, ennélfogva amikor külön buliztunk  akkor  hosszú ideig tudtunk beszélgetni pasikról csajokról ,és persze a mások félrelépéseiről is.

– Nem fognak észrevenni! – válaszolt türelmetlenül Basil Adelaide akadékoskodására.

– Jól van, na! Nyugi! Csak mert te mondtad, hogy a térfigyelő kamerák figyelnek.

– Kik figyelnek? – kérdezett közbe Lizzy.

– Elintéztem. Észrevétlenek maradunk, egyelőre csak Richard lakásáig. Ott majd átgondolom, mi legyen.

– Honnan tudtad, hogy hol lakik? – kérdezte a lány gyanakodva. Basil rosszallóan rápillantott.

– Te magad mondtad, nem emlékszel?

Mindhárman egy alig néhány perce ellopott autóban ültek.

Eliza igazán dekoratív nő, aki odafigyel a tisztaságra és rendre. Azt gondolná az ember, hogy ennek a nőnek biztosan nincs semmi különösebb heppje. Mosolya is teljes éberségről árulkodik, tekintete a legjózanabb, amit valaha ember látott. Már 34. életévében jár. Férjével az utóbbi időben kissé elhidegültek. A három gyerek és a munka elveszi közös idejüket. Csak lopva váltanak egy-két szót, gyereketetés közben, mikor a férj a kulcsát keresi, vagy elalvás előtt 3 szót gyorsan mielőtt elnyomná őket az álom.

4

Amikor újra kinyitottam a szemem,  egy számomra ismeretlen táj képe tárult elém.  A vonatban szétáradó szürkeség teljesen eltűnt, sőt a vonat sem volt már sehol a láthatáron. Mindent homályosan láttam magam körül. Megdörzsöltem a szememet, hogy kiélesedjen a látásom, de nem láttam magam körül csak óriási zöld növényeket, amik nyílegyenesen törtek a magasba, elzárva előlem a tájékozódás további lehetőségeit.  A titokzatos idegen nem volt már mellettem, teljesen egyedül voltam.

Hózárlat

Még sosem jártam azelőtt a másik oldalon. Autóval öt kilométer, a mezőn átvágva viszont csak másfél. A ház cseppet sem volt otthonos. Lezárt szobák, lepedővel takart bútorok tették rideggé, mintha senki sem lakott volna itt. Vagy... És akkor döbbentem rá, lehet, hogy épp kiköltözés alatt állt a ház.
– Szóval nem mi megyünk el, hanem Zsolti – leheltem bele a lámpafény sárga porszemeibe.
Ádám rám nézett. Szeme a reszkető testemet vizslatta, emlékeztetve a tényre, hogy a lázam még mindig nem csillapodott. Nem szólt, csak behúzott a nappalinak tűnő helyiségbe, és lerángatta a kanapékról a lepedőket.

Olga szívszakajtó jövendölése

Álmomban anyám hangja szólt hozzám. Kedves volt, csicsergős, amilyennek még sosem hallottam.

– Nora!

Szemhéjamon átderengett a nyári napfény, arcbőrömön éreztem hajnali simogatását.

– Nora-Nora!

Anyám hangja a fülem mellett, majd fölöttem a gördülő függönyrobaj. Felugrottam.

Először a kezét pillantottam meg, csontos ujjait, ahogy egy talpas poharat az éjjeli szekrényemre rak, benne szőlőillatú, szénsavas üdítővel.

                                 Túl a vasfüggönyön.

          Annak előtte sosem láttam, csak hallottam  róla , most sem láttam, , még nyomaiban sem, mégis éreztem valami nyomást, valami megfoghatatlan jelenlétét annak  ami a valóságban már régen  nincs , de lelki szemeiim még látni vélik és tovább küldik agyamba, ami egyszerüen nem tud  mit kezdeni az információval--csak tudomásul veszi.

         Nem tudom , hogy a sofőr hányszor járt itt, és azt sem tudom, hogy utitársaim,jártak-e már erre, csak azt láttam , hogy az autóbusz megáll és az utasok egytől -egyig kiszállnak a buszból, pedig alig több mint egy órája hogy újra útnak indultunk a határ túloldaláról. Ennek a helységnek van valami varázsa, valami kimondhatatlan sajátossága, mert ez a hely,  maga a  szabadság szimbóluma, megtestesitője.

A bál előtt

Anyámékat szombatra vártuk haza, emiatt voltam egészen biztos abban, hogy részt fognak venni a bálon. Így aztán én sem bújhattam ki a – kimondatlan – kötelesség alól. Még akkor sem, ha a lázam sehogy sem akart csillapodni, és a hatalmas seb a combomon is inkább otthonülésre sarkallt, mint széttáncolni a cipellőimet. De sejtettem, hogy bénán is ott kellene lennem, ahogy Dávidnak is félvakon...

A sulinak vége lett. Az évzáróra nem mentem el, de minden létező oklevelet és dicséretet megkaptam.