A KÁVÉ ÍZE

 A reggeli zápor elhúzott nyugat felé, helyet adva a földtől égig magasodó csendnek. Keleten a felkelő nap sugarai amint fényesedtek bearanyozták az eget, majd hullámzott a külváros jellegzetes hangulata és illata. Az ébredező háziállatok ürülék szaga keveredett a virágillattal és a megázott por frissességével és belengte a külvárost. Senkinek nem volt szokatlan a jellegzetes szag, mert itt éltek, azt érezték nap, mint nap. Az épület sem tűnt volna ki az általánosságból, ha nem itt működött volna a városszéli kávéház, amit mindenki csak ekként ismert. Bizonyára, amikor épült nevén szólítottak, mert akkor a török vendégmunkások találkozó helye volt.

Channá

Egyszerű lány vagyok, egyszerű élettel magam mögött, ami felfelé látszik ívelni. Sokat filozofálok az emberi lét értelmén, és működésén, szeretem megfigyelni embertársaimat. Nézem az arcukat, mimikájukat, és próbálok belelátni a gondolataikba. Egyszer, mikor a buszon ültem, várva, hogy az elinduljon, a koszos, párás ablakon keresztül figyeltem meg egy kislányt, aki egy idősebb úrral ácsorgott a buszmegálló fedele alatt, ami menedéket adott a szitáló eső elől.

Biopszia

Tarthatsz szünetet az élet nevű játékban. Kimaradhatsz a dobásokból, de ez nem tarthat örökké. Amikor pedig visszatérsz, rá kell eszmélned, hogy a dolgok még kuszábbak lettek, mint azelőtt voltak.

Használhatsz tudatmódosítókat, amelyek megmachinálják szervezeted boldogság érzékelését. Új világot teremtenek, olyat, amilyet csak megálmodsz magadnak. És nem tűnik fel, nagyon sokáig egyáltalán fel sem tűnik, hogy ez nem a valóság. Még csak nem is a menny, hanem maga a pokol.

Újraéledés

Még akkor sem bírtam abbahagyni az imádkozást, amikor az autó megállt. Először csak miatta suttogtam a szavakat, tudtam, neki mennyit számít. Neki, aki Isten szolgája volt.

Majd azon kaptam magam, hogy a szavaknak súlya lett. Akaratlanul is, őszinte imába sodortam magam.

Miután a mentősök kigurították a kocsiból, a nyelvem újra kiszáradt. Egyedül már nem tudtam hinni abban a felsőbb hatalomban, aki elvette a bátyámat. Megnémultam.

Amikor kiszálltam a mentőből, Zsoltival találtam szemben magam.

Miután meghaltál - Fuldoklás

– Nem tudok lélegezni – suttogtam az ablak felé.

Tamás még várta, hogy folytassam. De nem volt mit folytatni. Lassan egy hónap telt el, és én még mindig csak ezt a pár szót hajtogattam.

Ránéztem. Könnyben úszott zöld szeme, akárcsak az enyém. Bár próbálta elpislogni, de észrevettem, miközben újra az ablak felé fordultam.

– Dehogynem – szólalt meg.

Fehér köpenyben ült előttem a belgyógyászat egyik kezelőjében.

5

Madarak vidám énekére ébredtem. Kinyitottam a szemem, de még mindig félhomályba volt burkolózva minden. A talaj nyirkos és hideg volt. Mintha tegnap este még több helyem lett volna a levél alatt. Sehol egy kijárat, be vagyok zárva. Amint megfordultam, vettem észre egy kis nyílást ott, ahol a  levél  a talajt érte. Puszta kezemmel kezdtem el álni a földet azzal a céllal, hogy  olyannyira tágítsam,melyen kibújhatok. A föld még vizes, latyakos volt a tegnapi esőtől, így könnyen el tudtam  két markommal lapátolni.

                Egy kicsit üres lett a szivem --nem tagadom-- mióta  Marianna kiköltözött belöle, de vigasztalt az a tudat, hogy napközben a hőmérő higanyszála meghaladta az öt fokot, barátságosabbak lettek a szelek, és magasabb  pontokról  látni lehetett a tengert. Megközeliteni csak inkognitóban lehetett, azt is majd csak később. Szigoruan ránkparancsoltak, és kötelezvényt irattak alá velünk , hogy semilyen körülmény között nem  megyünk a tenger közelébe.

Az átok csókja

És akkor az a pillanat végleg megölt. Feladtam. Éreztem, ahogy fejem felől süllyedni kezd bennem a remény. A temérdek hónap emléke - minden napját minden percét feltüzelt állapotban töltöttem várva, mikor toppan be végre – most végigborzongatta testem, majd végképp elszívta belőlem a padló. A szilveszter előtti nap volt az utolsó, amikor apró gyomorcsomóba ugrott bennem a vágy, hullámokat rázva testembe. Többé nem bíztam abban, hogy visszajön...

                                   A nürnbergi állomáson.

          KIkászálódunk az autóbúszból. Amig a csomagjainkra várunk megpróbáljuk felmérni a terepet, szétnézni egy kicsit ismerkedni a nagyváros forgalmával hangulatával. És persze megnézzük , hogy hol szálltunk le , mert hazamenetelünkkor, ugyanitt lesz a találkozó.  Túl sokat nem láttunk , mert az éppen fel-vagy leszállni készülő köd homályba rejti a környéket .

                        Gondolatok az éjszakába.

           Bár messze voltunk úticélunk végállomásától, még sem volt sürgős senkinek a továbbrohanás. Csak a sofőr többszöri felszólitására voltunk hajlandók elfoglalni helyeinket , amelyek már teljesen igazodtak hátsó felünk formájához. Több mint tizenkét órát voltunk  már uton ezért már minden ülési , támaszkodási  poziciót kipróbáltunk, hogy kényelmesen  érezzük magunkat, de ez sajnos  egy félnap elmultával már nem volt lehetséges , és nem azért mert nem voltak kényelmesek az ülések hanem azért ,mert mi nem voltunk hozzászokva ennyi időt egyfolytában ülve eltölteni .