Gondolatok az éjszakába.

           Bár messze voltunk úticélunk végállomásától, még sem volt sürgős senkinek a továbbrohanás. Csak a sofőr többszöri felszólitására voltunk hajlandók elfoglalni helyeinket , amelyek már teljesen igazodtak hátsó felünk formájához. Több mint tizenkét órát voltunk  már uton ezért már minden ülési , támaszkodási  poziciót kipróbáltunk, hogy kényelmesen  érezzük magunkat, de ez sajnos  egy félnap elmultával már nem volt lehetséges , és nem azért mert nem voltak kényelmesek az ülések hanem azért ,mert mi nem voltunk hozzászokva ennyi időt egyfolytában ülve eltölteni . Persze voltak kivételek, akik beszeszeltek, vagy bealtatóztak, és akár csüngő fejjel is tudtak aludni, vagy rádőltek az éppen mellettük ülő ismeretlen ismerős vállára , netán  az ölébe , anélkül , hogy erre engedélyt kértek volna . Igy jártam én is a mellettem ülő hölggyel , aki valószinű észrevette , hogy én semmiképp sem tudok hódolni az álomnak , ilyen körülmények között-- ezt kihasználva békésen  vállamra hajtotta fejét és csendes nyugalommal átvitorlázott az álom világában. Szerencsére  nem volt egy nagyfejű valaki , vagy egy súlyos egyéniség , ezért könnyen elviseltem, amibe az is közrejátszott, hogy hajából diszkrét kölni illat terjengett. De azért vártam egy döccenőt , hogy felébredjen , és helyet cseréljünk , de csak azért hogy ne legyek kitéve annak , hogy egy élesebb kanyarba kidőljek vele együtt a búsz padokközötti semleges terűletére.De hiába vártam a döccenőt, még véletelnül sem volt egy sem.

            Odakint a hó egyfolytában szakadt. Előttünk , utánunk ügyes kis hótakaritóautók villogtak , nyomukban tiszta út maradt. Ja persze , már Európába vagyok.Már nem csak izlelgetem , már érzem az európaiságot. De a szabadságot is , a szabad világ illatát , és ez egészen más mint amit otthon érez az ember, mert az csak mondvacsinált szabadság.Itt a szabadság érzetének más hangulata van , itt természetes , itt hagyománya van , itt mindenki szabad.

           Búszunk nyeli a kilómétereket, legalább kilencven -százkilóméteres sebességgel megyünk , ennek ellenére vannak akik megelőznek , ezek bátor vagy öngyilkosjelölt emberek , mert az autópálya tiszta ugyan , de nedves , és gyakoriak a kanyarok , ilyen úton bármi megtörténhet. Nem is foglalkozom tovább ezzel a gondolattal, hisz nem sokára itt van Bécs --álmaim városa , már több mint egy félévszázada, még abból az időből amikor ,apámtól és tanáromtól próbáltam tanulni a német nyelvet. És még nem találkoztunk , és most sem fogunk , de akkor is jó rágondolni , a Práter stadionra,  ahol valamikor évente játszottak labdarúgó mérkőzéseket: Osztrák-Magyar válogatott , mindig  teli lelátokkal, és gyakori magyar győzelmekkel. 

          De eszembe villan , hogy Bécs  a Strauss-ok városa, az opera , az operett fellegvára a Monarchia fővárosa. És egy merész gondolattal , frakkba képzelem magam , és odasétállok a Burgtheater jegypénztárához és kérek két jegyet a holnapi Denevér előadására. Aztán visszacsöppenek az éjszaka valóságában, nevetek egyet magamon : Éhes disznó makkal álmodik ! De még rá gondolni is jó volt, talán ilyen az, amikor az ember ébren álmodik. 

          "Padtársnőm" ébredezik és egy kicsit furcsának találja , hogy a vállamon pihent --ezért elnézést kér . Kihasználom az ébrenlétét és megkérem, hogy cseréljünk helyet mert bizonyára elzsibbadt a nyaka , és jót tenne neki ,ha a továbbiakban a másik oldalra billentené fejét és persze nekem is a másik vállamat nevezné ki párnának. Azt hiszi viccelek, de belemegy,pedig nem énekeltem neki azt a nótát:  ...borulj a vállamra édesem! Ő sem énekelte :Nem borulok , van már nékem szeretőm...csak egyszerüen elfogadta a lehetőséget. Nekem is jobb volt igy, mert láthattam Bécs fényeit, óriási reklámképeket , és a sofőr szerint pillanatokon belül áthaladunk a Duna egyik hidján. Meresztem a szemem , de a sötétség és a hóhullás  csak alig szamosnyi vizfelületet enged láttatni. 

           Talán megérem , hogy egyszer  nyugodtan sétálhatok a bécsi Dunaparton, és ott állok meg ahol akarok, és nem vagyok kitéve,a sietésnek , a rohanásnak, amikor nyugodtam leülhetek és nézhetem  a viz szelid hömpölygését , és hallgathatom a  messze Feketerdőből hozott  üzenetét a szabadságról!

           Amig gondolataim  összevissza cikáztak, hol megtorpantak , hol meg meglódultak  addig búszunk egyenletes sebbséggel közeledett az osztrák-német határhoz. Közeledett a reggel , de ezt csak az óráink mutatták mert az éj sötétje egyáltalán nem akart továbbállni. Sofőrünk szólal meg : Már német földön vagyunk, és nekem fogalmam sincs , hogy mikor jöttünk át , mert nem kellett megállni nem kellett papirokkal fényképekkel igazolni kilétünket.Kilencórára Nürnbergben leszünk.