Az ebéd.

           Hazai szokás szerint -- arra gondoltam, hogy na most eszek egy jó, akármilyen levest, a többivel meg majd csak elboldogulok valahogy. De itt ért az első meglepetés. Nem volt leves! Egytál étel volt! Igaz a tányér átmérője , lényegesen nagyobb mint nálunk oda haza. A másik meglepetés meg az volt hogy , hogy lehetett válogatni mert kétféle étel volt , igaz minda kettő hal volt , de más volt a garnérung. Választottam egyet a kettő közül , és pedig azt amiben felismertem a rizset meg a burgonyát , mert a másikon, számomra valami ismertelen eredetű garnérung volt. Azt meg kell mondanom , hogy horgász létemre , nem nagyon kedvelem a halat , és úgy nézett ki , hogy ez nem az én napom, mert se leves, ráadásúl még hal is.  De aztán visszavontam elégedettlenségemet , mert mikor megkóstoltam --immel-ámmal--a tengeri halat , meggyőzödtem hogy nagyon finoman van elkészitve , és egyáltalán nem érzem a halszagot , és az íze is nagyon finom. Meg is ettem majdnem mindet azzal a boldog tudattal , hogy semmi gond majd estére biztos kapok egy kis levest Frau Lizától. De itt nem volt vége az ebédnek, mert kaptunk egy nagy adag puddingot, amit jóizüen meg is ettünk.

          Ebéd útán rászoktam gyújtani, de ehhez át kellett mennem , egy másik terembe ahol a dohányosok ebédeltek, kávéztak és kártyáztak. Igen kártyáztak. Szinte minden ablakpárkányon, volt egy pakli kártya amit azonnal kezelésbe vettek ,ahogy elkezdődött az ebédszünet , és ebét közben verték a blattot. Ők hazúlról hozott kaját ettek. De itt , elvegyülve  a munkások közt jelen volta tulajdonos is --akinek állitólag annyi vagyona volt , hogy megtudta volna  venni  kitudta volna  fizetni az egész kis városkát. És ami a legérdekesebb, ő nézte az óráját a leggyakrabban és elsőnek indult kifelé a helyiségből, még  mielőtta az ebédszünet végét jelző csengő megszólalt volna. 

          És erre mindenki mozdult , a kártyapartik félbeszekadtak , a cigarettákat elnyomták és mindenki igyekezett vissza a munkahelyére . Aki megkivánta, az az automatából , lehivott egy kólát , hogy a halnak legyen mibe úsznia.

          Ebéd útán , Péter elébünk rakott három kerékpárt , két modernebbet , meg egy hagyományost. Én a hagyományost választottam , és ezekútán ezekkel jártunk dolgozni. Az ebédútáni időszak hamar eltelt , mert volt meló, és szinte észre  sem vettük , hogy már fél öt van, és ujfent szól a csengő, és mehetünk haza. Ez volt az első munkanap ami teljesen megfelelt a elvárásainknak, mert mielőtt idejöttünk volna, informálódtunk egy kicsit, és már tudtuk , hogy itt ezen a munkahelyen fél öt, az félötkor van és negyedkor.

          Vettük a kerékpárjainkat és a szálláshelyünk felé igyekeztünk , még pedig a kerékpároknak fenntartott, kialakitott úton. Mint később megtudtuk, a kerékpárút. egész a z Északi tengerig tart , úgyhogy aki szeret kerékpározni--és ilyen sok van --az nyáridőben biciglivel tekeri le azta harminc kilómétert , amennyi a távolság az Északi tengerig. De azt is megtudtuk , hogy fürödni csak a legbátrabbak fürödnek a tengerbe , mert a tenger vize a legnagyobb nyárban sem melegszik fel  tizenhat -tizenhét fok fölé. Azt is megtapasztaltuk, hogy a három kilóméter távolságra lévő cégtől szállásunkig nincs több mint húsz ház , ami azt jelentett , hogy az épületek , legalább  száz , százötven méterre vannak egy mástól. Igaz , ez már a város széle , és egy óriási tanyavilág kezdete.De erről később ejtünk szót, egyebekkel együtt.

          A kerékpáruton a kerékpárosnak van elsőbbsége, ezért az  autók amelyek az autósztrádán,  száznegyvennel , vagy többel hasitanak , a kerékpárút előtt szépen megállnak , és türelmesen várnak , mig a kerékpárosok elkarikáznak., Nem fegyegtőznek, nem káromkodak --különben sem káromkodósak--nem intenek , és nem szólnak be. Igen Európa, annak is az északnyugati része, Alsószászország. Ezt azért hangsulyozom ki, mert  olyan sikvidék , mint szülővárosom környéke --és egyesek szerint , a templom toronyból ellehet látni egészen a tengerig, na meg azért mert a Szatmárnémeti, Németi templom tornyából , meg átlehet látni Magyarországra, amit gyerekorúnkben  úgy gyakoroltunk , hogy vasárnaponként  mentünk segiteni a harangozónak harangozni csak azért , hogy láthassuk. Otthon aztán eldicsekedtünk vele , hogy láttuk Magyarországot.Ílyenkor szüleim szemébe szomorúság ült--aztán vártunk negyven-negyvenöt évet és megnéztük közelebbről is. Miközben ezekre a dolgokra gondoltam egy ritkás erdőn mentünk keresztül, amit a reggel folyamán nem is láttunk , pedig a fák termetéből itélve évszázados bükkfák voltak. Hazaérve, Frau Liza közölte hogy a vacsora félhétkor van!