A fogadó.

          Némileg megnyugodva taxisunk  újra megragadta a volánt, kapcsolt  és továbbhajtott.  Számitásaim szerint nem lehettünk túl távol a céltól mert már negyvenöt perce úton voltunk és én beszámoltam azt is , hogy zuhogó hóesésben , egy kicsit hosszabb az út és persze valamivel drágább is. Nem tévedtem mert , egyszer csak kezdett megvilágosodni , és kibontakozni egy egyemeletes sarok épület, amelyik teljesen megegyezett  a nálam lévő fényképen lévő épülettel. Ekkor már a taxis  is tudta , hogy hova kell menni, és gondnélkül beállt a motel bejáratához.

         Kiszálltunk és kiszedegettük  a csomagjainkat, majd fizettem negyvennyolc eurót.Ameddig ezt bonyolitottuk , egy idős hölgy  lépett ki az ajtón , és köszöntött bennünket , mint valami kedves rokont , és tessékelt befelé  Szinte szóhoz sem tudtam jutni, mert az idős hölgy a sofőrt is behivta és oda szólt  az urának :Hanzi főzzél egy jó kávét a sofőrurnak.Ekkor üdvözöltem én is Hanzi úrat, és máris kezdtem volna elmesélni  jövetelünk célját , csak hogy akkor megláttam a bárpult mellett,a borjúnagyságura nőt bernáthegyi ebet , amitől egy kicsit visszaléptem, csakhogy a cipőm talpán leledző hó miatt  megcsúsztam és csak néhány balettmozdulat útán nyertem vissza egyensúlyomat  és beszélőképességemet. Mondtam , hogy Zoltán vagyok , de ő azt mondta, hogy olyan nincs csak szultán, és akkor török vagyok. Na álljon meg  a menet gondoltam magamba , itt bővebb magyarázatra lesz szükség ,mert elég messze vagyok hazámtól ahhoz hogy minden magától értetődő legyen . Oda szóltam Hanzi úrnak , hogy én is kérek egy kávét , sőt kollégáim is. Jo-jo mondta Hanzi úr amire én azt hittem hogy tud magyarul , de ez óriási tévedés volt, mert ő a já helyett mondta a jo-t Ekkor már helyett foglaltunk egy négyszemélyes asztalnál és a hölgy is megmondta , hogy ő Frau Lisa és kora közelebb van a hetvenhez , mint a nyolcvanhoz , a férjével ellentétben , aki már közelebb van a nyolcvanhoz mint a hetvenhez. Nem mintha ez a dolog különösen érdekelt volna engem , de hát nem szakithatom félbe Frau Lizát , jövendőbeli fedéladómat. Közben a sofőr megitta kávéját . és indulni készült, ekkor én oda szóltam , hogy Ich habe kein Waffe!(Nincs puskám)

             Papirt ceruzát vettem elő szépen leirtam nyomtatott betükkel hogy Zoltán, de  ő azt olvasta , hogy Coltán , ami szintén nincs. Nem volt más választásom leirtam Soltán és mindjárt tudta , hogy Zoltán vagyok .Hasonlóképpen cselekedtem kollégáim nevével is , és már mindenki mindent tudott. Ekkor. Frau Liza vette a telefont és felhivta  a cégvezetőt --vasárnap este  kilencórakor --és bejelentette hogy megérkeztünk és ő személyesem visz el bennünket hétfőn reggel munkahelyünkre. Mikor végzett a telefonálással megkértem , hogy telefonálhassunk  mi is haza . Természetesen kifizetjük. Telefonáltunk.

             Éppen ideje volt már , hogy jobban  szétnézzünk a helyiségben, ami bár , vendéglő , és recepciós iroda is volt egyben. Italos szekrény , márkás italokkal , bárpult, Hanzi úrral és egy bernáthegyi kutyával -- Hánzi úr szájában egy vastag  hosszú szivarral, asztalok, és cégem által gyártott székekkel.De ne feledkezzünk el a cigaretta automatáról sem , amiben a legolcsobb cigaretta három euró volt.

             Frau Liza vacsorát készitett nekünk, ami olyan bőséges volt , hogy jóval fiatalabb , jógyomrú kollégáim sem tudtak megbirkózni vele. Volt abban minden , rizs , burgonya--de mi krumplinak mondtuk--és sok hús. Szivem szerint egy jó paszulylevesnek jobban örültem volna,de gondoltam , hogy majd annak is eljön az ideje.

             Aztán felmentünk szobáinkba, hogy kipakoljuk cuccainkat, majd még visszatértünk egy kis jó hazai szilvóriummal, amit Frau Liza szinte már várt--az előttünk ittjárók már rászoktatták őket -- mert azonnal megis kóstolta , Hanzi úrral egyetembe , és fogyasztás útán elégedetten csettintgettek. Frau Lizának ettől aztán még jobban beindult a beszélőkéje és arra kapacitált , hogy maradjunk még egy kicsit és beszélgessünk , esetleg igyunk egy sört, az ő kontójára. Társaim nem vállalkoztak a beszélgetésre --nem is tudtak-- igy egyedül maradtam ott , és még beszélgettünk egy olyan félórát egészen addig ameddig már ők is látták, hogy  szempillámra ólomsúlyok nehezednek . Azt azért észrevették , hogy egymásközt  hol magyarul , hol románul beszélünk, mert egyik kollégánk román volt a ki nem tudott magyarul. Rövid úton azt is tisztáztuk , hogy én magyar vagyok Erdélyből egyik kollégámmal egyetembe , mig a másik kollega román , és azért beszélünk románul is mert azt nyelvet mindhárman beszéljük. Felmentem , lezuhanyoztam és lefeküdtem. Álmomban  szülővárosomban sétáltam a főtéri parkban.