Túl a vasfüggönyön.

          Annak előtte sosem láttam, csak hallottam  róla , most sem láttam, , még nyomaiban sem, mégis éreztem valami nyomást, valami megfoghatatlan jelenlétét annak  ami a valóságban már régen  nincs , de lelki szemeiim még látni vélik és tovább küldik agyamba, ami egyszerüen nem tud  mit kezdeni az információval--csak tudomásul veszi.

         Nem tudom , hogy a sofőr hányszor járt itt, és azt sem tudom, hogy utitársaim,jártak-e már erre, csak azt láttam , hogy az autóbusz megáll és az utasok egytől -egyig kiszállnak a buszból, pedig alig több mint egy órája hogy újra útnak indultunk a határ túloldaláról. Ennek a helységnek van valami varázsa, valami kimondhatatlan sajátossága, mert ez a hely,  maga a  szabadság szimbóluma, megtestesitője. Aki menekült és idáig eljutott , az már szabadnak mondhatta magát, akár '56 ban , akár '89 elött. Mert aki menekült, szökött és nem jutott el idáig, arra bizony szomorú sors várt.Igen ,ez Nickhelsdorf, és nem csak nekem.

         Késő éjszaka van, egy vendéglő jól kivilágitott épülete tárul elénk, de ez a fény el is vakit, mert semmi egyébb nem látható a környéken a vendéglő fénykörén kivül. Mindenki  a vendéglő ajtaját célozza meg.  Ahogy be megyek az ajtón , kétméteres fekete legény (néger) "őrzi" a a toalett bejáratát. Előtte egy asztal , rajta tányér . Egy táblácskán irja a taxát:Toalett használat 9O euro cent. Mindenki egy eurót tesz a tányérba , de van olyan is, aki a tizcentet vissza veszi.Fukariak, mondanám de nem mondom mert--nálunk ekkor millios világ volt, amiben a tiz cent háromezerötszáz lejnek felelt meg, amiért már lehetett venni egy gyengébb minőségű doboz cigarettát. Ez már Európa mondom magamba , miközbe besodródok a a vendéglőbe , ahol semmi jele nincs annak , hogy éjszaka van , mert nagyon nagy a forgalom egy kávéért négy-öt percet kell sorban állni. Ami feltünő , hogy mindenki kivárja a sorát , anélkül , hogy belebujna az elötte álló fenekébe , mint ahogy azt szép hazámba volt alkalmam megtapasztalni, ahol  ezt a foglalatosságot olyan magas szinten müvelték , hogy ha hárman voltak , már tudtak tolongani, mert  a vérükben volt a tolakodás a félelem , hogy neki esetleg nem jut valamiből . Az is igaz , hogy sokmindenből nem jutott , tolakodással , vagy anélkül.

          Mire ezt végig gondoltam már ott álltam a pult előtt és kértem egy kávét-- németül. Ám a szép szőke osztrák lány visszakérdez, és én mégegyszer szép irodalmi németséggel kérem  a kávémat . Furcsán néz rám, de már mondja is :Cvo funfcig, vagyis Zwei fünfzig  forditom le magamnak -- aztán megdorgálom magam , hogy feltételeztem magamról , hogy tudok németül-- és kifizetem a két euró ötven centet , de de rögtön megejtettem az átszámitást , miszerint a kávém  kilencvenezer lejbe került. Szerencsére tudtam , hogy Európába megyek. Másik két kollegám-- ők spórolni akartak -- ezért egy-egy gyümölcslevet kértek  de ráfáztak, mert az is pontosan ugyanannyiba került.Persz nem jártak jobban  azon utitársaim se akik nem birtak ellenállni a skót Wiskynek , vagy az osztrák söröknek. Mert mindennek az ára-- itt a határzónába --háromszorosa -négyszerese  az eredeti árnak. 

         A nagy csészébe kapott kávémmal  a kezemben  kinéztem egy asztalt ahol csak ketten voltak , és engedélyt kértem , hogy odatelepedjek. Készségesen elfogadtak,  egészen addig , ameddig rá nem gyujtottam a hazai Carpati (Kárpátok) cigarettámra. Mikor kieresztettem  az első füstöt fintorogni kezdtek, a második füstömnél, már emelték poharukat , a harmadik füstömnél , még egy lenéző pillantást vetettek rám, és sürgősen elhagytáka helyiséget. Ők bennszülött osztrákok voltak, és erre olyan büszkék voltak, hogy szóra se méltattak , inkább választották a friss levegőt, mint az én cigarettám bűzét. Ez is Európa gondoltam magamba, és nyugodtan egyedül elszivtam cigarettámat , és elfogyasztottam az egyébként nagyon finom kávémat, de akkor már szinte éreztem , hogy az én hazai cigarettám, még fog kalamajkát okozni a finom illatokat kedvelő nyugatiaknak.Nem tévedtem , mert lesz még rá példa.

         Úgy vettem észre , hogy mindenki jól érezte magát a szabad világ első vendéglőjébe, kivéve két kollégámat ,akiknek alig ment le a torkán a gyümölcslé, amikor átszámolták , hogy mibe került  nekik ez a kis könnyed éjszakai limonádézás. Meg is jegyezték , hogy ennyi pénzből , otthon legalább öt üveg  sört ihattak volna. És ez nem volt véletlen , mert fukariságuk miatt a két és fél eurós gyümölcslé  egész otttartózkodásunk idején , örök visszatérő téma volt.