Eliza igazán dekoratív nő, aki odafigyel a tisztaságra és rendre. Azt gondolná az ember, hogy ennek a nőnek biztosan nincs semmi különösebb heppje. Mosolya is teljes éberségről árulkodik, tekintete a legjózanabb, amit valaha ember látott. Már 34. életévében jár. Férjével az utóbbi időben kissé elhidegültek. A három gyerek és a munka elveszi közös idejüket. Csak lopva váltanak egy-két szót, gyereketetés közben, mikor a férj a kulcsát keresi, vagy elalvás előtt 3 szót gyorsan mielőtt elnyomná őket az álom. Kilenc éve dolgozik ügyvédként, azóta számos esettel találkozott már, pedig a gyerekek miatt kiesett egy jó idő a munkából. Eddig javarészt ártatlan embereket kellett védenie, de a bűnösökkel sem volt különösebb gondja. Egyetlen eset hozta ki a sodrából, amikor állását is majdnem elveszítette. Egy 46 éves apuka megerőszakolta gyerekeit és kivégezte az egész családját, Elizának ezt a történetet minden egyes nap elmesélte a férfi részletesen, míg végül nem bírták tovább a nő idegei.
Legutóbbi esete egy pedofil férfi volt, aki csak egyetlen 14 éves lány iránt érzett igazi szerelmet – állítása szerint. Örökbe fogadta a kislányt egy árvaházból még 12 éves korában, ahol akkori élettársa dolgozott. A gyámhivatal rájött a titkaikra így elvették a férfi szerelmét, amire ő fejvesztve indult a visszaszerzésére, s közben véletlen elkövetett gyilkosság száradt a kezére.
- Nem akarom a védelmedet, nem akarok szabadlábra kerülni, mert kicsit sem lehetnék szabad, hiszen a szívem láncra van verve. Zárjanak el inkább teljesen az én kicsi árvácskámtól, egyébként sem bízok már magamban, annyi zavarodott tettem volt az utóbbi időkben. Annyira szeretetreméltó lány, Eliza, az őszintesége, ahogyan felvállal magából minden kis őrült részletet is. Nem zavartatja magát, ha kézzel lábbal eszik, ha tiszta kaja lesz a gyönyörű kis arcocskája, nem fojtja magába a véleményét és érzéseit… - könnyekben tört ki.
Igazán jóképű 36 éves férfiról van szó, akinek a könnyei a legférfiasabbak voltak, amit Eliza valaha látott, és a dekoratív, hibátlan nőnek kissé meghasadt a szíve. Elszörnyedve érzékenyült el érzelmeitől, amit ez a férfi kiváltott belőle. Meg tudta érteni a férfi szerelmét egy kicsilány iránt, aki épp azt képes adni az embernek, ami annyira hiányzik szinte minden érett nőből. Nem tudta megérteni viszont, honnan jön ez a sok együttérzés belőle egy abnormális dolog iránt.

- Hogy vagy képes megvédeni ilyen bűnös embereket? Ez a Gábor annyi idős kislányt sajátított ki, erőszakolt meg ki tudja hányszor, mint a mi kicsi Lilink. Egy pici lányt birtokol, mint egy férfi… Eliza ez nem normális, és még gyilkolt is. Persze tisztellek, hogy ennyire erős a lelked, de én nem bírom az ilyet.
A nőnek már-már undort keltő bizonytalanság uralkodott el a lelkén. „Erős” ezt a jelzőt ő most nem éppen használta volna magára, de ezt a csodáló férfinak nem adná tudtára az istenért se, hiszen ő érett felnőtt nő. Máz. Ez a szó fogalmazódott meg a nőben, amint vizsgálta magát a tükörben, majd dühödten lemosta arcáról a két réteg sminket.

Még aznap este erotikus álma volt a pedofil férfival, miközben férje mellett feküdt. Élvezte az álmot, vágyott védence érintésére. Reménykedett, hogy reggel nem fog emlékezni semmire, de nem így történt, hatalmas bűntudattal ébredt lelkében. Igyekezett hazudni magának, mint megannyiszor teszi ezt egy egészséges felnőtt ember. Mielőtt elindult a találkozóra odafigyelt, hogy a legjobb feleség és anya legyen.

A kedvenc éttermében találkoztak. Mediterrán környezet, romantika és erotika, kicsit rokokó hangulata volt a helynek. Titkon reménykedett, hogy ez kissé intimebb vizekre tereli a kapcsolatát a férfival. Sokat vitatkozott magával, az őszinteségével, a tudatával, a lelkiismeretével. Természetesen ez majdnem mindennapos volt, de most különösen elviselhetetlenné vált.
- Valószínűleg sokat elárul a helyzetemről az, hogy édesanyám Down-kóros volt, majd 18 éves koromban már Down-kóros anyám sem volt. Apám már 14 éves koromtól elhanyagolt minket teljes mértékben, a nagyszüleim vigyáztak ránk, miközben én rájuk.  Fogadni mernék, hogy nem sokan szeretik úgy az anyjukat, mint amennyire én tehettem. És most itt van Emma, akit hasonlómértékben szerethetek, illetve szerethetném, de úgy látszik, én sem kaphatok többet a Paradicsomból.
Közel 4 órát beszélgettek, közben útra indultak az étteremből is. A férfinak érzéke volt megtalálni a leghangulatosabb eldugott helyeket, így Eliza úgy érezte magát, mint aki egy ismeretlen városban jár. Kiadta a lelkét ő is, igazán figyelmes fülekre és segítőkész lélekre talált. Elmondta a küzdelmeit a házasságával, a monotonitással, a színjátékokkal. Egyéb múltbéli, gyerekkori és felnőttkori sérüléseit is elmesélte. Hallgattak és beszéltek, együtt éreztek, megértettek, segítettek és megkönnyebbültek, de míg a nőben erősödött a vonzalom, Gábor csakis a picike Emmáját szerette, őt viszont jobban, mint saját életét. Mivel ő maga nem találkozhatott vele, Eliza egyrészt fojthatatlan kíváncsiságból, másrészt segítségből felajánlotta, hogy találkozik a férfi szerelmével. Munkáról már nem volt szó, bár még a védencének számított, határozottan a nő tudtára adta, hogy nem akarja szabadlábon megúszni.

A Hűvösvölgyi-gyermekotthonban töltötte megszegényedett napjait a 14 éves Emma. Bár volt valami fantasztikusan gyermeki a külsejében, - legfőbbképpen a mosolyában, ami teljesen hozzátartozott, igaz, a szemében fájdalmas hiányt lehetett érzékelni - de nem volt éretlen a teste. Igazán hóbortos és optimista kislányt ismerhetett meg. Nagyon kedvelte a mókát és a csintalankodást, emellett lebilincselő gondolatai voltak az életről. Művelt volt és intelligens, de határozottan elsajátította ezeket a képességeit. Mintha mániája lett volna, hogy mindenről sajátos véleményt formáljon. Neki az erkölcs egy tetteket és fejlődést akadályozó szép, de felesleges dolognak számított. Úgy tartotta, hogy az erkölcsös tettek nem minden esetben megfelelőek, ezért az egész etika egy rossz dolog. Mindenben meglátta a szerelmet, mindent képes volt csodálni, a nyomort és a bűnöket is. A politikát az egyházhoz hasonlította „Egyikről sem tudok sokat, de épp eleget ahhoz, hogy azt mondjam mindkettő mankó az egészséges ember hónalja alá. Használatával elsorvadnak a lábizmaink, de erősödik a kezünk, amit már a mankóbot irányít.” Nagyon magabiztos volt és életerős, egy csepp álca nem volt benne, se rajta. Mellette úgy festett Eliza, mint egy cirkuszi bohóc, és ezt ő is érezte. Megkérte, hogy teljesítse két kívánságát. Elkellett vinnie őt és barátait egy szórakozóhelyre, valamint Gábort akarta, nagyon hiányzott neki, de azt már nem merte Eliza bevállalni.

Nem is kellett alkoholt igyanak, anélkül is táncoltak, nevettek és ismerkedtek. Elég feszült volt a nő, hogy ennyi gyerekre kell figyelnie, de megérte, ugyanis felemelő volt fürkészni őket és örömöt okozni nekik. Emma különösen boldog figyelmet fordított arra, hogy mások is jól érezzék magukat. Mindenkit elbűvölt nemtől és kortól függetlenül. Barátnőivel teljesen átszellemültek a zenére, élvezték a fényeket, a basszust és csukott szemmel táncoltak, mint valami bennszülöttek a tűzkörül. Eliza még a negyedik vodkanarancs után sem bírt teljesen ellazulni, kicsit irigykedett, de megnyugtatta magát azzal, hogy neki most úgyis vigyáznia kell rájuk.
Hajnal 1-kor indultak el a szórakozóhelyről. Eleredt az eső és a nő szitkozódott egy sort, hogy nem hozott magával esernyőt, rögtön taxit akart hívni és menedéket keresni valami fedél alatt. Gyorsan változott benne valami, amikor felfigyelt a gyerekek reakciójára. Kacagtak és táncot jártak, kérték, hogy hagy menjenek gyalog haza. Eliza meglepetésére átprogramozódott az agya és gyereknek érezte magát ő is, szerelmes lett az esőbe és nem akart már menekülni. Levettek magukról minden felesleges göncöt és vicces szójátékokkal szórakoztatták magukat, valamint azzal, hogy őrültnek játszották magukat és nevettek az emberek reakcióin. Elizát nem is foglalkoztatta, hogyan fogja az Otthonnal rendezni a dolgokat egészen addig, míg 10 méteres körzetébe nem jutottak. Szerencsére a gyerekek ismertek egy szökési útvonalat, amelyen most befele szöktek. Azt, hogy mikor érkeztek Eliza másnap azzal magyarázta, hogy biztosan elvolt tűnődve a portás, amikor éjfélkor taxival megérkeztek, és bocsánatot kért, hogy nem szólt senkinek az érkezésükről.

Másnap reggel a férje meg sem kérdezte merre járt. Azon tűnődött, hogy vajon tényleg annyira el volt foglalva magával, hogy fel sem tűnt neki a hiánya, vagy valami másról van szó.
- Nem érdekel merre jártam?
- Jaj, nem tudok róla? Ne haragudj, azt hittem már tájékoztattál róla.
Hát ennyire figyelnek rám. Mióta élek ilyen életet? – gondolta magában.
Megcsörrent a telefon.
- Igen tessék? Itt Eliza.
- Szia! Emma vagyok! Szeretnék neked elmondani valamit, amire tegnap nem került sor. – kicsit izgatott volt a hangja.
- Rendben, és…
- Gyere ide ma 2-re! – szakította félbe.
- Oh, értem. Kettőre megyek a fiamért az iskolába, de 3-ra oda tudok menni. – válaszolta kedvesen.
- Köszi. Várlak! Szia. – és lecsapta a telefont.
Izgatottan kíváncsi volt, hogy miről akar mesélni Emma, de a napi teendők még így is lekötötték a figyelmét, nehezen tudott kiszakadni.

Teljesen lesokkolta a lány közlendője. Sírni kényszerítette a mellkasa, de a torka és a szeme ellenállt, így kellemetlen fájdalmai voltak a nyakában. Megtudta, hogy a kislány rákos, mégpedig reménytelen eset, a túlélésre csekély 5% esélyt adtak neki az orvosok. Ez a csöpp lány teljesen elfogadta a halált, de abba nem tudott beletörődni, hogy apját és egyben szerelmét elkobozzák tőle, és a maradék idejében ne élvezhesse a társaságát.
- Ő tud erről?
- Nem. Így is van elég gondja.
- És te mikor tudtad meg?
- Egy hete.
- Mit érzel magadban?
- Sok kis rákocskát, amit inkább megennék, mint hordoznék magamban. – nevetgélt saját nyomorán, mégpedig őszintén.

Hat órakor találkozott a férfival, akihez vonzódott, akiről már annyi mindent tudott, kinek 14 éves szerelméhez ő is kötődött és mélyen tudta, hogy egész hátralévő életét gyökeresen megváltoztatta. Ez a férfi egy gyilkos, pedofil embernek számított a közönség szemében, aki hamarosan örökre a rácsok mögé kerül és szintén hamarosan teljesen elveszíti azt, aki számára az életénél is fontosabb, azt aki még az élete feléig sem juthatott el. Mivel a tárgyalása ahhoz a naphoz holnapra esett, Eliza nem akarta húzni az időt. Egyik barátnőjét megkérte, hogy hozza ki Emmát az Otthonból, ő pedig Gábort vitte el a találka színhelyére, ami a halászbástya volt, annak is egy csendes része.
Eliza nem bírta nézni a szerelmes ölelkezést, és nem annak aberráltsága miatt, hanem mert annyira kívánta ő is azt a csókot. Magukra hagyták őket barátnőjével, csak este 10-kor tértek vissza, hogy a kislányt visszakísérjék az Otthonba. Mindkét fél nagyon hálás volt a nőnek, Emma a szívére kötötte suttogva, hogy egy szót se mondjon a férfinak az állapotáról és, hogy ha tudja tegye boldoggá helyette. Ez a reménytelen, varázslatos mondat „tedd boldoggá helyettem” majdnem megölte Elizát.

Úgy kelt fel reggel, mint aki egész éjjel ébren lett volna. Férje még lustán nyújtózkodott mellette.
- Mi az drágám? Feszültnek tűnsz.
- Ma van a tárgyalás.
- Ne aggódj, profi vagy, jól fog menni.
- Nem. Ez most más, nem akarja megúszni, fel kell őt adnom. Rács mögé zárják még ma.
- De szomorúan mondod ezt, csak nem megszeretted?
Erre a kérdésre Elizában megállt az ütő, és nem bírt válaszolni. „Rájött volna? Hallotta a szívverésem? Honnan tudja?”
- Nem kéne szerintem szánalmat érezned iránta. Megrontott egy ártatlan kis gyermeket, és még kitudja mennyi gyereken élné ki perverz hajlamait. Egy 14 éves fiatal kislányba nem lehet szerelmes egy egészséges férfi, iránta csak apai szeretetet érezhet maximum. Hiszen szörpillatú a szája, és épp annyira erotikus, mint a cseresznye vagy a meggy. Főleg, ha a fülén lóg. Ez az ember beteg. És még gyilkolni is képes volt. Örülj, hogy nem kell megvédened!
Ez valamit áttört a nőben.
- Először is nem szándékosan gyilkolt, hidd el rettenetes lehet, ha valakit akaratlanul megfosztasz az életétől. Másodszor igenis lehet érezni szerelmet bármi iránt. Neked is egy gyerek kéne, legalábbis egy gyermeki lélek. Én már elhervadtam, egy maszkos humortalan bohóc lettem, és ez neked nem tetszik, ezt nem szeretheted. Elillant minden élénkség és őszinteség a kapcsolatunkból. Kiégtünk. Kifakultunk, mert az álcák, a társadalom megkövetelései, az erkölcsök görcsös betartása kiradírozta belőlünk a színeket. Ez így nincs rendjén. És végül, de nem utolsó sorban, nem Gábor volt az első a kislánynak, nem ő vette el az „ártatlanságát”, különben is a gyermek, aki egy értelmes gondolkodású lány viszonozza a szerelmét. Nyolc éves korában örökbe fogadták, illetve kölcsön… És a három évvel idősebb mostohabátya vette rá, hogy ágyba bújjanak.
- Jézusom, beteg ez a világ.
- Igen, az. A világ beteg, és nem Ő. – válaszolta és látván, hogy a férfi lezárta a beszélgetést, a sírás kezdte fojtogatni. „Hallotta egyáltalán mit beszéltem magunkról?”
Mielőtt a beszélgetés után egy órával kilépett a bejárati ajtón, határozottan odaszólt férjének: - Egyébként a cseresznye meg a meggy igenis nagyon erotikus!

Egy hónap telt el, és Eliza minden igyekezetét bevetve sem tudta elfelejteni a történteket. Igyekezett továbbfolytatni a struccpolitikát. Bemesélte magának, hogy Emmának beválik az 5% esélye és, hogy Gábor igazán sosem vonzotta, csak a körülmények váltottak ki belőle mindent. Ez mind csak próbálkozás volt, érzései túl erősek voltak ahhoz, hogy átfesthesse őket. Sok hezitálás után elment a börtönbe, hogy meglátogassa a férfit. „Tedd boldoggá helyettem” minden nap vagy nyolcszor csengett ez a mondat a fülében.

A börtönben nem találta meg, akit keresett, onnan a temetőbe küldték tovább. Rendhagyó, hogy megengedték ezt egy rabnak, de valószínűleg vannak még empatikus emberek. Kalapált a nő szíve, zsongott a feje, egyszerre rázúdult minden nyűgje-gondja, reménytelennek érezte az egész életét. Egy napon belecsöppent ebbe a kilátástalan, menthetetlen Paradicsomba, és azóta ráeszmélt, hogy az egész élete is halott ügy.

Rendőrök, sírásók, néhány gyerek, és egypár dolgozó az Otthonból. Szegényes, picike temető, és egy egyszerű földsír köszöntötte bágyadtan Elizát. A férfinak csupa könny volt helyes és karakán arca. Teste viszont meg sem mozdult, hang nem jött ki a száján, arca is, mint egy porcelán babáé, csak a végeláthatatlan sós könnyek marták rajta a bőrét.
Elizának sikerült meggyőzni a rendőröket, hogy egy kicsit kettesben elvonulhasson volt védencével.
- Azt hittem, nincs nagyobb büntetés, mint tisztában lenni a bűnöddel. Pedig sokkal nagyobb büntetés, hogy a bűnöm teljesen eltűnt erről a világról. Nincs. Ez a szó megöl engem.
Eliza rájött, hogy neki nincs olyan, ami Nincs. Ettől erőre kapott, lelkét kicsit megcirógatta a lelkiismeret-furdalás. Annyira reményvesztett volt, és most másnak a kárán kicsit megkaparinthatta a bizakodást.
- Eliza, kérlek segíts nekem! Nekem már nincs életem.
- De…
- Kérlek Elizám!

Miután véghezvitte élete legönzetlenebb tettét, megismerhette a Nincs erejét. Érezte, hogy mint egy fűnyíró ment végig rajta az élet, s most életet kiirtó savat önt rá. Egy hajszálon múlt, hogy elveszítse életerejét. Egyedül volt otthon és a tükör előtt ült, nézte pucér testét, arcának természetes voltát.
„Nekem van egy életem. – körül nézett, főleg a lelkében – Van amim Nincs, de annyi minden, ami Van. Folytathatnék egy láncreakciót. Folytatni is akarok valahol. DE még van, amim Van!”