HULLÁMVÖLGYBEN

-         Irén! Számtalanszor megmondtam, figyelmeztettelek, hogy egy úri nő házassága első évében nem esik teherbe. – sziszegte Száfta. Ült matrónai egyenes testtartással, dülledt halszemeivel bámult ki az ablakon. A semmibe! A komor havas csíki télbe. Irén még téblábalt, aztán becsapta maga mögött az ajtót és elviharzott.

-         Jó jel – pisolyogva örvendezett magában Száfta – csak cselekedne határozottan, de hol a határozottság ezekben?

CSALÁRDSÁG

Ezerkilencszázhetvennyolcban még komoly katonai erővel rendelkezett az ország, a sorállomány sokszor nem a laktanyában szolgált, hanem különböző szakfeladatokat hajtott végre terepen, gyakorlatok keretében. A híradók  mindenütt a magaslatokon települtek, felépítették az antennákat és összeköttetéseket létesítettek a harcoló csapatok törzsei közt. Ezek a gyakorlatok fontos felkészülést biztosítottak az élesben való alkalmazás szakfeladataira.

- Felőlem, hozzatok még zenészt, de előre mondom, senkinek nem fizetek ezért a macskazenéért! - közölte határozottan Lajos, miközben újabb cigarettára gyújtott.
- Ismerek egy szintetizátorost! - jegyezte meg az asszony és már törte is a fejét azon, hogy milyen szerencse érte. Így legalább Gyulát, a szeretőjét, esténként maga mellett tudhatná. Igaz, alig tud klimpírozni, de ezek se jobbak! - gondolta és ránézett a szedett-vetett csapatra. Az olasz szakács és a kisegítő körülugrálták azt a nyápic kislányt, mintha annyira nagy szám lenne, hogy el tud énekelni néhány dalocskát.

Tífusz fáradtan kísérte, ügyet sem vetett gazdájának mutatványaira.
Lili hasonlóképpen érezte magát, széles mosollyal az arcán hajtotta párnára a fejét, erre a röpke időre sikerült megfeledkeznie magáról. Viszont ahogy próbált álomba merülni, valahogy mégis Paulo arcát látta maga előtt. Alig várta, hogy reggel legyen.

Kipihenve jó kedvűen ébredt, és az volt az érzése , hogy a mai napon valami történni fog vele . Reményei szerint valami jó. Nem tudta , hogy mi-- talán az elmúlt nap történései dobták fel egy kicsit, mert rövid idő alatt sikerült megismerkednie , két kollégával is akikről úgy érezte elfogadták, és hajlandóak vele együttműködni.István különösen szimpatikus volt-- már csak azért is mert felajánlotta a zenei kíséretét énekéhez-- de máskülönben is.

Megrázta magát és lassan kinyitotta a szemét. Aludhatott volna még, de szokás szerint a reggeli fények felébresztették.

Minden ugyanaz volt, mint már évek óta, de őt ez nem zavarta, inkább a biztonságot jelentette neki. 

Mégis ma valahogy más volt. Volt valami a levegőben, amit még ő sem tudott pontosan megmagyarázni.

Évek óta ugyanaz, ezen más már kiborult volna, de ő mindig várta a vastag, puha ujjakat, ahogy gondoskodva közelítettek hozzá. Néha még az alkalmat is megragadta, hogy belecsimpaszkodjon a kissé sprőd, vörös szakállba, hogy csak aztán úgy kelljen leválasztani róla, akár a hajba került rágógumit, minden mindegy alapon-csak jöjjön ki. 

Már kicsi korától kezdve válogatós volt.

                                           Ezüstpengő camping 2

            Nem tehettem mást nem találtam semmi okosabb megoldást, abban a pillanatban, azért választottam ezt az utat, ami nem biztos , hogy jó de biztos megtanit olyan dolgokra  amit ha otthon maradok sohasem tanulok meg. Egyébként bármikor hazamehetek - tartom a szüleimmel a kapcsolatot, l,  de bevallom neked, hogy egy kicsit szűknek találtam azt a világot,amit  az a kisváros  biztositani tudott volna nekem.

 Ezt a regényt két országból négyen írtuk: Névszerint Knizner Szylvia  Héreg, Kate Pillou Debrecen, Kovács András Eger, Balogh Zoltán Szatmárnémeti. Ezért aztán legalább négy stilus fog itt ősszecsapni, a maga erényeivel és hátrányaival. Volt egy ötödik szerző is , akinek a nevére nem emlékszem, ha majd oda érek, akkor közlöm. Igy aztán, két ország öt  város, és öt szerző. Akik soha nem találkoztak egymással csak itt az amatőr í rok oldalán.

                                  Ezüstpengő camping 1

Nagyon  várom már , hogy meglegyen a kicsi.

4. A tevének könnyebb

*

Nate

Minél jobban félek, annál feszesebb arcomon a bőr – az övé lágy, kisimultan nyugodt –, az izmaim mint sziklák, tartják mozdulatlanul testem. Szemem kiszáradásig merev, fogaim egymáshoz ragadva feszítik rágóizmom.

Rettenetesen félek. Már láttam őt az agyhalál állapotában. Negyven napig tartott. Tudom, hogy most csak alszik, mégis bilincsbe ver ez a szörnyű rémképzet, hogy most is kómában van.

Nyúlnék érte, felébreszteném, de inkább szusszanva megmozdítom testem: hadd pihenjen.

          Felülök az autóbuszra  amelyik a főtérre visz. Sétálok , legeltetem a szemem  az ujságosbódék kirakatában-- legalább négy van belőlük. Az egyikben  Utunkat , és Ífjúmunkást látok. Lecsapok rájuk és már gondolkodom is, hogy hol telepedhetnék le, hogy mielőbb belepillanthassak a már olyan régen nem látott  lapokba. Éppen ott van  néhány méterre a Vinkli-- valamikor a nagybányai  festőiskola művészeinek  kedvenc  kocsmája--, ennek a hátánál lévő kerthelyiségében telepedek le.

Agyhatalom, Vadhiba, Országgyűlölés

Csilla egyik ámulatból a másikba esett Budapesten. Arra kérte Lászlót, sétáljanak egy kicsit a rendőr munkahelyéig. A kocsiból minden túl gyorsan elsuhant mellette.

– Büdös van – mondta.

– A város szaga. Gondolom az autókra célzol.

– Igen. Dunavarsányban is éreztem, de itt nagyon durva.

– Mondjuk ma még ködös is a levegő. Meg szmog van.

– Szmog? – nézett rá kérdőn a nő.

– Füstköd.

– Így értem.