Leheveredek az egyetlen butordarabra, ami  nem volt egyéb mint egy kiszuperált katonamatrac.Bár ennek felismerése is némi gondot okozott ,mert már rég túl volt azon amikor még annak lehetett nevezni. Jobb hiján elmélkedni kezdtem , hogy mivel  is  fogom tölteni az éjszakát--alvást  hosszú távon nehezen tudtam elképzelni--igy egyedül berekesztve , és minden jóból kirekesztve, olyanokból mint szabadság,, táplálkozás,, tisztálkodás, és egyéb adottságai  a civilizációnak.

Lili nem sokat gondolkozott , hanem azonnal rávágta-- én csak téged akarlak , és örökké. Paolonak tetszett a válasz, egy kicsit el is lágyult, és szeme sarkában újra megjelentek a csillagok. Lili nagyon szerette ezt a tekintetet, ez jelentette neki a biztonságot, a szeretetet a Paolo iránta érzett szerelmét. Bár ezt még nem volt szerencséje megtapasztalni. Sokáig nézte Paolo markáns arcát -- egészen addig ameddig az, fel nem tette fekete keretes napszemüvegét. Ettől aztán még macsóbb lett.

 

 

- Aktfotókat? - ismételte meg Paolo utolsó szavait Lili és érezte, hogy belesápad még a gondolatba is. Az ő Paoloja, akiben eddig megbízott, akinek épp az előbb mondta, hogy a világ végére is vele menne, vagy valami hasonlót állított, az ő Paoloja aktfotókat készít! 
- Ez legális! - nyugtatta Paolo. - Mármint a fotózás. Senkire nem kényszerítem rá, hogy a kamera végére álljon! - állította, majd elnevette magát. - Na, nyugodj már meg! Látom, nem térsz magadhoz!

 

5. Ha éjfélt üt az óra

 

*

 

John

 

Már nem érdekel, mennyire olvasható az írásom, csak fogyjanak már el kezem alól az adminisztrálni valók. Csuklóm zsibbad, alig érzem, a rövidebb szavakhoz, számokhoz, és a szignómhoz a bal kezemet használom: egyszerre két tollal, két kézzel írok, de úgy érzem belehalok.

Arra sincs erőm, hogy kimenjek egy kávéért, vagy friss levegővel kiszellőztessem a fejemet. Inkább találjanak meg holtan fekve az íróasztalon, mint hogy öt perccel később fejezzem be.

Paolo nem nyugodott, egyre feszültebb volt, amiért nem kapott híreket. Úgy volt vele, ha nincs hír, az jó hír, de két nap csúszás után már ő sem nyughatott. Miután véget ért a napi hajtás, a kis srácok magkapták a vacsorát, haza sietett. Még csak el sem köszönt senkitől. Amint haza ért kézbe vette a telefonkagylót és tárcsázni kezdett egy olaszországi számot.
- Miért nem hívtál? Én sem leszek fiatalabb, abban a korban vagyok, amikor már nem tesz jót az idegesség.

Még csak észre sem veszi, hogy remeg a kezem. Ebből világos lett számomra, különböző dolgokat lehet nem előrejelezni egy túlfűtött csókból. Például, hogy kilenc óra tömény együttlét után másnap milyen mértékben képes közönnyel fordulni feléd.
– Itt írd alá.
– Nyomtatott betűkkel is?
– Igen-igen. Tessék. Önnek miben segíthetek?
Persze megbeszéltük, hogy ez a forgatókönyv játszik. Aztán mindig ott van az a sumák „de”, amit sosem mondunk ki… De jó lenne, ha titokban szeretnél.

- Nem volt elég, hogy eddig az asszonyt döngölted, mostmár a csitrikre is rámászol? - kérdezte Lajos és az olasz elé állt. Paulo keze ökölbe szorult e szavak hallatán, de képes volt visszafogni magát, és csak halkan szólt.
- A nagyságának nincs igénye rám, megtalálja az a maga mulatósát! - morogta halkan. 
Lili meglepődve hallgatta a beszélgetést, majd sarkon fordult és kirohant a konyhából.
- Fogd vissza magad, makaroni zabáló, vagy kipenderítelek innen! Ez még gyerek, hagyd békén!

Szeretett itt lenni, fenn a padláson az ócska. de mégis magához ölelő karosszék védelmében.  A régi emlékek dobozai között biztonságban érezte magát- Megidézhette a múlt buktatóit és szépségét is. Először, mint mindig, megsárgult fényképeket nézegetett, megpróbálta kitalálni, hogy mikor és hol készülhettek, milyen pillanatot akartak az örökkévalóságnak megőrizni. Rég elment rokonok, kedvelt és gyűlölt osztálytársak, elmúlt szerelmek néztek rá a félhomályos padlászugban.

Csalásbarát ország, Összefonódó villamos

 

Ugrik Csaba dandártábornok az íróasztala mögött ült. Kitörölt egy e-mailt, majd a kukából is eltávolította. A böngészés előzményeit is. Sőt, még az ideiglenes file-októl is megszabadult. Nem volt jó kedve. Az imént kapta a levelet, de az egészet egy telefon előzte meg. Közvetlenül őt kereste egy budapesti rendőrnyomozó. Hamar rájött. Ugyanaz, akire pont ő uszította a lehető legnagyobb titokban a saját hírszerzésüket.

István pedig megfeledkezett a csapdájáról, ahogy a sártengerbe lépet, megcsúszott és hátra vetődött. Lili kacagását hallotta, nem szégyellte magát, örült, hogy sikerült megnevettetnie. Így legalább lesz egy közös témájuk, amit emlegethetnek egy jó darabig. Tífusz sem folytatta az üldözést, ahogy látta gazdáját, oda sietett hozzá, és megnyalogatta az arcát.
István a zuhanyzóba sietett, levette az összes ruháját és a víz alatt, ahogy magát is, megtisztogatta azokat.