4. Engedj be!

*

John

Késik. Biztos az eső. Nyitott ablak mellett hallgatom a forgalom ázott zaját – megnyugtat. A fali óra mély kattogása saját monotonságával szaggatja az elsuhanó autók moraját. Kezdek aggódni.

Zsebemből előhúzom a telefonom, és Nate számára nyomok. Mielőtt még beleszólnék, zihálva megelőz.

- Ott van Dee?

- Öhm, nincs. Őt várom, késik – mielőtt még visszakérdezhetnék, folytatja.

- Eltűnt – A hangja mosolyog…

- Hogy érted?

Mai világ hozzád kiáltok

Kéne segítség

Valami merészség

Hozzád azt mondták bátran kiálthatok

De látom ezt ki nem állhatod

Segíts kérlek

Mert már egyedül félek

Mai világ hozzád kiáltok

Kéne segítség

Valami eszesség

Azt mondták nekem segítesz

Erre itt egyedül henyélek

Segíts kérlek

Mert egyedül nem élek

Sziasztok

Zsoldos Pétertől keresem a Viking visszatér c. könyvet. Az interneten kezdtem el hallgatni és nagyon megtetszett. Eldöntöttem, hogy az egyik családtagomnak ezt adnám ajándékba, persze olyan régi kiadás, hogy sehol nem lehet megtalálni.

Ha esetleg valakinek meglenne otthon aránylag jó állapotban és szívesen eladná, használtan is megvenném tőle.

- Nem vagyok majom! – kiáltotta Ham István, amikor egyik reggel belenézett a tükörbe.

Pedig való igaz: egy szőrös képű, kerekfejű, hajlott vállú csimpánz nézett onnan rá vissza.

Ahogy tekintetét végigjáratta saját testén, meg kellett állapítania, hogy bizony a tükör nem téved. Végtagjai hosszúak, méghozzá aránytalanul. Tenyere a padlón pihent, ahogy kinyújtotta a karját. Testét teljesen szőr fedte, és akárhogyan próbált, nem volt képes felegyenesedni.

            Egy alkalommal, amikor a kapitánynémat látogattam meg, őnagysága egy kéréssel fordult hozzám. Lennék olyan szives  és látogatnám meg Anna nénit, aki csak néhány házzal lakik lennebb a faluba, mert valamilyen  oknál fogva  elromlott a bejárati ajtaja és nincs aki megjavitsa. Megkérdeztem , hogy Anna néni hány éves, mert ha fiatal akkor nem megyek! Megnyugtatott , hogy Anna néni  hetven és nyolcvan között van, de ha fiatal volna , nem is ajánlana.

Első fejezet

- Kotródj le onnan, de rögvest! Más dolgom is akar majd a partraszállásnál, mint téged kihalászgatni a tengerből.

- Tudok magamra vigyázni – kacagott fel a kötélzetbe kapaszkodó vörhenyesszőke, karcsú fiatalember, látványosan semmibe véve a kapitány mérgelődését. Féktelen jókedve felriasztotta a sirályokat… azaz csak riasztotta volna, ugyanis vele ellentétben a madarakba legalább szorult annyi józanság, hogy fedezékbe repüljenek a készülődő vihar elől.

A madárleány nem tudott repülni.

Isten tudja csak, mióta volt ez így, de tény: akárhogyan igyekezett csapkodni a szárnyaival, bárhogy próbált elrugaszkodni a talajtól, nem járt sikerrel.

Pedig nem gátolta semmilyen külső tényező. Egyik nap egész egyszerűen azt vette észre, hogy elment a kedve a repüléstől. Kipróbálta, milyen az, ha nem használja a szárnyait. Egész jó volt. Eleinte. Élvezte, hogy nem fejt ki semmiféle plusz erőt, csak van, létezik.

Ellustult, azt lehet mondani.

A varázsló a barlang szájában állt. Baljósan tekintett a sűrű erdőre, aztán a felette gomolygó fellegekre, és tudta, elérkezett az idő.

- Mester, zavarhatom? – kérdezte ifjú tanítványa, kinek fiatal elméje még megannyi tudásra szomjazott, teste pedig épp csak elkezdte befogadni a születésétől benne szunnyadó, és a varázsló segítségével nemrég előhívott erőt.

- Persze, fiam – szólt az idős férfi, és komor, barázdákkal teli arca megenyhülni látszott, majd száját félmosolyra húzta.

3. Nem és nem

*

Nate

- Én meg halálra késeltem a nagymamámat…

Úgy tör fel bennem az emlék, mint egy átpiált éjszaka után a reggeli első, savas hányás.

- Még tizenkettő sem voltam, és te azt mondtad, hogy baleset volt. Én meg még hittem is neked. Mert akkor is elhittem azt, hogy a halottnak már semmi sem fáj…

Honnan tudhattam volna, hogy még él?! A szemei kipeckelődve meredtek a távolba, nem mozdult, nem reagált semmire… Honnan tudhattam volna, hogy ez csak egy akut pszichiátriai kórkép, és nem a halál?!