4. Vénusz- Vágy

Ami eddig történt…

Miután a Földön kitörő háború elpusztította otthonunkat, én és pár kollégám arra kényszerültünk, hogy elinduljunk az ismeretlenbe az Enigma nevű űrhajónkkal. Az út közel sem volt akadálymentes, ráadásul, mikor elértük az Androméda egyik bolygólyát, az ott lakó kéktestű lények fogságba ejtettek minket. 

Mivel, jobb dolgom nem akadt a magányos cellámba, a Skylar készülékemen elkezdtem egy amolyan naplót rögzíteni mindarról, ami ide vezetett engem és bajtársaimat.

                                 Városnézés.

          Idegen  helyen , nagyon kevés információval , vagy tudatlanul nehezen boldogul az ember. Itt viszont könnyű helyzetben vagyok mert ismerős az izes beszéd. Mert a helybéliek magyarul beszélnek nagyobbrészt, és aki nem az viszont, éppen olyan vendég mint én , csak más vidékről, ahol nem magyarul beszélnek.

         Eljött a vasárnap, amikor nincs gyógykezelés , és szinte az egész napot szabadfoglalkozással tölthetnénk , ha lemondanánk a pontos időben felszolgált reggeliről, ebédről.

Egy nyári nap ismertem meg. Valahogy késztetést éreztem, hogy lemenjek a strandra. Akkor még nem gondoltam, hogy ő lesz a feleségem.

Csak úgy terveztem, hogy úszom egy kicsit a folyóban és utána benyomok egy lángost a fűben heverészve, na meg bámulom a bikinis csajokat. Gondoltam, kiszemelek egy dögös, bögyös szőkét, ehelyett rajta akadt meg a szemem. Nem számoltam vele. Amikor kiszúrtam őt, lángossal a hasamon sütkéreztem. Ott állt a fagyis kocsi mögött, épp szabad volt.

Tudtam, hogy ismerlek, mielőtt megismertelek.

De nem gondoltam, hogy egy nap majd máshogy nevezlek.

Ott álltunk ketten, a hideg levegőben,

S leszólítottál, hisz nagyon dideregtem.

Én pontosan emlékszem arra a téli napra,

Mikor az életemet teljesen felforgattad.

Onnantól én mindenhol csak téged látlak,

Mindenhol keresve, mégis félve várlak.

Elraboltad szívemet, s elvetted az eszemet.

De mégis mit tehetek, ha csakis én érzem ezt?

Vidáman pillantottam rád a folyosón,

De te helyettem másik lány kezét fogod.

Máté

Végre, úton hazafelé! Biztosan vár a barátnőm. Azok után, hogy a születésnapomon este hétig kellett túlóráznom, el kell viselnem azt is, hogy a nyikorogva haladó, síneken fel-le ugráló villamoson egy részeges fickó traktál a problémáival. Borgőzös lehelletét beszippantva facsarodik az orrom. Őt nem érdekli, hogy nem figyelek rá minden pillanatban. Tolja az arcomba, hogy hogyan érez, amióta  egy este rajtakapta feleségét entyem-pentyem közben a második emeleten lakó villanyszerelővel.

Kézfejemen kellemes melegséget érzek, majd amikor megmozdítom ujjaimat, a meleg tenyér szorosan körbe fog. Furcsa érzésem támad, valahogy olyan szörnyen nehéznek érzem a fejem, még ahhoz sincs erőm, hogy a szemeimet kinyissam. 

- Elisa? – hangzik el nevem. 

Végre sikerül pislognom párat, majd óvatosan körbe is nézek. Fogalmam sincs, hol lehetek vagy hogyan kerülhettem ide, de az biztos, hogy nem egy luxushotel falai vesznek körbe. Minden idegesítően fehér körülöttem, kivéve persze a penészfoltokat a sarkokban.

                                                Kijátszva

                                                     -2-

A Şahin család háza csordulásig telt emberekkel. Voltak az ünnepségen régen látott barátok, rokonok, de akik a legnagyobb felfordulást kelltették, az nem más, mint a Yildirim család. Mustafa bácsi, a neje Efsane és a lányuk Leila, aki Neslihan szemében már nem csak az a kislány volt, aki négy éve.

                                                  Kijátszva                                          

                                                        -1-

Isztanbulról mindenkinek a napsütés, a káprázatos dzsámik, az iszonytató forgalom és a szabadság érzése juthat eszébe. A finomabbnál finomabb ételek illata, a szabad zenészek az utcákon és a királykék tenger morajlása a partokon.

Éjjel kettő óta felette virrasztunk. Arra ébredtünk, hogy borzasztó hangon zihál. Felhívtuk a klinikát is, de azt mondták, hogy már nem élné túl az utazást. Akármennyire is megszakad a szívünk, tehetetlenek vagyunk. Órák kérdése, és eltávozik az örök vadászmezőkre, közölték.

Már hajnalodik. Simogatjuk, de most farkával nem dobol a padlón. Már ahhoz is túl gyenge. Mikor az orra elé teszem kezem, nagyot szippant. Be akarja szívni még egyszer, ki tudja, lehet, hogy utoljára, legkisebb gazdája szagát.

Vámpír sztorik 3. rész

Élet a panzióban

A 302-es lakás valóban nem volt egy luxus lakosztály, de még mindig jobb volt, mint egy utcai pad, vagy a híd alatt lévő hideg beton, ahol a madárszart is kerülgetni kellett. A vízről nem is beszélve. Egyetlen ablaka volt a szobának, mely az ajtóval szemközti falon helyezkedett el, elég nagy volt, a rajta keresztül beszűrődő fény, jól elnyomta a folyosón uralkodó sötétséget. Bezártam a lakás ajtaját, elfordítottam a zárban a kulcsot, majd leültem a fal mellett lévő puha ágyra.