Vámpír sztorik 3. rész

Élet a panzióban

A 302-es lakás valóban nem volt egy luxus lakosztály, de még mindig jobb volt, mint egy utcai pad, vagy a híd alatt lévő hideg beton, ahol a madárszart is kerülgetni kellett. A vízről nem is beszélve. Egyetlen ablaka volt a szobának, mely az ajtóval szemközti falon helyezkedett el, elég nagy volt, a rajta keresztül beszűrődő fény, jól elnyomta a folyosón uralkodó sötétséget. Bezártam a lakás ajtaját, elfordítottam a zárban a kulcsot, majd leültem a fal mellett lévő puha ágyra. Velem szemben még egy kisebb író asztal, egy szék, és közvetlen az ajtó mellett egy ruhás szekrény foglalt helyet. Egész éjszaka talpon voltam, szükségem volt a pihenésre, lábaimmal lekínlódtam a cipőimet, és bedobtam magamat az ágyba. Fáradt végtagjaim szépen lassan belesüppedtek a paplanba, éreztem, ahogy a térdeim és a lábaim elkezdenek bizseregni, most hogy végre pihenhetek egy kicsit. Egy pár kósza gondolat még járt a fejemben, talán a szüleimről, végül, a fejem is elmerült az ágyban, majd az álom magával ragadt. Késő este kellhettem fel, az egész panzióban kellemes háttérzaj duruzsolt, lentről edénycsörömpölés hangja szólt, a szomszédos szobákból beszéd hangja szűrődött át, ha jól hallottam lehettek itt német, de még talán kínai vendégek is. Tapadt a bőröm az izzadságtól, jó ötletnek véltem, hogy meglátogassam a fürdőszobát, legalább egy kis időre, mielőtt tovább megyek. A jóleső fürdés után lementem a földszintre, balkezem felöl a bárpult, előttem az asztalok sorakoztak.

Egy sötéthajú lány üldögélt az asztaloknál hátát mutatva nekem, éppen egy könyvet olvasgatott. Géza most is a pultnál foglalatoskodott, valamilyen papírmunkát csinált és telefonálgatott. Most vettem észre hogy a bárpult melletti zongoránál egy barna, ósdi kávéautomata is volt, illetve egy lépcsősor mely egy pince helységbe vezetett. Lementem a lépcsőn, a plafon íves volt és kissé alacsony, jobb kéz felől egy pókhálós ping-pong asztal állt. Balra egy társalgó lehetett, sarokülőkkel és néhány asztallal volt berendezve. Egy baráti társaság egymással mosolyogva beszélgetett, az egyik asztal körül, számomra egy újabb ismeretlen nyelven. Söreiket iszogatták, amit a közelben lévő kisboltban vehettek. Zavart az egyedüllét, most örültem volna Bella vagy Laci társaságának. Sajnos lehetséges volt, hogy többet nem láthatom már őket, vámpír voltam és gyilkos. Visszamentem a hűvös pincéből, és vettem magamnak egy forró csokit az automatából, leültem az egyik asztalhoz, a lánnyal szemben helyezkedtem el. Belekortyoltam a forró cukros löttybe, de gyorsan visszaköptem a pohárba, a vért valamiért jobban kívántam. A kinti szél esőpermetet és hideg levegőt fújt a tarkómra, megfordultam a székben, az egyik ablak nyitva volt, átültem egy másik asztalhoz. A hölgyemény mintha most felém nézett volna, de kék szemei gyorsan visszaszálltak könyvére, és újból elmerült olvasmányában. Fehér áttetsző inget viselt és sötétebb térdig érő szoknyát, keresztbe tett lábaira fekete harisnyát húzott, inge alól mindössze csontos vállai látszódtak ki. Márvány fehér bőréhez jó párosítás volt az ébenfekete haja, homloka szépen kerekedett. Fonott copfja, a ball vállán pihent éppen. Egyszer csak felállt, könyvét összecsukva letette az asztalra, és megindult az ablak felé. A kanmacska ugrott be hirtelen, akivel első éjjelemen találkoztam, puha, gyors léptekkel távozott lakosztályokhoz vezető ajtón keresztül, vizes mancsnyomokat hagyva maga után. A leányzó becsukta az ablakot és követte a háziállatot. Üldögéltem még egy két percig, a forró csokimat nem tudtam meginni, végül én is elindultam a lépcsőház felé, és az italt útközben kidobtam egy kukába. Fent a lakásban összepakoltam a cuccaimat, felvettem a kabátomat aztán egy pillanatra leültem az ágyra hogy leellenőrizzem, mindent elraktam-e. Hirtelen valaki az ajtómon kopogtatott, kinyitottam, Gábor volt az, engedelmesen ajtót nyitottam.

 -Bejöhetek? - Kérdezte.

-Gyere nyugodtan. - Adtam a választ.

Beengedtem a lakásba, én leültem az ágyra ő pedig a szobában található egyetlen székre. Tisztes távolságra húzta tőlem, olyan másfél méterre. Kicsit furcsáltam a viselkedését.

-Látom, már készülsz is elmenni.

-Ja hát igen, mennem kell sajnos.

-Honnan szerezted azokat a sebhelyeket? 

Kicsit megremegtem belül.

-Ja hogy ezeket? -Néztem a nyakamra. - Nem tudom talán a macska volt az éjszaka. -Adtam az idétlen kitérő választ. Kicsit hülyének éreztem magam. Felkaptam a cókmókom és megindultam a folyosó felé. 

-Nem kell elmenned. -Folytatta Gábor. - Tudjuk a titkodat. Ne aggódj, mi is vérszívók vagyunk.

Kissé meglepett Gábor hirtelen vallomása. De azért próbáltam lépést tartani.

–Honnan tudjátok?

–Alíz a lányom elég jó az ilyesmiben, figyelt téged a kávézóban, megérzi a vámpírokat. Tudod, belelát az emberek, illetve a vámpírok veséjébe.

–Be tudod bizonyítani?

Gábor egy pillanatra elfordította a fejét és megmutatta az ínyét, mint egy kutya. Egy hosszú fénylő szemfogat láttam.

–Van egy olyan érzésem, hogy nem a legszerencsésebb körülmények között változtál át.

–Miből gondolod?

–Ugyanabban a ruhában vagy, mint tegnap. Pedig Alíz látta, hogy elmentél fürdeni. A maradék pénzed is arra a vacak, forró csokira költhetted.

–Micsoda? Nem is vettem észre a lányt!

Elmosolyodott. – Már azóta figyelünk, hogy megláttalak a recepción. Tapasztalatlan vagy még, de mi segíthetünk neked.

Kicsit bizonytalnul álltam még a folyosón, még valahogy nem tudott meggyőzni.

–Mi megmutathatjuk neked, hogyan élj vámpírként. Hogy hogyan okozd a legkevesebb zűrzavart. –Eszembe jutott a szétmarcangolt lány teste. –És persze egy tető is kell majd a fejed fölé.

Gábornak igaza volt egy időre kellett mellém egy tapasztaltabb vagy kettő, megadtam magam.

–Gondolom nem lesz ingyen.

–Alíznak kellene segítened a kávézóban, a többit majd meglátjuk.

Elég jó ajánlatnak tűnt.

–Rendben benne vagyok, maradhat ez a szobám?

–Igen, mindenképpen. Akkor holnap kezdesz, délután valamikor, majd szólunk.

Elég lazák voltak a szabályok, Géza elköszönt és kiment a szobámból, legalább van egy lakásom. Kinéztem az ablakon, egyre inkább sötétedett, az érzékeim felerősödtek. Bár nem hallottam az egész város pulzusát, mint azon a bizonyos éjszakán. Az első vadászatom vámpírként, nem mondanám, hogy büszke voltam rá. A panzióban többnyire egyszerű turisták lakhattak, mindenki pakolgatott, nagy utazó táskák puffanása hallatszott, ahogy ledobták őket a földre. Baráti társaságok hangosan röhögtek fel sörözgetés közben, talán még valamelyik szobában veszekedhettek is, ami végül szexbe torkolhatott. Kissé zavaró volt, hogy a vámpírlétnek köszönhetően, ilyen jól belehallok az emberek magánéletébe. Hirtelen, lépések hangja törte meg a háttérzaj által festett életképet. Valaki egy nehéz bakancsban kullogott a harmadik emeleten. A koppanások egyre erősebben hallatszódtak, ahogy az ajtóm felé közeledett a rejtélyes alak. Amint megérkezett, megláttam a két árnyék sávot a küszöb alatt, amit kitakart a lábaival a folyosó fényéből. Gábor lehetett az? Nem hiszem. Valamiért nem mertem szólni és megkérdezni. Csak állt az ajtó előtt, nem kopogtatott. Lassú mély légvételeket vett, egy pillanatra úgy éreztem mintha a szoba is vele együtt lélegezne. Mintha mozogtak volna a falak. Óvatosan négykézlábra ereszkedtem és benéztem a küszöb alá. Kis időbe telt és megláttam a bakancsok orrát is, furcsa száradt iszap volt rajta, mintha egy mocsárban járt volna. Néhány fekete vércsöpp pottyant a bakancs mellé. A bakancspár lassan oldalra fordult és tovább ment, a koppanások hangja egyre távolodott, majd egy ajtó nyikorgását hallottam és hangos becsapódását. Gyorsan kirohantam a folyosóra, de nem volt ott senki. Csak az a néhány sötétlő vércsepp a deszkapadlón és az is gyorsan felszáradt, mintha átszivárgott volna egy másik világba.