Vámpír sztorik 4. rész

A szörnyeteg

A lépések hangja a 307-es szobába vezetett. Az érzékeim szerint senki sem tartózkodhatott odabent. Szorosan körbefontam ujjaimmal a záró gombot. Egy apró csukló mozdulat, kattanás, az ajtó kinyílt. A szoba jóval nagyobb volt, mint az én helyem, még egy saját konyhája is volt rögtön az előszoba folytatásában. A lakás üres az ablakok tárva nyitva álltak, szabadon járhatott az éjszakai levegő, egy helyen be is tört az ablaküveg és a szilánkjai apró darabokban hevertek a padlón, meg-meg csillant rajtuk az éjszaka ezüstös fénye. Gyorsan odarohantam az ablakpárkányhoz hátha meglátom a rejtélyes alakot az utcán. De teljesen nyoma veszett. Talán csak egy erősebb fuvallat miatt tört szét az üveg. Ki vagy mi lehetett? Talán egy vámpírvadász, vagy valami sokkal rosszabb? Vissza fordultam és megdöbbentő látvány fogadott. Még többet találtam a fekete vérből mely most teljesen beborította a konyhapultot. A vér kátrányszerű állagot vett fel és vékony csíkokban a mosdókagyló felé vette az irányt. Rögvest odarohantam a csaphoz, a vér hangos szörcsögés és bugyborékolás kíséretében eltűnt a lefolyóban. Hirtelen Alíz sovány alakját láttam meg az előszobában.

–Hát te meg mit csinálsz itt?

Válaszként, néma csöndbe burkolóztam. Ugyanis még magam sem tudtam.

–Apa mondta, hogy itt maradsz. Ha szeretnéd, körbevezethetlek.

–Persze, jó ötletnek hangzik.

Alíz látványa egy pillanatra elfeledtette velem a történteket. Kristály kék szemeit fekete szemceruzával emelte ki, nyakán egy sötét csipkés pánt feszült, és még volt egy nyaklánca is, amin egy nevetséges, lila gyémánt lógott, afféle műanyag bizsu. Éjszakára átöltözött, tréning nadrágot, bevágós papucsot és egy csinos virágos felsőt húzott fel. Elindult a folyosón, én gyorsan mellé szegültem, lassan összehangolódott mozgásunk és szinte árnyként követtük egymás lépéseit.

–Bocsi hogy lent a kávézóban nem szóltam hozzád, még nem voltam benne biztos, hogy közülünk való vagy-e.

–Semmi baj. –Válaszoltam. –Aranyos macskád van egyébként.

–Ó, igen, köszi. –Válaszolta mosolyogva. –Boldizsárnak hívják. És téged?

–Nagy Balázsnak, de szólíts csak Balázsnak.

–Engem, pedig Alíznak, hát a Balázs nem hangzik túl vámpírosan.

–Sohasem gondoltam, hogy az leszek.

–Csak vicceltem. –Tette hozzá gyorsan, miközben finoman hozzáért az alkaromhoz, egyik körmével véletlenül megkarcolta a bőrömet. Fekete volt és eléggé hegyes is ráadásul.

–Mi ez a fegyverzet? –Kérdeztem. –Műköröm?

–Nahát, nem gondoltam volna, hogy téged érdekel az ilyesmi. –Felvillantotta fogsorát, most egy pillanatra megláttam hosszú szemfogait is. –De nem műköröm, a vámpíroknak hosszú karmai nőnek, ha nem vágod, eléggé feltűnő tud lenni, de én befestem őket. Önvédelemre nagyon jók.

Egy pillanatra megnéztem, a saját körmeimet is, belegondoltam, hogy milyenek lennének kifestve.

–De a tiédet nehogy kilakkozd! Neked majd reszelni kell őket. A lábadon is nőni fognak. És ne hagyd, hogy túlságosan megnőjön! Hacsak nem akarsz lyukas cipőben járkálni.

–Köszönöm, a körömápolási tanácsokat!

–Igazán nincs mit, örülök, hogy végre van köztünk egy újabb vámpír, halálra untam már magamat.

Keresztül kasul bejártuk, az öreg épületet. Elgondolkoztam azon, hogy a vámpírok vajon tényleg örökké élnek-e. Éppen a második emeleten járhattunk amikor Alízzal megálltunk, egy kép előtt.

–Figyelsz te rám egyáltalán? Látom nagyon elmerültél a gondolataidban. Remélem, nem fogsz eltévedni.

–Á, nem dehogy, egyébként már egyszer körbejártam a helyet, szerintem nem lesz gond.

–Na persze! –Mondta miközben kezeit a derekára tette. Egy pillanatra felgyűrődött pólója, felfedve fehér hasát. –Egyébként ez a kedvenc képem. Állítólag a panzióról rajzolták 30 évvel ezelőtt.

Kicsit közelebb álltam a képhez, egy régi tollrajz lehetett. A megsárgult papíron, egy széles földút terpeszkedett, rajta lovas kocsik kavarták fel az utca porát, jobbján fellehetett ismerni a régi belvárosi épületet, viszont a baloldalon egy templom magasodott. Most valami ronda új épület volt ott helyette, egy mozi, ha jól láttam. A templom előtti macskaköves téren, apró emberi alakok járkáltak, zsákokat cipeltek, kutyát sétáltattak, vagy éppen csak a padon üldögéltek. Kissé olyan érzésem támadt, mintha a mi kedvünkért időztek volna a képen. A templom egyik falánál, egy furcsa alakra lettem figyelmes. Valahogy úgy kilógott a sorból.

–Érdekes nem, akkoriban nem is volt villamos! –Mondta Alíz gyermeki lelkesedéssel.

Egy pillanatra Alízra néztem és vékony izmos nyakát figyeltem. Majd gyorsan visszafordultam, de már nem volt ott az ember a templom falánál, alakja elmosódhatott a tollvonások között. A kép jobb alsó sarkában, karcsú gyöngybetűkkel a következő húzódott: Walter, 1962.

–Gyere! –Mondta Alíz. Megfogta a kezemet, hegyes körmei egy kicsit szúrták a tenyeremet, de óvatosan csinálta. Magával húzott egy darabig, aztán amellett döntött, hogy elenged. A kávézóba vezetett.

Gábor a pult mellett üldögélt, szinte összenőtt azzal a bútordarabbal. Újságot olvasott éppen, ében fekete haját, Alíz tőle örökölhette. Most éppen egy feszes kontyban hordta hátul. Leültünk az egyik asztalhoz. Boldizsár kapott az alkalmon és felugrott Alíz ölébe. A lány feltette a kezét az asztalra, egy pillanatra vágyakozva nézett mellkasomra és mutató ujjával belevájt az asztal lapjába. Gábor hangosan zörgette az újságot.

–Lány testét találták meg, a Város Liget melletti úttesten. –Mondta a panzió tulajdonos. –Mondd, üres gyomorral jöttél hozzánk?

–Tessék? –Néztem értetlenkedve.

–Kérdeztem. Itt van, ez a főcím!

Gábor félbeszakította Alízzal folytatott kis flörtünket, zajos lépteivel elijesztette macskát, és letette elém az újságot. Nem kellett volna otthagynom a lány testét…

–Mutasd, a karodat!

Egy gyors mozdulattal megragadta a kezemet és megnyalta a csuklómat, egy pillanatig ízlelgette a nyálát, majd eljutott a végső következtetésre. Megragadott a vállamnál fogva, és a pincén át a hátsó kijárathoz vezetett és kilökött az éjszakába. A városban csak a halk forgalom, meg némi elfojtott tücsökciripelés hangja hallatszott.

–Miféle szörnyeteg vagy te? –Kérdezte, miközben homlokán haragos ráncok gyűltek. –Bűzlik a kezed a lány beleitől! Ajánlom, hogy ügyesen magyarázd ki ebből magadat, különben itt és most meg kell, hogy öljelek!