Vámpír sztorik 8. rész

Géza Imre

A széles ablak előtt álltam, golyóálló műanyagból készült az egyik legerősebb fajtából. Ha egy százhúsz kilós pali neki fut meg se kottyan neki. Apró esőcseppek koppantak a külső falára és egyhangúan csorogtak lefele a mélységbe magas irodaépület legfelső emeletéről. Fent a felhők szürke ólomköpenyként tömörültek és várták a pillanatot hogy hideg, metsző, nedves vihar formájában az emberek nyakába zúduljanak.

Vámpír sztorik 4. rész

A szörnyeteg

A lépések hangja a 307-es szobába vezetett. Az érzékeim szerint senki sem tartózkodhatott odabent. Szorosan körbefontam ujjaimmal a záró gombot. Egy apró csukló mozdulat, kattanás, az ajtó kinyílt. A szoba jóval nagyobb volt, mint az én helyem, még egy saját konyhája is volt rögtön az előszoba folytatásában. A lakás üres az ablakok tárva nyitva álltak, szabadon járhatott az éjszakai levegő, egy helyen be is tört az ablaküveg és a szilánkjai apró darabokban hevertek a padlón, meg-meg csillant rajtuk az éjszaka ezüstös fénye.

Vámpír sztorik 3. rész

Élet a panzióban

A 302-es lakás valóban nem volt egy luxus lakosztály, de még mindig jobb volt, mint egy utcai pad, vagy a híd alatt lévő hideg beton, ahol a madárszart is kerülgetni kellett. A vízről nem is beszélve. Egyetlen ablaka volt a szobának, mely az ajtóval szemközti falon helyezkedett el, elég nagy volt, a rajta keresztül beszűrődő fény, jól elnyomta a folyosón uralkodó sötétséget. Bezártam a lakás ajtaját, elfordítottam a zárban a kulcsot, majd leültem a fal mellett lévő puha ágyra.

Vámpír sztorik 2. rész

Az éjszaka gyermekei egymásra találnak

Az ismerős szag nem volt más, mint a családom vére. A városlakók egyenletes szívverését továbbra is jól hallottam. De a házból nem jött egy hang se. Nem akartam bemenni és megnézni mit tett a szüleimmel. Emléküket, szépen akartam megőrizni és nem a vérbefagyott testekre akartam gondolni. Könnybe lábadt szemekkel hátráltam el a háztól, a mögöttem lévő utcalámpa fénye megvilágította csupasz felsőtestem.