Vámpír sztorik 2. rész

Az éjszaka gyermekei egymásra találnak

Az ismerős szag nem volt más, mint a családom vére. A városlakók egyenletes szívverését továbbra is jól hallottam. De a házból nem jött egy hang se. Nem akartam bemenni és megnézni mit tett a szüleimmel. Emléküket, szépen akartam megőrizni és nem a vérbefagyott testekre akartam gondolni. Könnybe lábadt szemekkel hátráltam el a háztól, a mögöttem lévő utcalámpa fénye megvilágította csupasz felsőtestem. Úgy festett mintha most fürödtem volna egy kád vérben. És kellett a kabátom meg a pulóverem is, a pólómról már lemondhattam. Mária tébolyult vágyának áldozata lett.

Gyorsan behúzódtam a sötétségbe, mint egy lopakodó macska. Mária lakása felé vettem az irányt hogy legalább a ruháimat visszaszerezzem és lefürödhessem ezt az ipari mennyiségű vért. A város árnyfoltjaiban lépkedve eljutottam a lakásáig, szerencsére senki sem látott meg. Bent a liftben farkasszemet néztem saját tükörképemmel. Egy huszonnégy éves szemüveges fiatalember nézett vissza rám, teste átlagosan izmos, vöröses szakállában száradt vér állott. Lassan visszajöttek az emlékképek, ahogy a lány belsőségei között matattam és dobáltam a beleket mintha csak valamilyen konfetti volna. Szörnyű, hogy lehettem képes ilyenre? Egy teljesen átlagos fősulis srácból, egy két pillanat alatt egy pszichopata vadállat lettem. Mintha nem én irányítottam volna. Kicsit közelebb álltam az üveghez, Mária fogának nyomát már csak két, halvány rózsaszín folt jelezte a nyakamon. Kíváncsiságból megnéztem a saját fogamat is, de nem volt olyan hegyes, viszont látszódott némi változás. A szemfogak hegyesebbek voltak és kicsit karcsúbbak, pont mint a filmekben. Belenyúltam a számba és egy kicsit hátrább tapogattam, hegyes tarajos felszínt éreztem. Tépőfogak? Miért van szüksége erre egy vámpírnak? Azt hittem precíz vérszívók vagyunk, az éjszaka észrevétlen ragadozói és nem vadállatok.

A lift egy diszkrét hanggal jelezte, hogy megérkezett az emeletre. Mária lakása zárva volt, semmilyen hang vagy szag nem utalt arra, hogy itt tartózkodna. Hol lehet az az őrült? Végig tapogattam az ajtót, erősen megnyomtam és eléggé stabilnak tűnt. Hátrább léptem és egy jól irányzott rúgással fellazítottam az összes zárat. A lakás maga eléggé érintetlennek bizonyult ruhák szinte sehol, nincs rendetlenség, üres a hűtő mintha kiadatlan lenne a szoba. Pedig tudtam, hogy itt lakott Mária, mert a széles francia ágyon jól látszódtak a heves éjszaka nyomai. Megkerestem a fürdőszobát, gyorsan letusoltam az alvadt vért a testemről. Találtam egy-két száraz férfiruhát Mária egyik szekrényében, és némi készpénzt. Azt is elraktam, nem volt sok, de jól jöhetett még, legalább kajára nem kellett költenem. A pulcsimat és a kabátomat is felhúztam lementem a lépcsőházba és elindultam a városban. Most már nem kellett rejtőzködnöm, úgy néztem ki, mint bármely más buliból hazafele tartó fiatal. Nem tudtam merre menjek, úgy döntöttem, hogy megnézem annak a szerencsétlen lánynak a testét, akit az éjjel tettem el láb alól. A testet három rendőrautó vette körül, és egy fekete műanyag zsákot borítottak rá, két másik ember sírt az egyik rendőrautó mellett, kezüket az arcukba temették, az egyik rendőr nyugtatgatta őket, hozzátartozók lehettek.

Bakker! – Csaptam a homlokomra.

Mekkora idióta voltam legalább a testet elrejthettem volna, beledobhattam volna a folyóba vagy valami. Azért nem akkora a gond, kevés volt a rám vezető nyom, szemtanúk alig lehettek. Maximum Mária tanúskodhatott volna. Bár kételkedtem benne, hogy ilyen céljai lennének. Elindultam a belváros felé, a széles utcák üresen tátongtak, már hajnalodott. A hármas villamos sínpárja melletti vékony járdán sétáltam. A közelben lévő utcában volt egy cukrászda, még gyerekkoromban gyakran meglátogattam a szüleimmel azt a helyet, emlékszem anyukám karcsú szőke teremtés volt, mindig három gombócot evett, de sosem látszott rajta. Úgy tíz éves koromban az iskola után, amikor ő hozott el sokszor mentünk erre a helyre, leültünk egy közeli padra és megbeszéltük mi volt aznap az iskolában. Összeszorult a torkom az emlékképtől. Tovább mentem. Nem tudtam mi legyen a következő lépés, új életet kellett kezdenem, új célokat kellett találnom. Az egyik biztosan Mária megölése volt.

Három, négy megállónyira a cukrászdától rátaláltam egy régi belvárosi sarokházra mely most panzióként működött. Eléggé öregnek tűnt az épület, vékony rétegben ragadt rá a város pora. Sárga faláról apró foltokban hulladozott a vakolat, ránézésre belefért abba az árkategóriába, amit megengedhettem magamnak. Egy antik faajtó vezetett az épületbe, szép de jelentéktelen fafaragásokkal. A kilincs összevissza lötyögött a zárban. Az ajtó súlya a vállamnak nehezedett, kicsit megtoltam a törzsemmel a méretes ajtószárnyat és bejutottam a házba. Egy nagy belmagasságú előtérbe érkeztem, bal kéz felöl négy, öt kerek asztal foglalt helyet, jobbra egy régi zongora állt. A kettő között egyenes út vezetett egy rövid lakkozott fapult felé, mögötte egy ember állt fegyelmezetten. Mozdulatlan akár egy szobor. 40 év körüli férfi lehetett. Nem köszönt, tettem egy pár lépést a pult felé. A recepciós lassú meggondolt mozdulatokkal elővett egy bőrkötésű mappát, és letette a pultra.

Mivel szolgálhatok fiatalember?

Egy szobát szeretnék erre az éjszakára. – Letettem az összes pénzt az asztalra, amit Mária lakásán találtam.

A recepciós felvonta sűrű, fekete szemöldökét, majd hosszú ujjaival kinyitotta a mappát, és elkezdett keresgélni a lapok között. Minden egyes mozdulata precíz volt, lassú, megfontolt és takarékos.

Ilyen szerény összegért, sajnos csak egy kis, egy ágyas szobát tudunk biztosítani fent a harmadik emeleten, megfelel?

Igen. – Mondtam miközben arcomat felé fordítottam.

Szemei egy pillanatra apró résekké szűkültek. Jól láttam, hogy fekete szembogara a torkomon lévő sebhelyre irányul. Gyorsan elfordítottam a fejem és lefele néztem, hátha nem vette észre a foltokat. Pont egy megtermett fekete macska volt a lábaimnál, lehajoltam és megsimogattam, hogy leplezzem furcsa viselkedésem. A macska hízelgően dörgölődzött a lábamhoz.

Milyen aranyos macska! Az öné?

Nem nem az enyém, a lányom Alíz macskája.

Áh értem… Fordultam újra felé abban reménykedve hogy nem vett észre semmit.

Milyen nevet írhatok a mappába?

Nagy Balázs.

Rendben, én pedig Megyeri Gábor vagyok, engem keress, ha bármilyen kérdésed van. És szerintem nyugodtan tegeződhetünk.

Gábor felvezetett a harmadikra, lift nem volt, minden egyes lépésünk során hangosan nyikorgott a régi deszkapadló a talpunk alatt. A folyosók fénytelenek voltak a falak szürkések, itt ott egy-egy apró kép díszelgett, nem volt túlságosan felkapott hely mégis volt valamilyen magával ragadó varázsa. Megálltunk a 302-es számú ajtó előtt.

Ez lesz a szobád. – Nézett le rám. Kicsit még várt, nem tudtam mit akar mondani. Hirtelen széles mosolyra húzódott a szája.

Rendben köszönöm. – Mondtam zavarodottan.

Örülök, hogy erre sodort az éjszaka.

Talán tud valamit? Gábor ezután némán elsétált, és elnyelte a folyosó puha sötétsége.