Vámpír sztorik 1. rész

 

A vadászat 

 

Hallani akarom, mit gondolsz valójában! Több vért akarsz ugye, nem elégedsz meg ennyivel? Fürödni akarsz benne, elbódulni fémes illatában. Igazam van? Igen tudtam, tudtam! Fantasztikus, te vagy a legjobb! Az éjszaka gyermeke.

 

Egy átlagos májusi nap volt. A buszon üldögéltem, pont az ablak mellett. Egy olyan egy üléses helyen voltam, amin az antiszociális emberek szoktak helyet foglalni. Csak vicceltem, biztos nem. Egy nő állt velem szemben, harminc körüli.

 

 Télhó

 

Azon a hajnalon arca sápadtabbá hűlt, mint amilyen hófehér mindig is volt. Rosszul érezte magát. Most még rosszabbul, mint ahogy már évek óta: apja ismét látni kívánta azon a reggelen – az éjjeli ügyeletes esthajnalcsillag adta át az üzenetet előző nap.

A csillaglány azonban nem csak hírnöki feladatát kívánta volna teljesíteni az éjszaka, minden vágya volt – ahogyan az univerzum összes tündöklésének is akkoriban – a férfi hálótársává válni; szent frigybe fonódni vele a Sors égisze alatt, csillagköddé robbanni a megtermékenyülés varázslatos halálában: amint új élet vajúdna női tündökléséből a férfi kék vérétől lüktetőn pulzálva.

Szörnyű farkasüvöltés ráz fel álmomból. Ez a hang már magában is elég borzalmas, de most még az aktív hasmozgás is társul hozzá. Csak pár napja kezdtem el érezni a baba mozgását, ami felettébb szokatlan. Éjszakánként valamiért beindul ez a farkasgyerek, mintha csak üvölteni és rohanni akarna négylábú társaival együtt. Tenyereimet hasamhoz nyomom, hátha elcsitul végre a mocorgás, közben pedig ismét átsuhan agyamon, hogy micsoda lehetetlen helyzetben vagyok.

Boston, USA, UTC-4

 

A gyilkosság estéjén...

 

Scott Eagles éppen az alsóneműit vasalta, amikor megcsörrent a telefon. Csak az apja lehet ilyenkor este, gondolta. 

- Scott Eagles, tessék!

- Scott, itt az apád. Szükségem van rád! Mihamarább!

- Negyedóra és ott vagyok.

A bostoni helyszínelő mindent félbehagyott, belelbújt acélbetétes bakancsába, és elhajtott a háza előtt parkoló vérvörös Mustanggal.

 

Úton a Woodyard Road villasora felé, arra gondolt, hogy mibe keveredett már megint az apja.

– Emlékszik, pontosan mi történt? – faggatta az orvos Rafaelt, miközben vizsgálták.
– A záróvonal... – motyogta a férfi, azonban többre nem tellett az erejéből. Pedig emlékezett. Gyorsabban vezetett, mint szokott, de még betartotta a sebességkorlátot. Talán az volt a baj, hogy elkalandoztak a gondolatai. Túl későn vette észre a rosszul leparkolt kivilágítatlan autót az út szélén. Eszeveszetten kormányozott, hogy kikerülje, de ezzel átsodródott a záróvonalon, és frontálisan ütközött egy másik kocsival.

Fülenagy, az elefántlány kedvenc helyén, a mezei virágok között hanyatt fekve heverészett. Bámulta a tovasuhanó felhőket, hallgatta a madarak csicsergését, a méhek zümmögését, megcsodálta a lepkék könnyű röptét, miközben kavarogtak a gondolatai. Ez volt az elbújós helye, ide menekült, ha megbántódott valami miatt, de akkor is, ha öröm érte, vagy csak egyedül szeretett volna lenni. Most éppen amiatt volt itt, mert a fullánkos nyelvű pocoklány a Nelli megint azzal piszkálta, hogy olyan nagyok a fülei, hogy elég lenne az ő családjuknak, sátornak, ugyanis éppen a szűk baráti körrel /586 fő/ szafarira készülnek.

  Ülsz a buszon egyedül. Várod, hogy elinduljon végre és közelebb légy az otthonodhoz, a puha ágyadhoz. Hat órás buszútról van szó, sok idő, bármi megtörténhet. Felállsz valamiért, leszállsz és leülsz egy padra. Megnézed azt időt, 21:50. Ilyenkor a legtöbben alszanak vagy készülnek a lefekvéshez. Te meg itt ülsz egy padon és mindjárt egy hatórás buszútat kell végigülnöd. Tíz perc az indulásig, már csak kilenc. A zsebedbe nyúlsz és előhúzol egy cigit, ideges vagy és szomorú, de nem gyújtasz rá, kibírod nélküle.

 

 

                                    Feleáron.

 

 

           Az esemény lényegesen korábban kezdődött, valamikor még februárban amikor a feleségem bejelentette -- márpedig  az idén, ha esik ha fúj elmegyünk nyaralni, még akkor ha ótvaros cigánypuják hullanak az égből. Erre én úgy reagáltam -- ne olyan hevesen mert leesik a csillár, és oda a nyaralás. De feleségem nem hagyta magát,  tudomásomra hozta , hogy már megis tette az első lépést és beutalót igényelt a nyúgdijhivataltól.

 

 

                                 Az utcaseprő búcsudala

 

 

 

                                  Hiába seperem,

                                  lapáttal kaparom

                                  ha esik ha fuj is,

                                  ott biza nem hagyom.

                                  A szél is ellenem

                                  szétfujja szemetem,

                                  egyebet nem teszek,

                                  keresem kenyerem. 

                                  Azt sem tudom meddig

                                  hétfőig vagy keddig.

Azzal mindig is tisztában voltam, hogy az én életem kevés eséllyel fog rózsaszín tündérmesévé alakulni az évek során, de azt igazán nem hittem, hogy a rossz, még rosszabb lehet. 

Persze ez a mélyzuhanás is egy férfivel kezdődött, illetve inkább az én elcseszett személyiségemmel. Szinte azonnal elvesztettem mamát, ahogy tudomást szereztem a terhességemről. Ő még egy hangyát se ölt meg soha, inkább összegyűjtötte őket a házban és kitelepítette mindet a kertbe.