Ki az idegen?

           Legjobb tudásom szerint ezen a vidéken  a történelmi egyházak dominálnak, de észrekellett vennem , hogy megjelentek Jehova tanui is , akiknek szép kis imaházuk diszelgett egy mellékutcában. Ezenkivül egyetlen egy román apácát láttam, aki rótta a park utjait , és néha bepróbálkozott egy-egy magányosan ülő személynél. Ortodox kőtemplomot nem láttam-- valószinű nincs is --viszont fenn  egy dombon egy olyan félhektárnyi területen egy kápolnaszerű fatemplom áll már , ami ezelőtt tiz évvel még nem állt ott--feleségem szerint!

          Én, református lévén, kerestem a református templomot, amit meg is találtam, és le is fényképeztem, ám bemenni nem tudtam , mert az Istentiszteleti idő nem az általam megszokott-- vasárnap, tiz óra -- hanem tizenegyóra volt, úgyhogy hiába sétáltam a templomkertben tiz óra előtt  -- megnéztem az ötvenhatos emlékmüvet, megcsodáltam a hatalmas fenyőfákkal körülvett épületet az istentiszteleten való részvételt a következő vasárnapra halasztottuk, mert annyi eszem nem volt , hogy esetleg megkérdezzem valakitől az istentisztelet időpontját.

          Egy alkalommal leültünk a Körösi Csoma Sándor szobrát örző szomorúfüzek alá ahol még elviselhető volt a hőség és pihenni is lehetett volna ha, nem történik az az esemény ami miatt felálltam és tovább mentem feleségestől. A történet nagyon egyszerű,   egyáltalán nem  módolt  és rosszindulatot sem fedeztem fel -- én a magam részéről csak a tudatlanságként, és ismerethiányként könyveltem el. Mellettünk a padon egy idősebb úr ült tizévesforma unokájával . Beszélgetésük közepette a gyerek rákérdezett , hogy kit ábrázol a szobor . Az idős úr hosszasan nézte , próbálta elolvasni a szoborfeliratot, unokája is bekapcsolódott, de látszott rajtuk , hogy nem megy nekik a név elolvasása-- ekkor  az idős úr megállapitotta "biztos valami idegen"! Ekkor felálltunk és tovább mentünk,mert arra gondoltam, hogy ez, az emberfajta akinek, nem lenne semmi értelme elmesélni , hogy ki volt Kőrösi Csoma Sándor, akit ismernek Dzsardzsilingben ahol emlékháza van, és ismeri a brit koronabirodalom is, mert magyar létére  ő alkotta meg az első angol-tibeti szótárt. Erdélyben, Dr Csetri Elek(nála érettségiztem) könyvet irt róla: A nagy út cimmel. Kitünő olvasmány, és dokumentumértékű irás.

          A következő vasárnap a református templomba mentünk, mert akkor már megtudtuk pontosan , hogy mikor tartják az  istentiszteletet. Beültünk az utolsó padban de úgy, hogy jól lássuk a szószéket és rajta prédikáló papot.  A széphangú, jól artikuláló tiszteletes nem csak prédikációjával jeleskedett , hanem az éneklésben is kitünt érces hangával. A szószékkel szembeni  falon  egy  háromszor kétméteres magyar zászló diszelgett, hitet erőt sugározva  a hivekkel teli templom minden jelenlévő tagjának, és nem csak azoknak, hanem azoknak is akik különböző okok miatt nem tudtak eljönni az istentiszteletre. A tiszteletes ezt külön kihangsúlyozta, majd imát mondott a betegekért, az eltávozottakért , majd következett a záró ének. A templomban éppen úgy mint máshol -- Szatmáron is-- nagyon kevés a fiatal ,a tizenöt-tizenhat éves körosztályt a negyven , de inkább az aföllötti  korosztály képviseli , többségükben nők, de senki nincs aki a  temlomból való kijövetelkor az  utolsó hosszú pillantásását ne a magyar piros-fehér-zöld zászlóra vesse! Ezt tettük mi is, és egy fényképet is készitettünk róla.