A megérkezés.

           Uti célunk végállomásáról még nem tettem emlitést, pedig ha nem ez lett volna, akkor talán nehezebben vettem volna rá magamat , hogy útra keljek. Kovásznára indultunk, gyógykezelés és nyaralás céljából. Értesüléseink szerint ez az ország   legjobb  helye ahol reumatikus és érrendszeri panaszokat kezelnek.De erről majd később, mert még most a vonaton ülünk , és bámulunk ki az ablakon a koromsötétben ,  a domboldalak gyéren lakott falvainak világitásfúzérét látjuk két példányban is , mert a villanyfényeket hiven tükrözi vissza a folyó tükre. A viz csobogását csak hozzáképzeljük , mert itt nem hallani semmi egyebet, csak  a mozdony erőlködő zakatolását. Benne vagyunk már az éjszákában. Kissé elcsigázottak, fáradtak és álmosak vagyunk, a fülkében egész úton csak mi ketten tartózkodtunk, immár olyan nyolc órája, ami már egy egész műszaknak megfelelő idő, ezért nem is kell csodálkozni, hogy az ember elfárad a semmittevésbe.

          Állomások maradnak el --kissebbek -nagyobbak--gyakori a magyar beszéd. Innen tudjuk , hogy már bennt járunk a székelyföldön, és azt is hogy legalább két óra utazás vár ránk Sepsiszentgyörgyig , ami még nem a végállomásunk. Innen még  vagy negyven kilóméter Kovászna.

          Lassan készülődünk a leszálláshoz, mások példáját követve. Aránylag sokan szállnak le , és mindenkinek meg van a célja, az úti célja, szerencsések azok akik hazaérkeztek .De nekünk  csak most kezdődik az igazi kihivás, úgyanis csak eddig tudtuk , hogy hova merre, innentől újabb információra lett volna szükség, ha lett volna kitől érdeklődni. De a helybéliek pillanatokon belül eltüntek a város  irányába , mi meg ott maradtunk, mint Imrédy-- egyedül !

          Az állomás épülete felállványozva-- tatarozás céljából-- bennt sűrü sötétség és néma csend honol a lakatrazárt ajtó mögött. De szerencse a szerencsétlenségben , hogy a juliusi éjszaka velünk van, mert hajnali fél egykor enyhe szellő fujdogálja az utasok által elszórt papirfecniket , és meleg levegővel fogadja a tanácstalan utast. Pihenés céljából lerakjuk bőröndjeinket a kellemes csendes éjszakába , és leülünk egy padra.Legalább tiz percig nem tudtuk felfedezni az élet legkisebb jeleit sem, csak később amikor egy kis fekete kóbor kutya csatlakozott hozzánk annak reményében , hogy a fogadásunkra való megjelenéséért némi ellenszolgáltatást kap. Feleségem mindjárt kiosztott neki egy kis kolbászt, majd utána egy kis kenyeret is, már csak azért is hogy a kutyus a csömört elkerülje. A kutyusnak valahogy jobban izlett a kolbász, mint a kenyér, mert abbol hagyott egy kis maradékot.Egy olyan félorája pihentünk már amikor már annyi erőt éreztem magamba, elmerjek indulni némi felvilágositást szerezni, de feleségem ennek nem nagyon örült, mert félt magára maradni az idegenben, az éjszakába. Pedig nem volt egyedül , mert a  kutyus  minekutána jólakott, nem tágitott feleségem mellől.Ekkor, a sötétből  megjelent egy elég kétes  alak , és dadogva elmesélte hogy Brassóból, Bukarestbe akart útazni , de rossz vonatra szállt és pontosan az ellenkező irányba haladt. Előbb azt hittem részeg , de elmesélte , hogy infarktusa volt, és azért beszél olyan furcsán --számomra alig érthetően. Aztán megkért, hogy majd költsem fel ha  vonat megy Bukarest irányába -- mert ő most lefekszik egy padra, mert nagyon fáradt és álmos . Egy szál ing és rövid nadrág volt az  öltözéke-- ami bármilyen kellemes is volt ez az éjszaka-- a padon  való  alváshoz szerintem kevés.

          Vonatfütty zavarta meg a néma csendet, és nem sokára befutott egy vonat Bukarest felől. Ekkor határoztam el , hogy elindulok, és addig megyek ameddig valami hasznos információhoz  nem jutok , továbbutazásunkat illetöen. Ekkor már álltak, ültek  néhányan a peron  padjain.            

          Az állomásépület hátánál, rögtönzött fabarakkban , egy kis ablak mögött egy hölgy lelkesen magyaráz a telefonba, egyáltalán nem tartja fontosnak a velem való kapcsolatteremtést-- igaz én sem erőltetem--  mert időm van bőven, igy aztán hagyom nyugodtan megbeszélni a megbeszélni valókat.Néhány perc mulva befejezi és halvány érdeklődéssel fordul a kis ablak irányába. Nem a személyem érdekelte , hanem az hogy cigarettázom. Aztán kegyes volt hozzám, és meghallgatta kérdésemet, sőt három másodperc alatt válaszolt is.Fél négykor indul egy helyi járat ami Kovásznán is megáll. Én még kérdeztem, de ő már nem válaszolt, hanem ujra nyomogatni kezdte telefonja gombjait.

          Mig én odajártam, a padunkra egy új pár telepedett le, akik  szintén Kovásznára akartak utazni , és kb. annyira voltak tájékozottak mint mi.Giurgiu-ból (dzsurdzsu) jöttek és a feleségem román beszédjéből azonnak kiszúrták , hogy magyarok vagyunk, ezért a hölgy a feleségemmel nagyon tört magyarsággal de magyarul kezdett beszélni,és elmondta , hogy ő is magyar lány(hetven körül) Erdélyből származik , és legalább harminc éve nem beszélt magyarul.A későbbiekben elmeséltem nekik , hogy mit tudtam meg az elmult egy órában arról , hogyan juthatunk el Kovásznára.Egy kicsit sokallták a várakozási ídőt de belementek ők is, annak ellenére hogy időközben megjelentek  az amatőr taxisok , akik vállalták volna a családonkénti elszállitást 8o lejért, ami alig volt kevesebb mint az  odáig való utazásunk vonaton. Maradtunk a vonatnál, mert akkor még nem tudtuk , hogy a kovásznai állomástól , még legalább négy kilóméter van, ami csomag nélkül megfelel egy hajnali egészségűgyi sétának , de három-négy bőrönddel már abszolut nem képzelhető el. A jegyeket a vonaton kellett megvenni ( ilyet sem láttam még) és negyven perc múlva már  a kovásznai állomáson cibáltuk le csomagjainkat, meg egymást a vonatról, abban a reményben, hogy célhoz értünk. Pedig ez még korántsem volt igy.

         Hajnali négy óra múlt,és  az  állomás holdbéli tájat mutatott! Sehol egy ember , egy lélek, csak körös-körül a felhőágyban pihenő hegyek. Hogy a dolog még félelmetesebb legyen,  a hegyek között villámok cikáztak fürgén, meg-meg világitva a környéket, amit az egyre erősődő szél tett még lehangolóbbá félelmetesebbé.

         Az állomás épületéből egy vasutasruhába öltözött ember bújt elő aki közölte velünk , hogy az autóbusz reggel hét órakor teszi tiszteletét az állomáson , de ha sietős a dolog akkor a váróterem falára felfirkált telefon számokon esetleg hivhatunk egy "taxist", aki végcélunkhoz szállit, egy nem túl nagy összegért.

        Elő a telefonokat! -- én fenntról kezdem hivni a számokat, a csatlakozott házaspár férfi tagja alulról, és ahogy fogytak a telefonszámok úgy múlt és fogyott türelmünk és reményunk, mert minden telefon ebben az órában kivolt kapcsolva, még az is, aki telefonszámja mellé odabigyesztette-- éjszaka is.