Álommázas hölgy

szívembe vígan gyötör,

s lám félresöpör.

Ezt a haikut azután költöttem, hogy csalódtam benned. Emberileg.

Az egyik író-olvasó találkozón barátkoztunk össze. A mai napig felvillannak azok a képkockák, amikor hosszú várakozás után sorra kerültem a dedikálópultnál. Csilingelő hangon, udvariasan üdvözöltél, miközben felemelted a fejed és rám néztél mosolyogva. Megkérdezted, kinek írhatod alá és, amikor közöltem, hogy hívnak, megjegyezted, milyen szép nevem van. Miután gratuláltam a novelláskötetedhez, kérdéseket szerettem volna intézni hozzád, de türelemre intettél. Azt mondtad:

- Majd a beszélgetésen! 

Valóban, minden kérdésre készségesen és kimerítően adtál választ, pedig másokhoz képest sokat kekeckedtem. Belekötöttem a  karaktereid hitelességébe arra hivatkozva, hogy én sokkal hitelesebbé formáltam volna őket. Kritizáltam a történeteid nyelvezetének modernségét. Továbbá, kifogásoltam a novellák hosszát is. Mégis higgadt maradtál, és elmagyaráztad, mit miért tettél. Sőt, a találkozó végén meghívtál egy italra is.

Ha azt, hogy megiszunk valamit, randinak lehet hívni, akkor elárulom, a randin profi módon elhitetted velem, hogy érdekellek téged. 

Minden női praktikát bevetettél, csak azért, hogy rád mozduljak. Hasonlóan pórul járt férfitársaim kedvéért felsorolok párat: nyájas, hízelgő beszéd; csábos tekintet; szexi ajakba harapás; kibontott, dús hajkorona. 

Felvittél magadhoz és a hosszú előjátékkal azt sugalltad, nem egy gyors numerára vágysz, hanem érzelmes, szenvedélyes, elnyújtott élvezetekre. Habár, akkor még hozzád képest zöldfülű tacskó voltam ezen a téren, azt vallottad, minden percét élvezted és állítottad, tiszta szívedből szeretsz. Én, a naiv húszéves férfi, hittem neked.

Másnap, miután együtt töltöttük az éjszakát, rábeszéltél, hogy kávézzunk együtt. Én, hülye módon, mert beléd zúgtam, teljesen megnyíltam előtted. Észre sem vettem, mennyire nem érdekel téged az életem. Pedig, még az internetre feltöltött alkotásaim közül is megmutattam párat. Azt ígérted, elolvasod őket, de bele sem néztél helyben egyikbe sem. A rózsaszín köd teljesen elvakított. 

Viszonyunkba sokkal többet képzeltem bele. Amikor jobban meg akartalak ismerni, szűkszavúan válaszolgattál. Te megelégedtél annyival, hogy egy héten többször is összefeküdtünk. Aztán jött a parti.

A parti, ahol mindenki téged ünnepelt. Drága ruhában, divatos sminkben, egy szemtelenül fiatal férfivel oldaladon, az összes szem rád szegeződött. Színpadias  műmosollyal citáltál gazdag barátaid, írótársaid elé, akiknek azzal dicsekedtél, milyen fiatal és életerős vagyok. Én meg büszkén feszítettem melletted, a negyvenes, csúcsformában lévő nő mellett, az általad vásárolt öltönyben, mindaddig, amíg képes voltam talpon állni. Az est vége felé túl sok pohárral gurítottam le abból a minőségi skót whiskeyből. Részegen, mindenki szeme láttára rád nyomultam, de nem bántad meg, kapva kaptál az alkalmon, hogy ismét felhívd magadra a figyelmet. Jelenetet rendeztél, majd kidobattál a főbejáraton. 

A következő napi újság tele volt azzal, hogy a berobbanó írónő újdonsült partnere lerészegedett a könyvbemutató partin. Remélem, elérted célodat! Még többen felfigyeltek rád. Aznap, akárhányszor kerestelek telefonon, nem vetted fel.

Csalódtam benned, mert én valóban szerettelek. Te csak kihasználtál, aztán eldobtál.

Álommázas hölgy

szívembe vígan gyötörsz, 

s lám félresöpörsz.