4. Vénusz- Vágy

Ami eddig történt…

Miután a Földön kitörő háború elpusztította otthonunkat, én és pár kollégám arra kényszerültünk, hogy elinduljunk az ismeretlenbe az Enigma nevű űrhajónkkal. Az út közel sem volt akadálymentes, ráadásul, mikor elértük az Androméda egyik bolygólyát, az ott lakó kéktestű lények fogságba ejtettek minket. 

Mivel, jobb dolgom nem akadt a magányos cellámba, a Skylar készülékemen elkezdtem egy amolyan naplót rögzíteni mindarról, ami ide vezetett engem és bajtársaimat.

Józsi falujában, nyomorúságos volt az élet, de ő nem tudta. Hogy is tudhatta volna, mikor arról sem volt fogalma, hogy más falvak és városok is léteznek az övéken kívül. Neki ez volt a tökéletes élet, mert nem hitte álmában sem, hogy létezik ennél jobb.

Mindezek ellenére, szíve-lelke vágyódott tovább, nem másért, csupán az ismeretlent szerette volna megismerni.

Ezek az érzések, legfőbbképpen akkor lángoltak fel a serdülő suhancban, amikor a cirkusz, végig vonult a falun.

3. Merkúr- Utazás

Ma különös dolog történt, egész eddig ezek a lények nem mutatkoztak. Csak bedugták az ételt és a vizet az ajtó résén, ennyi. De ma, ma bejöttek a cellámba. Nagyon különös, hogy a táplálék olyan, mint a miénk és a nyelvünket is beszélik. Franciául beszélnek, de hogy miért, nem tudom felfogni, hisz az angol részemről sokkal könnyebb. De nem is ez a lényeg, bejött három ilyen kéktestű idegen és gyógyszereket hoztak. Utasítottak, hogy vegyem be a gyógyszereimet.

2. Nap-kitörés

Amint elég erőt gyűjtöttem, rögtön kirohantam a munkahelyem épületéből és a szerkesztőség felé vettem az irányt. Fogalmam nincs róla, hogy voltam képes vezetni, a gondolataim és egész testem egy dologra koncentrált, hogy megtaláljam Sylviet.

Amint az utcát megközelítettem, csalódottan vettem tudomásul, hogy az le van zárva. Kiszálltam az autóból és gyalog folytattam utamat. Eszeveszetten rohantam, levegő után kapkodva. Az utcára kivonult embereket, mint a bójákat úgy kerülgettem. 

Már láttam az épületet, a hatósági járműveket, a sok mentőautót.

1. Androméda – csillagok közé emelve

       Helló, a nevem Jayson Herbert. Vicces ez az egész, mivel most egy kis készülékhez beszélek. Tulajdonképpen ez ara szolgál, hogy a jelentéseinket rögzítsük rajta, de természetesen sok mást is tud ez a kütyü. Nos, Skylar szerint, mert így nevezzük ezt a szerkezetet, már egy hete vagyok, pontosabban vagyunk itt.

Hogy hol? Azt pontosan én sem tudom, egy bolygón, amit kéktestű, magas és vékony lények népesítenek be.

A mezítlábas bandita

2008, Washington

A helyi fiatalkorúak börtönében volt többek között, Coy Ryland Braddock is, csupán tizenhét évesen, többszörös lopás vádjával, három év börtönre ítélték. Kilátástalan helyzet volt ez a fiatalember számára, a családja szétesett már régen. Édesapja gyakran poharazgatott és a drogot sem vette meg, ennek az lett az eredménye, hogy őt is rács mögé dugták. Édesanyja, úgy döntött, hogy új életet kezd és új élettársával összeköltözve, nevelték Coyt.  Azonban, Coy soha nem jött ki a nevelő apjával, mindig veszekedtek.

Csak egy nyolcéves kölyök voltam, Moszul utcáin. Feldúlták az egész várost, épületeket és autókat robbantottak mindenütt körülöttünk. Embereket láttam az utcán, állig felfegyverkezve. Akkor még nem tudtam miért, nem értettem, hogy azok az emberek miért szorongatják fegyvereiket és miért ragaszkodnak hozzá? Akár csak én a kisautómhoz.

Sajnos a kisautóm elveszett, ahogy a családom többi tagja is. Akkor még nem is értettem, hogy mi történik. Csak annyit tudtam, hogy egyedül maradtam az utcán.

William még mindig eszméletlen volt, egyik emeleti szobába vitték és az ágyra fektették. Az egész társaság türelmetlenül várta, hogy mi fog történni a fiúval. 

Doktor Lyam az életjeleit vizsgálta, amik stabilnak tűntek. 

- William a purgatóriumba van! – mondta az öreghölgy, aki immár a saját lábán állt.

- Mit tettél te vén boszorka?! – rivallt rá Haskell.

- Nem tett semmi rosszat! – vágott közbe Bella. – A túlvilágon jártunk, ahol találkoztunk egy felemelkedettel, a neve Noán.

Haskell szobájának ablakából, Harry jól látta a felcsapó lángokat. Egy darabig csak figyelte, ahogy a magasra csapó lángok nyaldossák a fekete égboltot, majd a doktorhoz fordult.

Jane az ágyon feküdt, doktor Lyam vizsgálta. Snow az ágy mellett várakozott, tekintetét a lányra szegezve, mintha ő is a diagnózisra várna.

- Nagyon megszorította a nyakát a lepedő, de nem lesz baja. Csak bekékült. – mondta végül a doktor Harrynek.

- De miért tetted ezt Jane? – fordult vissza a doktor, betegéhez.

Még ezen az este összeült, Farnum és Haskell újabb tervet kieszelni.

- Ez a csontképű zsidó nem adja fel soha! – dühöngött Farnum.

- De, fel fogja adni! – mondta Haskell, miközben italt töltött maguknak. – A te terved is jó volt, de nekem támadt egy sokkal jobb ötletem. És addig kell végre hajtanunk, amíg a seriff beteg! Így is gyilkossággal vádol, nem hiányzik még ez is!

Farnum felnevetett, de nem sokáig. Haskell komoly pillantásától elszállt a kedve.

- Szóval, mi a terv?

Haskell még az igazak álmát aludta, mikor erősen ütni kezdte valaki a szobája ajtaját. Hunyorogva ébredt, kintről hangok ütötték meg fülét.

- Értse meg doktor, hogy még nem kelt fel a főnök!

- Nem érdekel, ez nagyon sürgős! – vágta rá a doktor.

Haskell felkelt és az ajtóig vánszorgott majd kinyitotta.