A mi utcánk 3.

            Van az úgy , hogy az ember gondolatai hajlamosak az elkalandozásra csapongásra, még arra is, hogy mindenféle  történeteket jegyezzen le arra gondolva, hogy jó  lesz az még valamire. Ez éppen úgy müködik , mint a pincében a rengeteg  lom felhalmozódása ,amit soha nem használtam, és nem is fogok, és ha valaki rákérdez , hogy ez minek , akkor nyugodtam rá mondom: Jó lesz az még valamire!

                                         A mi utcánk 2.

             Ezekre a dolgokra , még valószínű visszatérünk, de azért eljött az ideje , hogy tisztázzam a cim eredetét. A dolog egyszerű, mert hiába  lakom már negyvenkét esztendeje , ugyanazon a helyen, az előző huszonhatot 

több helyen abszolváltam. Most így utólag belegondolva az utcák neveire enyhe röhögőgörcs környékez, hogy miért azt  mindjárt megtudjuk , ha felsorolom az utcák nevét.

Has ábra vágva

Szag László burgonyapürét szeretett volna a rántott húshoz. Nem volt, a sült krumplit is csak későbbre ígérték. A hasábra várva körbenézett a rendőrőrs ebédlőjében. Általában mogorva és még mogorvább emberek gyülekezőhelye volt, de feltűnően sokan mosolyogtak. Szinte az egész csapat regisztrált valamelyik, ha nem több társkeresőre. Mind neki segítettek, akit csak kedvességgel vagy hatalmi szóval rá tudott venni. A Miskolcról nemrég áthelyezett tizedes együtt tömte a hasát az iktatóban dolgozó Erikával, máskor egymást tömték az iktatóban.

Álmokfutó

Józsi, a főgépész úgy érezte, öreg már ehhez. Fellángolt benne a gondolat, hogy el se akart már jönni erre az útra, de valahogy rábeszélték.
„Csak egy rutin felderítés, úgyse lesz ott semmi, hazajössz, mehetsz nyugdíjba.”
A baja pont a hiánnyal gyűlt meg. A gyilkos aszteroidák közt a semmiben lebegve átértékelte az életét. Jártányi ereje se volt már. Hetek óta szinte a tudata erejével tartotta működésben a reaktort és a fénysebesség feletti ugróhajtóművet.

Ötödik rész

Az ajtó éles nyikordulással tárult ki. A székhez kötözött Celia önkéntelenül is összehúzta szemét a nyíláson beömlő gyér fény elől… a holdpászmában ezüstösen kavargott a kunyhó felkeveredett pora. A lány mereven nézte az egyik szemcsét, vigyázva, meg ne mozdítsa még mindig kissé sajgó fejét, s úgy kérte a belépőt:

- Don Luíz, kérem, adjon egy kevés vizet.

- Már ezerszer megmondtam, hogy az a hitvány féreg nem don!

Celia nyöszörögve nézett fel és szembetalálta magát Alfonzo haragos pillantásával.

Ívóvíz

A főgépész kinézett a komp apró üvegablakán a sötéten lebegő űrhajóra. Szerencsés megmenekülése után a látvány arra késztette, átfusson az agyán a gondolat:
"Inkább meghaltam volna..."
Kiverte a víz. Jól esett volna neki egy forró fürdő. Bár közeledve semmi esélyt nem látott rá.
– Te Cili, ezen még van élet?
– Amikor eljöttem, még volt. Nem sokat beszélgettem velük. Tudtam, fogytán a levegőd, hát kompba pattantam.

A zsilipben a kapitány lebegett.

Alapírtó, ágyhalál

A főgépész mozdulatlanul lebegett az kisbolygóöv közepén. A központi csillag fényét időnként kitakarta egy-egy szikla, de semmi sem ütközött neki. Reménytelen helyzetben volt. Irtó rosszul kellett volna éreznie magát. A sérült űrhajó megmenekült, de őt véletlenül itt hagyták.
– Kedves C9-84F3B naprendszer, ismerkedjünk még a fennmaradó két órámban… – sóhajtotta József, az oxigénszintre pillantva.
Felidézte, mi vár rá

Jelen kisregény egy ismerősöm általában egy betűs elírással alkotott vicces szavaira való szabad asszociációim eredménye. A kiindulási szavakat megadom. Ezek mindig szerepelnek, vagy felismerhetők az adott részben. Sokszor irányították a cselekmény alakulását, de volt, hogy vártam a megfelelő szóra, amit előre megírt folytatásba illeszteni tudtam.

A történet tehát a Facebookon született, de a végére külön világ keletkezett belőle.

---

Hüllőcsillag, hűlőcsillag

A Sólyom vagy ezer éves volt már.

                                         A mi utcánk 95.

           Minden fáradtságától függetlenül robbant be Sálikó a mi utcánkba. Csak néhány ház hosszat kellett menjen , hogy megpillanthassa Nagyné házát amelyik egy enyhe kanyarban leledzett. Nem mint ha nem tudta  volna eddig, de most egyszerüen nem volt türelme kivárni , hogy oda érjen. Ezért már az utca sarkától fejét oldalára billentve figyelte , hogy mikor látja meg azt a házat ahol egyszer már a boldogságát megtalálta.

                                        A mi utcánk 1.

          Ahhoz , hogy az  ember történeteket meséljen magának --először is -- el kell kezdenie. Ez  bizony nem könnyű dolog, mert nagyon oda kell figyeljen , mert  az is elő fordulhat , hogy esetleg rajta kivűl más is elolvassa. Ha az ember, nagy családból származik, és azok mind tudnak olvasni , akkor már eleve érdemes vele foglalkozni, mert valaki csak veszi a fáradtságot , meg a szeművegét, és drága idejét nem sajnálva,  olvasni kezdi az irományt.