(Ponyvanovella 2014 márciusából)

Ezt a mesét első kézből akkor mondtam el, amikor Vili bácsi kocsmájában zsíroztunk apámmal péntekenként. A többi gázos parasztot kitúrták innen, hadd játszanak józanul a gázos lotyókkal. Fél mérföldről ki lehetett szagolni, kik és hányan lőtték el a tárat. Meg se csutakolták; az egész gyárüzem fintorogva lebzselt a szalagoknál. Hidd el, öregem; sokkal trehányabb, mint amikor a csövesek a macskakőre szarnak.

Amúgy apám nem ilyen volt, de ő is fricskázta a gusztust tisztességesen.

 Pulzusa stabil, vérnyomása rendben. Állapotában változás nem történt. Látogatókat továbbra sem fogadhat. 

 Az ügyeletes nővér, eredeti nevén Kedves Nővér, a régi betegeknek csak Nővérke, sorra járta kortermeket, elesettek után kutatva. Ezen példányokból nem szűkölködött a hely, lévén, hogy elfekvőről van szó ebben a darabban. Mégis azon az éjszakán, mintha megkegyelmezett volna a sötétség a mindenség felett. Lágy semmivel takarta az alvók álmát, korszerű ultradesign fotelekbe csomagolta a sérültek fájdalmát. 

 Pulzusa gyönge, vérnyomása alacsony.

  Miklósék a Japánban jó helyet kaptak. Távol Afrikától, távol a világ zajától. Miklósnak rögtön feltűnt, hogy János tisztán, érthetően beszéli a nyelvet. Az anekdoták másról emlékeztek. János ujjai közt úszóhártya feszült, persze egyáltalán nem látványosan. Öltönye kiváló, testre szabott, Franz Reichelt műhelyéből való. Kellemes úriember benyomását keltette. Már túl voltak a kötelező körökön, amikor János a beszélgetést az érdemi részre terelte.

 Sári késve érkezett a találkozóra, de Miklós már hozzá volt szokva, hogy a nőnek az üzleti etikett nem erős oldala. 

 - Hello idegen! - köszöntötte Sári és kiöltötte villás nyelvét Miklósra. Miklós maga is meglepődött, de a látvány erotikusan hatott rá.

 Sári a legutolsó módi szerint öltözködött, állítása szerint, hogy ne tűnjön ki a tömegből. Piros nadrágtartó, mahagóni színű sétapálca, vékony rajzolt bajusz és fekete keménykalap az akkortájt elterjedt Lloyd, vagy ki tudja milyen szalmakalap helyett, hogy a lehetőség szerint valamelyest kitűnjön a tömegből.

 Miklós kávéscsészével kezében, belépett az iroda konyhájába. Andi és Anikó éppen bájcsvejt folytatott az egyik feltörekvő alkalmazottal. Miklósnak imponált a két nő viselkedése, ahogy kezelték, pontosabban, ahogy hülyére vették az illetőt.

 - Csatlakozhatom? - kérdezte Miklós, de már csatlakozott is.

 - Hát persze, gyere csak - invitálta Anikó és Miklós karjába karolt. - Zoli éppen egy történetet mesélt, ami a golfpályán történt vele tegnap délután.

- Csakhogy itt vagy! - köszöntötte Andrea, egy vaskos íróasztal mögül. Miklós megkerülte a kacatokkal teli, mozdíthatatlan darabot, átölelve Andit, a levegőbe cuppantott és ő viszont.
- Csinos a szoknyád - jegyezte meg és helyet foglalt az asztalon.
- Ne hízelegj, te pimasz dög! - fegyelmezte Miklóst, mint egy doromboló macskát szokás.
- De most komolyan, majdnem kilátszik a bugyid, még szerencse, hogy a járógéped eltereli a figyelmet - Miklós felnevetett, elharapva a mondat végét.

Hamarosan a forgatagban találta magát és a város vérkeringésének részévé vált a többi hangyával egyetemben. Átjárta a lüktetés, a közös küldetés gondolata, a boly teljes jogú tagjává vált, bár a legutolsó divathullámtól visszahőkölt, amikor szembetalálkozott vele nap mint nap. Miszerint: Girardi, egyesek szerint Lloyd kalap, vékony bajusz, fehéren-fekete vagy feketén-fehér lakkcipő, nadrágtartóval megspékelve, ráadásul sétapálca és mindennek a tetejébe unisex.

- Mi a picsa? - már rég befejezte a habozást. Borotvával a kezében várakozott, a mobilra meredve. Végül megszólalt egy női hang.
- Szőcs Andrea, miben segíthetek?
- Neked mióta szokásod megvárakoztatni engem? - bosszankodott Miklós.
- Neked is jó reggelt Miklós! - lendült támadásba a dobozszerű, recsegő árnyalat.
- Hagyjuk már! - a borotva hosszan végigszántott egy sávot a puha, lágy arcfelhőben.
- Milliószor hívtalak az este.
- Dolgoztam.
- A Kolibri bárban?
- Ja, a Bárány ikrekkel ugrottunk be.

 A vakító reggeli fehérség olykor önvizsgálatra adhat okot...

 - Élek. Még mindig élek - szaladtak ki Miklós száján az önkéntelen szavak.

 - Mit motyogsz? - kérdezte valaki. Valaki mézédes illata még mindig ott hevert az ágyon Miklós mellett.

 - Csak azt mertem mondani, hogy milyen szerencsés alak lehet, akit egy angyal ver fel hajnalban egy átmelózott éjszaka után.

 - Undok vagy - jegyezte meg Valaki, erősen deformált magán és mássalhangzók kíséretében

 A vakító reggeli fehérség olykor önvizsgálatra adhat okot...

 - Élek. Még mindig élek - szaladtak ki Miklós száján az önkéntelen szavak.

 - Mit motyogsz? - kérdezte valaki. Valaki mézédes illata még mindig ott hevert az ágyon Miklós mellett.

 - Csak azt mertem mondani, hogy milyen szerencsés alak lehet, akit egy angyal ver fel hajnalban egy átmelózott éjszaka után.

 - Undok vagy - jegyezte meg Valaki, erősen deformált magán és mássalhangzók kíséretében.