A vakító reggeli fehérség olykor önvizsgálatra adhat okot...

 - Élek. Még mindig élek - szaladtak ki Miklós száján az önkéntelen szavak.

 - Mit motyogsz? - kérdezte valaki. Valaki mézédes illata még mindig ott hevert az ágyon Miklós mellett.

 - Csak azt mertem mondani, hogy milyen szerencsés alak lehet, akit egy angyal ver fel hajnalban egy átmelózott éjszaka után.

 - Undok vagy - jegyezte meg Valaki, erősen deformált magán és mássalhangzók kíséretében. Éppen a rúzst illesztette ajkára, határozott, de kellőképpen finom mozdulatokkal.

 - Túl kedves vagy velem. Egy utolsó rohadék vagyok, a föld legmocskosabb teremtménye.

 - Nem látok okot, hogy vitatkozzak veled. - Valaki csókot nyomott Miklós elgyötört, egyébként ágyról lelógó fejére, vagyis inkább a tarkójára. Miklós feltekintett, de már csak a távolodó tangát öltött tomport látta.

 - Vali?

 - Mondd!

 - Elfelejtettem. - Persze nem felejtette el, csupán kínosnak vélte elmesélni, hogy megint a finn üvöltő skorpióval álmodott.

 Megint átkergette a városon. Idegen utcákon, ismeretlen utakon rohant keresztül, nyomában az ormótlan finn autókat sodort el, falakat döntött le és kiáltozott. - Állj meg! Állj meg Miklós! Nem akarlak bántani, csak beszélni akarok veled. Te, bohókás barom, hát nincs miért elfutnod előlem. - Minden mondat végén lecsapott farkával a puha aszfaltba, bizonyítván szándékait. Fullánkja nyomán kráterek keletkeztek, melyekből piciny üvöltők másztak elő. Ezek egy része szintén Miklóst követte, míg mások, csikkeket és az utca szemetét gyűjtötték befőttes üvegekbe. Megint mások, sarkokon bandákba verődve, a capella rögtönzésbe bonyolódtak.

 Somebody has to die

 Today to die

 To die today

 Someone has to die

 Who hoo

 Who hoo

 Who will be?

 Az eleven képet Vali mezítlen lába rúgta szét. Mintha táncolna a parkettán, ahogy suhan könnyű lépteivel a szobán át, Miklós számára legalábbis úgy tűnt.

 - Este találkozunk? - kérdezte Vali, immáron a cipőjét igazgatva.

 - Még azt sem tudom, egy óra múlva hol leszek. Fel kell hívnom az irodát.

 - Akkor csók. Majd kereslek.

 - Csók - mondta Miklós a csukott ajtónak.

 Kisvártatva Miklós erőt vett magán, felkelt és az ablakhoz lépett. Valit kutatta a tömegben. A hangyák színes ruhákat öltve kerülgették egymást, céljuk felé törekedve. Innen fentről nem volt kivehető az arcuk, Miklós mégis, mintha olvasott volna gondolataikban.

 "Te ott, nem szereted az anyádat, de nincs miért aggódnod, mert ő sem téged."

 Mutatóujjával becélozta a következő áldozatot és elsütötte a fegyvert.

 "Te meg utálod a főnököd, legszívesebben visszafordulnál, beteget jelentenél, de félsz, hogy kirúgnak aztán nem lesz, aki eltartja a gyereked."

 Újratöltött.

 "Te annyira magabiztos vagy, hogy szinte meggörbíted az egóddal a teret. A világ a játszótered, csak olyan kibaszott tehetségtelen vagy mindenben, hogy az már szánalmas."

 - Nem megy ez nekem - felhagyott a kereséssel és a telefonja után nyúlt. A fürdő felé vette az irányt. Menetközben bőszen irtotta a fölösleges üzeneteket. Tárcsázott és a kihangosított készüléket a borotválkozó szekrény legközelebbi polcára tette. A ritmusos hívójel hosszan kereste a vonal másik végén lévő személyt.

 - Mi a picsa? - már rég befejezte a habozást. Borotvával a kezében várakozott, a mobilra meredve. Végül megszólalt egy női hang.

 - Szőcs Andrea, miben segíthetek?

 - Neked mióta szokásod megvárakoztatni engem? - bosszankodott Miklós.

 - Neked is jó reggelt Miklós! - lendült támadásba a dobozszerű, recsegő árnyalat.

 - Hagyjuk már! - a borotva hosszan végigszántott egy sávot a puha, lágy arcfelhőben.

 - Milliószor hívtalak az este.

 - Dolgoztam.

 - A Kolibri bárban?

 - Ja, a Bárány ikrekkel ugrottunk be. Rengeteget tudnak inni.

 - Azt látom, majdnem lenulláztad a kártyádat. És?

 - Előkészíthetitek a szerződést.

 - Megcsípted őket?

 - Ezért tartanak, nem? Szóval? Mi a mai menü?

 - Délelőtt itt van rád szükség és ó, majd elfelejtettem, egy órakor Jánossal ebéd a Japánban.

 - Jánossal? - tétovázott. - Azzal a Jánossal? Miről van szó?

 - Igen, azzal és fogalmam sincs. A titkárnőjével üzent, hogy szabadítsak fel neked egy órát.

 Miklós eltöprengett egy pillanatig.

 - Rendben, nyolckor találkozunk. Csókolom a segged!

 - Azt el is várom! Pusszantalak drágám! - a kapcsolat megszakadt.

 - Vajon mire gondolt, hogy megcsókoljam a seggét vagy, hogy időben beérjek?

 Miklós leöblítette a pengét, majd a tükör előtt forgatta az arcát, kifelejtett szigeteket kémlelve.

 A jellegtelen kis hazug dallamtól szédülés kerülgette a szűk liftben, előcsalogatva az éjszaka izzadt emlékét. A karjai a skorpió ollói közé szorítva, minden erejét összeszedve feszül a rém akaratának, de az mintha egy kis engedetlen bábot mozgatna, játszik vele. Mielőtt leszakadtak volna végtagjai, halk surrogással szétnyílt előtte a lift ajtaja.

 - Jó reggelt uram! - hangzott a kötelező, mégis készségesen előzékeny köszöntés.

 - Magának is Feri!

 Feri a portáspult mögött állt, mélybordó árnyalatú portás egyenruhában. Az összképet csupán a disznófej rontotta, amelyet Feri a saját feje helyett viselt. Miklós általában igyekezett ügyet sem vetni erre az apróságra, de aznap ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy megérintse a konnektor formájú orrot. Kezét mélyen a zsebébe süllyesztette.

 - Miklós, ön mindig viccel velem. - Miklósnak úgy tűnt, mintha Feri malacpofája mosolyba rándult volna, de elhessegette a pillanatot, mert az lehetetlen.

 - Hát persze Alfréd, csak a megboldogult Ferenc emlékét igyekszem ápolni.

 - Mindent elkövetek, hogy édesapám nyomdokaiba léphessek.

 - Szép küldetés! Mióta is szolgál itt?

 - Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magokat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket.

 - Hogyan? - kérdezte zavartan.

 - És terhet viseltél, és béketűrő vagy, és az én nevemért fáradoztál és nem fáradtál el. De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad. Emlékezzél meg azért honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz. De az megvan benned, hogy a Nikolaiták cselekedeteit gyűlölöd, amelyeket én is gyűlölök. Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van. * (János Apostolnak mennyei jelenésekről való könyve; Károli Gáspár fordítása)

 - Ööö... Nem... nem kérek taxit, köszönöm. Viszlát Alfréd! - köszönt el a vigyorgó malacfejtől.

 - Szép napot önnek is uram!

 Miklós kilépett az utcára és visszanézett az üvegajtón keresztül. Alfréd szokás szerint visszanyerte eredeti formáját.

 Hamarosan a forgatagban találta magát és a város vérkeringésének részévé vált a többi hangyával egyetemben. Átjárta a lüktetés, a közös küldetés gondolata, a boly teljes jogú tagjává vált, bár a legutolsó divathullámtól visszahőkölt, amikor szembetalálkozott vele nap, mint nap. Miszerint: Girardi, egyesek szerint Lloyd kalap, vékony bajusz, fehéren-fekete vagy feketén-fehér lakkcipő, nadrágtartóval megspékelve, ráadásul sétapálca és mindennek a tetejébe unisex. Sietősen átvágott a téren, a hűvös fuvallat felélénkítette. Távolról vén szaxofon szólt. Ahogy közeledett a földalatti lejáratához, erősödött a dallam. A tárcája után nyúlt és elővett egy nagyobb címletű bankjegyet. Amikor odaért, kezét a zenész vállára helyezve, halkította a hangszert.

 - Volna egy üzleti ajánlatom - mondta Miklós.

 - Éspedig? - érdeklődött a művész.

 - Nézd! Becsülöm, hogy korán felkeltél, hogy órák hosszat gyakorolsz, hogy jól szóljon zene, de - Miklós a mutató és nagyujja közé csippentve, a muzsikus felé nyújtotta az arcképes színespapírt sok nullával - gyűlölöm ezt a hangszínt, amit ez a rézdarab idéz elő, ezért erre a hétre megváltanám a helyet vagy időt tőled. Mit szólsz hozzá?

 - Azt, hogy pofátlanság, amit művelsz. - hangzott a sértődött válasz.

 - Nem valami profi hozzáállás. A helyedben gyorsan megbeszélném ezt a lehetőséget az önérzetemmel, mert az időm nem végtelen.

 - Azt hiszed, nem tudom milyen ember vagy?

 - Azt hiszem, nem veszel komolyan - Miklós úgy tett, mintha indulni készülne.

 - Legyen - mondta a kelleténél hangosabban a zenész. Eltávolította a szaxofonról a fúvókát és zsebre vágta.

 - Kilencvenhét, Szamos Big Band, Gyerek a hintaszékben, His master’s voice kiadó. - Miklós átadta a pénzt az elképedt virtuóznak és lesietett a lépcsőn.

 A metrókocsi igen konszolidált képet festett a korszellemhez képest. A korai csúcsforgalom ellenére, valami csoda folytán még maradtak üres ülőhelyek. Miklós a vagon végében állt a kocsi falának támaszkodva, mint mindig. Híreket és üzeneteket olvasott telefonján, mint mindig.

 A következő megállóban két napszemüveges fiatalember szállt fel, némi bűz és alkoholpára kíséretében. Nagyot rándulva megindult a szerelvény, mire az érkezők elkiáltották magukat.

 - Na jó! Mindenki a helyén marad, senki sem mozdul! Tárcákat, ékszereket, értékeket a zsákba! - kezükben fegyverrel és nylonszatyorral, a kocsi két vége felé indultak az utazók elé tárva mindkét alkalmatosságot.

 - Ami sok az sok! - ellenkezett egy idősebb úr.

 - Sok a szöveg is. A többiek is perkáltak, neked is támogatnod kell a rászorulókat - megrázta az öreg orra előtt a szatyrot, végül az ő tárcája is az alján landolt. Mire Miklóshoz ért, kis hasat növesztett a zsák.

 - Hé, te! - nógatta a rabló.

 - Egy pillanat csak ezt befejezem - közölte Miklós és tovább babrált a telefonjával.

 - Majd én befejezem helyetted! - kiáltotta a kellemetlen fiatalember.

 Dühödten Miklós felé lendült, aki egy apró mozdulattal, kibillentette egyensúlyából ellenfelét. Az azonnal a padlóra került. Miklós a legközelebb ülő utas kezéből kiragadta a sétapálcát és annak vasalt végével, támadója éppen támaszkodó alkarjára mért egy bődületes ütést. Az ebből eredő átható fájdalomra, illetve törésre egyértelmű szimptómák utaltak, ennek dacára törekedett sértetlennek látszani a balga. Ismét két lábra igyekezett, ezt megelőzendő Miklós egy újabb ütést helyezett el, ezúttal az arcán. Koppant a bot vége és repült a napszemüveg.

 A másik elkövető egyéb elfoglaltságai miatt lemaradt a jelenetről, csak a végeredményre lett figyelmes. A társa teste magatehetetlenül rázkódott, amikor a szerelvény váltókon haladt át. Miklós a jövőt illetőleg elég határozott elképzelésekkel közeledett felé, majd megállt egy sétapálcányi űrt hagyva kettejük között.

 - Hogy szeretnéd, hogy legyen? - kérdezte Miklós a félelem leghalványabb jele nélkül.

 - Megböklek, te meg itt vérzesz el - jelentette ki kettesszámú rabló, némileg zavart hanglejtéssel.

 - Ne haragudj, de szerintem rosszul mérted fel a helyzeted. Ezt a boltot elbuktátok, ha még nem tűnt volna fel. Amennyiben ragaszkodsz hozzá, nagyon szívesen kipróbálom rajtad ezt a míves iparcikket - a botra mutatott. - Örömmel megteszem, bár tudom nehéz gyerekkorod volt és ezt azóta sem sikerült feldolgozni vagy túllépni rajta. Kivetett a társadalom, s a többi.

 - Te szórakozol velem?

 - A válaszom egyértelmű nem, de nem vagyok a pszichológusod, hogy átbeszéljük a problémáidat, viszont valahogy dűlőre kell jutnunk ebben az ügyben.

 - Miért kellett ez ember? Elvittük volna a szajrét és mindenki mehetett volna a dolgára - egy pillanatra megingott a hiúságában megtépázott tétova bűnöző figyelme. Miklós kihasználta az alkalmat, közelebb ugrott és egy szakszerű ökölcsapással ártalmatlanította áldozatát.

 - Ezt soha ne próbálják ki otthon! - figyelmeztette a meghökkent utasokat.

 Kósza ötlettől vezérelve átkutatta a kábán heverő alak zsebeit.

 - Nemes Ferenc és társulata műsorát látták, hallották. Tapsot nekik! - kiáltotta és eltette az igazolványt. Az egyik bámészkodó segítségével megszabadította viharvert kabátjától a szuszogó férfit. A kabát alól egy bőrlebernyeg bukkant elő. Denevérszárny. Miklós hümmögött egy sort és magára öltötte az egykoron jobb napokat látott darabot. Azután a csoda folytán épen maradt napszemüveget az orrára biggyesztette.

 - Elnézést, szabad? - nyúlt az egyik utas Girardi, mások szerint Lloyd kalapjáért.

 A vagon lassított, finoman becsordulva az állomásra.

 - Köszönjük, hogy velünk utaztak - szólt Miklós a döbbent csöndbe és távozott.

 Néhány perc múlva egy elhagyatott mellékutcában találta magát, messze a forgalomtól, messze a térfigyelő rendszerek tolakodó világától. Megszabadulva a frissen szerzet javaktól, folytatta útját az ügynökség felé.

 - Csakhogy itt vagy! - köszöntötte Andrea egy vaskos íróasztal mögül. Miklós megkerülte a kacatokkal teli, mozdíthatatlan darabot, átölelve Andit, a levegőbe cuppantott és ő viszont.

 - Csinos a szoknyád - jegyezte meg és helyet foglalt az asztalon.

 - Ne hízelegj, te pimasz dög! - fegyelmezte Miklóst, mint egy doromboló macskát szokás.

 - De most komolyan, majdnem kilátszik a bugyid, még szerencse, hogy a járógéped eltereli a figyelmet - Miklós felnevetett, elharapva a mondat végét.

 - Elmész ám te a… - Andi egy iratköteggel Miklós térdére csapott, de vele nevetett ő is.

 - Minek csípted így ki magad? Várunk valakit?

 - Reméltem, hogy János tiszteletét teszi nálunk, gondoltam bedobom magam, de sajnos csak a nagyságos úrra kíváncsi.

 - Gondoltad bedobod magad? Cserbenhagynád a veled kapcsolatos perverz fantáziáimat?

 - Te már lekéstél rólam öregem, bármi járjon is rólam abban a kacskaringós agyadban.

 - Mennyit késtem? - Miklós kihúzta a felső fiókot és az abban található kiflikből választott egyet, miközben Andi az órájára nézett.

 - Ma legalább fél órát, ha összeadjuk a többivel… Hé! Az az én ebédem! - harsant fel a nő.

 - Majd hozok másikat - Miklós magába tömte a friss pékárut.

 - Hát ez az. Nem hozol. Mindig megígéred, de soha nem hoztál még. Különben is, eridj, dolgozni. Gyuri reggel óta vár az irodádban.

 - Mit akar?

 - Nem tudom. Valami baja van. Szarul fest.

 - Hiszen ő mindig úgy néz ki, mintha áthúzták volna a csatornán.

 - De ma különösen szarul, nah. És Biankát is fel kell keresned, és a hatos stábbal is egyeztetned kell, aztán Sára is kért időpontot, meg ezeregy ügyed van, úgyhogy jó lenne, ha igyekeznél.

 - Bianka és Gyuri külön találkozót beszélt meg? Itt valami titok lappang.

 - A te ügyed. A te betegeid. Foglalkozz velük!

 - Megteszem, ami tőlem telik - Miklós lenyelte az utolsó falatot. - Hát ez jól esett, tényleg.

 - Hogy te micsoda pofátlan alak vagy.

 - Hm, szerintem nem te vagy az első, aki ez mondja. Egyébként Vali még nem keresett?

 - Ki az a Vali? - Andi összeráncolta homlokát.

 - Na, ki?

 - Vali? - értetlenkedett tovább Andi.

 - Mindegy. Felejtsd el!

 Andinak igaza volt. Ahogy Miklós meglátta, Gyuri tényleg különösen szarul festett.

 - Szervusz, öregem! - köszöntötte Miklós, majd kezet ráztak. - Megkínálhatlak valamivel?

 - Nem köszönöm, Andi titkárnőjétől már kaptam egy kávét.

 - Ha nem haragszol, kérek magamnak is egyet. Anikó? - kiáltott ki az irodából. - Lennél olyan kedves? - Miklós a kávé egyezményes jeleit mutatta Anikónak. Egy láthatatlan csészében, egy láthatatlan kanállal kevert láthatatlan kávét.

 Miklós helyet foglalt a székében. Tekintetével Gyurit fürkészte.

 - Mi lenne, ha rögtön a tárgyra térnénk? - vetette fel az ötletet.

 - Ki szeretnék lépni.

 Miklós rövid hatásszünetet tartott.

 - Megkeresett valaki? - tette fel a célirányos kérdést.

 - Semmi ilyesmiről nincs szó. Nyugalmat szeretnék, rendezni az otthoni dolgokat. Érted? - Gyuri válasza őszintének hatott.

 Anikó megérkezett a kávéval. A kávé mellé egy üveg ásványvízzel is szolgált, Miklós visszafogottan vizslatta, ahogy a pohárba töltötte.

 - Köszönöm! - Miklós megköszönte. - Anikó, itt maradnál egy pillanatra?

 - Miben állhatok szolgálatodra?

 Miklós felállt a székéből és komótos sétába kezdett a bútorok körül.

 - Csak egy perc az egész, kérdezni szeretnék valamit.

 - Figyelek - Anikó lehuppant.

 - Miről álmodoztál kisgyerekként? Mi szerettél volna lenni?

 - Titkárnő az ügynökségnél - mindannyian felnevettek.

 - Nagyon jó válasz, de ez nem egy felvételi elbeszélgetés. Tehát?

 - Volt egy gyönyörű ruhám, nagyon ritkán engedték, hogy viseljem. Amikor rajtam volt csodálatosnak éreztem magam. Sokkal szebbnek, mint a többi gyerek. Gondolom, mindenkinek meg vannak ezek a kis bolondságai ebben a korban. Szóval felvettem a ruhát, anyám cipőjébe bújtam, felhangosítottam a zenét és a tükör előtt beleénekeltem a fésűbe. Pózoltam, táncoltam, ringattam a csípőm, ahogy a videoklipekben láttam. Sztár voltam, a közönség szeretete emelt a magasba. És az a vicces, hogy tényleg éreztem, tényleg megtörtént.

  Miklós az ablakpárkánynak támaszkodott, mintha a városnak címezné mondanivalóját.

 - Anikó, tudod ki az az ember ott melletted?

 - Hogy érted ezt? - Anikó Gyurira nézett. - Gyurit mindenki ismeri az irodában.

 - Nem ismeritek igazán - Miklós elfordult az ablaktól. - Amit az előbb felsoroltál, azt ő mind valóra tudja váltani. Csodákat vált valóra. Álmokat vált valóra. Én sem tudom hogyan. Birtokában van egy bizonyos erőnek, aminek kevesen ezen a világon. Istennőket vagy isteneket ad az embereknek. Álmokat vált valóra.

 - Ezt már mondtad - jegyezte meg Anikó.

 - Milyen alak lennék, ha - Miklós zavartalanul folytatta a szentbeszédet - ha engedném, hogy felhagyjon ezzel a tevékenységével?

 - Hát én... Nos én... - hebegett Anikó a megfelelő szavakat keresve. - Én úgy gondolom, hibát követnél el.

 - Így van! - Miklós a kezét nyújtotta Anikónak. Felsegítette és megcsókolta a kecses kacsót. - Köszönöm, hogy kimondtad helyettem.

 - Örülök, ha segíthettem - Anikó mosolygott és elhagyta az irodát. Miklós hosszan bámult utána, na nem is a fenekét, hanem azt a kis farkat kémlelve, ami kilógott a szoknyája alól.

 - Jó csaj, mi? - kérdezte Miklós. - Habár nem egy észlény.

 - Majd beletanul.

 - De te képes lennél megcsinálni őt is, nem?

 - Nem tudom. Valószínű - szabadkozott.

 - Mennyi idő? - Miklós felhajtotta a vizet. - Mennyi idő, amíg felfuttatsz egy terméket?

 - Ez rengeteg összetevő függvénye, legfőképp a forrásokon és a megrendelő igényén múlik.

 - Két hónap elegendő lenne?

 - Egy közepes csomaggal, talán.

 Miklós szótlanul megtett még egy kört és végül úgy döntött, visszaül a helyére.

 - Bianka a probléma, igaz? - tette fel a kérdést.

 - Bianka? - Gyuri meglepődött a hirtelen témaváltástól.

 - Tudok a gondjaitokról - Miklós hangja mélyebbé vált egy árnyalattal.

 - Hallottam, hogy el akarjátok venni tőlem a projectet. Bianka elmondta.

 - Elmondta? - Miklósnak felderült a tekintete. - Valójában ezt akartad megelőzni? Megegyezünk egy méltányos összegben, írunk egy szép ajánlólevelet és elválnak útjaink? Ezt gondoltad?

 - Én tényleg megpróbáltam mindent. Sajnálom, hogy nem tudtam hozni a mutatókat. Teljesen magamra voltam utalva. Új szponzorok után kellett néznem, a régiek kihátráltak Bianka mögül. Új kiadóval kellett egyezkednem. Megkaptam ezt a bejáratott nevet, és vele együtt egy valagnyi nyűgöt is a nyakamba. Azzal a nővel egyszerűen nem lehetett együtt dolgozni. Késett a forgatásról vagy el sem jött...

 - Úgy viselkedett, mint egy primadonna? - szakította félbe Miklós.

 - Valami hasonló, csak sokkal rosszabb. A drága stúdió időt ennek ellenére valakinek ki kellett fizetni - Gyuri megigazította az öltönyén az egyébként hibátlanul fekvő revert. - Aztán bedobtam neki, hogy nézhet magának másik ügynököt, mert én ezt így nem vagyok hajlandó folytatni a továbbiakban. Erre sírt, könyörgött, hogy adjak neki még egy esélyt. Átbeszéltünk mindent. Végig csinálta az elvonót és egy darabig, tényleg, mintha rendbejöttek volna a dolgok. Új imidzset kreáltunk, új hangzásvilágot teremtettünk, a legjobb dj-ket szerződtettem, a legjobb szövegírókat, és Bianka is tényleg odatette magát, összehoztunk egy egész minőségi anyagot, megtámogattam egy korrekt kampánnyal és a népeknek tetszett. Be voltunk táblázva hosszú hónapokra előre, fellépések, koncertek, tv-s szereplések. Tisztességesen termelte a pénzt és egyszer csak összeroppant. Nem is emlékszem, hol voltunk, bakker, olyan részegen jelent meg, hogy nem tudott megállni a színpadon. Elfelejtette a szöveget, a közönséget énekeltette, borzasztó volt, de még akkor sem adtam fel. Odaköltöztettem hozzánk, érted? Követtem mindenhová, mintha a személyes gyámja lettem volna. Kati a feleségem, talán emlékszel rá, találkoztatok párszor.

 - Persze, emlékszem. Csinos, intelligens nő - vágott közbe Miklós.

 - Szóval Kati teljesen kiakadt, és most már így utólag igazat adok neki. Bianka belőtte magát, meztelenül rohangált a lakásban, az udvaron, az utcán. Meg egyáltalán, tűrhetetlen volt a viselkedése. A csúcs az volt, amikor a fürdő előtt végezte a dolgát, mert az egyik gyerekem éppen használni merte azt. Nem is, várjál, tévedek. A csúcs az volt, amikor majdnem felgyújtotta a házam.

 - Honnan szerezte a drogot?

 - Bárhonnan - Gyuri széttárta a karját. - Kiment a wc-re és kiütve tért vissza. Amikor elvettem tőle a pénzét, a stage-ben találtam rá, egy helyi dílerrel a lába között. Bármire hajlandó volt némi cuccért cserébe.

 - Apropó, ha már így felvetődött, te nem feküdtél le vele? - érdeklődött Miklós.

 - Most nem fogok itt szakmázni neked. Te is jól tudod, hogy a termék sokkal irányíthatóbb, ha mélyebb érzelmi kötődés alakul ki köztetek.

 - Ebben az esetben, bölcs döntés volt, hogy nem egy punk zenekart bíztunk a gondjaidra.

 - Ti nem tudjátok elképzelni, hogy mit éltem át...

 Miklós csendre intette Gyurit, jelezve számára, hogy más irányba kívánja terelni a társalgás további menetét.

 - Bianka blöffölt, te meg bedőltél neki.

 - Mi van? - értetlenkedett Gyuri.

 - Az van, hogy jól dolgoztál. Selejtes árut kaptál. Kíváncsiak voltunk, hogy mit hozol ki belőle.

 - Teszteltetek? - Gyuri felemelte a hangját, de mielőtt folytathatta volna, Miklós közbevágott.

 - Kár volna téves következtetéseket levonni az esetből, még inkább hangot adni ezen véleményednek, ami az ügyet illeti. Szeretnélek megnyugtatni, hogy maximálisan elégedettek vagyunk a teljesítményeddel. A vizsgamunkád makulátlan.

 Gyuri magába roskadva bámulta a szőnyeget. - Rémálom volt az elmúlt időszak. Komolyan. Dolgoztam már sportolókkal, színészekkel, autógyárakkal, jótékonysági intézményekkel, soroljam még? Kismillió megbízást kaptam tőletek, de egyik sem vett ennyit ki belőlem.

 - Ezt nem vonom kétségbe, de túl vagy rajta. Megkérdezhetem mennyire vagy otthon a napi politikában?

 - Figyelem a kollégák munkáit, nagyjából ennyi. Miért fontos ez?

 - Az irányvonalakkal azért tisztában vagy?

 Gyuri bólintott válaszul.

 - Mennyiben más egy miniszter, mint egy popdíva, szerinted?

 - Erről lenne szó? Kapok egy politikust? - érdeklődött Gyuri?

 - Igen is, meg nem is - titokzatoskodott Miklós.

 - Egy pártot?

 - Egy ideológiát kell egyensúlyban tartanod a térségben. A demokráciát.

 Miklós kávéscsészével kezében, belépett az iroda konyhájába. Andi és Anikó éppen bájcsvejt folytatott az egyik feltörekvő alkalmazottal. Miklósnak imponált a két nő viselkedése, ahogy kezelték, pontosabban, ahogy hülyére vették az illetőt.

 - Csatlakozhatom? - kérdezte Miklós, de már csatlakozott is.

 - Hát persze, gyere csak - invitálta Anikó és Miklós karjába karolt. - Zoli éppen egy történetet mesélt, ami a golfpályán történt vele tegnap délután.

 - Nocsak, nocsak? Úgy érzem, túlfizetjük a dolgozóinkat, nem gondoljátok? - kérdezte szenvtelenül Miklós.

 - Nos, tulajdonképp, munkaügyben jártam el - védekezett Zoli.

 - Dicséretes. Ilyen emberekre van szükségünk! És mit csináltál ott? Te voltál a labda?

 Zoli arcán kényszeredett mosoly jelent meg.

 - Ne haragudj! Csak viccelek - Miklós hátba vágta Zolit, mint öreg cimborák között szokás. - Nah, de félbeszakítottalak, kérlek, folytasd!

 - Azt hiszem jobb, ha megyek. Egy fontos hívást várok - mondta Zoli.

 - Képzelem mi lehet az a fontos hívás, hogy anya mit főzzön ebédre - gúnyolódott Miklós, miután Zoli elhagyta a terepet. - Ez titeket tényleg szórakoztat? - fordult a nők felé.

 - Miért kergetted el? Olyan aranyos volt - unszolta Andi.

 - A mankódba lemerném fogadni, hogy csak azért vetted fel, hogy bosszants.

 - Most, hogy így mondod... Ötletnek kiváló. Egyébként jössz nekem egy kiflivel!

 - Rendelj valamit a számlámra! - Miklós a mosogatóba öntötte a kihűlt kávét.

 - Miért mindig kávét vitetsz az irodádba, ha sosem iszod meg? - kérdezte Anikó Miklóst bámulva, ahogy elöblíti a csészét.

 - A hagyomány miatt, meg szerencsét hoz. Jaj, megtennéd nekem, hogy utánanézel Valinak? Valloch Valéria melyik reklámügynökségnek dolgozik? Egyszerűen kiment a fejemből, telefonon nem érem el.

 - Neked bármit. Gyurival jutottál valamire?

 - Hát persze. A hathatós segítségeddel. Áruld már el, hogy csinálod? Még a szemed is csillogott, ahogy előadtad azt az édes történetet a kislányról. Legszívesebben megtapsoltam volna az alakításod - Miklós megtörölte a kezét, és az elhasznált szalvétát a konyha másik végében lévő kukába hajította.

 - Mielőtt szobára mentek, azért kíváncsi vagyok mennyibe fog ez nekem kerülni? - Andi mankójával megbökte Miklóst.

 - Két hét Marienbadban. Gyurinak meg a feleségének.

 - Nem egészen erre gondoltam - komolyodott el Andi.

 - Megcsinálja a munkát, nincs miért aggódnod.

 - Enyhén szólva nagy ugrásnak tartom, hogy a pódiumról a pulpitusra helyezted.

 - Bianka kiváló végállomást jelentett a kiképzés szempontjából. Az a nő egy valódi szivola.

 - Mindannyiunk érdekében remélem, tényleg képes menedzselni egy háborút.

 Az ajtó kitárult, Bianka bizalmatlanul méregette Miklóst.

 - Bemehetek? - kérdezte Miklós.

 - Persze, fáradj beljebb - Bianka hátat fordított a vendégnek és letelepedett a nappaliba a tv előtt.

 - Felmondtál a bejárónőnek? - Miklós pillanatok alatt felmérte a lakást.

 - Nem muszáj szemétkedned - válaszolt Bianka, tekintetét le sem véve a képernyőről.

 - Igazad van, nem muszáj, de jót tesz a csakráknak, viszont ahogy elnézlek, nálad nem vált be.

 - Cinikus pöcs - vetette oda a nő.

 - Neked is boldog névnapot drágám! Leülök, ha nem bánod - Miklós ledobálta a kacatokat az egyik még stabilnak tűnő székről, miközben Bianka igyekezett tudomást sem venni róla. - Látom, leköt a műsor.

 Egy régi klip ment éppen.

 Bianka fiatalon.

 Bianka frissen.

 Bianka alig ruhában, felkínálja a lelkét a kedves nézőknek.

 - Emlékszel erre a felvételre? Milyen naivak voltunk mindketten, mennyire hittünk benne, hogy megváltoztathatjuk a világot.

 Miklós devalvált képeket és érzéseket idézett fel magában abból az időből.

 - Hogyne emlékeznék. A vágó egy teljesen újszerű montázstechnikát alkalmazott... Bia, én már akkor is tudtam, hogy van benned valami. Sőt most is tudom. Gyanítom, ha körbenéznék a szobában meg is találom, mivel lövöd magad.

 Bianka felpattant a helyéről és Miklósnak rontott. Miklós azonban hidegvérrel kezelte a helyzetet és pár másodperc múlva Bianka hátán térdepelt, karját hátra csavarva.

 - Szállj le rólam! Szállj le rólam te fasz, különben...

 - Különben kedves leszel? - szakította félbe Miklós. - Tudod mi a véleményem az erőszakról. Ha nem vagy képes tisztességesen csinálni, hagyd a fenébe az egészet.

 - Kitöröd a karom, baszd meg! - Bianka felnyögött fájdalmában.

 - Nyugodt lehetsz, megteszem, ha nem nyugszol le.

 - Engedj el! Ez fáj - követelődzött a sztár.

 - Bármennyire is furának tűnik, ezt nem én csinálom veled, hanem te magadnak.

 - Kérlek! Nagyon szépen kérlek!

 - Megígéred, hogy rendesen viselkedsz?

 - Megígérem, csak szállj le rólam, nem bírom már tovább - elcsuklott a hangja.

 Miklós leszállt a megviselt nőről és felsegítette a földről. Bianka mihelyst kiszabadult, arcon köpte a férfit.

 - Én meg már azt hittem, hogy ezt megbeszéltük - Miklós pofonvágta az előadóművészt, aki megrogyott az ütéstől. - Ezzel a tárgyalási stratégiával nem sokra mész nálam. Ezt a forgatókönyvet már ismerem.

 Leültette a nőt az asztalhoz, kis idő múlva egy pohár vízzel és zsebkendővel tért vissza. Bianka mohón nyúlt a pohár után.

 - Meg ne fulladj itt nekem! - Miklós kisöpörte Bianka szeméből a haját.

 Miklós elgondolkodott, hogy lehetett-e volna másképp. Végig nézett a romokon, amelyek ékesítették Bia hisztérikus kirohanásait.

 - Vedd le rólam a kezed! Különben is, mit érdekel az téged? Sosem érdekelt, mi van velem, hogyan élek, hogyan érzek - húzódott el Miklóstól.

 - Nem, én csak megteremtettem a lehetőséget, hogy az lehess, aki akarsz lenni, és úgy látom - Miklós körbemutatott a lakáson - neked sikerült.

 - Csak kihasználtad a tehetségem.

 - Ha ez így lenne, most nem lennék itt. Tessék, itt van - Miklós egy vaskos iratköteget tett Bianka elé az asztalra. - Ez a szerződés biztosítja, hogy életed végéig nagyon szépen megélhess a jogdíjakból.

 - Parkoló pályára tesztek? - riadt meg a nő.

 - Én inkább úgy mondanám, hogy kiviszünk a roncstelepre.

 - Ezt nem tehetitek. Különben is egy csomó fellépésem még hátra van. Kérdezd meg Gyurit az ügynököm.

 - Neked már nincs ügynököd.

 - Mi? - Bianka összekuporodott a széken.

 - Tulajdonképp magadnak köszönheted ezt is. Gyuri pár héten belül az egyik csapatom fogja vezetni. Külön képviseletet kap, speciális megbízatással.

 - Hát persze, ő is elárult - Bianka hangjából sugárzott a dölyfösség.

 - Egyszerűen tovább lépett. Neked is ezt javaslom.

 - Te nem érted meg, ugye? Ti nem értitek meg, hogy ez nem a pénzről szól? Mindent nekik adtam, de ha két hétig nem hallanak rólam, már el is felejtenek.

 - Ez a szórakoztató ipar, mint ahogy a neve is jelzi a tevékenység mibenlétét.

 - Te még segíthetsz nekem, te még visszajuttathatsz a csúcsra. Minden hatalmad meg van hozzá - Bianka átkarolta Miklós nyakát.

 - Még egyszer nem bírnád elviselni.

 - Sokkal többre vagyok képes. Mindenre képes vagyok - Bianka megcsókolta Miklóst, aki viszonozta.

 - Ez a te ajzószered? A népszerűség?

 - Ne beszélj! Elrontasz mindent.

 Bianka lefejtette Miklósról az inget. Szorosan átölelte. A mellkasának simult az arcával, majd finoman a vállába harapott. A kezével a fenekére irányította Miklós kezét.

 - Érzed milyen feszes? Milyen kemény? - újra megcsókolta.

 - Bia, biztos, ezt akarod? - kérdezte Miklós.

 - Igen - sóhajtotta a nő.

 Miklós átvette az irányítást. Az asztalra fektette a bálványt. Ölelte, csókolta hevesen. Magába szívta az illatát, és gyakorlott mozdulatokkal vetkőztetni kezdte. A tv-n eközben megjelent egy Bianka feldolgozás. Új köntösben, korszerű látványvilággal, áthangszerelt dallamkörnyezetben és egy feltűnően fiatal énekessel súlyosbítva az elmúlás visszautasíthatatlan kényszerét.

 Somebody has to love

 Today to love

 To love today

 Someone has to love

 Who hoo

 Who hoo

 Who will be

 Letekintett az előtte vonagló idolra, aki a ruhájából kibontva vált láthatatlanná a szeme előtt.

 - Ez nem lehet igaz. Még én is bedőltem neked - képedt el Miklós.

 - Ne hagyd abba! - szólt a vágytól remegő hang.

 - Csak egy illúzió vagy - Miklós kirohant a fürdőbe.

 A tükörben vizsgálta az arcát.

 - Még élek, még mindig élek - hajtogatta fennhangon és megérintette a tükörképét.

 A háttérben megjelent Bianka.

 - Áh, örülök, hogy újra látlak - Miklós felkacagott. Hangjából kiéreződött valami beteges árnyalat.

 - Te mit csinálsz? - kérdezte Bianka.

 - Csak ellenőriznem kellett valamit - Miklós elrohant Bianka mellett.

 - Nem akarod folytatni?

 - Mennem kell - Miklós szedelődzködés közben egy fecnire firkantott pár sort. Miután végzett átadta Biának.

 - Tessék. Történelmet csinálok belőled. Mindenki rólad fog beszélni, ezt megígérem neked!

 Miklós távozta után Bianka még percekig állt, anyaszült meztelenül a nappali közepén, a kis papírfoszlányt bámulva.

 Sári késve érkezett a találkozóra, de Miklós már hozzá volt szokva, hogy a nőnek az üzleti etikett nem erős oldala.

 - Hello idegen! - köszöntötte Sári és kiöltötte villás nyelvét Miklósra. Miklós maga is meglepődött, de a látvány erotikusan hatott rá.

 Sári a legutolsó módi szerint öltözködött, állítása szerint, hogy ne tűnjön ki a tömegből. Piros nadrágtartó, mahagóni színű sétapálca, vékony rajzolt bajusz és fekete keménykalap az akkortájt elterjedt Lloyd, vagy ki tudja milyen szalmakalap helyett, hogy a lehetőség szerint valamelyest kitűnjön a tömegből.

 - Késtél. Foglalj helyet! - utasította mogorván Miklós a nőt.

 - Rendeltél már? - érdeklődött Sári, ügyet sem vetve Miklós neheztelésére.

 - Ami azt illeti én már végeztem is.

 - Mit ajánlanál?

 - Fűszerezett akaratot. Itt elég jól készítik.

 Sára tipikusan az a nő volt, akihez erősen ajánlott magas hatásfokú szeszesitalok fogyasztása. Miklós képtelen volt élni ezzel a fegyverrel, mivel viszolygott a tudatállapotot módosító, bódutikumok szervezetbe implantálásától.

 - Azt hiszem zölbablevest akarok - döntötte el Sára vagy nem.

 - Ha még egyszer várnom kell rád, megkereslek és ott, ahol vagy, de tényleg a helyszínen...

 - Isten óvjon engem és családom a titánok haragjától - fojtotta a szót Sára Miklósba, sűrű pillarebegtetések közepette.

 - Nem lennék felháborodva, ha nem tudnám, hogy szándékosan csinálod.

 - Óh, essen meg szíved rajtam, uram, ki gyermeke vagyok-e fagyos létnek. Bízván bíztam, hogy jöttömre enyhíttetem szándékod dühös zálogát.

 - Elég!

 - Szerintem nem vett észre a pincér - Sára nyakát nyújtva meredezett a személyzet tagjait keresve.

 - Tényleg nem érek rá a hülyeségeidre - intette rendre Miklós.

 - Akkor csak dugjunk? - fordult a férfi felé.

 - Ez volt az utolsó poénod, mielőtt itt hagylak.

 Sára arcán elsimultak a vonások, a kezén lévő gyűrűket birizgálta.

 - Értem - és a jelek alapján, mintha tényleg értette volna. - Tudod, valahogy el kell lazulnom, hogy ne a hátam mögé figyeljek folyton.

 - Biztosíthatlak, hogy senki sem követ, teljesen tiszta vagy a hatóságok előtt.

 - Biztosíthatsz? Kíváncsi vagyok, akkor mit mondanál, amikor a figyelmemet tereled el ezzel a biztosítással. Játsszunk el a gondolattal!

 - Majd legközelebb.

 - Akkor? Ne köntörfalazzunk tovább és térjünk rá az üzletre?

 - Örülök, hogy felvetetted ezt a lehetőséget.

 Egy kövér kislány lépett az asztalukhoz. Tekintetét folyamatosan járatta a két felnőtt között.

 - Tetszik az új ügynököd álcája - szólalt meg végül Sára, mondanivalóját Miklósnak címezve.

 A kövér kislány mögött megjelent egy ember, talán a szülő lehetett.

 - Hogy mondod? - próbálta tanítani a néma gyermeket. - Nah, Jolánka! Hogy mondod? Kérem a sót!

 Jolánka továbbra sem volt hajlandó azt mondani, hogy kérem a sót.

 - Ne haragudjanak, picit szégyenlős.

 - Kitűnő konferanszié válna belőle, a mai felhozatalhoz képest - Miklós átnyújtotta a sót Jolánkának, aki iramodott volna vissza az asztalukhoz a szerzeményével, de a követelődző szülő vagy rokon mindenképp bizonyítani kívánta lánya vagy rokona rátermettségét.

 - No? Mit mondunk ilyenkor Jolánka?

 - … - mondta Jolánka.

 - Magunkra hagynának, ha megkérem önt és a kislányát? - Miklóson megjelentek a türelmetlenség tünetei.

 - Tudják a férjemet nemrég kötötték el és ma lenne az első alkalom, hogy újra latba vesse a képességeit. Ettől kissé ingerült - tette hozzá Sára.

 - Jézusom, hogy volt képes ilyesmire?

 Miklós nem válaszolt csak a kislányra nézett, amire a sértődött szülő vagy rokon elvezette Jolánkát.

  - Elképesztő, milyen emberek vannak - jegyezte meg Sára, mikor az új barátaik hallótávolságon kívül kerültek. - Lemerném fogadni bármiben, hogy ő lenne a legjobban megsértődve, ha felrobbantanám az éttermet.

 Megcsörrent Miklós telefonja.

 - Csörög a telefonod! - figyelmeztette Miklóst Sára.

 - Másik Miklós… Igen… Nem… Nem találod? Valloch, ch-val a végén… Úgy sem? Mindegy, hagyd, majd megpróbálom még egyszer. Kösz. Pá! - Miklós megszakította a hívást.

 - Valami probléma? - kérdezte Sári.

 - Csak a feledékenységem.

 - Ugye csak viccelsz? Biztos vagyok benne, hogy évekre visszamenőleg, percre kikérdezhetnélek, hol voltál, kivel voltál, miről beszéltetek.

 Miklós átadott egy vastag dossziét Sárának, aki azonnal belefogott tanulmányozásába.

 - Kérdés? - kérdezte Miklós.

 - Nincs, azaz, ha valami felmerülne közben, majd kereslek - Sára átlapozta a lapokat. - Egyébként precízen összeállított munka.

 - Igyekeztünk szellősen meghatározni a menetrendet, ha improvizációra lenne szükség.

 - Nem, nem hiszem, hogy gond lesz, de az úgy is a terepen dől el - mondta Sára és eltette az iratokat. - Azért meg kell hagyni félelmetesek vagytok.

 - Mit értesz ezalatt?

 - Ahogy manipuláljátok az embereket.

 - Mi csak működtetjük a rendszert. Éppen, hogy bilire próbáljuk szoktatni a társadalmat, talán eljön az az időszak is, hogy állva vizel majd, de addig egyben tartjuk a világot.

 - Óh, hogy ti milyen nemes lelkű pedofilok vagytok. Talán, ha engednétek, hogy a nép maga találja meg az utat, nem lenne szükség rátok.

 - Voltak rá kísérletek. Kudarcot vallott mind. Káoszt és visszalépést eredményezett a civilizáció menetében. Mi átsegítünk benneteket ezen a szakaszon.

 - Mindegy milyen áron? Nem számít, hogy kik halnak meg, hányan halnak meg?

 - Érdekes, hogy egy terrorista az életek számán aggodalmaskodik.

 - Sértegetni akarsz?

 - Eszemben sincs, csupán szembesítlek a ténnyel, hogy a nézeteid, hogy is mondjam... Megkérdőjelezhetőek.

 - Én hiszek abban, amiért harcolok.

 - És amiben hiszel, az honnan eredetezhető szerinted? Törd a fejed rajta! Mi határozzuk meg a gondolkodásmódod menetét, bárki vagy is, bármilyenek a nézeteid. Azzal a mozdulattal, amivel felnyitjuk a szemed, bezárjuk az elméd egy formába, amit ezen túl mindenre ráillesztesz, és amit nem fed le, az számodra hamis. Holott már egy eleve félrevezető tudás hordozójává lettél és azt dolgoztad fel. Azzal élsz tovább, az lesz, ami minden felelősség alól felment, hogy ennek az akaratnak engedelmeskedsz.

 - Ennyire egyszerű lélek lennék?

 - Nem erről van szó. El sem tudod képzelni mióta foglalkozunk ezzel. A sakktáblán mindig az a fél nyer, aki meg tudja jósolni a másik fél lépéseit. Mi nem jósolunk.

 - Talán te vagy az, akit ki kellene iktatnom, nem gondolod?

 - Mire mennél vele? Anyagi hátteret biztosítok számodra, kapcsolatrendszert. Arról nem is beszélve, hogy egy egészséges ellenségképet is kreálok, hogy legyen értelme a lázadásodnak.

 - Tehát, ha szándékomban állna letenni a fegyvert, nem találnám meg, aki előtt letehetném?

 - Csak tedd a dolgot, tartsd életben az ellenállást! A halottakat, meg bízd ránk. Mi elszámolunk velük.

  Miklósék a Japánban jó helyet kaptak. Távol Afrikától, távol a világ zajától. Miklósnak rögtön feltűnt, hogy János tisztán, érthetően beszéli a nyelvet. Az anekdoták másról emlékeztek. János ujjai közt úszóhártya feszült, persze egyáltalán nem látványosan. Öltönye kiváló, testre szabott, Franz Reichelt műhelyéből való. Kellemes úriember benyomását keltette. Már túl voltak a kötelező körökön, amikor János a beszélgetést az érdemi részre terelte.

 - A Schneider és Fiai, áthelyezi központját. Mi örököltük a lehetőséget, hogy a...

 - És a felelősséget is egyben.

 - Természetesen. A hatalom gyakorlása nem nélkülözheti a felelősségtudatot sem. Valami gondja van ezzel?

 - Csak jelezni kívántam, a Schneider és Fiai egy kényes helyzetből menekítette ki a céget és a teljes apparátust. Ez az ajándék, inkább tehernek tűnik számomra, de javítson ki, ha tévedek.

 - A közeljövőben bekövetkező eseményekre gondol?

 - Elsősorban. Igen szűk határidővel kell számolnunk, ez kétségbe vonja a felelősségtudat vállalását részükről.

 - Ha jól tudom megkezdte az előkészületeket, Andrea legalábbis erről értesített. Tehát nem érte meglepetésként a hír.

 - Ki lehetett olvasni a jelekből. Engem mégis aggaszt, hogy a következő ötven évet rajzoljuk fel a történelem térképére és ez elől Schneiderék, az utolsó pillanatban kifaroltak.

 - Fölösleges pánikot kelteni, nem az első alkalom, hogy a vezetők rögtönzésre késztetnek bennünket. A világ változik, fölgyorsul. Kifinomult eszközökkel és kimeríthetetlen forrásokkal rendelkezünk, hogy megvalósítsuk a terveket. Minden kellék a rendelkezésünkre áll. Arra kell gyanakodnom, hogy maga fél. Maga fél? Miklós.

 - Csupán elgondolkodtam.

 - Megosztaná velem?

 - Beszélhetek önnel teljesen őszintén?

 - Magunk között vagyunk. Kérem!

 - Mennyiben hasznos egy ilyen mértékű nyersanyagpazarlás a jövő szempontjából? Talán a vezetők tévednek és ezúttal nincs szükség áldozatra.

 - Megkérdőjelezi a vezetők határozatát?

 - Magunk között vagyunk, az imént jegyezte meg.

 - Folytassa!

 - Nem látok a spirál tetejére. A vezetők, a vezetők vezetői és azok vezetői. Olyan hihetetlen. Talán nem is léteznek. Talán mi is tévúton járunk, mi is a megtévesztett populáció részét képezzük, és csak képzeljük magunkról, hogy a civilizáció érdekében hozzuk meg a döntéseket.

 - Mitől tart valójában?

 - Hogy nincs értelme. Hogy ez csak egy körforgás és nem vezet sehová. Hogy mi is csak áltatjuk magunkat. Hogy azt hisszük magunkról, mi vagyunk a porondmester, de valójában, mi vagyunk a bohócok.

 - Meglepően új elveket vall, kedves barátom.

 - Önben még soha nem merült fel a kérdés?

 - Amikor olyan idős voltam, mint ön. Aztán rájöttem, hogy a kételkedés a mi helyzetünkben luxus. Nem engedhetjük meg magunknak.

 - Már csak az a kérdés, bennünket ki ellenőriz, és ki kér számon?

 Pulzusa stabil, vérnyomása rendben. Állapotában változás nem történt. Látogatókat továbbra sem fogadhat.

 Az ügyeletes nővér, eredeti nevén Kedves Nővér, a régi betegeknek csak Nővérke, sorra járta kortermeket, elesettek után kutatva. Ezen példányokból nem szűkölködött a hely, lévén, hogy elfekvőről van szó ebben a darabban. Mégis azon az éjszakán, mintha megkegyelmezett volna a sötétség a mindenség felett. Lágy semmivel takarta az alvók álmát, korszerű ultradesign fotelekbe csomagolta a sérültek fájdalmát.

 Pulzusa gyönge, vérnyomása alacsony. A végstádium utolsó szakaszában. Érintésre jól reagál.

 Igazít magán az alázat és elsodorja egy fuvallat.

 - Nővér hangulata ma is másmilyen - állapítják meg az odaragasztott csempék a falon.

 - Olyan természetes, jól esik a szemnek - jegyzi meg egy kőpadló és illedelmesen koppan a léptei alatt.

 - Szerintem tipikusan passzív-agresszív, és ha nem vigyázol, agresszív-agresszív lesz - veti ellen egy ott felejtett tolókocsi, bár ezt kikéri magának. Kerek esszék gurulnak ki alóla, amerre jár. Kevesen kedvelik.

 Nővér belép az utolsó szobába. Az asztalon könyvet lapoz a szél. A pácienst kovácsoltvas műszerek veszik körül. Egymással zenélnek, kevés dalt ismernek és azt sem jól, hogy hallgatni is borzalom. Pácienst mondtam, de egy aszott kis emberkéről van szó. Elveszik az ágyban, elveszik a műszerek erdejében. Nyomokban Miklósra hasonlít, csak öregebb. Említettem, Miklósra hasonlít, a lázlapon mégis a te neved szerepel. Az orvosok a tárgyalóban, úgy hívják, Jó Beteg. Mindig az étlapról rendel, nem ver asszonyt, gyereket, egyszóval nem ijed meg a saját árnyékában.

 Pulzusa nincs, vérnyomása nincs. Valaha szeretett játszani, beszélgetni másokkal. Inkább kutyás, mint cicás, de a lovaktól fél. Fiatalok között jól érzi magát, viselkedése rendes. A fürdőben meztelen, de általában jólöltözött.

 - Megszakítjuk adásunkat - közli a műsorvezető a falon. - Percekkel ezelőtt pokolgép robbant a metró hetes szakaszán. Kapcsoljuk helyszíni riporterünket, élő, egyenes adásban.

 -  Johir Sára köszönti önöket! A helyszínről jelentkezünk élő, egyenes adásban. Mint láthatják a mentési munkálatok jelenleg is folynak, azonban biztosra vehető, hogy az áldozatok között szerepel a népszerű előadó, Bianka, aki az élettel összeegyezhetetlen sérüléseket szenvedett és kórházba szállítás során meghalt. A sokak által méltán kedvelt énekesnő, hat hónappal ezelőtt jelentkezett, nemzeti motívumokat feldolgozó szólólemezével. Nem vehetjük biztosra, hogy ő volt a célpont, azonban egyértelmű a hasonlatosság a tíz évvel ezelőtt bekövetkezett és a mai merénylet között. Akkor Valloch Valériát, a Nemzeti Balett társulat szólótáncosát és élettársát, Másik Miklóst, vállalkozó és producer, vesztettük el. A tizennégyben történt robbantás sorozatért, az azóta felszámolt Szabad Népfront volt felelőssé tehető. A mait, ennek utódszervezete a Kedves Emberek Gyülekezete, a KEGY vállalta magára. Szőcs Andrea, a titkosszolgálat igazgatója stábunknak megerősítette, hogy napközben elfogták Nemes Ferencet, a szervezet egyik vélt vezetőjét. Szőcs szerint, a merényletért személyesen okolható. Több bombát semlegesítettek, a tőle nyert információk alapján a város számos pontján. A későbbiekben exkluzív riportot láthatnak csatornánkon, a frissen kinevezett, elnöki tanács elnökével, Vajda Jánossal, aki az ügy kapcsán nyilatkozik. Johir Sára tudósította önöket.

 A Miklósnak látszó tárgy, vagy ember, mindeközben nem reagált semmire. Látszólag nem rendítette meg a hír, mondhatni rendületlen hallgatásba burkolódzott. Információ mentes rendszerbe zárkózott, ahol nem volt sem bemenet, sem kimenet. Ami egykoron Miklós volt, bár ezt még mindig nem sikerült végérvényesen tisztáznunk, odabent kiszáradt szinapszisokon hullámvasutazott egy céltalan cél felé. Így nem vette észre az ágy lábán felkapaszkodó skorpiót sem. Nem érezte, ahogy végighalad, lábától az arcáig, kifakult testén. Ott elidőzött egy darabig, majd nyugalmi helyzetbe helyezkedett a mellkasán. Később, ugyanezt a zarándoklatot több társa is megtette, míg végül megérkezett, illedelmesen kopogtatott, de válaszra sem várva benyitott, egy méretében meglehetősen, vagyis inkább hihetetlenül nagy skorpió, ollójában műanyag szatyor, gyümölcsökkel, ásványvízzel és kekszekkel megpakolva. Valamit sustorog csáprágóival, ami alig kivehető, talán azt jelenti, "Szia! Látom jó színben vagy. Tudom épp nincs látogatási idő, de a nővér beengedett, mert szerinte neked mindegy, bármikor szívesen fogadsz vendégeket." Odalépett az asztalhoz, megállította a szellő által sodort könyvet. "Mit olvasol? Áh, ezt én is szerettem volna, de még nem volt rá időm. Tudod, a munka meg a gyerekek lekötik az összes energiámat, na, nem mintha panaszkodni szeretnék." Forgolódni kezdett a szobában. "Nincs itt huzat? Nem fázol? Nem baj, ha becsukom az ablakot? Nem akarom, hogy megfázz itt nekem." A művelet végeztével sikeresen felborított egy széket. "Nézd már, milyen ügyetlen vagyok." Visszaállította a szerencsétlen bútordarabot és a szatyorból kipakolta a betegnek szánt áldozatot, ööö... adományt, izé... ajándékot. "És, hogy bánnak itt veled? Normálisak a nővérek? Az ügyeletesnek adtam egy tízest, hogy sűrűbben nézzen rád, nem tudom mennyit szokás itt. Holnap bejön Mari is, majd lerendezi a főorvossal." Közelebb lépett Miklóshoz. "Téged aztán rendesen feldíszítettek, meg ez a sok pityegő fityfene, és az ott? Csak nem egy lélegeztető gép? Eddig csak filmen láttam ilyet. Höh, bezzeg, amikor engem vesekővel kezeltek csak egy infúziót kaptam, oszt jó napot." Skorpió a falon lógó tv készüléket kezdte tanulmányozni. "Átkapcsolhatom a meccsre? Legalább az eredményt, hagy nézzem már meg. Hm... Balfaszok. Ezek idén biztos nem jutnak be a elődöntőbe sem. Az egész csatársor egy nagy nulla, normális támadást képtelenek felépíteni. Visszakapcsoljam, vagy maradhat? Lehalkítom. Így jó? Nem is meséltem, Marival voltunk egy kiállításon. A nevét ne kérdezd, valami osztrák faszi. Mari szerint szexista, de engem megfogott. Kellően nyers, de tartalmilag mégsem üres és nem hivalkodóan öncélú. Ezek az osztrákok még tudnak valamit a művészetről. Ha el nem felejtem, behozom a prospektust, apropó kell még valami? Látom a papucsod lenyúlta valaki. Marinak szólok, hogy hozzon azt is. Vali, mikor járt nálad? Jellemző öregem, mindig úton van. Csak nőkkel ne kezdjen az ember, igazam van? Nah, de tényleg nem akarlak tovább feltartani. Ha Vali benézne, Mari üdvözli, a gyerekek meg puszilják. Akkor vigyázz magadra és ne csinálj semmi hülyeséget!" Skorpió fogta magát és letelepedett az ágy mellé a padlóra. Kis idő múlva, halk hortyogás hallatszott felőle.

 - Ilyenkor mindig, az az érzésem, mintha mellém tennél egy ilyen szexshop-ban kapható felfújható nőt és annak mondanád a baromságaid - mondta Vali és aprót harapott a pirítósból. - Neked is kenjek?

 - Inkább ne, mivel én szeretem érezni a vaj ízét is - válaszolta Miklós, miközben kitöltötte a gőzölgő kávét.

  - Szeretem érezni a vaj ízét is - figurázta ki Miklóst Vali.

 - Jaj, de édes ez a mókuspofa, kár, hogy közben úgy festesz, mint egy retardált.

 - Kár, hogy úgy festesz, mint egy retardált - folytatta Vali a műsort.

 Miklós egy kiterített konyharuhát dobott Vali fejére, majd hirtelen lerántotta róla. Vali, groteszk arckifejezése semmit sem változott.

 - Megint nem sikerült a trükk, pedig milyen régóta gyakoroljuk. Egyszer megtehetnéd, hogy végre madárrá változol. Na, kelj fel a helyemről büdös banya!

 - Ez az én helyem! - tiltakozott Vali teli szájjal.

 - Nem emlékszem, hogy fizettél érte. Nem kelsz fel? - mivel Miklós unszolása mit sem ért, ezért kénytelen volt a tettek mezejére lépni. - Nekem így is jó - felnyalábolta Valit és az ölébe ültette, miután elfoglalta a széket.

 - Majdnem fellökted a kávét, te bolond.

 - És? Oda lett volna anyád kedvenc terítője? Adj ennem! - utasította Valit.

 - Parancsára méltóságos úr - Vali, Miklós arcához emelt egy leheletnyivel vastagabban megvajazott pirítóst. - Várjál, kikented magad. Így nem viszlek magammal kirándulni. Tiszta maszat vagy. - Vali, tenyerével letörölte Miklós ábrázatát. - Nnnah, szép lettél. Mehetsz a többiekkel játszani.

 - Hová is akarunk menni tulajdonképpen? Kérek még! - Miklós kitátotta száját.

 - Most nyílt egy kiállítás. Valami osztrák festő...

 - Előre szólok, hogy nem veszünk semmit.

 - Nem is mondtam, hogy venni akarok - Vali hörpintett a kávéból.

 - Akkor rosszul fogalmaztam. Nem veszek neked semmit - Miklós, hangosan csámcsogott.

 - Ha nem sajnálnám magam, hogy a jövőben a rút ábrázatod kell bámulnom, ezt legszívesebben az arcodba önteném - Vali meglötyögtette Miklós előtt a bögrét.

 - Cicamica, ezt még sosem mondtam neked, de borzasztó az ízlésed festmények terén, arról nem is beszélve, hogy befektetésnek is botrányosak.

 - Kiráz a hideg, ettől a cicamicázástól.

 - Tudom, azért mondtam - vigyorgott kajánul Miklós. - Jól laktál? Akkor uzsgyi, készülődni!

 - Öt perc és indulhatunk - Vali lehuppant Miklósról.

 - Hát persze.

 - Mondtál valamit édes? - érdeklődött Vali.

 - Csak annyit, hogy indítom a stoppert.

 Vali elviharzott a bal félen, Miklós pedig leszedte az asztalt.