13.

Nem is lett volna baj az ügyelettel, ha minden műszakot hárman viszünk. Aki nem igényelt azonnali ellátást, azt Tomi már vitte is szirénázva tovább. Ő egész éjszaka úton volt ezért, legalább annál kevesebb ember jutott nekünk. Peti volt az idősebb mentős, bár mindenre megtanította Tomit is, például simán megműtöttek vakbelet, vagy kivettek egy lépet az emeleten lévő sebészeten, mert itt a szükség mindig törvényt bontott. És sebészre lett volna szükség, mindenfélére, de az nappal is csak néhány órát volt jelen, és nem is mindegyik nap.

10.

Zsongott a fejem az egész élettől. Talán valamiféle sokkot kaptam, vagy a letargia azon szintjét kezdtem súrolni, ahol már minden mozdulat hatalmas erőfeszítéssel jár. Ott álltam mellette, és a semmibe bámultam, a sötét utca végébe, ahol már nagyon úgy tűnt, hogy az egyetlen utcalámpának is sanyi.

Mellém lépett.

- Azt mondják, több, mint hetven éves vagy.

Nevetett. Ránéztem: reggel óta is fiatalodott.

- Sok mindent mondanak, Evelin – bólintott.

Őszhó

Az égig érő ablak előtt támaszkodott, egy kis időre muszáj volt kijönnie ide kiszellőztetnie a fejét. A felhőket nézte, de akárhogy koncentrált, mindenütt, minden habban csak szörnyű erőszakot vélt meglátni. Nagyot sóhajtva felegyenesedett, és megfordult. Tekintete a falon függő rézkvarcokra tévedt, melyek a hónaptestvéreket ábrázolták. Elmerengve figyelte a tizenkét testvérről készített fekete-fehér rajzot.

- Eszti hol lehetsz?

7.

Aztán Petinek lett igaza, valóban ő mentett meg a hidegvérű gyilkos karmai közül. Elkapta a grabancát, rántott rajta néhányat, hogy a férfi a porba hulljon.

- Takarodj, te tetves állat, már hívom is a zsarukat – ordította neki, miközben felszedett a földről.

A férfi elnémulva nézett engem, ami a mentőst még jobban kihozta a sodrából. Elengedett, a férfihez lódult, és kis híján hasba rúgta, de az eliszkolt.

Peti mellém guggolt.

- Megerőszakolt? Megütött?

4.

Peti haza akart kísérni, de én mindenképp össze akartam kukázni a többi kutyámat. Berakott a mentőbe, és szirénázva száguldottunk el a szomszédos településen lévő kutyamenhelyig; de nem voltak ott a dögök…

- Zsibbadsz? - kérdezte, miközben kiszálltunk az ügyeletnél.

- Ja, a szemem. Az agyamba szúrtad, vagy mi?! - mérgelődtem, ám akkor kutyacsaholás távoli zajára figyeltünk fel.

Összenéztünk, és futni kezdtünk a sebészeti tömb háta mögé, ahol a két épület összeért és a szomszédos telekig kerítés alkotott kvázi egy kennelt.

1.

A regionális rendelőintézet utcájában laktam, a szomszédos idős házaspártól eltekintve – tőlük azért szükséges „eltekinteni”, mert már hosszú évek óta egyikük sem volt fennjáró – teljesen egyedül. A zsákutcához természetesen más házak és telkek is tartoztak, de már idejét sem tudom, milyen régóta üresedtek ki. Mindenki külföldre költözött…

A rendelőintézetben belgyógyászat, sebészet, ügyelet, labor, fizikoterápia és fogászat üzemelt – két részre osztva az épületet.

Nyárhó

Még Június és Augusztus sem tudta a pontos okot, amiért Július évről évre egyre vigasztalhatatlanabb. Június rendszerint már puha álomra mosolyogta magát, a félálom andalító meséjébe lépve, amikor meghallotta húga felzokogó ébredését. Egy hónappal később Augusztus, nővére halk sírására ébredt, és első feladatát atyja mindig úgy határozta, hogy nyugtassa a lányt az álmok mezejére.

Az okot egyikük sem tudta.

Egy ideig még bőszen vitatkoztak a testvérek azon, hogy Március mennyi ideje van már tőlük távol.

Tavaszhó

A három testvér egymás mellett haladt a királyi palota déli szárnyában. Február középen, plafonig emelt orral, tettvágytól duzzadó mellkassal lépdelt, talpa határozottan csattogott a padlón. Jobbján csoszogott Január, padlóig lógó orral, görbült gerinccel, előrebicsakló vállakkal; balján Március lebegve ugrándozva dudorászott, tekintetével eléjük szórva az álom-sötét folyosót bevilágító halvány fényt.

Az ajtó előtt mindannyian megtorpantak.

 Télhó

Azon a hajnalon arca sápadtabbá hűlt, mint amilyen hófehér mindig is volt. Rosszul érezte magát. Most még rosszabbul, mint ahogy már évek óta: apja ismét látni kívánta azon a reggelen – az éjjeli ügyeletes esthajnalcsillag adta át az üzenetet előző nap.

A csillaglány azonban nem csak hírnöki feladatát kívánta volna teljesíteni az éjszaka, minden vágya volt – ahogyan az univerzum összes tündöklésének is akkoriban – a férfi hálótársává válni; szent frigybe fonódni vele a Sors égisze alatt, csillagköddé robbanni a megtermékenyülés varázslatos halálában: amint új élet vajúdna női tündökléséből a férfi kék vérétől lüktetőn pulzálva.