Olyan irtózatos fáradtsággal lépkedek a lépcsőfokokon, hogy szerintem egy külső szemlélőnek úgy tűnhet, mintha egyhelyben lépkednék. Szinte biztos vagyok benne, hogy néhány másodpercre még el is ájulok, de aztán valahogy mégis elkeveredek az irodáig. Így jár az, aki egész éjjel egy kocsiban ülve figyel egy poros kis koszfészket, és még csak kaját sem visz magával. Ölni tudtam volna egy cukros fánkért!

• Jól vagy? – kérdi hű társam.
• Nem mondanám.

– Jaj, drágám! Késő van már az ilyen hülyeségekhez! – ez volt Lizzy első mondata, amikor Adelaide megérkezett a szerkesztőségbe. Meglepettnek tűnt, úgy látszott, nem hitte, hogy a lány komolyan beszélt. – Amit az előbb telefonon elmondtál, az eléggé zavaros volt, és nem is nagyon hihető.

– Neked is szia! – felelte Adelaide, de nem hagyta magát eltántorítani. Lizzy után ment, aki egy köteg irattal az irodája felé igyekezett.

A papírokat ledobta az asztalára, majd fáradtan leült a székére.

Tiszta kora nyári nap volt, ragyogó kék éggel. Még nem bántóan forró, de már nem is csupán kellemesen meleg. A beígért ingyen ebéd, a közösen végzett munka öröme elegendő embernek szolgáltatott okot, hogy segítsen a csapatnak az építésben. Tamás egy napernyő alatt ült, és koncentrált. Az egyetlen gép, amit a cégéből megmentett, az a hatrotoros öreg jószág volt, amit Eszter is használt a hővédő lapok emeléséhez. Most újra nagy hasznát vették. A munka precizitást és odafigyelést igényelt.

                                    Néha.

                         Néha elgondolkodom,

                         Mit keresek ezen az

                         oldalon?

                         Vajon érek egy véleményt,

                         kedveset, vagy akár

                         keményt?

                                 Itt állok...

                                Itt állok meztelen,

                                egy esztelen eszme 

                                veszteseként.

                                Üres markomba, 

                                évtizedek

                                bomlanak.

                                Gyáva agyamba,

                                gondolatok

                                romlanak.

                                     Két koporsó 34.

           Miközben Emerencia szerelmi élete, az igazgató karjaiban landolt, addig az Emiliáé a porban hevert. Emerencia mindent elkövetett, egy tartós kapcsolat kialakitásának érdekében, ezért az igazgató nem tudott olyat mondani ,elképzelni , amit Emerencia meg ne tett volna, de közben már megpengette, hogy kissé unja az üvegcsiszólást és tüköröntést, és szivesebben ellenne egy kis irodában valahol, akár egyedül is, ahol  néha meg is látogathatná az igazgató akár munka közben is.

                                        Két koporsó 33.

           Mivelhogy több alkalommal eldicsekedtem azzal , hogy cégünk nagyban hozzájárult Európa nyugati részének  ujra bútorozásához, nem hallgathatom el azt sem hogy a nagy Szovjetunió dolgozó népe -- de inkább a kommunista vezető rétege --sem aludt volna olyan kényelmesen ha mi nem árasszuk el őket kényelmes, általunk gyártott bútorokkal.  Több mint húsz éven keresztül, havonta küldtünk nekik, több mint ezer garnitura bútort.

Mire beérek az irodába, már türelmetlenül vár rám a mai nap első ügye. Egy soványka nő ücsörög az asztalom mellé húzott műanyag széken, kezeit morzsolja.

-       - Jó reggelt! – köszönök rá, majd levágódom székembe. Előveszem mini jegyzetfüzetem, majd a nőt kezdem tanulmányozni. – Miben segíthetek?

-       - Fel… feljelentést szeretnék tenni.

-       - Ki ellen?

-       - A barátom ellen! Úgy értem az exbarátom!

-      -  Elmesélné mi történt?

                                        Két koporsó 32.

            Ezt a történetet egyszer már megirtam, vagy csak akartam, de teljesen mindegy, mert a lényeg az hogy most megirom , mert ez nem feledhető. Az évszámra már nem emlékszem-- de az alcimbe emlitett évtizedekbe  mindenképpen belefér.Abban az időben történt amikor az élelmiszerrel való ellátás, egész közel került a szomáliai és a bangladeshi ellátáshoz , csak azt nem lehetett megállapitani , hogy alulról , vagy felülről.

Már egy órája feküdt az ágyon. Újra és újra felidézte emlékezetében a történteket. Mi is volt itt egy órával ezelőtt? Hogyan történhetett meg pont vele?

Ma is, mint minden nap elsétált a bevásárlóközpontba, és mint a legtöbb esetben, ma sem vett semmit. A parkon keresztül ment haza, hogy megnézhesse a madarakat. Úgy tűnt minden rendben lesz, már a ház előtt járt. Akkor vette észre a kis csillogó érmét az ezüstszínű autó mellett. Lehajolt érte, aztán meghallotta annak az embernek a kiabálását.