Két koporsó 33.

           Mivelhogy több alkalommal eldicsekedtem azzal , hogy cégünk nagyban hozzájárult Európa nyugati részének  ujra bútorozásához, nem hallgathatom el azt sem hogy a nagy Szovjetunió dolgozó népe -- de inkább a kommunista vezető rétege --sem aludt volna olyan kényelmesen ha mi nem árasszuk el őket kényelmes, általunk gyártott bútorokkal.  Több mint húsz éven keresztül, havonta küldtünk nekik, több mint ezer garnitura bútort. Akinek kedve van számolja ki , hogy az mennyi , én megelégszem annyival ha tudom , hogy mi is hozzájárultunk a kommunizmus végleges elaltatásához. Mert nyugatra csak széket, szekrényt sarokgarnitúrát küldtünk, keletre viszont mindent. Mert a keleti piac mindenevő volt.Igaz , úgy is fizetett. Mert a KGST-ben mindenki azzal fizetett ami volt neki. Az nem számitott hogy az eladó félnek van -e szüksége arra amivel fizetni tud vagy nincs. Így aztán hegyekben állt a szovjet műtrágya, mert azt mi is tudtunk gyártani.(Sz...t mindenki tud produkálni) De persze kaptunk IZS motorokat, varrógépet, és később még szines televiziót is. Azzal csak az volt a baj , hogy akárhova kapcsoltuk-- ez igy nem helyes , nem kapcsoltuk -- hanem csavartuk, mindig  Moszkva, Kiev , meg néha Jereván jött be. Na ez túlzás  mert jött a magyar 1-es program, több meg nem is volt.

           És most , hogy a Szovjetuniónál tartok emléktáram egy kis fiókja nyilik meg és kikandikál belőle egy szovjet delegáció. Az úgy történt , hogy városunkba, és gyárunkba érkezett egy szovjet küldöttség. Voltak vagy tizenhatan, mindannyian egyformán sötét öltönyben fekete cipőben fehér ingben nyakkendősen. Némelyiken látszott , hogy a nyakkendő nem mindennapi viselete, mert elég furcsán, természetellenesen tartotta a fejét. Azt hiszem kötelező volt a nyakkendő. Egyetlen különbség volt köztük , mert volt aki piros nyakkendőt viselt, és volt aki kéket. Hogy ez mire kellett, azt nem sikerült megtudnom , pedig érdeklődtem , még oroszul is ( nyolcévig tanitottak az orosz nyelvet nekünk) de ez teljesen fölösleges volt mert a delegáció Ukrajnából jött, Kárpátaljáról és volt köztük magyar is, akivel ellehetett beszélgetni mindenről , kivéve a politikát. Ha ilyen irányba érdeklődtünk akkor úgy elbújtak csigaházukba, mintha sohasem akarnának kibújni.

          Nos ezek az úri emberek végigsétálták a gyárat nézegettek, még kérdeztek is -- mindegyik úgyanazt--és amelyik azt is megmerte kérdezni   , hogy mennyi a keresetünk , az már veszélyes vizekre evezett , mert vezetőjük azonnal leszólitotta , hogy ilyesmit nem illik , vagy nem szabad , vagy meg van tiltva.De ha megmondtuk akkor azonnal számolni kezdtek , és azt mondták  , hogy az jó! Innen tudtam meg , hogy náluk még annál is alacsonyabb. Szerény csendes embereknek mutakoztak, főleg nagyon fegyelmezettnek. De lehet , hogy csak féltek. Ki tudja?-- Mindenki, valóban féltek, mert meg voltak félemlitve, mert akkor a nagy Szovjet birodalomban, ők is kissebbségben éltek, a maguk harmincöt-negyvenmilliós lélekszámukkal. Mert a vezetés mindenfele náluk  orosz volt.

           És nem szeretném , ha valaki feltételezné rólam , hogy ezt éppen most szoptam az ujjamból, elmondom azt is hogy honnan tudom. A dolog borzasztó egyszerű. A délutáni órákban a városban jártam, és a delegáció egyik tagja megismert--mert  délelőtt beszélgettünk a gyárba. A pajtás már kellő alkoholos nyomás alatt volt, és mindenáron fizetni akart nekem egy vodkát. Én ezt nem engedhettem meg magamnak , hanem én fizettem neki kettőt, ami előbb megoldotta nyelvét és mesélt a fent emlitett dolgokról , utóbb viszont  teljesen göbre kötötte nyelvét és már semmit sem értettem szavaiból. De érezni éreztem. Keserűséget!

           De, ez csak egy volt a sok közül, társai szanaszét a különböző asztaloknál nyakalták a vodkát, és egyebeket, felszabadultan, vagy elszabadultan, mert már nyoma sem volt egyiken sem a délelőtti nyugalomnak szerénységnek csendességnek. És egynek  sem vot nyakkendő a nyakában, semilyen szinű. Teljesen belesimultak a helyi valóságba. Amikor kijöttem a vendéglőből néhányan már keményen támasztották a vendéglő falát. Az egyiknek, a reggel még fekete ruhája, már erősen a szürkére hajazott , és ahogy támasztotta a falat megszólalt bennem a kisördög. Ez vagy az ajtót keresi, vagy attól fél hogy rádől az épület. 

           Aztán elszégyeltem magam, mert kezdtem átérezni helyzetüket, sorsukat kiszolgáltatottságukat. És át éreztem azt is hogy az ő viszonyukhoz képest a mienk egy kicsit, talán egy fokkal jobb és ha ittak egy néhány pohárral , még ezt is szebbnek látták , mint amilyen. Mert a nyomoruságnak is vannak fokozatai. Ezek szerint, ez egész biztos.