Hányszor próbáltuk már, de nem megy ez nekünk,
vallomáson kezdjük, de csak veszekedünk,
tudom, neked is fáj, tudom, mást reméltél,
mert nem azzá nőttem, akinek teremtettél,
elrendelted utam, de szárnyalni vágyom,
egyazon vágyban lüktet poklom-mennyországom,
emésztő szenvedéllyel, másképp felesleges,
részegségig üríteni minden serleget,
de minden korttyal kínzóbban szomjazom, 
kifulladásig s tovább űzve utamon,
vádad örökegy: nem változom sosem,
- miért várod tőlem, hogy másvalaki legyek?

Már egy perc is elmúlt 

és még most sem értem

hogyan is hagyhattam?

Mindhiába kérdem.

Magányos éjjeleken

végtelenné nő az idő.

A gondolat tagolatlan,

nyargal megállíthatatlan.

Már egy perc is elmúlt 

és még most sem értem:

Mivé lett szerelmünk?

Nélküled hiába éltem.

Hogy mondjam el egy mondatban,

hogy viseljem el gondolatban

hogy ha végtelenné nő az idő,

Nem lesz soha hajnal.

Ez a rész egy majndem különálló novella első fele, mely az Emberszárny világában játszódik. A 6.08-assal alkot egységet, melyet előreláthatólag 2 hét múlva töltök fel. Terveim szerint önmagában is érthető, így aki nem követte figyelemmel a regényt, az is olvashatja.

------------------------------

Mészáros Dániel, vagy a barátainak csak Dani, az utcákat rótta. A metropolisz úgy tornyosult fölé, mint valami óriási fekete erdő. El kellett intéznie benne valamit, az apja megbízásából.

2.rész

Azt hiszem, kezdek egy kicsit idegeskedni mindenben gúnyolódnék ami nem nagyon jó, mert aztán a végén megbántok valakit. Az lesz a jó ha elkezdek magamban énekelni.

Lehet zöld az ég és lehet kék a fű
Nekem mindegy, hisz végül is így gyönyörű
A tévedés néha jó
Tudod Amerikába is így jutott el az a hajó......

Na jól van ezt inkább nem folytatnám. Már itt várok a soromra félórája és még ki tudja meddig kellesz, Mia áll mellettem és szorítja a kezem próbál megnyugtatni, azt veszem észre, hogy elengedte a kezem majd amikor felnézek miért tette meglátom ahogy két fiút ölelgetve üdvözöl.

Dalolj még, csak örökké, ha lehet,

Engedd dalolni szerető szívedet.

Melynek dallama betölti lelkemet,

Mely nem hagyja nyugodni szívemet.

A dal mely, lázba hozza egész testemet.

Tudtod nélkül dalolsz nekem.

Egy dalt, mely elbűvölt örökre engem,

S mely nélkül megszűnne földi létem.

Csak én hallom ezt a csodás dalt,

Ez kavart hajdanán szívembe vihart.

Most mellém ülsz és simogatsz gyöngéden,

És megszűnik létezni a világ körülöttem.

Majd át ölelsz, és suttogod: Kedvesem!

1.rész

Az út több órás, kezdek fáradt lenni ettől és elálmosodni, arra ébredtem, hogy megáll az autó egy benzinkútnál. Megnéztem a telefonomat, hogy van e hívásom Miatól, mikor megláttam az SMS-ét, hogy este indul a unokabátyával Nikkel aki szintén nevezett a tehetségkutatóra egy saját számmal. Komolyan mer egy saját számmal fellépni? Írtam vissza neki az SMS-ben. Apa beszállt az autóba és mentünk tovább, Miaval még váltottam pár üzenetet majd hallgattam a zenét.

Ne akard egyedül megfejteni sorsod

Jövőd kutatása, nem csak a te dolgod.

Lesz aki azt mondja, bízd a szerencsére

Én azt mondom inkább, nézz a magas égre.

Ha fekete felleg mocskolja kékségét

Kutasd rajta a nap átszűrődő fényét!

Ha rátalál szemed halvány sugarára

Hagyd tovább vetülni párod mosolyára!

Nem kell törnöd fejed, hogy kitaláld sorsod,

Ha az ódiumát nem egyedül hordod.

Ne hagyd, hogy baj s bánat, nyomor, vagy betegség

Legyőzzön, és szíved kétségekbe essék!

Egy utat járunk, mely visz a semmibe,

Egy utat járok, mely húz a mélybe le.

Rohan az idő és körülöttem a világ,

S közben feledésbe merül a boldogság.

Meguntam barátom, tovább nem maradok,

Elmegyek innen, talán jobb útra akadok.

Csomagom nincsen, csak egymagam vagyok,

Vagyonom sincsen, de még ember vagyok.

Nem maradt más nekem, csak az emlékek,

Kabátom zsebében, megkopott képek.

Ezekkel indulok, hosszú az út a mennybe,

Ha valaki keresne, e sorokba lelkemet írtam bele!

A TISZTÍTÓ

Egy visszafogott ásítást követően a pulton pihenő kés felé nyúlok, rámarkolok, majd belevágom a deszkán rettegő krumpliba. Kis kockákra aprítom és belesöpröm a kukába darabjait. Belenézek a tűzhelyen álló fazékba, amiben kis buborékok táncolnak a víz tetején. Késve, de azért leesik, hogy összekevertem a szemetest a forrásban lévő vízzel. Nem esek kétségbe, hogy is eshetnék, amikor még ahhoz is túl fáradt vagyok, hogy pislogjak kettőt.

Mi az élet?
Legyen szíves mondja meg nékem
Legyen szíve,
Hisz ez úgy érdekelne.
Tán egy játék miből később kilépek,
Vagy egy dolgozat minek később van vége?
Mi ez mondja meg nékem,
Ez valami amit meg nem értek.
Ez az örök próba,
Egy igazi próza.