Éjféli varázsvilág

Sikítva ébredtem. Legalábbis úgy éreztem, de valószínűleg a hangom még az álmom része volt. Az ágyamban feküdtem, és anyámat pillantottam meg, ahogy sürög-forog a szobámban. Csak felfigyelt volna, ha meghallja a hangom?! Bár ki tudja...
Egy ideig csak bámultam, de arca rezzenéstelennek tűnt. Talán csak egyszer nézett felém, azt is futólag. Villámgyorsan hunytam be akkor a szemem, alvást színlelve, és közben szép lassan eszembe jutottak az este emlékei.

                              Útazás az éjszakába.

           Mire a határ közvetlen közelébe értünk, teljesen besötétedett, ezért aztán nagyon kevés esélyt láttam arra , hogy a tájból valamit is letudjak irni , netán megtudjak jegyezni,különbenis most az egyesszámú cél az volt , hogy a határ túloldalára kerüljünk. Hogy ezt megejthessük, a szárnysegéd hölgy összeszedi úti okmányainkat --röviden útleveleinket -- és elviszi valahova , valamilyen kivilágitott bódék irányába.

                  A Föld körül ürhajók keringenek. Én egy  faipari cég igazgatóját kerülgetem -- állásügyben. Eredetileg elméleti középiskolába felvételiztem , de apám gyakorlatias felfogása  egyetlen bővitett mondattal eltéritett  aktuális szándékomtól , ugyanis azt mondta : elöbb tanulj egy mesterséget, és utána , annyit tanulhatsz, amennyit csak akarsz! Visszabeszélés , meg ellentmondás akkor még nem divott. Ennélfogva , hamar válltottam, ugyannyira , hogy  három év mulva, a már emlitett igazgatót szerettem volna rávenni , hogy alkalmazzon cégénél.

Fehér köpeny és csókcukorka

Ádám valóban sok mindent átgondolt, bár velem egy mukkot sem osztott meg mindebből. Valóban átértékelhetett mindent, amiért úgy döntött, hogy engem a kórházban hagy, míg ő hazarohan. Haza: ahonnan kipislantanunk sem szabadott volna, nem hogy a városig furikázni. Nem tudtam, mi járhat a fejében, de abban teljes egészében biztos voltam – még ha arra is kérte Zsoltit, hogy maradjon velem, majd hozzon haza -, hogy nem a papás-mamásba egyezik bele.

Kórháziszony

– Megmondanád légy szíves, édes drága bátyám... Te, akit zseninek teremtett az ég, hogy ezzel mégis mit kezdjek?

Szinte égetett a boríték, amikor a kezembe vettem. Már a hófehér íróasztalomon is füstöt bocsátott ki magából – persze nem, de csak így tudtam elképzelni anyám írásba foglalt mondandóját...

„Soha többé nem jövünk haza, vigyázzatok egymásra!
U. i.: tartsd be a diétát, ügyelj a kinézetedre, hozd helyre a pliéidet*, legyél színkitűnő, folytasd a röplabdát, lépj be a templomkórusba, menj hozzá a miniszterelnök fiához, vagy más országban, az annak megfelelőhöz, ne lébecolj, viselkedj Romanov-lányhoz méltóan, dolgozd végig keményen az életedet!”

Képzeltem el, miközben ide-oda forgattam kezemben a borítékot. Ahogy nekiálltam feltépni a papírt, hirtelen jeges fuvallat csapott az ujjaim közé, lefagyasztva torkomat, tüdőmet.

Ma még költő vagyok,

És rímeket írogatok.

De holnap festő leszek,

És gyönyörűeket festek.

Aztán már rendőr vagyok
Utána meg vándor leszek
Ki bárányokat terel.
Lehet hely nekem nem vagyon.

De legalább élek,
Míg az egek kékek.

Lehet, hogy megfagyok
Viszont már nem félek.

A titkos napló

Lopva hátra-hátrapillantottam, ahogy távolodtunk egymástól. Először csak vigyorogtam, majd mikor már teljesen biztos voltam abban, hogy hallótávolságon kívül van, ugrálni és ujjongani kezdtem. Amitől aztán megint rám tört a köhögés, így összeszedtem magam, és megpróbáltam normális ember módjára viselkedni – nehéz volt. Csizmában és télikabátban rohantam végig az előszobán, majd fel a lépcsőn, és bezárkóztam a szobámba.

     A kis fú elaludt, Bella gondosan betakarta és gyöngéden megsimogatta az arcát. Bement a konyhába, ahol Noán már várta.

- Gyere, menjünk ki!

- Remek ötlet – mondta Bella, amióta itt van még nem járt ki a házból.

Mikor kiléptek, elakadt a lélegzete. A faháztól nem messze, még volt néhány hasonló házikó. Ezt a békés kis falut, egy végtelen erdõ vette körül. A távolban magas hegyek tornyosultak, hósapkájukat annyira tépte a vihar, hogy a távolból is jól látható volt a hóvihar.

                Amerikai katonák Vietnámban. Már katonakötelas vagyok, és egyáltalán nem tudhatom, hogy mikor vonultatnak be. A városban remhir terjeng, miszerint, az ősszel bevonulókat Vietnámba viszik. A huhogó baglyok szerint erre  a legalkalmasabbak az erdélyi  magyar fiatalok. De szerencsére ez nem igaz , csak arra volt jó , hogy  sok-sok  magyar fiatalnak álmatlan éjszakákat  okozzanak.

________________________

                 A Szamos parton sétálok.Ide szoktam elhúzódni, ha  bántott valami vagy valaki, ha szomorú voltam, vagy ha egyáltalán egyedül akartam lenni.

A tengerparti kisvárosra csodás nyári este köszöntött. Pontal d' Areia felett az ég felhőtlen volt. Már napok óta tartott ez a kellemes időjárás, ami az emberekre is másképp hatott. Ilyenkor tovább maradtak a szabadban, az éttermek kerthelyiségei szinte egész éjszaka nyitva tartottak. A szállodában is sok volt a vendég, rengetegen látogattak a tengerpartra, a legtöbben csak hétvégére, de akadtak üzletemberek is, akik egy-egy tárgyalás előtt ott szálltak meg.

Wanderley Amaral volt a hotel egyetlen állandó lakója.