Ütött kopott bádog vödör áll az alagsor homályában a sarokban felejtve.

Benne mindenféle zavaros dolog. Ami az életben létezik, belekerülhet egy ilyen felmosó vödörbe .a legmocskosabbtól a legtisztább érzelmekkel fűtöttekig bármi lesüllyedhet ide, ahol egy rettenetes kulimásszá keveredve érik össze sok-sok évezred alatt, azzá a mocsokká ami most itt bűzlik a sarokban. Az ismeretlen most odalép a szennyel teli vödörhöz és a padlóösszefolyóba önti, miközben erősen krákog, és öklendezik.

4. Dee szája

*

Dee

- Dee, ébredj! Ébredj fel! - John hangja.

John hangja, vagy Nate-é. Mindkettőé. Vagy egyikőjüké sem.

- Ébredj fel végre!

Hideg van. Végtagjaim jégvíz alá szorulnak mozgásképtelen. Bőröm pillanatok alatt átlyukad, csontjaimba vág égő fájdalommal a fagy. Megbilincsel a fájdalom. Torzóm kifeszülve dermed recsegve a hóba.

Átölel a tél. Havasi kígyóként kúszik melleimre, kötélként szorítva tüdőmből a levegőt.

1: Első feltöltésem, ha ezt nem így kell csinálni, akkor szóljatok!

2: Első írásom, a többit lásd az 1. pontban :D

A nevem nagyon hosszú, lusta vagyok leírni. A felszerelésemen az MZS monogram olvasható. Pár napja még az asszonyaimmal – most csak négyen vannak – ültem otthon a tóparton és néztem, hogyan lubickolnak a vízben. Aztán jött a hívás.

Egy újabb út a cégnél. Igazuk van, már három napja szabadságon voltam. Minek is pihennék többet? Emlékszem a cég reklámjaira.

                                        Haláltánc

           Csak nagyon cifra jó kedvében teremt az isten ilyen alakot, ilyen formás idomot , mint amivel felruházta  Irént. Szabados neveltetése folytán  - tizenhat tizenhétéveseen úgy nyelte a pasasokat, mint kacsa a nokkedlit. Ennek nem sokára meg lett az eredménye is mert, húsz éves korában már szült egy szép kislányt. Fő foglalkozását ezután sem hagyta abba, sőt még inkább belelendült , ha ezt még lehetett fokozni.

Zörgésre riadtam! Folyamatos matató zörgés hallatszott az előszobából. Majd egy kattanás után hideg fuvallat ért el hozzám. A kinti zajok felerősödtek, majd elhalkultak. Valaki bejött a lakásba! Azonnal lefordultam az ágy mellé. Négykézlábra ereszkedve osontam az előszoba felé, a falhoz húzódva. Becsukott szemmel is jól tájékozódom a kis lakásomban. És akkor megláttam! Nem volt egy kigyúrt alkat. Tőlem is, fél fejjel alacsonyabb, vékony karú, keskeny vállú sziluettje volt az én betörőmnek.

3. Családi kör

*

John

Jaj, istenem, az élet – sóhajtok egy hatalmasat, miközben Dee ágyán ücsörgök, várva őt, hogy végezzen a fürdőszobában.

Ha baj van… Ha valami rossz történik, az mindig, de minden egyes alkalommal elvonja a figyelmemet valami még nagyobb tragédia determinált bekövetkeztéről: már fröcsög az arcomba az érkező lavina, mégsem érzem a hideget…

Míg Nate-tel vagyok elfoglalva, és az ő szívét próbálom puhítani, hogy saját magához – és a körülményekhez – képest végre élhetővé váljon az élete, megtudom, hogy az unokahúgom minden egyes nap elájul az iskolában.

Karácsony-babgulyás.

Körülöttem télikabátos árnyak lépkednek a szürke derengésben , mint  fáradt lelkek, a munkába sietők. Fázva húzzák össze nyakukon a gallért és semmi kincsért sem néznének oldalra.

 Hideg fagyos éjszaka áll mögöttünk, emlékszem a lüktető fájdalomra. Fél négykor éreztem ezt. Tudom, mert a téren óra áll és én éppen mellette feküdtem le.

Este volt karácsony első napja. Szép ünnep ez! A városközpontban levest, beiglit és forralt bort osztogattak ismert szinésznők, politikusok, az önkéntesekkel karöltve.

A várás

Fehérséget látott, ameddig csak ellátott.
Előtte s mögötte emberek, szép sorban álltak. A legtöbbjük arcán közöny ült. Egy ideig némán várt, mint a többiek. Előretekintett, ösztönösen. Így telt egy nap, egy hónap, egy év. Néha mozdult a sor ugyan, ekkor lépett egyet előre, máskor hátrálnia kellett, mert mindenki más is így tett. Egyik ilyen hátrálás folyamán, az előtte lévő meglökte, és mindketten elestek. Gyorsan felpattantak, s visszaálltak a helyükre.

Az Iskola a külváros legszélén állt, elhagyatott, semmibe vezető főút szélén, beleveszve a mindent egyfoma-szürkévé keverő kietlen, kókadtfej-unottan ásító ködbe - sarki épület volt, olyan messze mindentől, hogy arrafelé senki semmi dolga nem akadhatott. Eredetileg nem önálló épületnek szánták, egy későszocialista laktanya mellékzuga volt, szégyenlősen rejtőzött ott a sarokban, belebújva a nála sokkalta szélesebb katonai épület megnyugtatóan jellegtelen szürke falai közé, identitás nélküli, egyencélú betontömbök halmaként, amikhez képest a Lego építőkockák otthonmeleg, gyermekszemet gyönyörködtető színekben és formákban gazdag egyedi műremekek voltak, játékosan lekerekített oldalaikkal,  tetejükön romantikusan ívelő fröccsöntött körszerű elemeikkel hívogatóan kínálva az építés, az alkotás és az önfeledt játék örömét .

Háton feküdt zihálva!

Az ütést nem tompította eléggé a szkafander, ezért borzalmasan fájt a lapockája és a gerince. Talán még egy-két bordája is eltört. A folyosó felső végén erős fény világított, hunyorognia kellett. Azután, a fény lassan kihunyt…..

Háton feküdt zihálva!

Mellette dübörögve zúgott el a ménes élén azzal a csődörrel, amin az imént még ült. Sajgó tagjait szerette volna megtapogatni, de a keze alig mozdult. Érezte, hogy nedvesedik a ruha a lába közt.