Nyolcadik rész

A folyosón megtorpantam, és megfeszítettem a hátamat, úgy vártam Tomaso ütését. Minthogy azonban a bosszú nem érkezett, végül mégiscsak megfordultam. Flora fivére a falnak támaszkodva állt, és valóban, meglehetősen sötét pillantással méregetett, de nem úgy festett, mint aki harcra készül.

Amikor elkapta a pillantásomat, elfintorodott.

- Álmodni sem mertem volna ekkora jótéteményről. Vehetjük kiegyenlítettnek a számadást, ha most mindezért – mutatta a nemeslevelét – mégsem mondok köszönetet?

Hetedik rész

- Mi történt? – fürkésztem meglehetősen rosszul leplezett aggodalommal Pergalit – Rossz hírek?

Amilyen sürgősnek mondta a küldönc az üzenetet, komolyan attól féltem: baj esett. Talán Tomaso mégis elkövetett valami meggondolatlanságot… vagy talán csak rávallottak, és Pergali, ez egyszer, nem állja a szavát. Vagy talán csak nincs módjában, vagy…

- Egy jó keresztény nem mondhatja jó hírnek egy ember halálát – hajtott fejet kenetteljesen a testőrparancsnok.

Hatodik rész

Matteo gazda fűszeres grappájától kellemesen elkábulva, ráérősen baktattam a fogadó felé. Azt nem remélhettem, hogy még ott érem Tomasót; amikor elmentem, nem úgy hallatszott, mintha túl sok mondanivalójuk lenne egymásnak a húgával. Éppen ezért engedtem a kísértésnek, és betértem az első utamba eső tavernába. S ha már ott voltam, igazán nem sérthettem meg a kocsmárost azzal, hogy nem kóstolom végig pincéje büszkeségeit. És ha már úgyis benne jártam a kóstolgatásban, úgy döntöttem, hogy a konyháját is örömmel megismerném.

Ötödik rész

Én nyitottam be elsőnek a szobába, ahol Flora olyan hévvel járkált fel s alá, hogy az ablak elé akasztott vékony függöny ide-oda lengedezett tőle. Az ajtónyikorgásra felkapta a fejét, és jóformán rám sem nézve sorolta a kérdéseit.

- Hol jártál?! Megtudtál valamit Tomasóról? Ugye, még nincs semmi baj? Vagy talán nem is őt kerested? Már attól féltem, itthagytál, és még csak el sem búcsúztál, és…

Akkor látta meg az arcomat. Nyilván már rászáradhatott a vér; sokkal rosszabbul nézhetett ki, mint amilyen valóban volt.

Negyedik rész

Átnyúltam az asztalon, és a kezére fektettem a kezem. Imádott szavaim oly sokszor tévútra vittek, ha vele beszéltem – szívből reméltem, az érintés nyelvét nem érti félre.

- Mi történt akkor, Flora? – kérdeztem tőlem telhetően gyengéden – Miért kellett elhagynod az otthonodat?

Jeges ujjai csak egy pillanatig nyugodtak tenyerem alatt; szinte rögvest elvonta őket.

- Jövő hóban lesz másfél éve… egy zsoldos vetődött a falunkba. A szüleimnek fogadójuk volt… remélem, van még most is; ott szállt meg; hát találkoznunk kellett… folyton haditetteiről beszélt, hogy milyen bátor volt… vett nekem ezt-azt… vadul jóképű volt, és ígért, ígért, ígért, hogy a végén már szédültem belé, és elhittem, hogy nem lehet baj belőle, ha egy éjjel kiszököm hozzá.

Harmadik rész

- És most? Hogyan tovább?

- Firenzébe megyünk – közölte Flora. Mintha bizony nem volna nyilvánvaló, a Firenzébe vezető út közepén baktatva – Van egy városunk és van egy nevünk.

- Milyen ragyogó kezdet – gúnyolódtam –, és mihez tervezel kezdeni ezzel a rengeteg hírrel? Egyáltalán: hogy’ tudod megjegyezni ezt mind?

Hűvös pillantása a napot is megfagyasztotta volna.

- Felesleges fárasztania magát. Úgysem fog sikerülni.

- Legalább ebben egyetértünk – vágtam rá – „Firenze” és „Sorrano”; ezzel fikarcnyira sem megyünk.

Második rész

- Voltaképpen a szerencsejáték vitt bajba. Meg a saját bolondságom. Nem tagadom, most is szívesen teszem próbára olykor Fortuna kegyét, de akkoriban még sokkal hévvel űztem a kockázást – és minden egyebet, amelyben együtt jár veszedelem és szenvedély. Alig múltam tizennyolc, és meggondolatlanságban páromat ritkítottam. Előző éjjel trubadúrként mulattattam a vendégeket az egyik híres signore fiának menyegzőjén, bizonyára meglehetősen kiválóan, legalábbis a fizetségül kapott erszény tartalmából ítélve.

A sieani csavargó

Első rész

- Merre visz az út a láp felé?

A kérdés harsány hahotára fakasztotta a kocsmárost; jókedve azonban gyorsan elhalt a füle mellett elzúgó tőr nyomán. A penge rezegve állt meg a falban.

- Mit találsz olyan mulatságosnak? – csattant fel a frissen érkezett fiatal nő, erélyesen a söntésre tenyerelve. A heves mozdulattól egy kósza hajfürt az arcába hullt; a szemtelen tincset dühösen fújta arrébb. Úgy a negyedik próbálkozásra sikerrel is járt.