7. részlet

          Kellemetlen dolog, mikor valakit rajta kapnak valamin. Akár egy csibész kis gyereket, aki csínyét fedi, vagy egy meglepetésre készülőt, s ekkor oda a pillanat. Hát, ilyenhez hasonló élmény, mikor rajta kapott a laboros hölgy, hogy megloptam felszerelését.
          Egy helyben álltam, bal karom testem mellett lengedezett, s jobb kezemben egy csomag injekciós tű lapult. A laborban dolgozó nő, kinek még nevét sem tudtam, kissé tátott szájjal értetlenkedett.

6. részlet

     Egyre telt az időm, melyet a kapitányságon töltöttem. Szükségem volt egy bizonyos felszerelésre, amit csak itt szerezhettem meg, így próbáltam beilleszkedni a képbe. Húgom asztalánál ültünk. Az asztalon hevertek az iratok és a fotók, s egyre kapcsolódtak fel fele a lámpák fénye is.
- Szóval, akkor a te feladatod a szomszéd gyilkosával foglalkozni? – kérdeztem Laurát.
- Az. De jó lenne megtalálni a nőt. – reménykedve nézett rám.

5. részlet

     Gyorsan folyó víz hangja árasztotta el a szobát. A csapból áramló hideg alá engedtem markomat, s a nedves hűvös tenyeremmel arcomat ébresztgettem. A forró izzadság cseppek megadták magukat a jeges víznek. S a fagyos érzés tűként feszítette tekintetemet, mely a tükörre irányult. Magamat csodáltam benne, és szememet szúrta egy halvány csík a felhúzott szemöldököm felett. Végig simítottam rajta ujjamat, és ahogy a vége felé közeledtem, úgy jutott eszembe a balesetem. 
     Fejemben lejátszódtak a hangok újra, sőt még vissza is tudtam őket pörgetni.

4. részlet

     A péntek reggelt jelentéktelenül elhadartam. Az általános előkészületek és a tanítás, mind csupán másodperceknek tűntek. Talán megesett, hogy bamba arccal olvastam fel a diákoknak, s nemszeretem kávémat is figyelem felkeltően ittam meg. De a tanulók és tanár társaim is érezték, valami furcsa volt velem. Nem csak a laposodott tanítás, és nem a trükkös kávéöntögetéssel mesélhettem magamról. Valahogy a környezetemre sugárzott, hogy míg külsőleg elszigetelt lettem, belül, mint egy kisgyerek játszadoztam a gondolatokkal.

3. részlet

     A szoba enyhe sárgás lámpafényben úszott, s a monitor fehéren izzott arcom előtt. A kettős fényjátékban is fellelhető volt egy kis árnyék a szám végén. Ez a sötét folt a mosolyomat dicsérte. Én is éreztem, hogy az arcomon bizonyos izmok összehúzodtak, számon megfeszült a bőr, s szívem is új ütembe csapott át.
     A világító képernyőn egy név is volt. Murdáni Zsolt. Ő volt a célpontom. Egy gyilkos, de nem akármilyen, ő egész családjával végzett.

2. részlet

     A téli szél kicsit megbirizgálta a havas buckák tetejét, és megrezzentette a fázós emberek rétegeltnek vélt testét. Én egy szépen visszatükröződő kirakat előtti padon ültem, s a tükörképben a mögöttem lévő hölgyet méregettem. Ismerősnek tűnt a sötét szemüvege, és a hosszú világosbarna kabátja. Bár napszemüvegnek véltem a lencséket az orrán, talán a nagy rikító és szemet szúró hó ellen még védett volna, de a mocskos út menti szennyre nem épp alkalmas viseletnek mutatkozott.

II. negyed: Megöltem a testvéremet

1. részlet

Ezüstavak városa, 2005. jan. 06.

     „Már egy hónapja, hogy megöltem valakit. S egy hónap alatt, hogy megváltoztak a dolgok.”
Tibi halála után, annyira felszabadultnak éreztem magam. El nem mondható, s ki nem fejezhető. A szárnyait visszakapó madár gyenge hasonlat, sőt, mint a levegő a fuldoklónak sem elég. Mert én magam kaptam a szárnyakat, én szívhattam tele magam, és még talán megtört lelkem is több lett valamivel.